Medvegy Gábor Medvegy Gábor

BelföldA kegyelmi ügy nem elsősorban Novák Katalin alkalmatlanságáról szólt, sokkal inkább az Orbán-rendszer működését mutatta meg
2024. február 12. 16:32

A kegyelmi ügy nem elsősorban Novák Katalin alkalmatlanságáról szólt, sokkal inkább az Orbán-rendszer működését mutatta meg

Magyar Péter tovább ment, mint Pesty László, de Orbán Viktor személyét és hitelességét ő sem vonta kétségbe – mutatott rá az rtl.hu kérdésére a Political Capital elemzője. Arról is beszélt, hogy bár nem tudjuk, ki járta ki K. Endrének a kegyelmet, akinek a kezén átment a döntés, azt feltételezte, hogy ez a legfelsőbb körökben dőlt el.
Tudomány-Tech„Minden szülő elborzad attól a szeméttől, amit a gyerekeinkre öntenek” – emelt hangon kérték számon Mark Zuckerberget
2024. február 2. 12:03

„Minden szülő elborzad attól a szeméttől, amit a gyerekeinkre öntenek” – emelt hangon kérték számon Mark Zuckerberget

Az online zaklatás áldozatául esett gyerekek hozzátartozói némán hallgatták Mark Zuckerberget, amikor a Facebookot működtető vállalat vezetője a velük történtek miatt sajnálkozott. Az amerikai törvényhozás tagjai emelt hangon kérték számon azoknak a techcégeknek a vezetőit, amelyek tevékenységét a dohánygyárakéhoz hasonlították: dollármilliárdokat keresnek a gyerekek lelki egészségének kárára.
GazdaságElszabadult Amerikában a borravalópokol: már az önkiszolgáló pénztár is jattot kér
2024. január 15. 14:29

Elszabadult Amerikában a borravalópokol: már az önkiszolgáló pénztár is jattot kér

A borravaló leginkább azoknak a vállalkozóknak jó, akik így megspórolják, hogy a dolgozóiknak rendes fizetést kelljen adni. Mégsem ők kerülnek megalázó helyzetbe, hanem azok, akiknek megfordul a fejében, hogy nem adnak. Bár voltak, akik kísérleteztek a borravaló betiltásával, a forradalom egyelőre érdeklődés hiányában elmaradt. Aki meg úgy dönt, hogy nem ad, az könnyen borzasztóan megalázó helyzetben találhatja magát.
KülföldÉgbekiáltó igazságtalanságra döbben rá Anglia: több száz dolgozója életét tette tönkre a brit posta
2024. január 14. 12:23

Égbekiáltó igazságtalanságra döbben rá Anglia: több száz dolgozója életét tette tönkre a brit posta

Több száz postahivatalban mutatott ki jelentős hiányt a brit posta könyvelőszoftvere, amiről utólag kiderült, hogy súlyos hibákat tartalmazott. A vállalat bíróságra hurcolta a hivatalvezetőket, és kifizettette velük a nemlétező hiányt. Voltak, akik börtönbe kerültek. Rengetegen tönkrementek anyagilag, elfordultak tőlük az emberek, többen öngyilkosok lettek. Most egy tévésorozattól remélhetik, hogy végre igazságot szolgáltatnak nekik.
ÉletmódKinőhető-e a gyerekkori figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar?
2024. január 9. 14:01

Kinőhető-e a gyerekkori figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar?

Ha egy cikk címe kérdést fogalmaz meg, arra a válasz nagy valószínűséggel nem. A kutatók szerint az ADHD felnőttkori diagnózisát megnehezíti, hogy a kritériumok a gyerekekkel kapcsolatos megfigyelésekből származnak, és felnőve az érintettek megküzdési stratégiákat alakíthatnak ki. Pedig a felnőttkori diagnózis segíthet olyan problémák megoldásában is, amelyeket az érintett a szorongásnak tulajdonított, de a szorongás kezelése nem járt eredménnyel.
BelföldSzáz éve leplezték le László Lászlót, az „új világcsodát”, akinek földöntúli rémalakok jöttek elő a szájából
2024. január 7. 8:01

Száz éve leplezték le László Lászlót, az „új világcsodát”, akinek földöntúli rémalakok jöttek elő a szájából

1924 januárjában állították bíróság elé a József Attila verséből ismert Horger Antal feleségét, aki veszekedés közben rálőtt a tanárra. Egy tőzsdebizományos alaposan feldicsérte a Markó utcai fogházat, hogy kiszúrjon az intézmény vezetésével, egy zenekarvezető pedig vitába bonyolódott egy rendőrrel azon, hogy lehet-e egy zeneszámot a szövege nélkül is erkölcstelennek tekinteni. Erről írtak a lapok száz évvel ezelőtt.
Tudomány-Tech„Azt kellene hinnünk, hogy a Föld egy csoda. Én nem hiszem ezt” – így keresik a tudósok a földön kívüli élet jeleit
2024. január 6. 12:11

„Azt kellene hinnünk, hogy a Föld egy csoda. Én nem hiszem ezt” – így keresik a tudósok a földön kívüli élet jeleit

Elmosódott fotókkal, szenzációs beszámolókkal nem foglalkoznak azok a kutatók, akik intelligens civilizációk után kutatnak a világegyetemben. Egyikük szerint a munkájuk olyan, mintha tűt keresnének a szénakazalban úgy, hogy azt sem tudják, valójában ott van-e az a bizonyos tű. De ha nem végeznék el ezt a munkát, azzal hátat fordítanának a feltételezett galaktikus szomszédainknak.
BelföldKormányrendelet tette lehetővé, hogy szilveszter éjszakáján csatatérré változzon a Vörösmarty tér
2024. január 3. 5:55

Kormányrendelet tette lehetővé, hogy szilveszter éjszakáján csatatérré változzon a Vörösmarty tér

Hiába csapódtak a téren lévők közé a rakéták, a rendőrség közlése szerint a szilveszteri tűzijátékozás jogszerű volt, és a téren nem volt olyan rendezvény, ami miatt pirotechnikusnak kellett volna felügyelnie az eseményeket. A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt szervező cég közölte, hogy nem szerveztek tűzijátékozást szilveszterre, de felkészültek rá, ezért nem történt komolyabb sérülés.
KülföldÚgy szörnyülködtek az arannyal bevont falon, mintha a népük vérével festették volna
2024. január 2. 14:31

Úgy szörnyülködtek az arannyal bevont falon, mintha a népük vérével festették volna

Higanymérgezés, malária, terméketlen talaj – csak betegségeket és éhezést kaptak a külvilágtól az amazóniai esőerdőben élő janomamik, akiket humanitárius válságba sodort az illegális aranybányászat. Jair Bolsonaro szabadjára engedte az aranylázat, és ezzel megpecsételte a janomamik sorsát. A szélsőjobbos elnök bukása után az új kormány próbálja felszámolni az illegális bányákat, de nincs könnyű dolga.
BelföldNyomor, antiszemita pogrom és bombamerénylet – szomorú volt a karácsony 100 éve Magyarországon
2023. december 23. 10:55

Nyomor, antiszemita pogrom és bombamerénylet – szomorú volt a karácsony 100 éve Magyarországon

1923 decemberének újsághíreiből úgy tűnik, keserű hangulatban telt az ünnepi készülődés Magyarországon. Sok gyerek csak a kirakatokat nézegethette vágyakozva, csillogó karácsonyfáról csak álmodhattak. Részeg katonák hőbörgéséből zsidóellenes pogrom kerekedett a budapesti egyetemeken, a „koldusmaffia” pedig a Teleki téren üzletelt a gazdagoktól megszerzett ruhákkal. Erről írtak a lapok száz évvel ezelőtt.
BelföldA strasbourgi bíróságon szólalt fel a méltó halálhoz való jogért küzdő Karsai Dániel
2023. november 28. 10:47

A strasbourgi bíróságon szólalt fel a méltó halálhoz való jogért küzdő Karsai Dániel

„Én csak azon az ajtón kopogtatok, amelyen egyedül nem vagyok képes belépni, kérem a bíróságot, segítsenek ebben” – mondta a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász, aki azt akarja elérni, hogy változtatnia kelljen az eutanáziát tiltó és büntető jogszabályokon az ettől teljesen elzárkózó magyar kormánynak. A kormány képviselője az Emberi Jogok Európai Bíróságán azt mondta, szerintük nem sért emberi jogokat az eutanázia tilalma hazánkban. Az RTL stábja a helyszínen követte a pert.
BelföldPerrel kényszerítette rá egy magánszemély a magyar államot, hogy fizessen a saját késlekedéséért
2023. november 27. 5:51

Perrel kényszerítette rá egy magánszemély a magyar államot, hogy fizessen a saját késlekedéséért

Látszólag következmények nélkül megtehetik a gyámhivatalok, hogy sokszorosan túllépjék az eljárási határidőket, miközben – sokszor hátrányos helyzetű – családok életének legfontosabb ügyeiről döntenek. Kevesen tudják, hogy az elhúzódó eljárások miatt kártalanítás jár – nemrég egy anya sikerrel perelt, miután a kormányhivatal elutasította ennek kifizetését. Az összeg jelképes, de bizonyára megéreznék a hatóságok, ha sokan élnének a lehetőséggel.
KülföldBérgyilkosokat fogadott az ügyvéd anyja, hogy maga mellett tartsa a fiát
2023. november 18. 14:47

Bérgyilkosokat fogadott az ügyvéd anyja, hogy maga mellett tartsa a fiát

65 éve ölték meg brutális kegyetlenséggel Olga Duncant, akinek egyetlen bűne az volt, hogy kitartott egy olyan férfi mellett, akinek esze ágában sem volt megvédeni őt az anyósától. Feleségének meggyilkolása után Frank Duncan ügyvédként is az anyját védte, akivel olyan bizarr viszonyban volt, hogy még a nászéjszakájáról is hazament hozzá. Amikor az anyját kivégezték, csak azért nem volt mellette, mert akkor is az ítélet végrehajtásának elhalasztásáért harcolt.
BelföldSzerelembe hipnotizálták a zongorista feleségét száz évvel ezelőtt
2023. november 12. 10:00

Szerelembe hipnotizálták a zongorista feleségét száz évvel ezelőtt

Száz éve arról vitatkoztak az orvosok Budapesten, hogy segítsenek-e életben maradni a sérülten világra jött újszülöttnek, ha tudják, hogy rövid és fájdalmas élet vár rá. A fővárosban egymást érték a villamosgázolások, a járművezetők viszont széttárták a kezüket: „rossz a kocsi, oszt' nem fog a fék, akkor gyöhetnek a mentők”. Az újság azt is felrótta a magyar nép megmentéséről harsogó fajvédőknek, hogy nem tesznek semmit a nyomor miatt elhagyott gyerekekért és a tüdővész áldozataiért. Erről írtak a lapok 1923 novemberében.
BelföldKártérítés járhat a pszichés problémákkal küzdő embereknek, akiket megfelelő ellátás helyett zárt osztályra küldenek
2023. november 9. 5:58

Kártérítés járhat a pszichés problémákkal küzdő embereknek, akiket megfelelő ellátás helyett zárt osztályra küldenek

Szinte futószalagon küldenek zárt osztályra pszichés nehézségekkel küzdő embereket, pedig ez olyan súlyos jogkorlátozás, amit csak legvégső esetben szabadna alkalmazni. Eddig még bocsánatkérésre sem számíthatott az, akinek kötelező gyógykezelését indokolatlanul rendelték el, pedig az is előfordult, hogy kisgyermekétől szakítottak el egy anyát, aki önként ment a kórházba segítséget kérni. Nemrég azonban döntés született arról, hogy törvényben kell szabályozni a kártalanítást ilyen esetekben.
BelföldPárbaj közben elájult a színészt rágalmazó fajvédő firkász
2023. október 21. 8:00

Párbaj közben elájult a színészt rágalmazó fajvédő firkász

Tényleg Rákosi lelkén szárad a magyar gyapot lázálma? Hogyan szervezkedtek a cselédnők a nagyságák ellen? Miért küldték haza a magyar cigányprímás bandáját Londonból? Miért nem állhatott rajthoz az autóversenyző hercegnő a Svábhegyen? És hogyan fogadták a hírt, hogy magyar diplomata lőtte a legszebb szarvast egy skandináv vadászaton? Mindez kiderül a kereken száz évvel ezelőtt, 1923. október 23-án megjelent hírekből.
KülföldDonald Trump újabb elnökségével az I. világháború előtti rend térhet vissza Európában
2023. szeptember 29. 10:18

Donald Trump újabb elnökségével az I. világháború előtti rend térhet vissza Európában

Ha újra megválasztják Trumpot, még kevesebb dolog tarthatja vissza attól, hogy az ukránok és Európa feje fölött megállapodjon Putyinnal, és kiléptesse az Egyesült Államokat a NATO-ból. Bár Európában sokan aggódnak emiatt, nincs nyoma annak, hogy lennének vészforgatókönyvek egy ilyen helyzetre – értékel a Politico című brüsszeli lap. Pedig egy ilyen lépés alapjaiban forgatná fel a 78 éve fennálló rendet.
BelföldHamis információval rémisztgetik a pedagógusokat, akiknek már csak két napjuk maradt eldönteni, hogy alávetik-e magukat a státusztörvénynek
2023. szeptember 28. 6:38

Hamis információval rémisztgetik a pedagógusokat, akiknek már csak két napjuk maradt eldönteni, hogy alávetik-e magukat a státusztörvénynek

Alig maradt idejük a pedagógusoknak, hogy eldöntsék, alávetik-e magukat a státusztörvénynek, vagy elhagyják a közoktatást. Megalapozott döntést hozni nem könnyű, azért sem, mert sok téves információ kering arról, hogy a távozók nem térhetnek vissza a pályára, vagy nem kapnak végkielégítést. Szakértő segítségével most összeszedtük a leggyakrabban felmerülő hamis információkat, és megvizsgáljuk, hogy ezekkel szemben mi az igazság. 
BelföldNem mondta el az orvos, hogy belehalhat a beteg a leukémiája kezelésébe – az elhunyt nő fiának adott igazat a Kúria
2023. szeptember 19. 6:02

Nem mondta el az orvos, hogy belehalhat a beteg a leukémiája kezelésébe – az elhunyt nő fiának adott igazat a Kúria

Egy leukémiás nőnek választania kellett, hogy az egyéves túlélést ígérő kezelést választja, vagy egy megterhelőbbet, ami 5-7 évvel is meghosszabbítja az életét. Családjával egyetértve az utóbbit választotta, de néhány nappal a kezelés megkezdése után belehalt a szövődményekbe. Fia szerint máshogy döntöttek volna, ha tisztában lettek volna azzal, hogy a terápia halálos kimenetelű lehet, de a kórház erről nem tájékoztatta őket – és ezt a Kúria is megerősítette. 
Belföld800 fokos öntőgödörbe zuhant a reformer miniszterelnök-helyettes, bőrébe égett a nejloning – 50 éve halt meg Vályi Péter
2023. szeptember 18. 6:14

800 fokos öntőgödörbe zuhant a reformer miniszterelnök-helyettes, bőrébe égett a nejloning – 50 éve halt meg Vályi Péter

Csak másfél évtizeddel a történtek után írhatta meg a sajtó, hogy mi történt pontosan a politikussal 1973. szeptember 15-én. Három nappal később belehalt súlyos sérüléseibe. A temetésén tízezrek voltak, sokan csak azért mentek el, hátha ott hallanak majd arról, hogy nem is baleset történt. Mégsem tűnik valószínűnek, hogy merénylet áldozata lett volna Vályi Péter, akit egyszerűen le is válthattak volna, ha útjában volt valakinek.
Belföld130 méterre repült a panelház erkélyének vaskorlátja a robbanástól, heten meghaltak – 30 éve történt a békásmegyeri tragédia
2023. szeptember 14. 5:58

130 méterre repült a panelház erkélyének vaskorlátja a robbanástól, heten meghaltak – 30 éve történt a békásmegyeri tragédia

Egy zavarodott férfi vegyi laboratóriumot rendezett be kilencedik emeleti lakásának fürdőszobájában, ahol robbanóanyagokat kotyvasztott. A szomszédok tehetetlenek voltak. Végül bekövetkezett a katasztrófa, ami az egész országot megdöbbentette. A robbanás brutális következményei ellenére az épületet példás gyorsasággal helyreállították. Alig akadt viszont olyan lakó, aki vissza akart volna költözni oda, ahonnan kétségbeesve, rémülten kellett kimenekülnie 1993. szeptember 14-ének hajnalán.
KülföldCsak egy kalapács védte meg az antarktiszi kutatóállomáson dolgozó nőt az őt zaklató kollégájától
2023. szeptember 11. 14:41

Csak egy kalapács védte meg az antarktiszi kutatóállomáson dolgozó nőt az őt zaklató kollégájától

A macsókultúra és az alkoholizálás is tüzeli a szexuális zaklatást és bántalmazást a jég hátán. A legnagyobb kutatóállomáson, az Egyesült Államok által fenntartott McMurdo-n nincs se fogda, se rendőrség, de a létesítményt üzemeltető magánvállalatokra sem számíthatnak az áldozatok. Pedig már kongresszusi vizsgálatot is folytattak a tarthatatlan helyzet miatt.
BelföldKokainozásról és névtelen feljelentésekről szóltak a hírek száz éve, de egy Krausz is előkerül
2023. szeptember 9. 8:09

Kokainozásról és névtelen feljelentésekről szóltak a hírek száz éve, de egy Krausz is előkerül

Száz éve, 1923 szeptemberében Horthy Miklós bevonásával akartak egyetemet foglalni a modern festészet ellen ágáló népies művészek, de a kormányzó ejtette őket. Móricz Zsigmond kiakadt, mert egyetlen könyvet sem vásároltak Hódmezővásárhelyen, egy fiatal feleség pedig elmondta, miért akar válni, miközben a férje kedves, figyelmes és mindennel ellátja. De ki volt az a Krausz, aki a százéves hírekben előkerül?
KultúraA „primitív, félanalfabéta” Elvis Presley-től az „őrjöngő” Beatlesen át a „szardarab, hülye fasz” Fekete Giorgióig – így ment neki a hatalom a fiatalok kedvenceinek
2023. augusztus 28. 6:24

A „primitív, félanalfabéta” Elvis Presley-től az „őrjöngő” Beatlesen át a „szardarab, hülye fasz” Fekete Giorgióig – így ment neki a hatalom a fiatalok kedvenceinek

Nem újdonság, hogy a hatalom által irányított nyilvánosságban beleállnak azokba az előadókba és kulturális jelenségekbe, akikért rajonganak a fiatalok. Volt idő, amikor a Beatles nevét „Őrjöngők”-nek fordították, és békési gimnazistákat kértek számon az újságban, mert rock and rollt táncoltak a bálban csárdás helyett. Azután a hatalom megpróbálta becsatornázni és a Nyugat ellen fordítani a fiatalok lázadását, de ennek megmosolyogtató eredménye lett.
Tudomány-TechSzovjet vadászgépekből állt az amerikai légierő titkos repülőszázada
2023. augusztus 27. 19:01

Szovjet vadászgépekből állt az amerikai légierő titkos repülőszázada

Az amerikai szerelőknek és pilótáknak maguktól kellett rájönniük, hogyan működnek a MiG-ek, amiket arra használtak, hogy a kiképzéseken résztvevő pilóták testközelből szembesüljenek az ellenség repülőgépeinek erősségeivel és gyengeségeivel. Bár a programnak két halálos áldozata is volt, a vietnámi háború kudarcai után az amerikai pilóták előnyére vált, hogy nem éles helyzetben találkoztak először szovjet harci repülőkkel.
BelföldKávét termett Szeged mellett a zsíros magyar föld száz éve
2023. augusztus 19. 8:04

Kávét termett Szeged mellett a zsíros magyar föld száz éve

Kevés jó dolog történt 1923 augusztusában: az is külön hír volt az újságban, ha aznap épp nem drágult semmi. A munkások azért harcoltak, hogy megfelelő béreket vívhassanak ki maguknak, a cukorosztásra várakozó asszonyok pedig rendőrt vertek. Kodály Zoltánt kirakták a lakásából, egy duhaj társaság pedig fokost lengetve, zsidózva próbálta elkerülni, hogy ki kelljen fizetni a kávéházi számlát. 
BelföldVisszaváltott pálinkásüveg miatt bukott le a nikotinnal öldöklő nyírségi asszony
2023. augusztus 13. 8:16

Visszaváltott pálinkásüveg miatt bukott le a nikotinnal öldöklő nyírségi asszony

Növényvédőszernek szánták, de családirtáshoz is hatékony volt a nikotin a múlt század közepén Magyarországon. Bárki vehetett belőle, pedig bőrön át is súlyos mérgezést okozott, lenyelve pedig néhány csepp is elég volt belőle az azonnali halálhoz. Bár voltak, akik azt gondolták, hogy erős szaga miatt nem alkalmas gyilkosságra, a gyakorlat mást mutatott: bántalmazó férjektől próbáltak megszabadulni, sérelmeket toroltak meg, vagy egyszerűen szórakozásból öltek a méreggel.
KülföldFelszedték és hazavitték az üveggé olvadt homokot, mind a négyen rákosak lettek  – akik kimaradtak az Oppenheimerből
2023. augusztus 3. 10:46

Felszedték és hazavitték az üveggé olvadt homokot, mind a négyen rákosak lettek – akik kimaradtak az Oppenheimerből

Mintha szélvihar tombolt volna, és miután elcsendesedett, „hópelyhek” hullottak. A világ első atomrobbantásának helyszínétől néhány tíz kilométerre emberek élték az életüket, akik a leszármazottaikkal együtt azt gondolják, hogy a gyakori rákos megbetegedésekkel ők fizetik meg a kísérlet árát. A kárpótlásból ezidáig kimaradtak, remélik, hogy a filmsiker ráirányítja a figyelmet az áldozatra, amit hoztak.
ÉletmódMiért sír addig egy nigériai férfi, amíg meg nem vakul?
2023. július 28. 14:33

Miért sír addig egy nigériai férfi, amíg meg nem vakul?

Nigériában kinyitotta Pandora szelencéjét az a séf, aki száz órán keresztül főzött egyfolytában. Azóta az afrikai országban rengetegen látják abban a boldogulás lehetőségét, hogy ők is megdöntsenek valamilyen rekordot, de a kísérletek nagy része eleve kudarcra ítélt. A nigériai rekordőrületre már a Guinness World Records is felfigyelt, és nem győzik hangsúlyozni: annak, hogy valaki bekerüljön a Rekordok Könyvébe, szigorú szabályai vannak.
KülföldA brutálisan meggyilkolt, transznemű Noa a légynek sem ártott, de vannak, akik holtában is gyalázzák
2023. július 26. 11:01

A brutálisan meggyilkolt, transznemű Noa a légynek sem ártott, de vannak, akik holtában is gyalázzák

Júniusban eltűnt Szerbiában egy 18 éves transznemű lány, két héttel később pedig kiderült, hogy Belgrádban élő barátja meggyilkolta, feldarabolta, és megpróbálta vegyszerekkel feloldani a testrészeit. Az eset döbbenetes részletein túl ismét fény derült a társadalomban meglévő transzgyűlöletre, de a párkapcsolati erőszak áldozatainak kiszolgáltatottságára is. 
Belföld„Olcsó volt Kisteleken az emberélet, mint a rongy” – sorra tette el láb alól a férjeket a méregkeverő bába
2023. július 25. 14:48

„Olcsó volt Kisteleken az emberélet, mint a rongy” – sorra tette el láb alól a férjeket a méregkeverő bába

112 éve került csendőrkézre Gerzsány Mária bábaasszony, aki akkor már a negyedik férjét fogyasztotta. Elfogása után azt beszélték a faluban, hogy ha vallani kezd, sokakat magával ránthat. Évtizedekig nyílt titok volt, hogy hozzá fordulhat, aki meg akar szabadulni terhessé vált férjétől vagy nem kívánt terhességétől, de egy ambiciózus, basáskodó csendőrőrmester érkezéséig semmit nem tudtak rábizonyítani.
BelföldA budapestiek a szabadstrandokon enyelegtek, a jó képviselő úr pedig a mentelmi jogára hivatkozott száz éve
2023. július 16. 11:29

A budapestiek a szabadstrandokon enyelegtek, a jó képviselő úr pedig a mentelmi jogára hivatkozott száz éve

1923-ban az országgyűlési képviselők is vonattal jártak, de volt köztük, aki ott is a mentelmi jogára hivatkozva követelőzött. Siófokon bárónő a kokottal, vezérigazgató a munkanélkülivel együtt várta az igazoltatást, amikor illegális kártyabarlangon ütöttek rajta a detektívek. Egy szegedi csapos fogadást kötött útitársaival, hogy meg tudja állítani a robogó vonatot, miközben a kivándorló magyarok Párizsban nyomorogtak éhbérért. Erről írt száz évvel ezelőtt, 1923 júliusában a sajtó.
BelföldVagyonokat szerzett áldozataitól a szegedi sorozatgyilkos, mégis cukros kenyéren élt
2023. július 9. 11:59

Vagyonokat szerzett áldozataitól a szegedi sorozatgyilkos, mégis cukros kenyéren élt

55 évvel ezelőtt magát leplezte le Varga Sándorné, aki talán túlságosan is magabiztossá vált az után, hogy első gyilkosságát nem tudták rábizonyítani. Egy évtized alatt legalább négy emberhez férkőzött közel, majd amikor már biztos lehetett abban, hogy örökölni fog utánuk, végzett velük. Egyik áldozatának már a gyilkosság előtt megrendelte a fejfát. A bíró szerint bitófát érdemelt volna az asszony, de elmeállapota miatt hátralevő életére zárt osztályra került.
BelföldKevesebb lehetőség marad a választási csalásra, de nem árt felkészülni a változásra
2023. június 27. 5:59

Kevesebb lehetőség marad a választási csalásra, de nem árt felkészülni a változásra

Eddig – néhány személyes adat birtokában – bárkinek a nevében le lehetett adni olyan kérelmeket, amelyek következtében az illető csak a választás napján tudta meg, hogy nem adhatja le a szavazatát. A választási törvény legutóbbi módosításával részben a kormánypártok érvényesítették politikai érdekeiket, de a Nemzeti Választási Iroda eredeti javaslatai is átmentek, amelyek az elektronikus azonosítás előírásával szüntetik meg a más nevében leadott kérelmekkel való visszaélés lehetőségét. 
Belföld„Az a hullaszag rémes volt. Úgy látszik, az ártott meg” – a vagyonáért irtottak ki egy Amerikából hazatért magyar családot
2023. június 21. 6:01

„Az a hullaszag rémes volt. Úgy látszik, az ártott meg” – a vagyonáért irtottak ki egy Amerikából hazatért magyar családot

A nyilvánosság előtt bontakozott ki egy hallatlanul izgalmas krimi száz évvel ezelőtt. Egy fiatal, munkakerülő kereskedősegéd a zugtőzsdén találkozott egy dollárjaival kérkedő asszonnyal, akinek szemet vetett a pénzére. Miután megtudta, hogy a nő meg akar szabadulni részegeskedő, erőszakos apjától, nem volt megállás, egyre jobban elszabadult a pokol. A kereskedősegéd kötélen végezte, egy híres színész szeme láttára.
KülföldItt ragadtunk, várjuk a halált – még pokolibb lett az élet Észak-Koreában
2023. június 17. 16:16

Itt ragadtunk, várjuk a halált – még pokolibb lett az élet Észak-Koreában

A koronavírus-járvány jó ürügy volt az észak-koreai vezetésnek, hogy még jobban elszigetelje az embereket, miközben még kiszolgáltatottabbá tette őket és sokakat az éhhalál szélére sodort. Az elmúlt években még kevesebbet lehetett tudni arról, hogy mi zajlik az országban, a BBC-nek azonban sikerült több ott élővel is felvenni a kapcsolatot. Vannak, akik már csak abban reménykednek, hogy Amerika megtámadja hazájukat, akkor pedig az emberek pedig hátat fordítanak a rezsimnek.
ÉletmódAz elmúlt évtizedek legsúlyosabb krízisének küszöbén áll a Z generáció
2023. május 28. 20:07

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb krízisének küszöbén áll a Z generáció

Az okostelefonok elterjedésével együtt romlott le a tizenévesek mentális egészsége, és bár az adatokból egyértelműen nem mutatható ki ok-okozati összefüggés, a szakértők szerint nem kérdés, hogy a közösségi média használatának köze van a lelki problémákhoz. Különösen a lányoknál erős a hatás, körükben meredeken nőtt az önbántalmazók és az öngyilkosságot fontolgatók vagy elkövetők aránya.
BelföldEgy hajszál választott el a lincseléstől egy pénzéhes kalauzt az Oktogonon, földbe csapódott a Gellért térről induló sétarepülő
2023. május 20. 8:05

Egy hajszál választott el a lincseléstől egy pénzéhes kalauzt az Oktogonon, földbe csapódott a Gellért térről induló sétarepülő

Izgalmas történetekben bővelkedett a sajtó száz évvel ezelőtt, 1923 májusában. Hitler nem ragadta magához a hatalmat május elsején, a Gellért szálló elől felszálló sétarepülő viszont hat utassal a földbe csapódott, egy leányiskola fizikatanára pedig épp a repülésről beszélt, amikor diákjai előtt megőrült. A százéves hírlapokban azon is tűnődtek, hogy ha lesz a lakásokban televízió, ki kell-e öltözni a színházi közvetítésekhez. 
Tudomány-TechEgymástól is eltanulják az emberek terrorizálását a varjak, és sokszor a legostobább módon védekezünk ellenük
2023. május 19. 6:08

Egymástól is eltanulják az emberek terrorizálását a varjak, és sokszor a legostobább módon védekezünk ellenük

Várni, tűrni, elővigyázatosnak lenni – nagyjából ezt tehetjük, ha a házunk előtt fészkelő, fiókáit féltő varjak az arra járó emberekre támadnak. A fészkeik leverése nem megoldás, annyit érünk el vele, hogy még nagyobb területen terjednek el. A félelem persze érthető, de a Magyar Madártani Egyesület szóvivője szerint nem pusztíthatjuk ki a természetet, hogy ne okozzon nekünk kellemetlenséget. 
KülföldErdoğan legyőzésére hosszú idő óta most kínálkozik először valós esély, de az ellenzék győzelme alapjaiban rengetné meg Törökországot
2023. május 12. 6:07

Erdoğan legyőzésére hosszú idő óta most kínálkozik először valós esély, de az ellenzék győzelme alapjaiban rengetné meg Törökországot

A több mint két évtizede uralkodó Recep Tayyip Erdoğan ugyanazzal a vaskézzel szilárdította meg hatalmát, amellyel tönkretette az ország gazdaságát. Sokak számára azonban hit kérdése a választás. Míg a regnáló államfő grandiózus átadásokkal és Törökország nagyságával kampányol a zsebéből kilógó médiában, kihívója a konyhaasztalnál veszi fel az interneten terjesztett videóit.