Száz éve leplezték le László Lászlót, az „új világcsodát”, akinek földöntúli rémalakok jöttek elő a szájából

A múlt hónapban, amikor 1923 decemberének történéseire tekintettünk vissza, kitértünk arra az antiszemita merényletre, ami karácsony másnapján történt Csongrádon, az izraelita nőegylet jótékonysági bálján. Nem is nagyon kellett keresni a gyanúsítottakat, a merénylet idején ugyanis a bálterem alatti kávéházban nyugodtan üldögéltek a Gömbös Gyula, Prónay Pál és Héjjas Iván nevével fémjelzett fajvédő szervezet, az Ébredő Magyarok helyi ifjai – akkor is, amikor a robbantás után hanyatt-homlok menekültek az emberek.

1924. január elsejei számában Az Est már arról írt, hogy a két halálos áldozattal járó támadás elkövetői „a tanúvallomások súlya alatt megtörtek”. Kiderült, hogy Simkó László 24 éves csongrádi gazdalegény dobta be a gránátot az utcáról a bálterembe. Ezzel korábban Bölöny Miklós 31 éves munkanélkülit, korábbi botosispánt (az uradalom napszámosainak felügyelőjét) gyanúsították. Az értelmi szerző Piroska János főhadnagy volt, aki szüleihez ment haza karácsonykor Csongrádra. Ő adta a kézigránátot is a merénylethez, amit Bölöny vitt a helyszínre, és az utcán adta át Simkónak.

A fajvédők már december elsején bombamerényletet akartak elkövetni Csongrádon, a kereskedők bálján. 

Ártalmatlan kakaóbombával meg akarták ijeszteni a zsidókat, a zsinór azonban nem gyulladt be

– írták. Bár a bűnszövetség tagjai a cikk szerint „tervszerűen hajtották végre a zsidók zaklatását” a városban, vallomásuk szerint az izraelita nőegylet bálján elkövetett merényletet aznap este „ötletszerűen határozták el”.

A nyomozás során vizsgálták Héjjas Iván szerepét is, aki az Alföldi Brigád tagjaivá nevezte ki az elkövetőket. Héjjas azt állította, hogy nem azért szervezkedtek, hogy merényleteket kövessenek el, a rendőrség szerint azonban a különítmény államcsínyre készült, és Héjjas adta az utasításokat. Ezután Héjjas Iván maga tájékoztatta a rendőröket arról, hogy a brigád hol rejtegeti a fegyvereit: tanúvallomásában azt mondta, „hajlandó az államrendőrséget és az államhatalmat a konszolidáció végleges megteremtése érdekében támogatni”, cserébe a belügyminiszteri értekezleten úgy döntöttek, hogy nem lehet őt letartóztatni.

Mulatni se volt kedvük az embereknek

Január elsején arról is írt az újság, hogy kemény faggyal búcsúzott az óév. A hőmérő a legenyhébb órákban sem mutatott -7 foknál többet, de Csengelén -23 fokot is mértek. Budapestet 18 centis hóréteg takarta. Fennakadások voltak a vasúti- és villamosközlekedésben. A budai hegyekben és a városi korcsolyapályákon viszont igyekeztek kihasználni az emberek az időjárást: a Svábhegy környékére közel tízezren mentek ki ródlizni. A Zugligeti úton egy 18 és egy 22 éves fiatalember fatörzsnek ütközött ródlijával, árokba borultak, és lábukat törték. Mentőautón vitték őket a János-kórházba – említette a tudósítás.

„Szomorú szilveszterrel” búcsúztak a budapestiek 1923-tól. A legfényesebb szórakozóhelyektől a legsötétebb kiskocsmákig alig lézengtek emberek, egy Szerecsen utcai (ma Paulay Ede utca) szórakozóhelyen az öt óráig tartó nyitvatartási engedélyt sem használták ki, kettőkor bezártak. Egy szórakozóhely tulajdonosa szerint nemcsak azért sikerült rosszul a szilveszter, mert nem volt pénzük az embereknek.

Máskor is volt már pénztelenség és mégis mulattak az emberek. Aki mulatni akar, az elő tudja teremteni szilveszterkor a pénzt. De most nem akartak az emberek mulatni, nincs kedvük

– magyarázta. Ferencváros egyik kiskocsmájában pedig egy bérkocsis szitkozódott amiatt, hogy a közönség drága hócipőt vesz, és gyalog jár. „Ez tett tönkre bennünket. Nem fázik a lábuk, hát minek üljenek kocsiba” – panaszkodott.

1923-ban jelent meg Amerikában a Yes! We Have No Bananas című dal, ami Magyarországon is gyorsan népszerűvé vált. Azt ugyan senki nem tudta nálunk, hogy miről szól pontosan, mert a kottákon csak a cím szerepelt, ezért több szöveg is született rá. Az egyiket Radó Sándor komikus írta, de a műsorát felügyelő rendőrtisztviselő megállapította, hogy szövegének két sora is erkölcstelen, így a főkapitányság az ország valamennyi rendőr- és csendőrhatóságával tudatta, hogy „a Banán-kuplé nyilvános helyen elő nem adható”.

Ezután amikor az egyik körúti szórakozóhely jazz-zenekara „a Banánt kezdte muzsikálni”, az ügyeletes rendőrtisztviselő rögtön felpattant, és lekopogta a zenekart

Ezt a zenét nem lehet játszani, be van tiltva!

felkiáltással. A zenekarvezető vitatkozni kezdett a rendőrrel, úgy gondolta, csak a szöveg van betiltva, a rendőr viszont azt mondta: a kiadott rendelkezésben nem szerepel, hogy a zenét lehetne játszani. Az eset után a zenészek szövetsége beadvánnyal fordult a belügyminiszterhez, azt kérve, hogy ne okozzanak ilyen kellemetlenségeket a zenekaroknak: a szöveg ugyan lehet erkölcstelen, de ebből nem következik, hogy a zene is az lenne.

Kijárást vállal állami tisztviselő

„Katasztrófa fenyegeti a középosztály háztartásait” – ezzel a címmel számolt be az 1924. január 4-i újság arról, hogy két hónap alatt 100 százalékkal drágult a hús.

Ez a középosztály ma már odajutott, hogy nemcsak a naponkénti húsfogyasztásáról kell lemondania, hanem megfizethetetlenné vált számára az is, hogy legalább hetenként kétszer-háromszor lásson asztalán húst

– panaszolták. A drágulást a termelőknek rótták fel, akik azért diktálhatták az árakat, mert a kormány ellehetetlenítette a húsbehozatalt. Azt írták: 40-50 százalékkal olcsóbb húst lehetne a hazai fogyasztóknak adni, ha a húsra és zsírra kirótt vámot mérsékelnék, és megengednék az argentin és más külföldi hús behozatalát.

A fogyasztási szövetkezetek, a kereskedők nyíltan hangoztatják, hogy a kormány a fogyasztókat teljesen kiszolgáltatta a termelőknek s maholnap kenyéren és vízen fog tengődni az a középosztály, amelynek vállain akarják felépíteni – az ünnepi beszédekben – az új Magyarországot

– írta a lap.

Jelentősen megemelték a villamosjegyek árát is, emiatt fontossá vált, hogy kezdjenek valamit a villamosvasutat egyre jobban megkárosító jegycsalásokkal. Mivel gyakran előfordult, hogy a kalauzok összejátszottak a bliccelőkkel, a társaság vezetői elhatározták, hogy elveszik a kalauzoktól a pénzkezelést, és csak a jegykezelés marad a feladatuk.

Felszállni és leszállni csak egy helyen lehet majd, a hátsó peronon. A jegyeket részint erre a célra felállított bódékban, részint trafikokban és más nyilvános helyeken lehet majd vásárolni. Amikor az utas felszáll, az egyetlen bejárónál áll majd a kalauz és megsemmisíti a jegyet, ha pedig átszállásról van szó, megfelelő helyen kilyukasztja a cédulát

– magyarázták az új rendszert.

Az viszont „kellemes meglepetésként” érte a ruhaboltok milliós áraihoz szokott budapestieket, hogy 265 ezer koronás férfiöltönyök jelentek meg az egyik Rákóczi úti áruház kirakatában. A boltvezető a lapnak elmondta, hogy „minden készruhakereskedőnek kötelessége lesz ilyen ruhákat tartani”, de olyan kevés a haszon rajtuk, hogy még a ruhákba fektetett tőke kamatvesztesége sem térül meg. Az olcsó ruhákat az Árvizsgáló Bizottság készíttette „az utolsóelőtti divat” alapján, a szürke különböző árnyalataiban.

Egy olvasói levél arra panaszkodott, hogy az egyik újságban a következő hirdetés jelent meg:

Honosítási, illetőségi és bármilyen más kijárásokat vállal magasrangú állami tisztviselő.

Az olvasó szerint „a tekintélyt reprezentáló és arra bizonyára számot tartó magas rangú állami tisztviselő” ezzel tulajdonképpen azt üzente, hogy „jó pénzért mindent meg lehet csinálni”.

Sekély e kéj

1923. január 29-én írt Az Est egy tőzsdebizományosról, aki „dicséreteivel rágalmazta meg a Markó uccai fogházat”. A férfi, aki korábban egy közismert kabarédizőz vőlegénye volt, bosszút akart állni a fogház vezetésén. Mielőtt óvadék ellenében szabadlábra helyezték, egy fogolytársának azt mondta: meg fogja íratni az újságban, hogy milyen rettenetes szigor van a fogházban. A rabtárs erre azt felelete: ha ezt megírja az újság, akkor még meg is dicsérik a fogház vezetőjét – inkább azt írassa meg, hogy milyen nagyszerű élet zajlik odabenn.

A tőzsdebizományos szabadulása után talált is egy tapasztalatlan újságírót, akivel megíratta, hogy a fogházban milyen jó dolguk van az embereknek: gitár mellett szórakoznak, nyakra-főre csináltatják maguknak az elegáns cipőket potom pénzért, akkor sétálnak, amikor jólesik, és minden vasárnap kabaréelőadást rendeznek, ahol még egyik-másik ügyész is felbukkan.

Az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított a tőzsdebizományos ellen, a foglyoktól pedig azt a kevés kedvezményt is megvonták, ami valóban megvolt nekik – írta az újság.

1924 januárjában állították bíróság elé a József Attila verséből ismert Horger Antal feleségét szándékos emberölés kísérletének vádjával. Horger Antalné 1922 novemberében veszekedés közben rálőtt férjére.

Amikor összekerültünk, Horger megkapta az én lakásomat, azonban férjem nem tartott el engem, nekem kellett dolgozni, hogy szegényes háztartásomat fenntarthassam

– vallotta az asszony. Szerinte Horger az ő megkérdezése nélkül fogadta el a kinevezést a szegedi egyetemre, és oda is utazott, majd amikor visszament Budapestre, közölte a feleségével, hogy el kell válniuk.

Horger Antalné a vallomása szerint nem volt otthon, amikor Horger elvitte tőle a holmiját, és amikor hazatért, azt látta, hogy sok dolgát otthagyta. Ám Horger ezután azt híresztelte, hogy az ottmaradt holmit az asszony lopta el tőle. „Egyszer azzal jöttek detektívek, hogy Horgernek sok mindene hiányzik. Azt válaszoltam nekik, hogy itt van minden, ami Horgeré, szedjék össze és vigyék el neki” – mondta a nő a bíróságon.

1922. november 15-én Horger megjelent az asszonynál, aki felhánytorgatta neki a rágalmakat. Horger Antalné vallomása szerint a tanár ütni, fojtogatni, harapni kezdte, majd kislányára is kezet emelt. Ekkor ragadt Horgerné fegyvert.

Sohasem volt még revolver a kezemben. Nem tudom, hogyan történt. Elsült kétszer is a pisztoly

– magyarázta. Azt mondta, nem akart ölni, férje azonban rettenetes dolgokat művelt vele.

Ezután Horger Antalt is meghallgatták. Ő azt állította: felesége közölte vele, hogy esze ágában sincs Szegedre költözni, mert „ő Pestre ment férjhez”.

Addig nem volt köztünk semmiféle rossz viszony, csak azt tudtam, hogy egyáltalán nem szeret, durva, lelketlen, szeretetlen volt hozzám mindig

– állította a tanár. Azt is mondta, kérte feleségét, hogy küldjön neki ágyneműt: „küldött valami keveset, de én tudtam azt, hogy én sokkal több ágyneműt vittem be a házasságba”. Amikor megkérdezte, hogy hol van a sok kelengye, szerinte az asszony azt válaszolta, hogy ellopták. Horger feljelentést tett, és több ruhaneműt meg is találtak egy fogtechnikusnál – mondta. A Pesti Napló tudósításából az is kiderült, hogy Horger szerint a fogtechnikus a felesége szeretője.

Az ügyész az asszony elmeállapotának vizsgálatát kérte, a törvényszéki szakértőkre bízva annak eldöntését, hogy bűnös-e.

Túlvilági fluidum

A száz évvel ezelőtti hírekből megtudhattuk még, hogy Budapesten nagy divatja volt a „spiritizmusnak”.

Ma zsúr helyett szeanszokat rendeznek Budapesten, titokzatos vöröslámpás, feketeleples éjféli szeanszokat, amelyeken úgy jártak be és ki Wilde Oszkár és Napoleon szellemei, mintha nélkülük egyetlen rendesebb családban sem lehetne teát felszolgálni

– írta Az Est. Komoly embereket is foglalkoztatott a dolog, létrejött a Materialista Társulat, amely tudományos érdeklődéssel fordult a spiritiszta jelenségek felé. Ennek vezetői közt ott volt Benczúr Gyula orvos is, a híres festő fia.

A társulat tagjai megismerkedtek egy László László nevű 21 éves fiatalemberrel, akiről „kiderült, hogy hihetetlen hajlama van a médiumi szerepre, a vele végzett kísérletek egytől-egyig nagyszerűen sikerültek, és rajta keresztül eddig nem látott és nem hallott csodákat tudtak megállapítani”. A túlvilág és a szellemek áldozataként tekintettek a fiúra:

lelkiélete tökéletesen tönkrement, lezüllött és ezt mind a túlvilági erők, ahogy László László mondta, a borzalmas túlvilági kísértetek és rémalakok megszállásai okozták

– állították. Elmondása szerint arra is a szellemek kényszerítették László Lászlót, hogy 18 éves szerelmét egy Népszínház utcai zugszállón magához ölelje és a szívén keresztül agyonlője egyetlen golyóval, amely a lány testén keresztülhatolva László László testébe fúródott. Mint mondta,

ezt egy szellem sugallta nekem, aki, úgylátszik, egész életemen át nyugtalanítani akar. Nem én, hanem második énem, amely bennem él s amely csak rosszra csábít, kényszerített a borzalmas tettre

– vallotta. Ezt a magyarázatot azért a vizsgálóbíró gyomra sem vette be egészen, de László László új ismerősei tanúvallomásaikkal bizonygatták, hogy a fiatalember tényleg emberfeletti tulajdonságokkal bír, szellemek élnek benne, így nem mindig felelős azokért a tettekért, amiket elkövetett. Végül László Lászlót szabadon engedték, és attól kezdve „tökéletesen a spiritizmusból, okkultizmusból és materializációból kezdett megélni”.

Még német és angol lapokban is bizonygatták László László rajongói, hogy a fiatalember „az új világcsoda”, egyetemi tanárok írtak arról, hogy nem csalás és nem szemfényvesztés, amit véghezvisz. Szeánszát egy hetventagú bizottság előtt is bemutatta: levetkőztették, alaposan átvizsgálták, még hashajtót is adtak neki, hogy a gyomrával se manipulálhassa a bemutatót, majd egy üvegszekrénybe zárták, lábait lefogva.

Ömlöttek szájából kezek és fejek, borzalmas fejek egyszeműek és háromszeműek, halottak és túlvilági lények fejei, fehér borzasztó anyagból, a túlvilági fluidumból ott alakultak ki a három és hatujjú öklök és kezek, amelyek úgy lebegtek mozgás nélkül a levegőben, hogy a társaság valamennyi tagja borzalommal nézte megjelenésüket vagy eltűnésüket. A borzalmas jelenségek idején László Lászlóból hörgés, rémesebb a halálhörgésnél, mint a materializációs társaság tagjai mondták, a szülés borzalmas kínjai törtek elő

– írták a bemutatóról. Schenk Jenő ismert „telepatikus” szkeptikus volt ugyan László László mutatványát illetően, de felajánlotta neki, hogy világ körüli útra viszi, ha az általa kiokádott kezek és fejek valódiak. Schenk külön szeánszot is szervezett azoknak a bankároknak, akik a világ körüli utat finanszírozták volna.

A szeánsz előtt László László beavatta Schenket és elmagyarázta neki a mutatványt. Vattából háromujjú kezet formázott, majd libazsírt kért, amire azért volt szükség, hogy ha valaki megfogná a vattát, kicsússzon a kezéből, sőt, ha valaki alaposabban megvizsgálná azt, „lehetetlen fiuidumszerű anyagnak” lássa. Schenkre rábízta, hogy a szeánszon csempéssze neki oda a vattát.

Az előadás elkezdődött, és el is jutottak odáig, hogy László László szájából előbukkant a háromujjú kéz. 

Ne merd megérinteni a túlvilági fluidumot. A túlvilág borzalma vár rá, de halálát okozod a médiumnak is

– hörgött szellemként László László, Schenk azonban ekkor a közönség nagy megrökönyödésére kiszakította a „médium” fogai között tartott zsíros vattacsomót, és mosolyogva mutatta fel az egybegyűlteknek. László László szégyenkezve vonult el Schenk lakásából. „A leleplezés után a materializációs társaság hetven tagja közül hatvanhét azonnal kilépett” – zárult a beszámoló.

De volt, aki továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy László László valóban médium. A paranormális jelenségeket kutató német orvos, Albert von Schrenck-Notzing sajtónyilatkozatban bizonygatta, hogy látott olyan szeánszt, amelyen László Lászlónak alkalma sem lett volna elővenni a libazsíros vattacsomókat, és azt sem tudhatta előre, hogy milyen ellenőrzést fognak végezni a szeánsz előtt. Azt mondta, László László „szellemileg megbízhatatlan, s így a leleplezéseit nem lehet komolyan venni”.

Nyitókép: Fortepan / Bősze Ádám