Életmód

Amikor az első villamos elindul gázolni a brutális drágulástól szenvedő Budapesten – erről írtak a lapok 100 éve

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2024. február 25. 14:09

„Négersorozást” tartott száz éve a Belvárosi Színház, Kabos Gyula pedig az előadásokon hízott négy és fél kilót. Éhező német gyerekeket hoztak Budapestre, miközben a cigányprímás már nálunk is csak ímmel-ámmal húzta. Pázmány Péter kezéből kilopták a pásztorbotot, Kőbányán pedig egy igazi macskajancsi okozott halálos vasúti szerencsétlenséget. Erről írt az újság 1924 februárjában.

Rendőrök felügyelték száz éve a fővárosiak kulturált szórakozását, a hatóságok emberei a mozikban is jelen voltak. Egy nyolcadik kerületi filmszínházban izgalmas detektívdrámát vetítettek, a vásznon betörők jelentek meg, nyomukban rendőrök. A némafilm aláfestő zenéjét az egyik néző kiabálta túl:

Jönnek a zsaruk!


Erre egy mennydörgő hang válaszolt a sötét nézőtér végéből:

Ki mondta ezt?


A kérdést az ügyeletes rendőrtisztviselő tette fel, a nézőtér pedig egy pillanatra kivilágosodott és két fiatalembert vezettek ki, a nevüket és lakhelyüket felírták. 1924 februárjában zajlott a rendőrbírósági tárgyalás, ahol az egyik fiatalembert felmentették, de a másik hiába védekezett azzal, hogy a filmben szereplő angol rendőrök láttán nem tudta türtőztetni magát:

a rendőrség tekintélyét sértő és közbotrányt okozó kijelentés miatt kihágás címén ítélték húszezer korona pénzbüntetésre.


Ma már legfeljebb szélsőjobboldali zugportálokra jellemző az a száz évvel ezelőtti beszédmód, amellyel az egyébként haladó szellemű bulvárlap, Az Est tudósított egy színházi hírről:

A Belvárosi Színház soron következő ujdonságában szerepel egy néger, aki ugyan csak egyszer megy keresztül a színen, mégis fontos személyiség és a rúgója az egész cselekménynek. Ezt a szerepet egy valódi négerrel kell játszatni. A színház hetek óta keres négert, de nem talál. A jövő hétre már ki van tűzve a bemutató és néger még mindig nincsen. Most Gábor Dezső, a színház titkára, sorra járja a mulatóhelyeket azzal az utasítással, hogy a föld alól is teremtsen elő egy hamisítatlan négert.


Hat nappal később írták meg, hogy sikerült szereplőt találni a darabba: egy Young nevű orvost, aki „kitűnő artista is, táncol és énekel”.

Nappal a kórházba járt mint orvos, éjjel pedig a közönséget szórakoztatta a sokoldalú néger, aki gazdag ember, Londonban háza van. Az érdekes négert most majd a Belvárosi Színházban láthatja a közönség. A Fehér és feketében Young doktor úr játssza a feketét, a fehér férjet Kabos Gyula, a mamát, akinek szerecsen gyermeket hoz a gólya, Titkos Ilona alakítja

– írták Youngról.

A száz évvel ezelőtti sajtó színházi kulisszatitkokról is beszámolt:

A modern színjátszásnak egyik célja az, hogy a színpadon mindent a legélethűbbé tegyen. A régi színpadokon, ha ételeket és italokat írt elő a szerző, bádogból készült ételeket és üres kupákat, vagy festékkel pirosított italokat raktak az asztalra. Ma a színház pontosan és élethűen betartja a szerző utasítását. Hasukat szerető színészek az olyan szerzőkért rajonganak, akik sok evést és ivást írnak elő

– írta Az Est. Volt olyan darab, amelyhez minden nap friss kuglófot süttettek egy híres cukrásszal, egy másik darabban nagy tál farsangi fánk szerepelt. Amikor a főpróbán a tál leesett az asztalról, kiderült, hogy csak a tetején volt egy igazi, alá pedig kasírozott műfánkot raktak. Kabos Gyuláról pedig elárulták: négy és fél kilót hízott, mióta a Jégcsap című bohózatban játszott, a minden előadáson elfogyasztott felvágottaktól.

Nem érdemes lélekkel muzsikálni

A Ferenciek terét Apponyi térnek hívták 1924-ben, és ott állt Pázmány Péter szobra is, amely a Köztérképen található leírás alapján 1960-ban került át a Horváth Mihály térre. A szobor jellegzetessége a csillogó, aranyszínű pásztorbot, amely rongálás áldozatául esett száz évvel ezelőtt.

Úgy látszik, a háborúnak és a sorozatos forradalmaknak kellett elkövetkezni, hogy a lelkek annyira eldurvuljanak, mint azt a legfrissebb budapesti meglepetés igazolja

– így tálalta az újság a hírt, mely szerint a tolvaj először megpróbálta szakszerűen leszerelni a díszítést, de miután ez nem ment elég gyorsan, letörte. Hogy miért lehetett szüksége rá? Talán ezért:

A pásztorbot hajlása körülbelül másfél-két kiló tiszta réz és rajta közel félcentiméter vastag aranyozás van

– írta a lap, több millió koronára becsülve a fém értékét.

Eközben brutális áremelések borzolták a kedélyeket: az év eleje óta február elejéig megduplázódott az élelmiszerek ára. A disznózsír négy hét alatt 13 ezer koronáról 22 ezerre, a tojás 800-ról 1200-ra, a rózsaburgonya 500-600-ról 1000-1200-ra, a kenyérliszt 1500-ról 2000 koronára drágult.

Az Est szerzője azt a kérdést is feltette, hogy mi értelme külföldön nyomni az egyre értéktelenedő magyar bankjegyeket? Mint írta, húszmilliárd korona ment ki az országból a pénz előállításáért, miközben a grafikai ipar volt akkoriban az egyik legfejlettebb magyar iparág, és a rengeteg kifizetett pénz magyar munkáscsaládoknak is juthatott volna.

Valaki elcsúszott az uccán – ezzel a címmel jelent meg egy hír az 1924. február 7-i újságban. A szerencsétlen járókelő, akinek kificamodott a lába, felállni sem tudott, az oda sereglő embereket viszont jobban érdekelte, hogy egy narancshéj tapadt a cipője talpára, azon csúszott el. Ha hinni lehet a tudósításnak, a bámészkodók egy része

kérdésekkel ostromolta egymást, hogy hol lehet most narancsot kapni, hogy még az uccán való elcsúszásra is jut belőle,

másik részük viszont

azt vitatta, hogy a narancs behozatala tilos, tehát a narancs-csempészeket kell sürgősen kinyomozni, mert miattuk történt ez a szerencsétlenség.


A behozatali tilalom ellenére ugyanis a fővárosban is ládaszámra árulták a narancsot, négyszer-ötször drágábban, mint Bécsben. Mindebből a lap azt a tanulságot szűrte le, hogy a magyar valuta nem romlana jobban, ha egyenes úton hoznák be a narancsot, miközben görbe úton is bejön annyi, hogy lábficamra is jut belőle.

A drágaság miatt egyre fogytak az éttermek vendégei, ami a vendéglősöket és alkalmazottaikat is rosszul érintette. A főváros előkelő éttermeiben, a Hungáriában, a Ritzben, a Gellértben, az Astoriában mind ugyanazt tapasztalták az újságírók:

A hangulat is igen nyomott. A cigány is ímmel-ámmal húzza. Nem érdemes lélekkel muzsikálnia, mert mint az egyik prímás elsírta, a napi élelemre valót sem keresi meg mostanában a banda.


A pincérek arra panaszkodtak, hogy a vendégek a borravalón spórolnak, a korábbi 10 százalék helyett alig adnak ötöt. Szemléltetésképpen azt is megírták, hogy mit és mennyiért ehetett az éttermek közönsége: 5500 koronáért hideg töltött tojást, 22 ezerért rántott velőt, ugyanennyiért borjúlapockát, 30 ezerért Colbert szűzsültet, 55 ezerért német módra elkészített libamájat, főzelékeket 2-3 ezerért, salátákat 8-16 ezer koronáért.

Ám voltak Magyarországnál szegényebb vidékei is Európának 1924-ben. A francia megszállás alá került Ruhr-vidékről német gyerekek érkeztek Budapestre, hogy ne az otthoni nyomorban kelljen sínylődniük. A rosszul öltözött, lesoványodott, 10-12 éves gyerekeket csirkelevessel fogadták:

a levest kiszürcsölték, a csirkehúst otthagyták. Mindenkinek könnybe lábadt a szeme. A szegény kis gyermekek elszoktak a húsevéstől.


A korabeli riportból az is kiderült, hogy a befogadó családok hiába kínálták tortákkal, süteményekkel, csokoládés rizzsel a gyerekeket, nem ették meg, mert túl édesnek találták.

Mentős, fizess!

Megrökönyödést keltett, amikor száz évvel ezelőtt a fővárosi villamostársaság közölte, hogy nem hajlandó tovább ingyen szállítani a mentőorvosokat, mert a veszteségek miatt már ez sem fér bele. Pedig ekkoriban a mentőknek csak két autójuk volt, gyakori volt, hogy az orvosok villamossal mentek a balesetek helyszínére, ráadásul rendkívül gyakoriak voltak a villamosgázolások, amelyekről Az Est szerzője így fogalmazott:

A mentőorvosok hajnali 6 óra 5 perctől, amikor az első villamos elindul gázolni, rendelkezésre állnak addig az utolsó villamosig, amely 12 óra 35 perckor szedi utolsó áldozatát a Köztemető úton, vagy Óbudán, a lajosuccai elágazásnál.


A hatásvadászatot erősítve azt is megjegyezte az újságíró, hogy

olyan tömegben sem robbanás, sem marólúg, sem a Duna, sem a MÁV nem szállít áldozatot a mentőknek, mint a villamostársaság.


Az intézkedés eredményeként a továbbiakban a mentőknek saját költségükön kellett igénybe venniük a villamost, ahogy a rendőröknek is, akiktől nem sokkal előbb vonták meg a szabadjegyet.

1924. február 3-án halálos vasúti szerencsétlenség történt a kőbányai teherpályaudvaron: egy tehervonat belerohant egy másikba. A vétkes mozdonyvezető nem vette észre a tiltó jelzést, ráadásul hiába integettek, kiabáltak, a váltótoronyból még fény- és sípjelzéseket is adtak neki, csak robogott tovább a szembe jövő, szintén teljes sebességgel érkező szerelvény felé. A vétlen mozdonyvezető belehalt az ütközésbe, a baleset okozója pedig azzal védekezett, hogy reggel hét órakor még sötét volt, és csak akkor látta a szembejövő vonatot, amikor már csak száz méterre voltak egymástól.

A hír érdekessége, hogy a vétkes – és rosszul látó – mozdonyvezetőt Macska Jánosnak hívták.

Kézenfekvő lenne, ha innen eredne a szerencsétlenkedő emberekre használt „macskajancsi” kifejezés, de az csak az 1960-as években jelent meg először a sajtóban, és azóta sem hozták összefüggésbe a vasúti balesettel.

Nyitókép: Tandli István fűszer-csemege kereskedése a Király utca 95. szám alatt 1924-ben – Fotó: Fortepan / Vincent Till Baumgartner

#Életmód#százéves hírek#színház#kabos gyula#pázmány péter#1924#történelem#szegénység#macskajancsi#ma

Címlapról ajánljuk