Leszerepelt a magyar futballválogatott a párizsi olimpián, botrányt okozott a koedukált oktatás

Máig él a magyarok emlékezetében az egyiptomi csapás, amikor az 1924-es párizsi olimpián válogatottunk 3-0-s vereséget szenvedett az afrikai ország csapatától. A májusi százéves hírek között már írtunk arról, hogy mekkora várakozás előzte meg az olimpiai szereplést – az MLSZ akkor ismerte fel, hogy szükség van a külföldön élő magyar játékosokra, bár a Barcelonában játszó Platkó Ferencet nem engedte el a csapata. A június elseji Pesti Naplóban viszont már megrendülten számolt be a lap tudósítója arról, hogy kikapott a magyar válogatott.

Gyenge a vigasz, hogy nem érdemeltük meg ezt a vereséget

– írta, hozzátéve, hogy az egyiptomi csatársor a 90 perc alatt mindössze ötször lőtt a magyar kapura, de ebből az öt lövésből három gól sikeredett. A magyarok egy gólt lőttek, de azt sem adták meg.

A fiúkat nem lehet hibáztatni a vereségért. Mindegyik dolgozott az utolsó leheletéig, csak a sors nem akarta, hogy győzelmesen hagyják el a küzdőtérséget 

– szögezte le a tudósító, aki egyenesen „az öreg Európa vereségének” nevezte a magyarok kudarcát. Mai szemmel már kissé megütközést keltő, hogy a tudósításban az egyiptomi kezdő tizenegy felsorolásához azt is hozzáfűzték, hogy „a csillaggal jelölt két játékos néger, a többiek arabok”.

Balatoni nóták Horthynak

Június elsején „dalosnapot” tartottak, az előző este ötszázan gyűltek össze a budai Várban, hogy énekkel köszöntsék Magyarország kormányzóját, Horthy Miklóst. „A dalosok a Múzeum kertben gyülekeztek és innen a Múzeum körúton, Dunaparton, Lánchídon és a Hunyady János úton át vonultak fel a Várba. Útjukban százszámra csatlakoztak hozzájuk az uccai járókelők és fent a Vár udvarán már az érdeklődők tömege várta a dalosokat. 

Félkilenckor jelent meg a kormányzó családjával lakosztályának erkélyén. A szerenád a Himnusszal kezdődött, utána Lavotta Reményhez címzett férfikarát, majd édesbús balatoni nótákat énekeltek. Befejezésül pedig a Szózat hangjai töltötték be a tágas udvart

– tudósított a Pesti Napló. Ugyancsak június elsején Zilahy Lajos írt az újságba lesújtó cikket a vidéki színészek életéről. Ruhájuk elrongyolódott, koldulnak, hogy meg tudjanak élni, a vidéki társadalom kitaszította őket:

nyilvános étteremben nemcsak azért nem mutatkoznak, mert nincs emberi ruhájuk, hanem mert érzik, hogy senki nem akar velük érintkezni

– sorolta az író. Beszámolója szerint egy színész ebédjét „próba közben hozta be mezítlábas kislánya egy rongyos szatyorban és szégyenkezve letette a sötét kulissza mögé” – egy darab kenyér és hat retek volt a csomagban.

Egy városi tisztviselőtől azt is hallani vélte Zilahy, hogy alig várják már, hogy elmenjenek a színészek, a társulat ugyanis nagy költséget jelent számukra azért, mert ingyen kell biztosítani a számukra a szifiliszre való gyógyszert.

És hogy mi a helyzet a művészetükkel? „Amit és ahogy ezek a vidéki színészek játszanak, a parasztság még nem érti meg, az intelligencia már nem fogadja el. Az eredmény tehát semmi” – írta Zilahy.

Eltörölni a párbajt

A törvényhozásban a párbaj intézményének eltörléséről zajlott vita 1924. június 5-én. Felmerült, hogy a párbajt nyilvánítsák közönséges bűncselekménnyé, de volt, aki úgy látta: hiába büntetnék a párbajt fogházzal, az nem jár erkölcsi hátránnyal, ha a közvéleményben továbbra is él a párbaj jogosságába és szükségességébe vetett hit. Ezért a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését és a hivatalvesztést javasolták büntetésül a párbajozóknak:

senki nem vállalná azt a kockázatot, hogy így arról a térről szoruljon le, amelyen a párbajt szükséges intézménynek tekintik

– hangzott el. Száz éve még botrányszámba ment, hogy két budapesti iskolában együtt kezdték el tanítani a fiúkat és a lányokat. Az első kerület iskolaszékének tagjai még a polgármestert is felkeresték azt kérve, hogy a főváros álljon el ettől, de a tanügyi osztály vezetője közölte: a két iskolában nagyon kevés gyerek van az első és második osztályban, 12-15 gyerek számára pedig nem tarthatnak fenn külön osztályt.

Szó sincsen arról, hogy ilyen messzemenő reformokat vigyünk keresztül

– hangsúlyozta a tanácsnok, de hozzátette, hogy ő falusi iskolába járt, és ott sem volt külön osztály a lányok és a fiúk számára.

Elkallódott házasságlevél

Egy súlyos tüdőbajjal küzdő 33 éves postaaltiszt a halálos ágyán feleségül vette a saját mostohaanyját – írta meg a Pesti Napló száz éve.

Az ég áldjon meg még a haló poraidban is, János, hogy nem hagyod elveszni azt a csekély kis nyugdíjat, ami utánad maradhat a postaigazgatóságtól

– a tudósítás szerint így hálálkodott a kórházi ágy előtt a menyasszony. Ám amikor kimondták az igent, egy idős úr rontott be a kórterembe, mondván, törvénytelenség, ami történik: „ez az asszony az én hites feleségem, a fiú a törvényes édes fiam”.

Eddigre azonban már nem volt mit tenni: bevezették az anyakönyvbe a házasságot. Az özvegy a férje haláláról szóló okirattal bement a postaigazgatóságra, hogy bejelentse az igényét az özvegyi járulékra, de utána ment az apa is, és előadta, hogy az asszony jogtalanul házasodott meg a fiával. A postaigazgatóság a rendőrséghez fordult, az asszony azonban közölte: nem is hites felesége az idős férfinak, aki csak hitegette azzal, hogy elveszi.

Mutassa fel a házasságlevelet, és ha fel tudja mutatni, hogy csakugyan elvett feleségül, akkor csukjanak le

– közölte az özvegy. Az idős férj azt mondta a rendőröknek, hogy a házasságlevél elkallódott, és már arra sem emlékszik, hogy hol kötötték a házasságot. A nyomozók sem bukkantak nyomára a frigynek, így az asszony ellen ejtették a vádat, a postaigazgatóság pedig kénytelen volt kifizetni az özvegyi segélyt.

Házmesterország

Száz éve még kapupénzt szedtek azoktól, akik éjszaka akartak hazamenni a saját lakásukba. A Pesti Napló 1924. június 17-én tudósított a házmesterek gyűléséről, ahol azt akarták elérni, hogy éjfél előtt 3000, éjfél után 5000 koronára emeljék a díjat. A lap szerint ez a helyzet azért állhatott elő, mert a háziurak a lakókkal akarták megfizettetni a házmester munkáját. Bezzeg külföldön már ekkor is magától értetődő volt, hogy a lakók fizetség nélkül, bármikor bemehetnek a saját lakásukba, sőt még kapukulcsot is kaptak, ami nálunk csak a házmester kiváltsága volt.

Egy nagykörúti házmesternét rágalmazásért és becsületsértésért jelentettek fel a lakók. A bíróságon kiderült, hogy a házban lakó „nagyságák”, a bankigazgatóné, a művésznő, a nagykereskedő felesége és a doktorné mind drága kutyákat tartottak a háziúr engedélyével, de az állatok egyszer csak sorban elkezdtek pusztulni. Egyedül a doktorék agarát sikerült megmenteni: az állatorvos megállapította, hogy megmérgezték.

Azt a hatóságok már kiderítették, hogy a házmesterné volt az elkövető, és a bíróság meg is büntette. Azzal védekezett, hogy a macskaszerenádok ellen tette ki a mérget, de ezt senki nem hitte el neki. A Pesti Napló tudósítása szerint az ügyből azért lett újabb per, mert a történtek nyomán kialakult szóváltások során 

olyan szavak szaladtak ki a házmesterné száján, amelyek a büntető törvénykönyv szigorú paragrafusaiba ütköztek.

Önkéntes erkölcscsőszök

A bíróságon azt mondta, hogy „megfigyelésből” élt az a harmincéves napszámos, aki budai fürdők környékén leskelődött szerelmespárok után. Követte őket, majd az egyedül maradó nőket megállította, detektívnek adta ki magát, és azzal fenyegetőzött, hogy a közerkölcsök megsértése miatt beviszi őket.

Az áldetektív az egyik áldozatának előadta, hogy „csekély köztisztviselői fizetése” mellett nagy segítséget jelent számára az a jutalék, amit az ilyen esetek után kap a rendőrségtől. A nő értett a szóból, és átadott ötvenezer koronát, de erre az áldetektív azzal fenyegette meg, hogy beviszi vesztegetés miatt, ha nem kap tőle egy csókot.

Mivel a nő erre nem volt hajlandó, a férfi elkezdte vonszolni őt a rendőrség irányába, de mielőtt odaértek volna, elengedte. Az áldozat viszont bejelentést tett a rendőrségen, a napszámost pedig elkapták, és ötévi fegyházbüntetésre ítélték.

A Városligetben két fiatalember figyelte a késő este sétáló párokat, és önkéntes erkölcscsőszként jelentették a „hallatlan” eseteket az ott járőröző rendőrnek. Azután támadt egy újabb ötletük: magukat rendőrnek kiadva rátörtek egy párra, amelynek férfi tagját ütlegelni kezdték, amíg el nem menekült a helyszínről. A magára hagyott nőt egy elhagyatott helyre vonszolták, ahol meg akarták erőszakolni. Az arra járók viszont meghallották a nő sikoltozását, és a két erőszaktevő hiába próbált menekülni, lefogták őket.

Csak a rendőrjárőr közbeavatkozásának köszönhető, hogy a két elkövetőt nem lincselték meg. Bevitték őket a kapitányságra, ahol a 17 és 21 éves áldetektívek bevallották, hogy már hetek óta forgatták a fejükben a bűncselekményt, sorozatosan akartak a nőkön erőszakot elkövetni. Azt gondolták, hogy megússzák majd, hiszen az elrabolt nők nem mernek majd segítséget kérni a rendőröktől – az meg sem fordult a fejükben, hogy már az első alkalmon rajtavesztenek.

Miniszter a villamoson

Az Est 1924. június 25-én megjelent híréből azt gondolhatnánk, hogy már száz éve is szenzációszámba ment, ha egy miniszter villamosra szállt. Bár Daruváry Géza külügyminisztert 40 lóerős modern autó illette meg, egy napon mégis felszállt este tíz után a Rákóczi út elején a Zugló felé tartó villamosra, megváltotta rendes, polgári jegyét, és szerényen meghúzódott a peronon.

Bizonyára magánügyekben utazott, de vajon milyen állami ügyekben várnak gyakran késő hajnali órákig állami jelzésű gépkocsik azokra a boldog köztisztviselőkre, akik nem óhajtják a külügyminiszter példáját követni?

– tette fel a kérdést az újság, hozzátéve, hogy minden járókelő jól ismeri ezeket a járműveket, és látják is, amikor egy-egy mozielőadás végén sietve kurblizzák be azokat.

1924. június 27-én pedig arról írt az újság, hogy bosszút állt a posta Zalaszentgróton. A községet egyszerűen kikapcsolták a telefonhálózatból, mert az elöljáróság nem tudott, vagy nem akart a postának új épületet, a postavezetőnek pedig új lakást adni.

Mindenütt a legnagyobb meglepetéssel és megütközéssel fogadták ezt a hírt, mert egészen lehetetlen az, hogy állami szerv ilyen erőszakos módon próbáljon a maga számára anyagi előnyöket vagy kedvezményeket kierőszakolni

– írta Az Est, amely azt is felidézte, hogy másfél évvel korábban a MÁV próbálkozott hasonló megoldással: a vasúttársaság vezérigazgatója rendeletet adott ki, hogy azokban a községekben, ahol nem adnak a vasutasoknak lakást, ne álljon meg a vonat. Végül az emiatt kerekedett botrány hatására a kereskedelmi miniszter vonatta vissza a rendelkezést.

Nyitókép: Fortepan / Flanek-Falvay-Kováts