Párbaj közben elájult a színészt rágalmazó fajvédő firkász

Lenyűgöző életút végéről számolt be Az Est 1923. október 2-án. Mattasich Géza egykori ulánus (lándzsával felfegyverzett könnyűlovas) főhadnagy egy szerény párizsi szállodában hunyt el, halálos ágya mellett ott volt Lujza hercegnő, II. Lipót belga király lánya.

Mattasich még az előző évszázadban szűrte össze a levet a hercegnővel, aki akkor Fülöp szász-coburg-gothiai herceg felesége volt. Mattasich párbajt is nyert a herceg ellen, de Fülöp, hogy a viszonynak véget vessen, elmebajosnak nyilváníttatta Lujzát. Ám a főúri világ pletykáiban jártas emberek tudták, hogy ez csak ürügy, hogy a herceg zárt intézetben helyezhesse el feleségét, és távol tartsa magyar szeretőjétől.

Az Est nekrológja szerint Mattasich és Lujza hercegnő együtt követtek el váltóhamisításokat, mégpedig úgy, hogy a hamis értékpapírokon Lujza nővérének, Stefániának a nevét tüntették fel, aki az osztrák-magyar trónörökös özvegye volt. Az ügy miatt Mattasichot megfosztották tiszti rangjától, börtönben is ült, de szabadulása után megszöktette az intézetből a hercegnőt.

Párizsba mentek, ahol egy ideig szűkösen éltek, de Lujza hercegnő várható öröksége és tartásdíja reményében nagyobb összeget kaptak pénzemberektől. Mattasich ezek után neves francia elmegyógyászokkal állapíttatta meg, hogy szeretője épelméjű, ezután pedig elkezdődött a válóper, aminek végén felbontották a házasságot Fülöppel. A pereskedés azonban ezután is folytatódott, nemcsak a tartásdíjért, de a hercegnőt megillető örökségért is. Az utóbbit illetően a belga királyi család megegyezett Lujzával: akkor kapja meg a pénzt, ha teljesen szakít Mattasichcsal. Látszólag ennek eleget tettek ugyan, de rövidesen újra együtt látták őket hol Bécsben, hol Párizsban, hol Münchenben.

A hercegnő magyar ügyvédje, Visontai Soma Az Estnek azt mondta: váratlanul érte, de nem lepte meg Mattasich halálhíre, tudta róla, hogy morfinista, és régebb óta súlyos beteg. Azt viszont „teljesen megfoghatatlannak” nevezte, hogy a súlyos beteg Mattasich Géza hogyan került Párizsba, és mit keresett a halálos ágya mellett Lujza hercegnő, aki akkor már hónapok óta nővérénél lakott az oroszvári kastélyban.

Magyar gyapot, magyar parfüm

A legtöbben talán a Rákosi-érához kötik a magyar narancs, vagyis a hazai gyapottermesztés halva született ötletét – utóbbinak azonban már száz éve is voltak előzményei. Az 1923. október 3-i újság egy tápiógyörgyei uradalmon zajló kísérletekről írt. Abból indultak ki, hogy Amerikában is sikerült mérsékelt éghajlaton meghonosítani a gyapotcserjét.

Bár a cikk szerint az amerikai gyapottermesztés sikeréhez a tengerpart mentén elvonuló Golf-áramlat is hozzájárult, a magyar kereskedelemügyi minisztérium mégis úgy látta, hogy hazánk éghajlata megfelelő lehet ahhoz, hogy a növény a szükséges fél méter magasságig nőjön. Az időjárás mindenesetre különösen kedvező volt ehhez száz éve.

1923. október 14-i számában Az Est „leleplezte”, hogy a Budapesten kapható „párizsi” parfümök, szappanok, pipereszerek valójában a magyar főváros pincéiben készülnek. A korona védelme érdekében ugyanis tilos volt a külföldi luxuscikkek importja, a francia gyártmányokat csak elkobzás és szigorú büntetések kockázatával hozhatták volna forgalomba.

Élelmes vállalkozók azonban megszerezték világmárkás kozmetikai cikkek képviseleti jogát, és a külföldi gyárakkal megállapodtak, hogy alkotóelemenként, mint nyersanyagot szállítják az áruikat Budapestre, így ugyanis nem estek behozatali tilalom alá.

Néhány hónappal ezelőtt került forgalomba Budapesten a párizsi D’Orsay kölnivize, púdere és szappanja. Nos, a párizsi dámák szagosvizét a Thököly út 38. számú töltőállomáson öltöztetik francia ruhába. Ez a töltőtelep megkapja a csinos fémkupakos üvegeket, a graciőz rajzú vignettákat, a kölnivíz-esszenciát, az étherikus olajat, külön-külön, mint nyersanyagot a párizsi gyártól, a Thököly úton hozzáöntik a szükséges mennyiségű szeszt és vizet, az így gyártott kölnivizet beleöntik az eredeti üvegekbe, ráragasztják az eredeti vignettát és így kerül eredeti csomagolásban a budapesti piacra

– írták. Azonban a Magyarországon csomagolt illatszereknek is megkérték az árát, így a korona védelme szempontjából a lap szerint mindegy is volt, hogy készen hozzák be külföldről a terméket, vagy nyersanyagként.

Középosztály a nagytőke, cselédek a nagyságák ellen

Két érdekes találkozóra is sor került 1923 októberében. 5-én Az Est arról írt, hogy középosztálybeliek nemzetközi kongresszusát tartották a svájci Bernben. A magyar hivatalnokosztályt Baross Gábor, a diplomásokat Császár Sándor építész, a kereskedőket Farkas Elek, a középiparosokat pedig Bittner János, a hentes ipartestület elnöke képviselte. Bittner azt mondta: a szövetség fő célja, hogy a különböző országok középosztálybeli tagjait összefogja a bolsevizmus, valamint a középosztály is összefogjon a létérdekét fenyegető nagytőke ellen.

Budapesten a Király utcában pedig háztartási munkásnők – szobalányok, szakácsnők – tartották meg nagygyűlésüket 1923. október 28-án. Bakulya Erzsébet szakácsnő kijelentette:

Mindenkinek megvan a munkaideje és a szórakozási ideje, csak nekünk nincs. Bíromtól-nembíromig, látomástól-vakulásig: ez a mi munkaidőnk! Szükséges tehát, hogy politikai helyzetünkön javítsunk, éspedig annak utána, hogy beszervezkedünk és így összeerősítjük magunkat.

A gyűlésen Kéthly Anna nemzetgyűlési képviselő is felszólalt, aki arról panaszkodott, hogy a háztartási alkalmazottak bére olyan kevés, hogy szórakozásra sem telik belőle,

és ha néha-néha egy-egy háztartási alkalmazott elmegy egy moziba, vagy a Zöld vadászhoz táncolni, akkor a nagyságák erről úgy beszélnek, mint a züllés és a leromlottság legnagyobb fokáról. Pedig a nagyságák igen gyakran eljárnak a Ritzbe, a Vígszínházba, meg egyéb szórakozóhelyekre.

Kéthly azt is kilátásba helyezte, hogy a parlament elé viszi a cselédügyet: követelni fogják, hogy szabályozzák törvénnyel a háztartási alkalmazottak munkaidejét, és részesítsék őket egyforma elbánásban a többi iparág munkásaival.

Kiutálták a magyar cigányprímást

Liverpoolban magyar cigányzenészek ismertették meg a résztvevőket a magyar zene motívumaival Anglia tudományos testületeinek kongresszusán. Magyary Imre prímásnak és bandájának akkora sikere volt, hogy haza sem engedték őket: több helyre is hívták a zenészeket fellépni, csakhogy ehhez a munkaügyi minisztérium hozzájárulására is szükség volt. Ezt megneszelve azonban az angol zenészek szervezkedni kezdtek.

Mégsem járja, hogy itt a magyarok meggazdagodjanak akkor, amikor számtalan angol zenésznek nincs betevő falatja

– idézi az október 5-i újságcikk gyűlésük szónokát. A munkaügyi minisztériummal is megígértették, hogy az angol zenészek érdekeit fogják szem előtt tartani.

Egy hazaküldött levélben Magyaryék azt írták: a londoni zenészek megkeresték őket, és közölték, hogy csak akkor zenélhetnek a brit fővárosban, ha egy ugyanolyan taglétszámú angol zenekart ugyanolyan anyagi feltételekkel leszerződtetnek Budapestre. A magyar zenészek erre nem tudtak garanciát vállalni, és néhány nap múlva már úton voltak hazafelé.

1923. október 12-én egy Németországban tanuló magyar diák megpróbáltatásairól adtak hírt. A diáknak 1922 decemberében egymillió márkát küldött az apja, hogy legyen miből hazamennie karácsonyra. Ám szerencsétlenségére épp egy belga megszállás alatt álló területen tanult, ahonnan a német postatisztviselők szétszéledtek, a postaszolgálat alig működött. Így a diák nem kapta meg a viszonylag jelentős összeget, és a szülői háztól távol, idegenben kellett töltenie a karácsonyt.

Mire tíz hónap elteltével, 1923 októberében kézbesítették neki az egymillió márkát, az már nem ért semmit: egy budapesti vasúti jegy is sok milliárdba került. A diák megfogta a milliót, betette egy borítékba, amire egy tízmillió márkás bélyeget ragasztott, és hazaküldte a pénzt.

Intelligens betörők

Egy jól öltözött, elegáns kereskedő 1923. október 3-ának éjjelén véres arccal ment be a rendőrségre azt kérve, hogy védjék meg feleségétől, aki meg akarja ölni. A férfi fülét félig leharapták. Miközben a rendőrorvos ellátta, elmondta, hogy összevitatkozott feleségével, akivel már hónapok óta nem élt együtt.

A vitának az lett a folytatása, hogy az asszony nekem támadt, mire én a fején megütöttem. Ebben a pillanatban kést ragadott a feleségem, nekem szaladt és beleszúrt a vállamba, de a kés valahogy megakadt a kabátomban és csak kisebb sebet ejtett rajtam. Amint látta, hogy a késsel nem boldogul, őrjöngő dühében az arcomra vetette magát és teljes erejéből beleharapott a fülembe. Csak nagyon nehezen tudtam szabadulni a feleségem karmai közül

– mondta a sértett. Az asszonyt azonnal bevitték a rendőrségre, ahol nem volt ismeretlen a házaspár. A kereskedő néhány nappal előtte jelentette fel a feleségét azt állítva, hogy 25 millió korona értékű árut lopott el az üzletből. Az asszony azzal védekezett, hogy csak azt az árut vitte el, amire szüksége volt, és őt megillette, férje pedig csak bosszúból jelentgeti fel.

1923. október 6-án betörtek Rubinstein Erna, a zsidóüldözések miatt később Amerikába menekült híres hegedűművész hűvösvölgyi lakásába. A villát a szobalánynak és egy inasnak kellett volna őriznie, amíg Rubinstein Erna hangversenyt adott a Vigadóban, majd a Duna-palotában a tiszteletére rendezett vacsorán vett részt. Ám amikor a fiatal művésznő édesanyjával hazatért, mindent tárva-nyitva, felforgatva és szétdobálva találtak.

A tudósítás szerint a betörők értették a dolgukat: valuta, pénz, értékpapír, ékszerek mellett olyan műtárgyakat vittek el, melyek a hozzáértők számára is komoly értékkel bírnak. Legalább két óráig tarthatott, mire minden szekrényt felfeszítettek. A szobalány és az inas ezalatt állítólag mélyen aludt – őket a kiérkező rendőrök el sem engedték, mert úgy gondolták, annyira mélyen nem lehet aludni, hogy a betörésből semmit ne halljanak.

A szobalány vallomásában azt mondta, két nap óta láttak a villa környékén ólálkodni „két egész jó külsejű fiatalembert”. A szomszédok értékes személyleírást is adtak róluk. A rendőrök úgy vélték, hogy a betörők „újságolvasó intelligensebb emberek”, akik tudhatták, hogy Rubinstein Erna hangversenyt ad, és nem lesz otthon. A tetteseket csak a következő év márciusában sikerült elkapni.

Nyolcéves férfiak sztrájkja

Az 1920-as évek nagy eseménye volt a svábhegyi autóverseny, amire 1923-ban Karola mecklenburgi hercegnő is benevezett. Szorgalmasan gyakorolt is, ám október 7-én edzés közben nekiment egy útszéli fának. Az autó felborult, férjével együtt kiestek a járműből. Térdtörést szenvedett, így a versenyen sem tudott részt venni. Mint Az Est munkatársa magyarázta:

Az esőzéstől síkos Svábhegyi úton, nem messze a céltól, veszedelmes hajlása van a pályának. Tulajdonképpen ez az a hajlás, amelyet a trenírozó versenyzők napok óta próbálnak sportnyelven szólva »könnyen venni«, mert a hajlás majdnem kilencvenfokos és az út mellett árok húzódik, ahol fák és félig levágott fatörzsek vannak. A mai tréningnél a herceg és a hercegnő egy autón indultak. Amikor a veszedelmes fordulóhoz értek, az autó tökéletesen lecsúszott és a síkos talajon lehetetlen volt a csúszást megakadályozni.

A versenyen százezernél is több néző jelent meg, Az Est így tudósított október 9-én:

Erős rendőri készültségre volt szükség, hogy a rengeteg embert féken tartsa. A nézőket ugyanis egy-egy robogó, száguldó autó látása annyira elragadta, hogy a legszívesebben minden egyes autónak utána szaladtak volna, mit sem törődve azzal, hogy a pályán rövidesen a következő autó fog jönni. A kanyargós pálya azonban nem kedvezett a közönségnek, jóformán minden száz méter után elfordult az út és eltűnt szem elől az érdekes látnivaló.

Már az elemisták is sztrájkolnak – írta 1923. október 16-án az újság. Kifejtették: egy szombathelyi elemi iskola másodikos tanulói léptek sztrájkba, mert nem voltak megelégedve új tanítónőjükkel, aki „teljesen új módszer szerint akarja őket tanítani”.

A nyolcéves férfiak ezért elhatározták, hogy mindaddig nem járnak iskolába, míg az igazgatóság megfelelő tanerőt nem bocsát rendelkezésükre

– áll a nyúlfarknyi hírben.

Eszméletlen párbajozó

Az Operaháznak még mindig vannak hitelbe éneklő tagjai – írta 1923. október 12-én Az Est. Bár Wlassics Gyula főigazgató nagyon elégedett volt az intézmény működésével, a laphoz eljutott értesülések szerint az Operának voltak olyan tagjai, akik nem tudtak megállapodni az új szerződésükről, és csak „a jobb jövő reményében nem szüntetik még be működésüket”.

A Wlassics által emlegetett telt házak is inkább félháznak feleltek meg a cikk szerint: „mindenki tudja, hogy esténkint boldog-boldogtalan kaphat szabadjegyet, csakhogy ne legyen túlságosan feltűnő a sok üres hely”. Sőt, azt állították, hogy az ingyen jegyekről szóló utasítást a főigazgató személyesen írta alá, tehát tudnia kellett a helyzetről.

Dénes Oszkár színész párbajra hívta egy fajvédő újság szerzőjét, aki durva támadást intézett ellene – derül ki az 1923. október 13-i újságból. A Nyomorgó művészet, gépkocsizó brettli című iromány egyebek mellett azt panaszolta, hogy Sugár Károly keresztény művész biciklivel jár, míg Dénes Oszkár „zsidó síberek automobilján száguld a városban”.

Az aláírás nélküli cikk szerzőjeként a fajvédő újság Frank Imrét nevezte meg, egy „kikeresztelkedett zsidó ifjút”. Dénes ragaszkodott az elégtételhez, függetlenül attól, hogy ellenfele képes-e a párbajra.

Hat heves összecsapásban Frank néhány laposvágást kapott és mikor éppen a hetedik menet előkészületeit tették meg, a halottsápadt fiatalember egyszerre megtántorodott és végigvágódott a padlón. A párbajorvosok megállapították, hogy Frank elájult. Az orvosok magához térítették az eszméletlen párbajozót, majd a vezetősegéd a párbajt beszüntette

– áll a tudósításban.

Műkincsből cipőbélés

Az 1923. október 23-i rövidhírek között szerepel, hogy „egy északi ország fővárosából” azt táviratozták, hogy ott egy udvari vadászatokon részt vevő magyar diplomata lőtte a legszebb szarvast.

Ezt a hírt bizonyára megkönnyebbülve veszi tudomásul a magyar közvélemény. Elvégre ez a diplomata bakot is lőhetett volna, aminek következményei azután esetleg súlyosak lehettek volna. (…) Mind a mellett, mi jobb szerettük volna, ha annak az északi városnak a fővárosából azt telegrafálják. hogy ottani diplomáciánknak sikerült akárcsak egy gyűszűnyi gazdasági előnyt is kivívni számunkra

– kommentálta az értesülést Az Est publicistája.

Ugyaninnen derül ki, hogy cipőbélésnek használtak fel egy régi magyar oltárképet Esztergomban. A főszékesegyház műkincsei közé tartozott az egri születésű magyar festő, Hesz János Mihály hét méter hosszú, öt és fél méter széles oltárképe, ami Szent István keresztelését ábrázolta. A Bazilika átalakításakor Grigoletti Mária-képe került a helyére, Hesz festménye pedig egy másik helyiségbe került. Amikor újra megfelelő helyre akarták tenni a festményt, a kigöngyöléskor azt látták, hogy egy három-négy méteres darab hiányzik belőle.

Megállapították, hogy a hiányzó részt közönséges csizmadiakéssel metszették le és a finom minőségű erős festővásznat cipőbélésül használta fel valamelyik műértő esztergomi cipészmester.

Nyitókép: Svábhegyi autóverseny 1922-ben – Fotó: Fortepan