130 méterre repült a panelház erkélyének vaskorlátja a robbanástól, heten meghaltak – 30 éve történt a békásmegyeri tragédia

A békásmegyeri tízemeletes panelházban élő Mádi Lajosnak meggyőződése volt, hogy meg akarják mérgezni. A férfi rendkívül zárkózott volt, idős édesanyjával élt együtt a kilencedik emeleten, de a lakás ajtaját állandóan nyitva tartotta, és a lépcsőházi ablakokat is folyton nyitogatta. Az alatta lakó Füzynét meg is fenyegette: feljelenti, ha még egyszer becsukja az ablakokat. De ennél durvább atrocitások is érték a lakókat Mádi részéről, aki a ház felgyújtását is kilátásba helyezte, ha nem hagyják békén.

Mosógépből reaktor

A 37 éves férfi 1991-ig lakatosként dolgozott. Aztán leszázalékolták és a kerületi ideggondozóban kezelték skizofrénia, üldözési mánia miatt. A Jós utca 8. szám alatt lévő kilencedik emeleti lakásban tartotta motorbiciklijét, de üzemanyagot, akkumulátorokat is felhordott. A szomszédok időnként vegyi anyagok szagát érezték kiszivárogni a lakásból. A Mádi lakása fölött lakó Muszbekék szerint az is előfordult, hogy felforrt náluk a WC-ben a víz.

Hogy pontosan mivel foglalatoskodott Mádi Lajos, azt senki nem tudta. A fürdőszobában a férfi vegyi laboratóriumot rendezett be, a mosógép centrifugája különösen jól jött a különböző anyagok kiszárításához, szétválasztásához. Ilyesmivel foglalatoskodhatott 1993. szeptember 14-én, hajnalban is – jobb volt olyankor végezni ezt a munkát, amikor az alvó szomszédoknak nem tűnt fel a vegyszerszag. Korábban fel is jelentették miatta, de a hatóságok nem tettek semmit, mert semmilyen jogszabály nem tiltotta az otthoni vegyszertárolást.

Ezúttal azonban valami nagyon félrecsúszhatott. Hajnali fél 4 körül a mosógép kigyulladt, majd a vegyszerek felrobbantak. A lángok nagyon gyorsan terjedtek a lakásban, és elérték a nagyszobát is, ahol a férfi 30 kilogramm TNT-nek megfelelő erejű robbanóanyagot tartott. Talán Mádi maga sem tudta, mi történik: két lépésnyire volt a fürdőszobától, amikor egy második robbanás történt. 

Ez olyan erejű volt, hogy a 9. emelet födémje leomlott, az utca felőli panel kidőlt, az erkély betonba ágyazott vaskorlátja pedig 130 méterre repült. 

A lakás bejárati ajtaja kirepült, a vele szemben lévő fémkeretes liftajtót a detonáció benyomta az aknába, a lentebbi emeleteken viszont kifelé szakadtak a liftajtók, egészen a hatodik emeleten álló liftig.

Mádi Lajosnak és anyjának esélyük sem volt a túlélésre. A felettük levő lakás erkélykorlátja szerencsére nem szakadt ki, az fogta meg Muszbek Zoltánt, aki a kanapéval együtt repült ki. Lángok csaptak fel a hullámzó parkettából, a férfi családjával menekült ki a lakásból, szinte zuhantak a szétnyílt lépcsőkön. A kilencediken hallották, hogy a mozgássérült Tóth Imre lánya kiabált, hogy vigyék ki az apját, akire rádőlt a fal, de nem tudtak segíteni, mert a füsttől nem kaptak levegőt.

Szintén a kilencediken, Mádiék szomszédjában lakott a Hegyi család. 

A 16 éves ikrek, Dalma és Balázs látták, ahogy elégnek szüleik, majd kétségbeesésükben leugrottak a kilencedik emeletről, amit lehetetlen volt túlélni. 

Hét halálos áldozata volt a katasztrófának: Mádi Lajos és édesanyja, a Hegyi család összes tagja és Tóth Imre.

Mindenhol lakik „bolond”

A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, de csak reggel hat óra után tudták eloltani a tüzet. A Gázművek szakemberei sokáig nem fértek hozzá a főcsaphoz, amit úgy kellett kiásniuk. De az gyorsan világossá vált, hogy nem gázrobbanás történt: a fürdőszobába, ahol az első robbanás történt, nem volt bevezetve a gáz, a detonáció pedig abba az irányba vetette a paneleket, ahol a gáztűzhely volt. Ha a tűzhely robbant volna fel, akkor az ellenkező irányba dőltek volna. A rendőrök bűnjelként vitték el Mádi lakásából a felfúvódott mosógépet.

Egy ötödik emeleti lakó a Kurír szeptember 15-i riportjában azt mondta: nála is elmozdult minden a helyéről, az ajtók kiestek, a szekrények felborultak, a tárgyak kirepültek az utcára, aztán a víz kezdett beömleni. Az embereket a szomszédos lépcsőházakból is evakuálták, 250-300 ember elhelyezéséről kellett gondoskodni.

Azért halt meg ennyi ember, legalábbis szerintem, mert ezeket a házakat papundekliből építették. Könyökkel is ki lehetne ütni az oldalát

– mondta egy másik lakó. Kisebb pánik tört ki a tízemeletesek lakói között: egyesek azzal próbálták megnyugtatni magukat, hogy ami egyszer megtörtént, az nem fog megismétlődni, mások viszont úgy vélték, nincs olyan lépcsőház, ahol ne élne legalább egy „bolond”. Az Országos Rendőr-főkapitányság főmérnöke, Szilvási András viszont azt mondta: ha a ház téglából épült volna, valószínűleg még több emelet omlott volna le.

Már másnap ígéret hangzott el arra, hogy a házat felújítják húsvétig.

És melyik húsvétig? Aztán meg kinek? Ki megy oda vissza?

– kérdezte a szalagház közös képviselője, Molnár Tamás.

A Magyar Hírlap szeptember 16-i számában már azzal foglalkozott, hogy mégis hogyan lehetne felújítani a házat, ha egyszer már bezártak a panelelemeket gyártó házgyárak. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, Dési Albert azt mondta: egyelőre nem is ez a legfontosabb kérdés, először azt kell megállapítani, hogy meddig kell visszabontani a házat és hogyan emeljék ki a sérült elemeket úgy, hogy ne dőljön össze minden. Azt is elárulta: bár a házgyárakat valóban bezárták, a sablonokat megőrizték és van olyan gyártó, aki vállalja az egyedi darabok elkészítését.

Majdnem nyolcszázezer panellakást építettek fel Magyarországon, de ilyen rekonstrukcióra még nem volt példa. Ám miközben már az újjáépítést szervezték, még a halottakat sem sikerült mind kihozni a házból: Tóth Imréről és Hegyi Béláról nem tudták leemelni a több tonnás betonlapokat. A tehetetlenséget látva Demszky Gábor főpolgármester a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakembereit kérte fel, akik a Főber (Fővárosi Építőipari Beruházási Vállalat) munkatársával szeptember 22-én, több mint egy héttel a tragédia után kiszabadították a holttesteket. A húsz centi vastag elemeket gyorsvágóval darabolták fel, majd kézi görgőkkel és kötelekkel húzták le az elhunytakról. A barlangi mentők riasztásvezetője, Adamkó Péter a Magyar Nemzet szeptember 23-i számában azt mondta: az áldozatoknak haláluk előtt megijedni sem volt idejük.

Boross Péter intézkedjen

Tarlós István III. kerületi polgármester a Pesti Hírlapnak szeptember 16-án elárulta: Tímár István fővárosi tűzoltóparancsnok azt mondta neki, hogy a Hegyi ikreknek elméletben lett volna lehetősége a megmenekülésre. A kisszobában nem omlott le a fal, de bizonyára nem voltak tisztában azzal, hogy ha elérik a tetőt, akkor ott már biztonságban lettek volna. Tímár másnap a Magyar Nemzetben elmondta: a panellakóknak nem kell félniük, ekkora robbanás a magyar tűzoltóság történetében még nem fordult elő, és a nagy károk ellenére is kiállta az épület a próbát, jóval nagyobb ellenállást tanúsított, mint a hagyományos szerkezetű épületek.

A közbeszédben még a pszichiáterek felelőssége is felmerült amiatt, hogy a robbantást egy rendszeres kezelésre szoruló beteg követte el. Tringer László egyetemi tanár, a SOTE oktató kórházának főigazgatója erről a Magyar Nemzet szeptember 20-i számában azt mondta: a pszichiátriai gondozók nem ismerik a betegek mindennapos tevékenységét, csak a velük folytatott beszélgetésekből tudnak tájékozódni. Az pedig előfordul, hogy a páciens elkendőzi azokat a dolgokat, amelyekről sejti, hogy a feltárásuk valamilyen kellemetlen következménnyel járna.

Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy – bár a gondozott pszichiátriai betegek nagy része kint van az életben – a bűncselekmények nagyobb részét az egészségesek követik el

– mondta a szakember.

A szalagház lakóközösségének képviseletére megválasztott Miskovszky Györgyné azt mondta: Boross Péter belügyminiszterhez fordulnak azért, hogy az állam vásárolja meg azok lakását, akik a katasztrófa után nem akarnak ott maradni.

Azt lehet és kéne tenni, hogy akik úgy érzik, hogy lelkileg elviselhetetlenné vált számukra itt a további élet, azoknak a kormány nyújtson segítséget az elköltözésben, mert egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy itt éljék le az életüket

– magyarázta.

Olcsón megúszott felújítás

Mai szemmel szinte már furcsán hathat, hogy az 1993. szeptemberi tragédia után 8 hónappal, 1994 májusának elején átadták a felújított házat, ráadásul a 180 milliósra becsült költségnél jóval olcsóbban, 140 millió forintért hozta rendbe a házat a Főber. De csak 19-en tértek vissza, a többiek a számukra ideiglenesen kiutalt lakásban akartak maradni.

Elgondoltad-e, milyen érzés, amikor a saját lakásodban sem érezheted magad biztonságban, mert nem tudhatod, melyik szomszéd robbantja a fejedre?

– kérdezte Genczler Péter a Magyar Nemzet 1994. december 17-i számában megjelent riportban. Azt mondta, több mint egy évvel a robbanás után is olyan rossz idegállapotban voltak, hogy rémülten riadtak fel arra is, ha valaki bevágta a lépcsőház kapuját, és émelygett, ha egy tízemeletes házba be kellett lépnie.

A robbanás után egy négyemeletes házba költöztették őket. Ott biztonságban érezték magukat, meg akarták a lakást vásárolni. Csakhogy a régi lakást, amit a tragédia előtt nyolc hónappal kétmillió forintért vettek és még költöttek is rá, az önkormányzat 1,6 millió forintért akarta beszámítani.

Nézze, a Genczleréknek az a bajuk, hogy nincs elegendő pénzük, s nem képesek kifizetni az új, értékesebb lakást

– mondta erre nem túl empatikusan Csire János III. kerületi alpolgármester, hozzátéve, hogy a felújított lakásoknak ennyi a piaci értékük, és az sem biztos, hogy ennyiért el lehet adni. Mások is kifogásolták, hogy a lakásokért 1,6 milliót ajánlott az önkormányzat, ezért hiába akartak, nem tudtak elköltözni.

1995. július 22-i számában a Népszava azt írta: 169 kifogás szerepel a felújított ház hibalistáján. Mindenből a legolcsóbbat építették be, lógtak az ablakok, repedések voltak a falakon, felpúposodott a padló, beázások éktelenkedtek a tapétán. A nyolcas lépcsőházba az egyik cég kísérleti liftet szerelt, ott próbálták ki prototípusukat, ami hatalmas zökkenéssel állt meg és többen bent is rekedtek. Az egyik biztosító perelte a lakókat, mert nem fizették vissza a korábban kapott gyorssegélyeket, a lakásszövetkezet elnöke, Balogh Imréné pedig elmondta: jogcím nélküli haszonszerzésért perelte be a társaság, miután azt kérte, hogy a megromlott ételektől tönkrement hűtőszekrényét fizessék ki. Egy fiatal lakó viszont azt mondta: szerinte egyesek a robbanást kihasználva akarták széppé varázsoltatni lepusztult lakásaikat, és azt is tudni vélte, hogy vannak, akik a tragédia után kapott átmeneti lakásaikból nem hajlandók kiköltözni, a felújított házban pedig albérlőket tartanak.

Máshogy viszonyul a halálhoz

A Vasárnapi Hírek a robbanás huszadik évfordulóján, 2013. szeptember 15-én közölt riportot, amiből kiderült: Mádi Lajos egykori lakásába egy rendőrnő költözött be. Ő korábban boncnokként dolgozott, és azt mondta: máshogy viszonyul a halálhoz, nem zavarja, hogy egy tragédia helyszínén él.

A békásmegyeri esethez fogható tragédia 26 évvel később fordult elő a szlovákiai Eperjesen, ott egy 12 emeletes panelházban történt nyolc halálos áldozattal járó gázrobbanás.

Nyitókép: Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA)