Csak egy kalapács védte meg az antarktiszi kutatóállomáson dolgozó nőt az őt zaklató kollégájától

Munkaadóik nem védték meg őket, csak magukra számíthattak azok a nők, akiket férfi kollégáik zaklattak a legnagyobb antarktiszi kutatóállomáson, a McMurdo-n – derül ki az Associated Press hírügynökség riportjából.

Az Egyesült Államok antarktiszi programját a Nemzeti Tudományos Alap (NSF) felügyeli és finanszírozza, de a létesítményeket szerződéses alapon magáncégek üzemeltetik, és ezek foglalkoztatják a kiszolgáló személyzetet is. Az üvöltő széllel, állandó sötétséggel járó antarktiszi tél hónapjaiban 200-300, de nyáron ezernél is több ember dolgozik a McMurdo-n, 70 százalékban férfiak. Rendőri jelenlét, fogda nincs a kutatóállomáson, a rend fenntartása egy helyettes rendőrbíró feladata.

Az NSF 2022-ben jelentést tett közzé, mely szerint az Antarktiszon dolgozó nők 59 százaléka személyesen élt át szexuális zaklatást vagy bántalmazást, és 72 százalékuk szerint jelen van ez a probléma. De hiába indult kongresszusi vizsgálat a jelentés nyomán, az NSF legfőbb szerződéses partnere, a Leidos azt állította, hogy a 2022 áprilisáig tartó ötéves időszakban egyetlen jelzést sem kaptak szexuális zaklatásról. Ennek azonban a cég belső levelezése is ellentmond.

Hiába jelezte, hogy veszélyben érzi magát

Egy gépészként dolgozó nő, a 35 éves Liz Monahon 2021-ben találkozott Zak Buckinghammel abban az új-zélandi szállodában, ahol a koronavírus-járvány miatt karanténban tartották őket, mielőtt az Antarktiszra mehettek volna. Monahon a második antarktiszi küldetésére készült, gyerekkora óta lenyűgözte a földrész. A nőt a szállodában férfi kollégái piszkálták, amíg le nem ült közéjük a 36 éves, új-zélandi állampolgárságú vízvezetékszerelő és amatőr bokszoló.

Monahon kicsit ijesztőnek, de egyszerre viccesnek és elbűvölőnek találta a férfit, akivel egy éjszaka összemelegedtek. Nem tudta, hogy Buckinghamet korábban elítélték, és volt párja, három gyermekének anyja kérésére távoltartási végzést hoztak ellene zaklatás miatt.

A McMurdo kutatóállomáson kevés lehetőség van a kikapcsolódásra, legtöbben a két nagy bár valamelyikében múlatják az időt. Buckingham az egyik éjjeli kocsmázás alkalmával azon nevetgélt barátaival, hogy melyikük feküdjön le Monahonnal és barátnőjével. A nő ennek hallatán megmondta a férfinak, hogy nem akar vele beszélni többet. Nem sokkal később azt hallotta, Buckingham dühös rá.

Monahon hiába jelezte a munkaadójának, hogy veszélyben érzi magát, semmi nem történt. Egy héttel később a férfi a bárban odarohant hozzá, és dühtől remegve üvöltötte:

Szidtad az anyámat! Akik szidják az anyámat, azok halált érdemelnek!

Végül a többiek állították le az őrjöngő Buckinghamet, a bár pultosa pedig Monahon kivételével mindenkit elküldött, és a segélyhívót tárcsázta, amely a kutatóállomás tűzoltóságán csörgött. A pultos, Cameron Dailey-Ruddy a tűzoltóság diszpécserén keresztül elérte az állomás vezetőit, akiket megkért, hogy menjenek a bárba és segítsenek Monahonnak.

Monahont átköltöztették egy másik szobába és másnapra szabadnapot adtak neki. A nő azt mondja, ez volt az utolsó alkalom, amikor úgy érezte, hogy az állomás vezetőitől segítséget kap.

Mit lehet tenni?

Másnap Monahon a Buckinghamet is foglalkoztató PAE nevű cég képviselőjével, Michelle Izzivel, aki le akarta beszélni arról, hogy jelentse a történteket az állomáson szolgáló helyettes rendőrbírónak. Arra hivatkozott, hogy ez nemzetközi bonyodalmakat eredményezhet, mert Buckingham új-zélandi állampolgár. Azt is mondta a nőnek, hogy jól gondolja át, hogy egy ilyen feljelentés hogyan érintené személyesen őt, és az egész antarktiszi programot.

Dailey-Ruddy elmondta: Buckingham a következő este megint a bárban volt, ahol összeverekedett egy másik férfival. Eközben Monahon felismerte: ha azok, akiknek a dolguk lenne, nem védik meg, akkor magát kell megvédenie. Magához vette gépészkalapácsát, és elrejtette a ruhájában.

Monahon közvetlen főnöke és kollégái közben azzal az ötlettel álltak elő, hogy a nő csatlakozzon ahhoz a csapathoz, amely nyolcnapos utat tesz meg a tenger jegén, hogy ellátmányt vigyen egy apró kutatóállomásra. Ez kockázatos feladat, mert a jég tavasszal megrepedhet, de mindenki úgy gondolta, hogy ez is biztonságosabb, mintha a McMurdo-n maradna, Buckinghammel összezárva.

Mire Monahon visszatért az expedícióról, Buckinghamet hazaküldték. A PAE képviselője, Michelle Izzi egy közös telefonbeszélgetésben összekötötte Monahont és a felettesét, Holly Newmant, aki csak annyit árult el a nőnek, hogy lezárult az ügyében a vizsgálat és megtették a megfelelő lépéseket. Newman arról is beszélt Monahonnak, hogy az Antarktiszon régóta előfordulnak hasonló esetek, de nincsenek igazán kielégítő válaszok arra, hogy mit lehetne kezdeni ezekkel.

Wes Thurmann, a kutatóállomás tűzoltóságának vezetője, akit szintén értesítettek, amikor a bár pultosa telefonált, az AP-nek elárulta: először akkor találkozott a McMurdo állomáson uralkodó „macsókultúrával”, amikor férfiak egy csoportja a nőket osztályozta aszerint, hogy melyikkel feküdnének le. Thurmann szerint az effajta viselkedést a munkáltatók is az alkoholnak tulajdonítják, mégsem tiltják meg az italozást, mert akkor kevésbé lennének vonzók az antarktiszi kiküldetések.

A jég szövetségesei

Monahon esete nem példa nélküli. Az NSF azután fogott hozzá a jelentés elkészítéséhez, hogy 2019-ben egy konyhai dolgozó jelezte főnökeinek, hogy egy munkatársa szexuálisan bántalmazta. Ám a nő egyik felettese épp a bántalmazással megvádolt férfi barátnője volt, aki ezután kritizálni kezdte a munkáját, két hónappal később pedig kirúgták.

Az eset nyomán az Antarktiszon dolgozó nők egy része létrehozta „A jég szövetségesei” csoportot, és több mint háromszázan írták alá azt a petíciót, melyben a szexuális zaklatás elleni hatékony fellépést követeltek.

Egy másik konyhai dolgozó, Jennifer Sorensen az AP-nek elmondta, hogy 2015-ben megerőszakolták a McMurdo-n, de erről sokáig nem beszélt senkinek.

Nem volt senki, aki megvédett volna, nem volt fogda, ahova bezárják az erőszaktevőt, és nem volt tudomásom bármiféle rendfenntartó személyekről

– mondta Sorensen. 

21 hónappal később írta meg a férfi munkaadójának, hogy mi történt. A cég azt válaszolta, hogy kivizsgálták az ügyet, és nem fogják újra foglalkoztatni a férfit. Sorensen azonban szégyenletesnek tartja, hogy a vele történteket szexuális zaklatásként kezelték a még annál is súlyosabb nemi erőszak helyett.

Egy harmadik nőt az állomás egyik vezetője molesztált. Britt Barquist, aki az üzemanyagellátásért felelős részleg csoportvezetője volt, azt mondta: 2017-ben egy munkabiztonsági eligazításon a férfi az asztal alatt megfogta a combja belső felét, a lehető legközelebb az ágyékához. Barquist felettese jelentést tett a történtekről, aminek az eredménye az lett, hogy a férfit figyelmeztették, hogy kerülje a nőt, és elvették tőle azt a feladatot, amin közösen kellett volna dolgozniuk. Csakhogy amikor 2021-ben Barquist visszatért az Antarktiszra, újra azzal a férfival kellett dolgoznia, aki molesztálta.

Megszégyenítő volt és borzalmas. Próbáltam kerülni vele a szemkontaktust, és úgy tenni, mintha nem venném tudomásul, hogy ott van

– mondta Barquist, aki tavaly ismét visszament az Antarktiszra, de akkor már inkább szakácsként vállalt munkát egy kis kutatóállomáson, ahol a férje is dolgozott.

Rég meg kellett volna tenni

Egy kongresszusi bizottság előtt tavaly decemberben a Leidos egyik vezetője, Kathleen Naeher arról beszélt, hogy a zaklatásos esetek miatt kukucskálókat tesznek a hálószobák ajtajaira, korlátozzák a hozzáférést a több hálószobát nyitó mesterkulcsokhoz, a terepen dolgozó csapatok pedig még egy műholdas telefont kapnak. Mike Garcia kaliforniai republikánus képviselő azt mondta, megdöbbent ezeken az intézkedéseken: szerinte ezeket azelőtt meg kellett volna hozni, hogy bárkit az Antarktiszra küldenek.

Zak Buckinghamet tavaly márciusban 100 óra közösségi munkára ítélték, és tízhavi felügyeletet rendeltek el számára, miután kétszer is megszegte a volt párja védelmében hozott távoltartást. Az Antarktiszon történteknek nem voltak számára jogi következményei.

Monahon viszont azt reméli, hogy az esetek nyomán a kutatóállomást működtető vállalkozók körmére néznek, és az NSF többet is tesz annál, hogy szerződése lejártát követően, 2025-ben lecseréli a Leidost.

Hogyan biztosítják azt, hogy a következő szerződéses partner ne csinálja ugyanezt?

– kérdezte a gépész.

Hozzászólna?

Nyitókép: A McMurdo állomás archív fotón – Forrás: Reuters