MA

Kultúra
2023. február 25. 11:48

Hiába az elmúlt évek botrányos Oscar-gálái, az amerikai filmakadémia még mindig nagyon lassan tanul

Elcserélt borítékok, metoo-mozgalom, Will Smith pofonja, az újra és újra fellángoló, vélt vagy valós rasszizmus, és egy totálisan váratlan jelölés, ami körül látszólag bűzlik valami: minden évben kijut egy óriási cirkusz az Oscar-gála elé, és bár az év filmes eseményét szervező Amerikai Filmakadémia igyekszik mederben tartani a dolgokat, úgy tűnik, Hollywood mindig egy lépéssel előtte jár: most éppen a közösségi média iskolázta le az óriásszervezetet.
Belföld
2023. február 25. 8:03

Orbán Viktort jól ismeri, de az emberek a főnökei – majdnem 60 év után távozik posztjáról Pásztor Béla, a rekorder polgármester

Pásztor Béla Magyarországon egyedülálló módon 58 éven át vezette Veresegyházat, először tanácselnökként, majd polgármesterként. A függetlenségét mindvégig megőrző politikus irányítása alatt a pár ezer lelkes faluból húszezres kisváros lett, és bár despotikusnak tartott hatalomgyakorlását többen is kritizálták, a választók rendre kiálltak mellette. És őt csak ez érdekelte, olyannyira, hogy törvények sem feltétlenül tartották vissza, ha el akart érni valamit.
Külföld
2023. február 24. 10:42

Kalasnyikovra cserélte a tankönyveket a fiatal ukrán tanárnő, hogy önkéntesként harcoljon az oroszok ellen

A nők is kiveszik a részüket az Ukrajnára támadt orosz hadsereg elleni háborúból. Eleinte idegenkedve fogadták őket, mondván, a konyhában a helyük, és inkább gyerekeket szüljenek, ahelyett, hogy a csatatéren harcolnak. Pedig 2015 óta már nők is beléphetnek a seregbe, igaz, harci feladatokat hivatalosan korábban nem kaphattak. Az ukrán honvédség fel sem volt készülve arra, hogy tömegével lépnek be az asszonyok, így megfelelő felszerelésük sem volt. Mostanra a helyzetük sokat javult, és talán az előítéleteket is sikerül legyőzni. 
Külföld
2023. február 24. 6:02

A kijevi csatától a bahmuti vérszivattyúig – egy éve tart a háború Ukrajnában

Egészen pontosan egy éve indult el Vlagyimir Putyin inváziója Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg azóta megszállva tartja az ország egyötödét, de ezért hatalmas árat fizettek. Ukrajna harcol, és a világ vele van.  Mikor lesz vége a háborúnak? Nem most. Mindkét fél arra számít, hogy még képes teret nyerni, amivel kedvezőbb tárgyalási pozíciót biztosíthat magának. 
Tudomány-Tech
2023. február 23. 19:39

Haldokló emberek, szenvedő betegek, égő holttestek 😂 – a nevetős emoji lett az internetes trollok csodafegyvere

A Facebookon ma már sokféleképpen ki tudjuk fejezni érzéseinket egy-egy bejegyzéssel, fotóval kapcsolatban. Nem volt ez mindig így, korábban csak „like” és „dislike” gomb létezett, utóbbi eltörlésétől éppen azt várták, hogy nehezebb legyen a trolloknak lehúzni valamit. Elméletileg ma már összetettebb érzéseket is kifejezhetünk a közösségi oldalon, a nevetés azonban olyan toxikussá vált, mint anno a „dislike”, vagyis nem szeretem gomb a „legszebb” napjaiban. Milyen hatással van ránk, ha a kommunikációnk nagy részét egy olyan térben bonyolítjuk, ahol az emberi szenvedés és fájdalom nevetős emojit vált ki az emberekből? 
1:58
Híradó
2023. február 23. 17:52

Gyűjtés indult az uszodában agyvérzést kapott, mélyaltatásban tartott győrteleki fiú családjának megsegítésére

Tízezer gyerekből egynél fordul elő agyvérzés a Bethesda gyermekkórház orvosa szerint. Hétfőn lett rosszul egy 12 éves fiú az uszodai foglalkozáson Mátészalkán, agyvérzést kapott. A mentők előbb a helyi, onnan pedig a debreceni Gyermekklinikára vitték, ahol azonnal megműtötték, mélyaltatásban van. Nehéz sorsú családja megsegítésére nézőink adománygyűjtésbe kezdtek.
Kultúra
2023. február 23. 17:29

DiCapriót a feleségével párosította össze, Fenyő Ivánt a vágószobában hagyta, Daniel Craignek egy konyhában mondott igent – Sam Mendes a héten visszatér a mozikba

Spielberg őt nézte ki az Amerikai szépség megrendezésére, noha nem volt filmes tapasztalata. Daniel Craig őt nézte ki a Skyfall megrendezésére, noha nem volt akciófilmes tapasztalata. Sam Mendes tapasztalatlanul aratta a legnagyobb sikereit, ma pedig már azt forgat, amit csak akar: most épp a mozikat ünnepli A fény birodalma című filmjével.
0:48
Belföld
2023. február 23. 14:36

Videó: így érkezett bilincsben és vezetőszáron Schadl György a bíróságra

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökét bilincsben és vezetőszáron hozták a bíróság épületébe Budapesten. Schadl György a tárgyaláson tagadta az ellene felhozott vádakat. Azt mondta: nem alakította ki korrupciós kapcsolatot Völner Pállal, az igazságügyi minisztérium egykori államtitkárával, de ennek még értelme sem lett volna szerinte, mert Völnernek nem volt ráhatása a végrehajtói kinevezésekre. 
Időjárás
2023. február 23. 14:27

Volt olyan előrejelzés tavaly augusztus 20-án, ami végig jól működött, de az operatív törzs nem ez alapján döntött, mert várni kellett volna pár órát

A kormányzati operatív törzs 2022. augusztus 20-án nem sokkal dél után lefújta az estére tervezett ünnepi tűzijátékot. A döntést azzal indokolták, hogy viharra lehet számítani a főváros térségében. A zivatar azonban elmaradt, mire Palkovicsi László akkori miniszter – aki bár az operatív törzs aznapi ülésén nem vett részt, és állítása szerint tűzijátékra sem szokott járni – kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit. Azóta kiderült, hogy az egészen rövid távú előrejelzések aznap végig jól működtek, de az operatív törzs végül nem ezek alapján hozta meg a döntést. 
4:46
Belföld
2023. február 23. 11:01

Videón, ahogy Völner Pál az ártatlanságáról beszél a bíróság előtt

Ártatlannak vallotta magát a bíróságon Völner Pál, a Fidesz egykori államtitkára, akire az ügyészség nyolc év börtönt kért. Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének harmadik előkészítő ülésén Varga Judit korábbi helyettese azt mondta: sosem kapott se készpénzt, se mást korrupciós ügyben. Sem Schadl Györgynek, sem másnak nem szerzett jogtalan előnyt, nem járt el az érdekükben. 
Gazdaság
2023. február 23. 5:54

Százmilliárdokat költhet a kormány az adófizetők pénzéből újabb kínai beruházásokra, ezekből is akkugyárak lehetnek

Százmilliárdokba kerülhet az újabb gigantikus kínai beruházások Magyarországra csábítása. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a kormány négy kínai céggel is tárgyal, a beruházások értéke pedig a 4000 milliárd forintot is megközelíthetné. Győrffy Dóra közgazdász szerint az itt letelepedő ázsiai vállalatok a beruházás összeértékének 10-15 százalékát is megkaphatják közpénzből, állami támogatásként. Bár a tárcavezető a részletekkel adós maradt, több jel arra utal, hogy újabb kínai akkumulátorgyárakról egyeztetnek. 
7:30
Házon kívül
2023. február 22. 10:02

„Már csak úgy tudok elaludni, hogy két Xanaxot beveszek” – pokollá vált egy társasház lakóinak élete, és ez ellen nem tehetnek szinte semmit

Meddig érdemes ragaszkodni a megszokotthoz és a múlthoz, vagy mikor kéne elengedni? Ezzel a dilemmával találkoztak egy belvárosi társasház maradék lakói, akiknek mostanra már nincs beleszólásuk abba, hogy mi történik körülöttük. A többségi tulajdonos ugyanis egy hostelt üzemeltető befektetési csoport lett. A hostel pedig tömeggel, zajjal, rengeteg kellemetlenséggel jár. Bár a megmaradt lakók korábban nem is kaptak rossz kivásárlási ajánlatot, mégis maradtak, most azonban perelnek. De nem a hangzavar miatt.
17:18
Házon kívül
2023. február 22. 5:59

„Sokkal többet megért volna Schadlnek, hogy Völnert a zsebében tartsa” – Schadl György lenézhette a volt államtitkárt, mert az túl olcsón adta magát?

Múlt pénteken tartották az első tárgyalást a Schadl-Völner ügyben a Fővárosi Törvényszéken. A Bírósági Végrehajtói Kar elnökét símaszkos kommandósok kísérték a rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődő tárgyalásra, a volt igazságügyi államtitkár pedig ügyvédeivel, rezzenéstelen arccal érkezett, újságírói kérdésekre csak egy „nem”-et válaszolt. A nyomozók által lehallgatott telefonbeszélgetések részletei az elmúlt hetekben láttak napvilágot a sajtóban. Milyen viszony rajzolódik ki ezekből Schadl és Völner között? Miért tűnik Schadl eszesebbnek és Völner kimértebbnek? A Házon kívülnek az 1700 oldalas nyomozati anyagot feldolgozó Miklósi Gábor és Horváth Csaba újságírók értékeltek.
Belföld
2023. február 22. 5:55

„Mindenképpen át kellene valahogyan mennie” – üzente Schadl György a végrehajtói kar jelenlegi vezetőjének, aki kardoskodott is a szinte semmit sem tudó vizsgázó érdekében

Az egyik szakvizsgázó alapvető dolgokat sem tudott, de miután rajta volt Schadl György listáján, így az értékelésnél „kardoskodott” érte Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke – derült ki az rtl.hu birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvekből. Az ügy pikantériája, hogy Schadl György letartóztatása óta Lukács Tamás vezeti a végrehajtói kart, sőt a frissen kinevezett végrehajtók előtte tesznek esküt is. Ez utóbbi azért lehet aggályos, mert a törvény szerint a ceremóniának az elnök előtt kellene folynia, ám Schadl György börtönben van. 
Időjárás
2023. február 21. 20:48

Nagy a baj: 600 éve nem csökkent úgy az alpesi hótakaró, mint most

Ma már maximum csak szomorúan csóváljuk a fejünket, amikor azt halljuk, hogy egyre ramatyabbak a téli szezonok, ráadásul nemcsak nálunk, hanem az Alpokban is. És ha azt mondanánk, hogy ez a mélyrepülés példátlan az elmúlt legalább 600 évben? Arra talán már a klímaszkeptikusok is felkapják a fejüket. Hogy mer valaki ilyet állítani, és mit jelent ez egyáltalán a jövőre nézve?
Külföld
2023. február 21. 15:37

„Élet és halál között voltam” – megszólaltak a betegek, akik halottakból kivett pacemakereket kaphattak

Műtétek sorozata, újraélesztés, fertőzések, nem működő készülékek – erről számoltak be annak a román kardiológusnak a páciensei, aki többek között elhunyt emberekből kivett pacemakereket ültethetett be betegei szervezetébe. Sokan most attól tartanak, hogy ők is újrahasznosított készülékeket kaptak. Az orvos ügyvédje szerint viszont a gyakorlattal életeket mentettek.
Belföld
2023. február 21. 6:24

Csaknem háromszázmillió forintért épül „exkluzív” játszótér Budapest belvárosában

Összesen több mint 1,3 milliárd forintot költ az V. kerületi fideszes vezetésű önkormányzat a budapesti Hild tér megújítására. A tervek szerint egyebek mellett kicserélik a talajt, növelik a zöld területek nagyságát, építenek egy pelenkázót és egy WC-t, valamint felhúznak 276 millió forint értékben egy „exkluzív”, Kufli-mese tematikájú játszóteret is.  
Külföld
2023. február 20. 10:58

„Mindannyian tudjuk, mit tett” – rettegnek az oroszok a frontról hazatérő gyilkosoktól és erőszaktevőktől

Nem mindenhol ünneplik háborús hősökként az orosz-ukrán háborúból hazatérő magánhadsereg tagjait. Különösen azok a helyi közösségek félnek nagyon, ahol a Wagner-zsoldosoknak állt bűnözők bűncselekményeket követtek el: feleséget vertek, nagymamát öltek, kábítószerrel kereskedtek. Még az orosz kormányhoz közel álló szakértők szerint is vitatott, hogy mennyire jó ötlet szabad emberekként visszaküldeni a társadalomba a volt foglyokat.
Gazdaság
2023. február 20. 6:23

Jó az nekünk, ha a kormány hatalmas gázerőműveket építtet?

Növelhetik az orosz függőséget, ugyanakkor a zöld átállást is segíthetik a kormány által tervezett gigantikus gázerőművek. Az energetikai miniszter bejelentése alapján a kormány három nagy teljesítményű gázerőművet akar felépíteni 2028-ig: kettőt Tiszaújvárosban, egyet pedig a Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek eladott, majd jókora felárral visszavásárolt Mátrai Erőműben. De miért épít gázerőműveket a kormány az európai energiaválság közepén? 
Életmód
2023. február 19. 17:16

Hogyan cselezd ki az online társkeresőket, és találd meg a boldogságot?

„Figyeld a red flageket: ha már a biójában olyanokat ír, amitől feláll a hátadon a szőr, akkor jobb, ha swipe-olod!” Létfontosságú randitanács, mégis sokan alig értenek belőle valamit. Az online társkeresés útvesztőjében könnyű eltévedni, annyi a potenciális partner, és annyi elvesztegetett idővel jár a keresgélés. Cikkünkből kiderül, hogyan lehet mégis boldogulni a társkereső platformokon úgy, hogy mindenki megkapja, amit akar. 
Kultúra
2023. február 19. 11:07

Tízes szikét! Epit! Töltés 200-ra! – Ezt gondolják a valódi orvosok a kórházas sorozatokról

Nincs egyedül, ha érezte már úgy, hogy annyi kórházas sorozatot nézett, hogy laikusként is el tudna végezni egy agyműtétet. Akár egy liftben is: de lehetőleg közben zuhanjon. Legyen szó a Dokikról, a Grace klinikáról, a Vészhelyzetről vagy a Doktor House-ról, mindegyik szériában vannak olyan őrültségek, amik egy igazi kórházban valószínűleg soha nem történnek meg. De mit szólnak ehhez az igazi orvosok?
3:10
Bulvár
2023. február 19. 10:00

„Nem hagynám, hogy apukám meghaljon, ő öngyilkos lett” – magyar hírességek mondták el, mit változtatnának meg a múltjukban

Nagyváradi Nelli azt mondta az rtl.hu-nak, ha tudta volna, mire készül édesapja, akkor megakadályozta volna. Peller Mariann és Nyári Dia számára nehéz volt az iskola, sokat bántották őket, Mariannt öt-hat évig kiközösítették az osztálytársai, amikor másik iskolába vitték a szülei. Rajtuk kívül még Kajdi Csaba, Peller Anna, Zoltán Erika, Papp Gergely és Lukács Miki is megnyílt az rtl.hu kamerája előtt.
Külföld
2023. február 19. 8:10

Több ezer orosz harcol Ukrajnában az oroszok és Putyin ellen egy „új Oroszországért”

Nehezen tudják otthon maradt családtagjaiknak megmagyarázni a döntésüket azok az oroszok, akik Ukrajnában harcolnak, csak éppen nem az ukránok, hanem a megszálló orosz hadsereg ellen. Vannak köztük olyanok, akik a háború megindítása előtt már Ukrajnában éltek, és feladatuknak érezték, hogy megvédjék a hazát, ami befogadta őket. Mások pedig nem sokkal a harcok kezdete után dezertáltak. A céljuk közös: egy szabad és Putyintól mentes Oroszországot akarnak, ehhez viszont szerintük vereséget kell szenvedniük Ukrajnában. 
Bulvár
2023. február 18. 20:00

VV Melina és VV Barna bimbózó románca, kígyók elől menekülő Cápa és egy lángoló jacht a Dunán

A törökországi földrengés helyszínén dolgozó magyar mentőcsapatok tagjai a héten többször is felidézték élményeiket az RTL-nek. Sok megrázó esettel találkoztak, de úgy érzik, minden tőlük telhetőt megtettek a túlélőkért. Minderről mit sem sejtenek a villalakók, őket jobban leköti, hogyan változik a Dani nélkül maradt Melina viselkedése. A történteket kívülről nézte a játékból kiszavazott VV Dani, meg is volt a véleménye. Ezek a hét videói.
Belföld
2023. február 18. 14:56

Orbán Viktor az évértékelőn jelentette be, hogy bevezetik a kedvezményes országos és megyei bérletet – élőben a beszéd

2022 volt a legnehezebb év a rendszerváltás óta, 2023 pedig a legveszélyesebb lesz – mondta Orbán Viktor a Várkert Bazárban szombat délután. A miniszterelnök szerint brüsszeliták még nem adták vérüket ebben a háborúban, de magyarok igen, az EU-n belül pedig csak Magyarország áll a béke pártján. 25. alkalommal értékeli az évet, illetve az ország helyzetét a miniszterelnök, élőben követtük a beszédet.
Tudomány-Tech
2023. február 18. 11:57

Fúziós erőmű a sarokban, időutazás a szeretet erejével – íme a magyar tudósok kedvenc és utált tudományos-fantasztikus filmjei

Megkértünk néhány hazai fizikust, csillagászt, ráadásképp egy informatikatörténészt is, osszák meg velünk, hogy szerintük mely tudományos-fantasztikus filmek és sorozatok azok, amelyek tudományos szempontból elfogadhatóak, nincsenek bennük ordas nagy hibák, logikai bakik, égbekiáltó tudományos tévedések. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mely alkotásokat tartják a leggyatrábbnak.
Bulvár
2023. február 18. 8:01

Frohner Fecó inkább csúszna le az ereszen, minthogy beragadjon egy liftbe Orbánnal vagy Gyurcsánnyal

A leghaszontalanabb különleges tudása, hogy tudja ugráltatni a mellét – mesélte az rtl.hu-nak Frohner Fecó. A sztárfodrász azt is elárulta, hogy egyszer másnaposan meztelenül nyitott ajtót egy futárnak. Interjúsorozatunkban villámkérdésekkel sorozzuk meg alanyainkat, íme Frohner Fecó fodrász, a Celeb vagyok ments ki innen! ezüstérmesének válaszai.
Kultúra
2023. február 17. 17:07

„Őrültség lenne a nyolcvanéves Martin Scorsese-től elvárni, hogy Marvel-filmekre rohangáljon” – exkluzív interjú A Hangya 3. alkotóival

Mozikban A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, és ezzel a Marvel-filmek az ötödik fázisba léptek. De vajon igaza volt-e Scorsese-nek, amikor nekirontott a Marvelnek? És mi köze van Heath Ledgernek Kang, a hódítóhoz? És miért olyan nehéz elérni Bill Murray-t? A harmadik Hangya-film rendezőjével és főgonoszával beszélgettünk.
Belföld
2023. február 17. 14:16

A culágertől a kisnyilas gatyán át a kilovagolásig – így értékelte az évet Orbán Viktor a választás előtt és még korábban

Szombaton megtartja szokásos évértékelő beszédét a miniszterelnök, programhirdetést és a jövőre vonatkozó információkat várnak tőle a Fidesz szimpatizánsai és ellenfelei is. Tavaly élőben követte őt Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea, a Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László, Nagy Feró, Kiki és Rákay Philip is. Emlékszik még, hogy miket mondott a kormányfő, ráfordulva a választási kampányra? És korábban? Felelevenítjük. 
Külföld
2023. február 17. 11:41

Emberek halnak meg, olyan drágák az inzulingyógyszerek az Egyesült Államokban, Kalifornia inkább csinál magának sajátot

Rengeteg amerikai cukorbetegnek annyira nehéz finanszírozni az inzulingyógyszerét, hogy inkább spórol az adagolással: nem azért, mert a dobozdíjat sem engedheti meg magának, hanem mert havi több száz dolláros kiadással is járhat neki, hogy hozzájusson az életmentő gyógyszerhez. Számos állam után most Kalifornia döntött úgy, hogy nekimegy a gyógyszercégeknek, sőt, maga is beszállna a gyártásba. Érdekes pernek néz elébe az állam, de ha nyer, annak hosszú távú következményei is lehetnek.