Fúziós erőmű a sarokban, időutazás a szeretet erejével – íme a magyar tudósok kedvenc és utált tudományos-fantasztikus filmjei

Minden laikus sci-fi-kedvelő rémálma, hogy beül egy izgatottan várt filmre a moziba (vagy bekapcsolja a tévét, hogy ledaráljon egy új sorozatot), és a cselekmény kibontakozása közben olyan ordító hibával fut össze, ami valósággal tönkreteszi a teljes filmélményt. Forgatókönyvi lyukak, elvarratlan szálak, indokolatlan vagy megmagyarázhatatlan fordulatok és legfőképp tudományos blődségek, a lehetségestől messzire rugaszkodó elképzelések – mind képesek lelohasztani a kezdeti lelkesedést.

Hat olyan magyar tudóst kerestünk meg, akikről tudtuk, hogy kedvelik a science-fiction műfaját, és megkértük őket, osszák meg velünk, milyen filmeket, sorozatokat sorolnak kedvenceik közé, és melyekről vannak rossz véleménnyel.

Vinkó József, csillagász

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos főmunkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

👍2001: Űrodüsszeia és Interstellar 

Van jó pár olyan sci-fi mű, ami kimondottan realisztikus képet fest egy alapvetően fantasztikus témáról. Csak a filmekre koncentrálva én két alkotást emelnék ki (szigorúan saját, elfogult élményeim alapján): az első Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmje, a másik pedig Christopher Nolantól az Interstellar (magyarul Csillagok között).

Mindkettő kiemelkedik abból a szempontból, hogy a természettudományos vonatkozású részletek szakmailag hihetők, megfelelnek a valódi fizikai-csillagászati ismereteinknek. Ez mondjuk nem véletlen, mert mindkét filmben komoly szerepet vállaltak olyan tudósok, akik jól ismerték az adott szakterület aktuális állapotát. Például az Interstellarban központi szerepet játszó fekete lyuk és féregjárat ábrázolását a Nobel-díjas fizikus, Kip Thorne tervezte meg, így a film ezen jelenetei akár egy csillagászati oktatóanyagban is megállnák a helyüket. A rendezők pedig jó érzékkel ötvözték a sztori drámai elemeit a fizikai-csillagászati tényekkel, így nemcsak látványos, hanem szakmailag is korrekt filmek születtek.

👎👍Csillagközi invázió

A másik végletre sok példát lehetne hozni, nehéz bármelyiket is kiemelni. Ha mindenképpen választani kell, akkor a Paul Veerhoven-féle Starship Troopers (magyarul Csillagközi invázió) című filmet tudnám megemlíteni. Maga a sztori amúgy szórakoztató, van benne fantasztikum és némi karakterfejlődés is, de természettudományos szempontból teljesen blőd: a Földbe becsapódó aszteroida, amit a rovarlények egy idegen bolygórendszerből indítottak, teljes képtelenség (még a Naprendszeren belülről indított aszteroida sem tudná tutira eltalálni a Földet, bármennyire pontosan is céloznának vele). Aztán az összes idegen bolygón, ahová csak leszállnak a kommandósok, pontosan ugyanolyan a gravitáció és a légkör összetétele, mint a Földön, ami szintén rendkívül valószínűtlen.

👎👍Ne nézz fel!

Azt azért hangsúlyoznám, hogy én semmilyen sci-fi alkotást, legyen az akár film, akár regény, nem gyűlölök, még akkor sem, ha hemzsegnek benne a tudományos blődségek.  Amikor ezeket nézem vagy olvasom, elvonatkoztatok a természettudományos-szakmai szemlélettől, és pusztán szórakoztató műként tekintek rájuk.

A pontatlanságok és extrém valószínűtlenségek ellenére nagyon sok jó és szórakoztató filmet lehet találni. Hadd hozzak egy másik kurrens példát: a Don't look up (Ne nézz fel) című film szakmailag rengeteg pontatlanságot tartalmaz (pl. egy darab mérés alapján lehetetlen egy új üstökös pályáját azonnal meghatározni, pláne évekre előre jelezni a pontos helyzetét), de mégis maga a film egy zseniális társadalmi szatíra, egyik kedvencem!

Édes Lili, fúziós plazmafizikus

Az ELTE Fizikai Intézet fizikus mesterszakos hallgatója.

A fizika modelljei folyamatosan frissülnek. Vannak olyan technológiai eszközök, amelyeket még nem fejlesztettek ki, de egyelőre nem tiltja fizikai törvény a létezésüket. Régen sci-fibe illő volt a videóhívás vagy a repülés is. A sci-fik egyik legfontosabb feladata a jövő megjóslása a társadalmi, technológiai fejlődés szempontjából. A mi feladatunk ezen jóslatok értelmezése, hogy sikerüljön elkerülni vagy legalűbb elhalasztani egy disztopikus világ kialakulását.

Fejfájdító sci-fi filmek? Időutazás, hipersebesség, láthatatlanság – csak pár sci-fi-elem, amiket sajnos tiltanak a fizika törvényei (a jövőbe lehet utazni, lásd Interstellar). Tehát nem igazán mondhatjuk fizikailag pontosnak azokat a filmeket, amikben ezek az elemek megjelennek, ettől függetlenül még lehetnek nagyon szórakoztatóak. Igazán azok a filmek fájdalmasak, amelyekben ismert fizikai törvényszerűségeket figyelmetlenségből elhagynak, vagy direkt nem vesznek figyelembe.

👎Pókember 2

Fúziós plazmafizikusként az egyik személyes kedvencem a Tobey Maguire-féle Pókember 2, amiben az őrült tudós fúziós erőművet hoz létre a kutatótermének hátsó sarkában. A film logikája szerint mivel a Nap is fúzióval termel energiát, a legjobb fúziós erőmű egy lekicsinyített napszerű csillag lesz. Kezdjük ott, hogy mi, mérsékelten őrült fizikusok tényleg évtizedek óta igyekszünk kifejleszteni egy működő fúziós erőművet. A valóságban is mágnesekkel próbálunk összetartani egy hidrogénplazmát, de ennél sokkal zártabb formában. Egyébként is, miért kezdene el nőni a tömege és vonzani mindent? Amikor a folyóba esik, miért nem nyeli el a folyót is? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Ennek ellenére nagyon kedvelem ezt a filmet!

👎A Hangya

Kifejezetten idegtépő viszont az Ant-Man (A Hangya) bármelyik részét úgy megnézni, hogy három agysejtnél többel fókuszálunk a filmre. A történet szerint egy kutató rájött arra, hogyan lehet az atomokban az elektronok és az atommagok közti teret lekicsinyíteni. Egy különleges ruhát tervez, amivel az ember kisebbé válhat, a tömege is kisebb lesz – észre sem vesszük, ha a karunkon szaladgál az eredetileg 80 kilós férfi –, de ütései ugyanolyan erősek. Ezzel ellentmond annak, hogy a súlyos és a tehetetlen tömeg megegyezik. Nem is beszélve a kvantumfétisről: folyton a kvantum szóval próbálják a tudomány misztikáját fenntartani. Akik azonban nem félnek a kvantum szótól, nyugodtan utánanézhetnek, hogy ez egy latin eredetű szó, azt jelenti: csomag, hiszen a kvantumfizika lényege, hogy a különböző fizikai mennyiségeket (mint az energia, impulzus vagy akár töltés) a lehető legkisebb csomagocskákból próbáljuk felépíteni.

👎2012

Nem, a Napból jövő neutrínók nem csinálnak ennyi kárt, a testünkön másodpercenként körülbelül 6 billió neutrínó megy át, és meg sem érezzük. (Az apokaliptikus sci-fi alapállása, hogy egy hatalmas napkitörésből származó neutrínóáradat drámaian felforrósítja a Föld magját, ez pedig természeti katasztrófák sorozatához, a világ pusztulásához vezet.)

👍👎Interstellar

Tudományos szempontokból sokszor hozzák fel jó példának az Interstellart, vagyis a Csillagok között című alkotást. A film látványtervezői és a rendező Christopher Nolan a világ egyik legjobb féregjáratokkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetőjével, Kip Thorne-nal dolgozott együtt. A fekete lyukat és a féregjáratot nagyon jól modellezték, mégis elhagytak pár effektust, mert Nolan szerint egy átlagos nyálcsorgató nézőnek összezavaró lett volna a látott kép. Ezenkívül szépen érzékeltették a gravitációs hatások miatti idődilatációt, amivel gyakorlatilag a jövőbe utaztak. Szép illusztráció volt az a jelenet is, amikor a Matthew McConaughey által játszott főszereplő az időben is úgy mozgott, mint a térben, bár ez fizikailag már értelmezhetetlen volt. A film számomra akkor vesztette el igazán a hitelességét, amikor „rájönnek”, hogy  az időutazást valójában a szeretet ereje irányítja.

👍👎Avatar

Alapvetően jó feltételezés, hogy összetett biológiai organizmusok nagy gázbolygók kísérő holdjain is kialakulhatnak. Például a Jupiter egyik holdján, az Európán nagy valószínűséggel folyékony víz van a felszíni jégpáncél alatt, amiben akár egyszerűbb, sejtszerű lények is élhetnek. Ez a látványos film sokszor elfeledteti velünk, hogy az emberek célja a lebegő szigetek kibányászása volt, ugyanis ezeket a hegyeket egy magas hőmérsékleten is szupravezetőként működő anyag tartotta az égben, ami egy érdekes felvetés, de a pontos fizikája elég problémás. A nemrégiben kijött folytatásában pedig csodálatosan érzékeltetik a víz fizikáját, a fény törését, a mozgás nehézségét.

👍Mentőexpedíció

A film egy könyv (A marsi) alapján készült, amelyben egész pontosan ír le a szerző egy rosszul sikerült Mars-expedíciót. Kényes téma, hiszen elég sok információnk van a Marsról, és tényleg vannak tervek arról, hogy embereket küldjünk Marsra. Ennek ellenére senki nem őrjöngött a film nézése közben a pontatlansága miatt, tehat jól vette az akadályokat az alkotás.

👍Wall-E

Egyik kedvenc mesém, a Wall-E komor képet mutat az emberiség jövőjéről, akik a Föld szennyezettsége miatt inkább elhagyják a bolygót, a tisztítást pedig robotok végzik. Rengeteg társadalmi betegséget előre megjósoltak az írói, reméljük, hogy nem mindenben lesz igazuk.

Molnár László, csillagász

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa, a SeismoLab kutatócsoport vezetője.

Azt szerintem elég nehéz, és igen szubjektív meghatározni, hogy egy sci-fi azért jó vagy rossz, mert mint film (vagy könyv, sorozat) jó vagy rossz, vagy maga a sci-fi benne a rossz. Manapság divatja a van a „kemény” sci-finek, ami törekszik a földi valósághoz közelebb maradni, de ez önmagában még nem tesz jóvá egy sci-fit. Ugyanakkor kutatóként jól esik azt látni, hogy a fizika törvényeit komolyabban veszik, és az írók átgondolják, hogyan működik mondjuk az űrutazás a valóságban, és nem csak egyszerűen ignorálják vagy kézlengetve elhessegetik, amikor a forgatókönyv éppen úgy kívánja.

👍Mentőexpedíció, Térség, Interstellar

Erre jó példa mondjuk a Marsi című könyv és film. A film jól van megírva, Matt Damon nagyot alakít a másik bolygón ragadt Mark Whatney-ként, nincs igazán kézzelfogható „ellenség”, akit le kell győzni, hacsak nem magát az élet számára rettentően ellenséges Mars bolygót.

A keményebb sci-fik közé tartozik a Térség (The Expanse) könyv- és tévésorozat is. Ugyan jelentős része az űrben játszódik, de például nincs fénynél gyorsabb utazás, nincsenek csillapítómezők, minimális csodatechnológia van csak az egészben a mai képességeinkhez képest. És az ezzel járó kihívások, például hogy egy űrhajó Naprendszeren át való gyorsítása, fékezése, de akár az útjának elfordítása is hatással van a benne utazó emberekre, akik az egyik pillanatban még súlytalanul lebegnek, a másikban meg már agyvérzést kapnak a sok g-s gyorsulástól, szerves részét képezik a sztorinak. Vagy hogy egy Marson felnőtt ember milyen rosszul lesz, amikor először lép ki a Föld sokkal erősebb gravitációjába.

Az Interstellar fekete lyukának minél élethűbb ábrázolásához olyan részletes szimulációkat futtattak, hogy nemcsak a filmtörténelembe került bele, hanem csillagászati szaklapokba is. Ezek a részletek szívet melengetők egy kutató, illetve természettudományokban jártasabb néző számára.

👍👎Battlestar Galactica

Ugyanakkor szerintem nem kell mindig ragaszkodni ahhoz, hogy a forgatókönyvírók naphosszat fizikatankönyveket bújjanak. Ennél fontosabbnak érzem, hogy a sztori koherens és konzisztens legyen. Tehát ha valami a film vagy sorozat elején adott módon működött, az a végén is úgy legyen. Erre egész jó példa a Csillagközi romboló (Battlestar Galactica) tévésorozat kétezres években futó verziója. Az egésznek megvolt a markáns hangulata, a disztopikus kiindulóponttól a rusztikus, masszív, tengeralattjáró-szerűen működő katonai űrhajókig, amiről elhitte az ember, hogy ki tud állni egy-két atomrakétát is. 

És bár sok tekintetben ez is hard sci-finek számított, olyan apróságokat, hogy honnan van mesterséges gravitáció a hajókon, hogyan működik a fénynél gyorsabb ugrást megvalósító hajtómű, nem kérdőjelezte meg sem a sorozat, sem a néző igazából. Ebben az univerzumban így van, nem rágódik rajta senki, olyan, mint felkapcsolni a villanyt. Amíg működik, természetes, amikor nem működik, meg kell javítani. És a jó forgatókönyv, a sorozat által felvetett témák és történetszálak gondoskodtak is arról, hogy ne az ilyen részleteken rugózzon az ember.

👍👎Star Trek

Ugyanígy, a jól megírt Star Trek sorozatok is el tudták feledtetni azt az érzést, hogy mégiscsak rengeteg technoblablával van összecelluxozva a világ, hogy működjön: transzporterektől csillapítómezőkön át (itt egy-egy éles manővernél is legfeljebb csak kapaszkodni kell az ülésbe, senki nem fog átrepülni a hídon keresztben) az öt perc alatt dilítiumból és polarizációmegfordításból összetákolt mentő ötletig. De a jó karakterek, jó témák, jó történetek ezeknél fontosabbak nekem. A legújabb sorozat, a Strange New Worlds Pike kapitánnyal is ezért tetszik, bár alighanem a Deep Space Nine volt mind közül a legnagyobb kedvenc.

👎Armageddon, Prometheus, Jupiter felemelkedése

Ami a gyűlölteket illeti, hát, talán közhelyes, talán megosztó, de az Armageddon nálam előkelő helyen van. Túl harsány, túl ostoba, túl Michael Bay-es nekem. Igazából az ostoba, a forgatókönyv előrelökdösésén kívül más értelemmel nem bíró, megmagyarázhatatlan fordulatok és döntések azok, amik lehúznak nekem egy sci-fit. A Prometheus is ezért van a csúnya listámon, bár messze nem az az egyetlen, csak az első, ami most eszembe jut, ahol olyan agyatlan döntéseket hoznak a szereplők, amik leesnek a vászonról. Emberek, akik űrhajót irányítanak, vagy élnek rajta, hirtelen elfelejtik a legalapvetőbb szabályokat és protokollokat. Egy elvileg profi kütyükkel és gyakorlattal felszerelt felderítőcsapat szétszéled, eltéved, összefogdos meg felborogat olyasmiket, amiket láthatóan nem kéne, és így ugyanannyira a saját inkompetenciájának lesz áldozata, mint az idegeneknek. A rosszul megírt, rosszul rendezett katyvaszok közül nekem kiemelkedik még a Jupiter felemelkedése is.

Szabolics Tamás, szoftverfejlesztő mérnök

ELKH Energiatudományi Kutatóközpont, Fúziós Plazmafizika Laboratórium.

Én lehet, hogy túl elfogult vagyok a sci-fikkel kapcsolatban, merthogy imádom őket. Gyakorlatilag mindent amiben van űrhajó, tátott szájjal nézek, és ha még teret is vált, akkor én meg is vagyok. Szóval az olyanok mint a Star Wars, a Csillagkapu, a Battlestar Galactica vagy az új Star Trekek is jöhetnek (bár most biztos a hardcore Csillagok háborúja-rajongók szerint tuti áruló Trekker vagyok, és visszafele is igaz biztos, na mindegy).

👍For All Mankind

Amit legutóbb néztem, és nekem teljesen rendben volt, és nagyon tetszett az a For All Mankind című sorozat (Apple TV+). Nagyon izgalmas volt a felvetés, hogy mi van, ha az űrverseny nem állt le, 2000 előtt ember lépett a Marsra, és fúziós energiából nyerte az emberiség az energiát a Holdon kitermelt Hélium-3-ból. Erre a fizikus kollégáim biztos rögtön tudnának rittyenteni egy 20 oldalas tanulmányt, ami megmondja, hogy az miért nem tudna működni, én meg félig laikusként csak annyit gondoltam, miközben néztem, hogy „hé-hő”, és továbbléptem.

De ennyi erővel mondjuk az összes sci-fi, amiben van hiperugrás, egy ordas baromság tudományos szempontból, mert hogy nincs rá bizonyíték, hogy lehetséges (kövezzetek meg), de ez nekem egyáltalán nem vesz el a film vagy sorozat értékéből, épp ellenkezőleg. Sokszor volt már, hogy ami először egy sci-fi-ben jelent meg, az utána megvalósult. Mint a lézerfegyverek vagy a feketelyuk-generátor a CERN-ben (na jó, ez utóbbival csak viccelek).

👎Az utolsó Jedik

Egy ordas nagy baromság azért eszembe jut, és ekkorára most így hirtelen nem is emlékszem más sci-fiben. Ez pedig a Star Wars VIII. részében, az Utolsó Jedikben volt látható, amikor az űrben kergetik szerencsétlen ellenállókat, és tüzelnek rájuk, de ívben. Hát hogy a Halálcsillagba repül az űrben a lézernyaláb ívben? (Maga a lézernyaláb is más kérdés, és többeket szívroham kerülget tőle, tudom.) Ez volt a legnagyobb hülyeség, amit láttam eddig. 

És ez különösen azért fájó nekem, mert a Star Warsról van szó, az örök kedvencem, amit kábé csecsemőként láttam először, a Pro7-en németül (az első 4-5 alkalommal csak németül hallottam, hogy „én vagyok az apád”, na mindegy). Szóval hogy ezt hogy hozták össze, nem tudom. Az jutott eszembe, lehet, hogy volt a két hajó között valami fekete lyuk, aminek a tömegvonzása meggörbítette a teret, vagy nem tudom.

Cseh Gábor, fúziós plazmafizikus

Energiatudományi Kutatóközpont, Fúziós Plazmafizika Laboratórium.

👎Napfény

Nagyon sok és sokféle sci-fit kedvelek, annyira nem veszem szigorúan, hogy reálisnak érezzem, bár vannak időnként esetek, ahol annyira irreális az elképzelés (és annyira komolyan veszi magát a film), hogy azt már szerintem nagyon nehéz sci-fi műfajnak tekinteni, vagy akár végignézni. Számomra ilyen a Napfény (Sunshine) című film, ahol már eleve az alapötlet annyira ellentmond minden tudományos ismeretünknek – kialudt a Nap, és gyújtsuk be újra –, hogy nagyon nehéz komolyan venni mint sci-fit. Bármi más műfajban, pl. fantasy, psichological fantasy szerintem megállná a helyét, de sci-fiként...

👍👎A Star Warstól az Avataron át a Marvel-univerzumig

A filmek közül a Star Wars szintén nagy kedvenc, bár nekem az új irány már kevésbé volt érdekes, már ami a nagy filmeket illeti. De a Mandalorian például nagyon tetszett, bár itt nem a tudományosság döntötte el a kérdést, hanem a sorozat hangulata, ami nagyon Star Wars-os szerintem. És hát a fénykard (teljesen irreális tudományosan, de kit érdekel!), meg az Erő!

Ott volt még idén az Avatar – A víz útja, ami nekem szintén nagyon tetszett. Itt nem is vacakoltak azzal, hogy mi realisztikus, meg mi nem (például az űrhajókat csak távolról mutatták, valamint a fedélzeten láttunk képsorokat), illetve amit megjelenítettek, az szerintem mind abszolút védhető is tudományos értelemben. Közben pedig a lények, a kulturális sajátosságok egy varázslatos világot teremtettek, ahol nem is igazán gondolkodtam el azon, hogy mi is megvalósítható ebből a mai tudásunk szerint, és nem is jött szembe semmi olyan, amin megütköztem volna ilyen szempontból.

Én nagyon szeretem a Marvel-filmeket is, ezeket pedig azért, mert inkább könnyed szórakozást nyújtanak, általában nem boncolgatnak mély kérdéseket, cserébe a kúlság faktor maximumra van tekerve. Az, hogy tudományosan nem állja meg a helyét (és például a Vasembernél ez filmről filmre látszik – az elején még valamennyire hihető is lett volna, de a végére már teljesen hihetetlen (de nem Hulk) irányba mozdultak a filmek), az nem akkora probléma, ha cserébe nem veszi magát komolyan a produkció. Legalábbis számomra.

👍A Térség

Az utóbbi években a legjobb élményt A Térség (The Expanse) című sorozat adta. Az űrbéli mozdulatok, manőverek, meg úgy egyáltalán az űrbéli/más bolygón/aszteroidán stb. lévő életet annyira reálisan mutatták be, amennyire ma ezt el tudjuk képzelni. Külön öröm volt számomra, hogy az űrhajók fúziós meghajtása (ez a kutatási területembe vág) egy létező koncepción, az inerciális fúzión alapult. Tetszett az is, hogy az eredeti könyvsorozat szerzője mert nagyot álmodni, és a teljes fantázia felé is elvitte időnként a történetet (gondolok itt „a molekulára”, meg a „köztes világra”, amibe a kapuk nyíltak). Ugyanakkor egy komplex társadalomelméleti kérdést is boncolgat, méghozzá úgy, hogy az emberi oldalt is hangsúlyosan beemeli ebbe a vizsgálatba. És hát akcióból sincs hiány, ami külön élmény egy-egy jó űrcsatánál! Szóval én nagyon élveztem, az első évadban a nyomozó zseniális karakter volt, egyszerűen vitt a sztori. És a sokat boncolgatott kérdésben – mennyit bír elviselni az ember az űrben űrruha nélkül – is határozott véleményt nyilvánítottak, méghozzá tudtommal a realitás talaján maradva. Ez is egy nagyon erős, magával ragadó jelenet volt!

Képes Gábor, informatikatörténész, muzeológus

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

👍2001: Űrodüsszeia

Minden idők legjobb sci-fi filmjének a 2001: Űrodüsszeiát tartom, amely minden szempontból bravúros, sosem öregedő film. Nem véletlen, hogy tréfásan azt szokták mondani – a konteókat kifigurázva –, hogy a „Holdra szállást Stanley Kubrick forgatta”. A valódi első emberes Holdra szállás 1969-ben történt, az Űrodüsszeia egy évvel előbb, 1968-ban jelent meg, de az űrjelenetek élethűsége lenyűgöző. Az egész film egy fantasztikus utazás térben és időben, a majomembertől a csillaggyermekig, remek zenékre, köztük az idén 100 éve született Ligeti György székhez szögező, hatalmas műveire. 

A film egyik főszereplője HAL, a fedélzeti számítógép. Látnoki a film, HAL dilemmái megelőlegezik a mesterséges intelligencia korát, a félelmeinket és zavarunkat a gépi intelligenciával kapcsolatban. Az űrhajósok előtti lapképernyő pedig vizuálisan megelőlegezi a tableteket. És mindez évtizedekkel a mikroprocesszor, a személyi számítógépek, az internet, az okos eszközök kora előtt. Amikor Arthur C. Clarke kapott egy példányt a Hewlett-Packard első asztali programozható számológépéből, a HP9100-ból (1968), állítólag HAL Juniornak nevezte el. Ma a HAL Juniorok milliárdjai kommunikálnak egymással a felhőben.

👍Star Wars

Gyerekkori szerelmem a Csillagok háborúja, az a film egy űr-tündérmese, nem igazi sci-fi, a varázslatos világa mégis inspirálóan hatott mérnökökre, a videójátékiparra, megannyi szegmensre. Amikor az eredeti 1977-es eredeti Star Wars (Egy új remény) kocsmárosa elutasítja, hogy droidokat szolgáljon ki, a messzi galaxisban és a távoli múltban játszódó fantasztikus film előrevetít egy ma már lassan valós társadalmi problémát: hogy fogjuk kezelni a ránk hasonlító és akár érzelminek is minősíthető reakciókat mutató robotokat? Nélkülözhetetlen segítőink lesznek – de zavar-e majd olykor a jelenlétük?

👍Sztalker

Még a Sztalkert, Tarkovszkij csodáját is említhetném mint kedvencet, amely színtiszta filozófia és minden érzéklettel belélegezhető kelet-európaiság egy monumentális és lassan hömpölygő filmbe öntve, a Zónával, amelyet ellepett a természet, évekkel Csernobil előtt.

👍Atlantis Interceptors

Egy cseppet sem tudományos kedvencem Ruggero Deodato idén 40 éves Atlantis Interceptorsa – ami posztapokaliptikus, sci-fi, horror zsánereket kever, abszolút tudománytalan, de olyan önfeledt a játékossága, hogy az ember megbocsátja neki.

Gyűlölt sci-fit azonban nem tudok mondani. Nyilván vannak pimaszul színvonaltalan vagy pimaszul tudománytalan filmek, amelyekről szégyen leírni, hogy sci-fi, de ezek is lehetnek jó kordokumentumok, árulkodnak a korszakról, a helyről, amikor és ahol készültek. Hogy mitől féltünk, miben volt a reményünk. Mert szerintem a legtöbb sci-fi, még ha egy tudományos hipotézist is tár elénk művészi köntösben, azért nem elsődlegesen a tudományról, hanem a félelmeinkről és reményeinkről szól.