ELTE-kutatás: ahogy öregszünk, úgy változik az időérzékelésünk

A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát, erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére, írja az MTI az ELTE csütörtöki közleményére hivatkozva.

Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar docensének és kutatótársainak vizsgálata eredetileg egy egyetemi projekt volt a 80-as években. Akkor találtak egy érdekes összefüggést, az eredményt azonban nem publikálták. Nádasdy és munkatársai a közelmúltban módszertani finomítások után megismételték a régi kísérletet, és az eredmények nemcsak megerősítették a korábban talált összefüggést, de ki is egészítették azt új adatokkal. A kutatók eredményeikről januárban számoltak be a Nature Scientific Reports című folyóiratban.

A kutatás során egy eseménydús, illetve egy unalmasabb, ám egyforma hosszúságú videót mutattak óvodáskorú gyerekeknek, majd megkérdezték tőlük, melyik volt a hosszabb. A gyerekek több mint kétharmada azt válaszolta, hogy az eseménydús videó hosszabb volt. Ugyanezt a kísérletet megismételték felnőttekkel és az ellenkező választ kapták: több mint háromnegyedük számára az unalmas filmrészlet tűnt hosszabbnak. Tehát az időészlelés valamikor az óvodás- és a felnőttkor között átbillen.

Hogy megnézzék, ez az átfordulás valóban megtörténik-e, a kutatók egy harmadik életkori csoportot, a 9-10 éveseket is tesztelték, és azt kapták, hogy ők az időtartamok megítélése tekintetében valahol az óvodáskorú gyerekek és a felnőttek között vannak.

Problémamegoldó heurisztika

„A jelenség megértéséhez meg kell néznünk, miben különbözik az időtartambecslés, mondjuk a geometriai hosszúság becslésétől. Az időtartamok nem képeződnek le az érzékszerveinken úgy, mint a fényesség, a hangosság vagy a hosszúság. Két vonal hosszúságának különbségét látjuk, ha a vonalak szimultán egymás mellett jelennek meg, két esemény időtartamát is összemérhetjük, ha egyszerre történnek a szemünk előtt, de az egymást követő eseményeket csak az emlékezetünk segítségével tudjuk összehasonlítani, az emlékezet azonban trükkös lehet” – magyarázták a kutatók.

A közlemény szerint az emberek akkor alkalmaznak úgynevezett problémamegoldó heurisztikákat, amikor bizonytalanok és korlátozott információ áll a rendelkezésükre. Az időtartamok becslése ilyen eset, és az óvodáskorú gyerekek erre a feladatra azt a reprezentativitás heurisztikát alkalmazzák, hogy „melyikről tudnék többet mesélni”. Logikus érvelésük szerint az eseménydúsról sokat, az unalmasról viszont keveset, az eseménydús tehát bizonyosan hosszabb volt.

A gyerekek azonban 6-7 éves koruktól az iskolában megismerkednek az abszolút (órával mért) idő fogalmával. Innentől kezdve életüket áthatja az idő, amely abszolút, megállíthatatlan, állandóan múlik, függetlenül attól, hogy hol vagyunk, figyelünk-e rá, érzékeljük-e vagy sem.

„Ha unalmas filmet nézünk, és a figyelmünket nem köti le semmi, nagyjából egyenletes időközönként veszünk mintát az abszolút időből: hosszabb időn át többet. Ha azonban izgalmas a film, folyamatosan fenntartja a figyelmünket, akkor alig-alig tudunk mintát venni, nehogy elveszítsük a fonalat"  – magyarázták a kutatók. Amikor tehát megkérdezték a felnőtteket és az iskolásokat, hogy melyik film volt a hosszabb, összehasonlították a nézésük során gyűjtött időélmények számát, és ahol többet találtak, azt tekintették hosszabbnak.

A kísérlet rámutatott, hogy lehetnek bármilyen belső órái is az agynak, az idegsejtek szabályos időközönként, mint metronómok kisülhetnek: „Ha nincs ott a fejünkben egy homunculus, aki az ütéseket számlálja, akkor nem lesz időtartambecslés.” A kutatási eredmény jó példája annak is, miként válik el egymástól a biológiai és kognitív szint a fejlődés során: amíg a biológiai érési folyamatok monoton módon javítják a funkciókat, addig a kognitív érés nagyokat ugrik, és még szembe is mehet korábbi vélekedéseivel.

„Egyre világosabb, hogy agyunk nemcsak képessé tesz bennünket a természet megértésére, hanem ennek a megértésnek a korlátait is megszabja. És bár megállítani az időt nem tudjuk, legalább közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogyan szervezi át és torzítja emlékeinket és tudattartalmainkat” – fogalmaztak az ELTE kutatói.

Nyitókép: LENblR / iStock / Getty Images Plus