Leonardo DiCaprio idősotthonban gyűjt szavazatot, Weinstein Spielberg filmjét szidja és győz – exkluzív interjú az Oscar Wars című könyv szerzőjével

Hétfőn volt a BAFTA-díjátadó, tarolt a Nyugaton a helyzet változatlan. Újra kell kalibrálni az ellenfelek Oscar-kampányait?

A nagy esélyes még mindig a Minden, mindenhol, mindenkor, de veszélyes tud lenni az is, ha valaki a nagy esélyes. A szavazók úgy ítélhetik meg, hogy ha már úgyis mindenki a biztos befutóra szavaz, akkor miért ne segítsék az esélytelenebbeket. Így viszont akár el is úszhat az elsőség, ahogy az jó párszor meg is történt. Jelen pillanatban szerintem már nem a kampánystábokon múlik, hogy mi fog történni: ők megtették a magukét, a jelölésig jutott filmeket mindenki látta. 

Én továbbra is a Minden, mindenhol, mindenkort érzem befutónak, de láttunk már nagy meglepetéseket. Ilyen a Nyugaton a helyzet változatlan tarolása a BAFTÁ-n, vagy amikor néhány éve mindenki biztosra vette, hogy végre elérkezett Glenn Close ideje és a hetedik Oscar-jelölését díjra váltja a The Wife című filmért. 

És mi történt: a győztes nem Close, hanem, Olivia Colman lett. 

Ennél is nagyobb meglepetésnek számított, amikor Harvey Weinstein legyőzte Spielberget. Az Oscar Wars című könyvében részletesen ír arról az erőszakos kampányolásról, amit Weinstein vitt tökélyre, és aminek az volt a csúcspontja, amikor a Szerelmes Shakespeare elvitte a legjobb film Oscarját a Ryan közlegény megmentése elől. Ami ma kampányolás címszó alatt folyik, Weinstein találmánya?

Az a fajta kampányolás, amit a kilencvenes években Harvey és Bob Weinstein a Miramax vezetőiként bevezettek, újdonságnak számított. Weinsteinék előtt az Oscar-kampány úgy festett, mint egy úriemberek közti játszma, a nagy stúdiók elhelyezték a hirdetéseiket a szaklapokban, a Variety-ben és a Hollywood Reporterben, és így tovább. De jött Weinstein, aki mindent megmozgatott a győzelem érdekében, minden szavazatért lehajolt. Kő kövön nem maradt.

Ha Weinstein talált három akadémiai tagot Santa Fében, vagy húsz Oscar-szavazót Párizsban, addig nem nyugodott, míg be nem cserkészte őket. Vetítést szervezett számukra, bárhol is éljenek; felhívatta őket a beosztottjaival, hogy megtudja, tetszett-e nekik a film. Hogy kik az akadémiai tagok, vagyis azok, akik jogosultak a szavazásra, nem volt publikus, de Weinsteinék mindent megtettek, hogy kiderítsék. Ha valakit beazonosítottak, azt hamarosan felhívta egy Miramax-alkalmazott. És udvariasan megérdeklődte, hogy látta-e a filmet, és ha nem, megnézné-e egy mozis vetítésen. Ebből már leszűrhették, hogy milyen kampányt érdemes folytatniuk. A rendező mellett kampányoljanak? Vagy a forgatókönyvíró mellett? A mellékszereplőket reklámozzák? És így tovább.

Ez valami megvetendő dolognak számított?

Volt, akit ez irritált, de nem tiltotta akkoriban a szabályzat. Az a kíméletlen nyomulás, amit Weinsteinék folytattak, felkészületlenül érte a nagy stúdiókat. 

Aztán persze, miután magukhoz tértek, szépen átvették a Weinstein-féle receptet. Egy külön kis ágazat jött létre az Oscar-stratégákból, PR-szakértőkből és mindenféle tanácsadókból, akiket nem csak a díjátadók előtt, hanem egész évben alkalmaznak a stúdiók.

Kárhoztathatjuk Weinsteint a kampányolási technikáiért, de kezdetben legalábbis, nagyon más választása nem volt, ha fel akarta venni a versenyt a kimeríthetetlen forrásokkal bíró stúdiókkal szemben.

Kezdetben a Miramax egy kis New York-i cég volt, amely független filmekkel foglakozott, a közelében sem ért az olyan stúdióknak, mint mondjuk a Paramount vagy a Warner. Később aztán megvette őket a Disney, és az már egy nagyon más történet volt. Eleinte azonban Weinsteinék joggal érezhették, hogy ők a szegény indulók, és ezért minden eszközt meg kell ragadniuk a filmjeik népszerűsítése érdekében. Így is tettek, és  a Ponyvaregény vagy Az angol beteg sikere őket igazolták. 

A kilencvenes évek végére azonban hatalmasra nőttek, de a hatalom birtokában, a nagy fiúk közt is folytatták a kíméletlen kampányolást. Weinstein zsarnoki, erőszakos természete itt is megnyilvánult.  

És akkor eljött az 1999-es év, amikor A szerelmes Shakespeare lenyomta az Oscaron a Ryan közlegény megmentését. Most már annak is leesett, hogy Weinsteinék kőkemény kampánygépezetet működtetnek, aki addig valamiért nem vette észre. Nagy volt az iparági felhördülés, és ennek hatására az Amerikai Filmakadémia, amely korábban nem nagyon ügyelt az ilyesmire, kénytelen volt új kampányszabályokat hozni. Eközben pedig a stúdiók gyorsan magukévá tették a Weinstein-módszert, és tucatszám vették fel a tanácsadókat. A játszma eldurvult.

Idén egyelőre Andrea Riseborough jelölése okozta a legnagyobb meglepetést. A filmakadémia vizsgálatot is indított.

Pedig nem történt más, mint egy alulról jövő kampány a közösségi médiában. Ami történetesen egy olyan színésznőért szólt, aki egy nagyon kis független filmben játszott, ami nyomtalanul el is tűnt a mozikból. Sokaknak szemet szúrt, hogy így is lehet, mert a kampány sikeres volt, Riseborough bejutott a legjobb színésznő kategória öt jelöltje közé. Az akadémia úgy érezte, lépnie kell, vizsgálatot is hirdettek, hogy áttekintsék, mi történt, és hogy kell-e valamit változtatni a közösségi médiás kampányolás szabályain.

Azt írja, hogy bár Az angol beteg 232 millió dolláros bevételt termelt világszerte, a film producere, Saul Zaentz egy centet sem látott a nyereségből. Harvey Weinstein azzal mentegette magát, hogy meglehet, túl sokat költött az Oscar-kampányra, de össze is jött kilenc díj. Ez azonban nem nagyon vigasztalta Zaentz-t, be is perelte a Miramaxot. Valóban nem maradt semmi a nyereségből, vagy kreatívan könyveltek Weinsteinéknél?

A kilencvenes években hatalmas pénzügyi kupleráj jellemezte a Miramaxot. Több olyan emberrel beszéltem, például a Szerelmes Shakespeare forgatókönyvírójával vagy Az angol beteg producereivel, akik azzal szembesültek, hogy hatalmas kampány kíséri a filmjüket, de nem sejtették, hogy a nagy felhajtás a saját majdani nyereségük terhére megy. Weinstein annyira akarta a díjakat és az ezzel járó hatalmat, hogy az ilyen csekélységek egy pillanatra sem tartották vissza, hogy hatalmas pénzeket tapsoljon el a kampányra.

Nagy pofon volt Spielbergnek, hogy Weinstein a Szerelmes Shakespeare-rel elvitte előle a legjobb film Oscarját? Azért a legjobb rendezői díj is szépen fénylett, és ezt megnyerte a Ryan közegényért.

Spielberg nem sokkal korábban alapította meg a Dreamworks-öt. Három mogul, Spielberg, Jeffrey Katzenberg és David Geffen összeállt, hogy saját stúdiót alapítson. Beletelt néhány évbe, míg összejött az első nagy sikerük, ez volt a Ryan közlegény megmentése. 

Hatalmas pofon volt Spielbergnek, hogy a Szerelmes Shakespeare elvitte előle a legjobb film díját. Egy olyan film, ami az általános vélekedés szerint gyengébb volt a Ryannél. Weinstein mindent megtett, hogy övé legyen az Oscar, a negatív kampánytól sem riadt vissza, pedig ezt szigorúan tiltja az akadémia. 

De a Dreamworks-ösök a fülébe jutott, hogy a Miramax azzal tömi az újságírók fejét, hogy csak az első fél órája jó a Ryan közlegénynek, a partraszállós rész, a többi nem más, mint egy szabvány világháborús film. Teljesen elképedtek a Dreamworksnél, mert a politikai kampányokkal ellentétben az Oscar-versenyben az ilyesmi hallatlannak számított. Weinstein természetesen mindent tagadott, én azonban beszéltem a New York Times újságírójával, akinek Weinstein maga becsmérelte Spielberg filmjét. És kitört a háború.

A Dreamworks már a következő évben visszavágott, amikor az Amerikai szépség elnyerte a legjobb film Oscarját. Mint írja, Spielberg stúdiója ugyanolyan vehemenciával kampányolt, mint Weinstein.

Miután Weinstein győzött, a stúdiók, amelyeket a saját játékukban győztek le, nem engedhettek meg maguknak még egy ilyen vereséget. Fogták Weinstein módszerét, és mindent megdupláztak. És győzött az Amerikai szépség, a következő évben pedig ugyancsak a Dreamworks filmje, a Gladiátor lett a legjobb film. Aztán jött ismét Weinstein, és nyert a Chicago. Ekkorra már minden stúdió beszállt a versenybe. Olyan volt az egész, mint a fegyverkezési verseny, csak ezt másféle fegyverekkel vívták.

Az Amerikai szépség kampányáról azt írja, hogy még Kevin spacey-t is elküldték, hogy néhány plusz szavazat reményében teát töltögessen a bentlakóknak egy filmeseknek fenntartott idősotthonban. Hol van ez a filmipari idősotthon?

Már vagy száz éve működik ez az otthon, Hollywood egykori dolgozóit látják el itt. Az Oscar-kampányok egyik gyakori állomása. Az itt élők közül többen is régi Oscar-szavazók. Miért is ne küldenéd ide a filmed sztárját? 

Így látogatott ide Kevin Spacey, de Leonardo DiCaprio is elment az idősotthonba és a Ponyvaregény csapata is járt itt.

A kilencvenes évek óta így megy ez. Van, aki ebben nem lát mást, csak merő cinizmust, hogy az egész csak arra kell, hogy néhány szavazatot kifacsarjanak az idősekből, más meg azt mondja, hogy ezzel egy-két boldog órát lehet szerezni néhány nyugdíjasnak, akik hajdan a filmiparban dolgoztak. De szinte mindennel így van, ami az Oscarral kapcsolatos: egyszerre tűnik nagyon cinikusnak és kedves gesztusnak.

Leonardo DiCaprio is teát töltögetett az időseknek?

Az biztos, hogy elment az otthonba. Már nem emlékszem, melyik filmjét reklámozta, vagy A visszatérő volt, de lehet, hogy az Aviátor. A sztárok gyakran felkeresik ezt a színészotthont. Los Angelesben van, nem nagy kitérő.

Nyitókép: Harvey Weinstein feleségével és frissen nyert Oscarjával a Vanity Fair Oscar Party-n, 1999-ben. Fotó:  Andrew Shawaf / Getty Images