Belföld

A 11,5 milliárd forinttal megtámogatott jobboldali alapítvány megszerezte a balatonszepezdi, Makovecz-féle üdülőt is

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2023. február 24. 15:35

Az állami vagyonnal százmilliárdos tételben megajándékozott Mathias Corvinus Collegium korábban 11,5 milliárdos támogatást adott a jobboldali Kommentár folyóiratot kiadó, a Tranzit fesztivált szervező Kommentár Alapítványnak, amely most székhelye közelében, ugyancsak közpénzből terjeszkedik.

Nettó 1,6 milliárd forintért hoz létre Képzési Központot Balatonszepezden a Kommentár Alapítvány, amely leginkább a Tranzit fesztivál szervezéséről és arról ismert, hogy kiadja a kormány egyik ideológusaként emlegetett Békés Márton főszerkesztette, jobboldali Kommentár folyóiratot. A kiadvány szerkesztői között tudja például L. Simon Lászlót és Szalai Zoltánt, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány főigazgatóját. 

Az alapítvány 2021 márciusában vásárolta (legalábbis ekkor jegyeztette be) az egykori SZÖVOSZ-üdülőt, amelyen ma is ott állnak a Makovecz Imre által tervezett épületek. Az üdülő egy magáncégé volt, korábban pedig egy felszámolás alá került, offshore-hátterű cég is birtokolta. Az egykori SZÖVOSZ-üdülő minden bizonnyal adás-vétel útján került az alapítványhoz, nem úgy, mint a budapesti, Puskin u. 4. szám alatti ingatlan, amelyet a kormány egyszerűen nekik ajándékozott:


Érdekesség, hogy Balatonszepezd önkormányzatával már 2020-ban megegyeztek. Ahhoz ugyanis, hogy az alapítvány meg tudja valósítani az elképzeléseit, változtatni kell a helyi építési szabályokon (egységesen üdülőövezeti besorolást adni a telkeknek, illetve törölni egy tervezett utat). Ezt a balatonszepezdi képviselő-testület a megállapodás értelmében meg is teszi, cserébe az alapítvány 10 millió forintot fizet.

Az alapítvány maga is egy balatonszepezdi ingatlanban működik, méghozzá kőhajításra az üdülőtől. A jövendőbeli Képzési Központ a Dózsa György köz és a Petőfi utca között van, az alapítvány székhelye pedig a Petőfi utca 28/A-ban, ami a Google Street View korábbi felvétele szerint így néz ki:


A komplexum ügyében két közbeszerzés zárult, le, mindkettőt a Brillbau Kft. nyerte:

  • nettó 195 millió forintért építik meg a Képzési Központ kiszolgáló épületét, amelyben irodai- és gondnoki feladatok ellátásához szükséges funkciók kapnak helyet,
  • és nettó 1 milliárd 432 millió forintért hozzák tető alá a lényegi részt: egyebek mellett bontanak, parkosítanak és 10 darab tájba illeszkedő, téli-nyári üzemű, egyenként 4-6 fő befogadására alkalmas faházat építenek. Most éppen annyi faházat építenek, amelyet korábban – azon rossz állapota miatt – el kellett bontani. 
Megszerezték a balatonszepezdi üdülőt a Tranzit szervezői, közpénzből alakítják át
Az üdülő egyik épülete. - Fotó: EÉR

Vélhetően ezek az összegek sem igazán fogja megterhelni a kasszájukat. Tavaly nyáron az Átlátszó írta meg, hogy az alapítvány 11,5 milliárd forintos támogatást kapott a Fidesz elitképzőjeként emlegetett Mathias Corvinus Collegium Alapítványtól (amelynek főigazgatója a Kommentár szerkesztője). Az összeg nagyobb részét ingatlanokra fogják költeni. A kormányközeli MCC korábban százmilliárdos értékben kapott támogatást és vagyontárgyakat a kormánytól, így bőven van mit továbbosztani: 


A Kommentár Alapítvány 2009 óta szervezi a Tranzit rendezvénysorozatot, amely önmeghatározásuk szerint „közösség, vitafórum, baráti társaság, szórakozás” egyben. 2021-ben 330 millió forintot kaptak a tihanyi Tranzit szervezésére a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül. A fesztiválnak helyet adó Club Tihany fő tulajdonosai a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként és a honvédelmi miniszter volt üzlettársaként is ismert Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. A szállodát tulajdonló cég egyik egyik igazgatósági tagja pedig Gyurcsány Ferenc egykori külügyi államtitkára. Hogy mindezért mennyit fizetett az alapítvány, az Átlátszónak nem árulták el.

Habony Árpád rokonainak tihanyi szállodájába vonulnának a végrehajtók

Emlékezetes, hogy Lázár János ezen a tihanyi eseményen beszélt arról, hogy Navracsics Tibornak Brüsszelben gazemberekkel és kokainon élő fiatalokkal kell tárgyalnia:

Mi épül?

Az ingatlanon található, valóban rendkívül rossz állapotú, Makovecz Imre által tervezett, egykori SZÖVOSZ-üdülő egységeinek felújításával 

  • rendezvénypincét
  • vendéglátó teraszt, 
  • szabadtéri grillezőt, 
  • kerékpártároló épület, 
  • férfi-női vizesblokkokat, öltözőt alakítanak ki.

Ezek mellett bővítik a kapacitást az említett, téli-nyári üzemű faházakkal. Hogy a terjeszkedést mi indokolta és pontosan milyen forrásból finanszírozzák és milyen áron vették meg az egykori SZÖVOSZ-üdülőt, azt egyelőre nem tudtuk meg. Kérdéseinket elküldtük az alapítványnak, válasz azonban nem érkezett. 

Az alapítványokba kiszervezett korábbi állam vagyonról az RTL Híradó készített riportot:


Nyitókép: Varga Judit a Tranzit fesztiválon. – Fotó: Facebook/Varga Judit

#Belföld#kommentár alapítvány#közbeszerzés#makovecz imre#közpénz#ma#tranzit

Címlapról ajánljuk