Belföld

Völner Pál tagadja bűnösségét, Varga Juditot is beidéznék

rtl.hurtl.hu

2023. február 23. 8:11

A bíróság csütörtökön hallgatja meg a Bírósági Végrehajtói Kar elnökét és a korábbi fideszes államtitkárt. 

Az előkészítő ülések harmadik napján, csütörtökön hallgatja meg a bíróság a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, Schadl Györgyöt és korábbi fideszes államtitkárt, Völner Pált. Velük együtt összesen 22 vádlott van, négy előkészítő tárgyalást tartanak, ez a harmadik. 

Völner Pál és a harmadrendű vádlott, R. Róbert is hozzájárult, hogy kép- és hangfelvételek készüljenek róluk a tárgyalóteremben, Schadl György ezt ma is megtiltotta. A helyszínen van idősebb Schadl György is. 

Schadl György és Völner Pál előtt a bíróság meghallgatja az ügy harmad- és ötödrendű vádlottjait, ők egy iskola nyilvántartásba vételében akartak közben járni. Az ötödrendű vádlott, A. Tamás ügyésznek adta ki magát, a harmadrendű vádlott, Schadl György barátja pedig kicsalt 200 ezer dollárt az oktatási intézmény képviselőjétől, S. Etelkától.

A. Tamás nem ismerte el a bűnösségét, állítása szerint nem játszotta el az ügyész szerepét, és nem valósította meg a befolyással üzérkedés vádját.

R. Róbert harmadrendű vádlott sem ismerte be bűnösségét egyetlen vádpontban sem és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. 

Szerinte a vádirat nem tartalmazza a valóságot. A teljes hanganyag figyelembe vételét kérte a bíróságtól. Védője a kényszerintézkedés enyhítését kérte, hogy R. Róbert bűnügyi felügyeletbe kerüljön nyomkövető eszközzel. Ügyéről többet is megtudhat korábbi cikkünkből:

Schadl barátja „nettó egy százaskát” gondolt magának, ha végeznek a közös biznisszel

A harmadrendű vádlott vezetett Schadlék lebukásához, eredetileg ugyanis csak őt hallgatták le egy navos ügyben, mert azt gyanították, hogy az adóhatóság középvezetőjeként kenőpénzért intéz el bizonyos ügyeket. Az már a lehallgatások közben derült ki, hogy a beszélgetésekben Schadl György is részt vesz – hívta fel a figyelmet a telex cikke. 2021 áprilisától már a végrehajtók vezetőjét is lehallgatták, ekkor derült ki, hogy több korrupciós ügyben is érintett lehet.

Völner Pál másodrendű vádlott öltönyben, bilincs nélkül állt a bíróság elé. A Fidesz korábbi államtitkára

tagadja bűnösségét.

Állítja: sosem kapott se készpénzt, se mást korrupciós ügyben. Sem Schadl Györgynek, sem másnak nem szerzett jogtalan előnyt, nem járt el az érdekükben. A végrehajtók kinevezését nem befolyásolta, hivatali hatáskörét állítása szerint nem lépte túl. A nyomozati anyagokat R. Róberthez hasonlóan ő is szóba hozta, szerinte több olyan hanganyag kimaradt, ami bizonyítaná ártatlanságát.

Itt meghallgathatja, mit mondott a Fidesz korábbi államtitkára:


A volt államtitkár védője, Papp Gábor azt mondta: megérti, hogy az újságok foglalkoznak a peranyaggal, ha megszerezték, de nem érti, miért nem jár utána az ügyészség, hogy ki szivárogtatta ki azokat.

Szerinte az ügyben érthetetlenül gyorsan befejezték a nyomozást, a nyomozati iratokban felbukkanó Süli Jánost csak írásban hallgatták ki tanúként, ezért ő nem tudott kérdéseket felvenni. Két korábbi államtitkárt is beidéztek: Vízkelety Mariannt és Kovács Pált. Előbbi Völner védője szerint kulcsszereplő, mégsem idézték be, pedig megerősítette volna azt, amit Völner Pál mond. Kovács Pált úgy hallgatták ki, hogy az ügyvédnek nem szóltak róla. Úgy látja: törvénytelenül figyelték és követték Völner Pált, mivel ekkor mentelmi jogát még nem függesztették fel. Nehezményezte, hogy nem kaphatták meg Schadl György teljes, lefoglalt levelezését, mivel ebben állítólag voltak olyan levelek, amelyek az egykori államtitkár ártatlanságát támaszthatnák alá. A védő 22 tanú meghallgatására tett indítványt, köztük Süli János, korábbi Paksért felelős miniszterére és dr. Vízkelety Mariannéra is. 

Papp Gábor elkerülhetetlennek tartja Varga Judit tanúkénti kihallgatását.

Ahogyan tanúként idéztetné be Varga Judit elődjét, Trócsányi Lászlót is.

Völner Pál vallomása Schadl Györgyről: Agilis fiatal vezetőnek tűnt, aki elkötelezett a végrehajtói kar megújítása mellett

A bírónő szünetet rendelt el, 11:30-kor folytatjuk Schadl György meghallgatásával. Az RTL stábja a helyszínen van, videókkal jelentkezünk. 

Mi történt eddig?

Több mint egy évvel azután, hogy kiderült, a hatóságok szerint Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi helyettese, Völner Pál – még aktív politikusként – éveken át rendszeresen kenőpénzt fogadott el Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, múlt héten az az előkészítő ülésekkel elkezdődött a Völner-Schadl-ügy bírósági szakasza.

Mint korábban írtuk, Schadl tagadta a vádat, azzal védekezett, hogy nem azért kapott időnként különböző összegeket végrehajtóktól, mert Völner Pál segítségével elintézte a kinevezésüket, hanem azért, mert kölcsönt adott nekik. A volt államtitkárnak pedig állítása szerint soha nem adott át pénzt, legfeljebb valamilyen szeszes itallal viszonozta, hogy időnként házi bort kapott a politikustól.

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban levő elnökét vezetőszáron hozták a tárgyalóterembe, erről többet is megtudhat az RTL Híradó riportjából:


A keddi előkészítő ülésen több végrehajtó is bűnösnek vallotta magát. Ők ezzel a tárgyalásról is lemondtak. 

Elfogadta az ügyészség ajánlatát:

  • M. Eszter, aki végrehajtóként összesen 254 millió 800 ezer forintot juttatott el Schadl Györgynek, a Végrehajtói Kar elnökének készpénzben.
  • V. Levente, akit azzal vádolnak, hogy a Ceglédi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtói hely megszerzéséért fizetett.
  • Elismerte a bűnösségét N. Gábor is, aki fonyódi végrehajtóként havi másfél millió forintot fizetett Schadl Györgynek. 
  • Elismerte a bűnösségét O. Ákos is. 

Kedden hallgatta meg a bíróság Schadl György sofőrjét is, aki az egyik legfőbb bizalmasa volt a végrehajtók elnökének. Ő negyedrendű vádlottként nem ismerte be a bűnösségét.

Ha többet szeretne  tudni az eljárásról és a Völner-Schadl-ügyről, nézze meg a Házon kívül riportját:


Azt is megnézheti, mit válaszolt a korrupcióval vádolt exállamtitkár, Völner Pál az RTL kérdésére.


Az RTL Híradó riportját az előkészítő ülésről itt tudja megnézni: 


Nyitókép: RTL

#Belföld#schadl györgy#völner pál#korrupció#magyar bírósági végrehajtói kar#ma

Címlapról ajánljuk