5:33
Videó2024. február 1. 6:20
„Tegyük tisztába: nincs senkim” – Tóth Gabi 11 éve is szakított, miközben a külseje látványos változáson ment át
„Nem azért szakítottunk egymással, mert van valakim” – mondta a Fókusznak Tóth Gabi 11 éve ezen a napon Rasztovits Dávid focistával való szakításáról. Az énekesnő ekkor már nagyban próbált későbbi szerelmével, Markó Róberttel a Szombat esti lázban. A zsűri már az első adás kezdetén összehozta a párost, annyira tüzesre sikerült tangóbemutatójuk, ám hivatalosan csak 2013. május elején alkottak egy párt. A videóból kiderül, hogy Rasztovitscsal való kapcsolata idején az énekesnő még egészen másképp nézett ki, mint közvetlenül utána.
3:18
Belföld2024. február 1. 6:08
Orbán Viktor szegényebb lett, a hatvanpusztai uradalomnak nyoma sincs
Éjféltől nyilvánosak a képviselői vagyonbevallások. Orbán Viktoréból még az sem derül ki, pontosan mennyit keres, az egyesek által hozzá köthető hatvanpusztai uradalomról sincs semmi.
Európa
2024. február 1. 5:55
Ha nem sikerül megváltoztatni az EU-t, akkor felgyújtom – interjú Clare Daly EP-képviselővel, aki már keresi a gyufát
Clare Daly tagadja, hogy Putyin ügynöke lenne, ahogy legnagyobb kritikusai állítják, viszont úgy gondolja, hogy jót tett Európának az orosz gázfüggőség. Az ír baloldali EP-képviselő szerint az orosz-ukrán háborút a globális fegyveripar kezében lévő NATO indította el, Izrael pedig jelenleg népirtást végez Gázában. Nem hisz az EU-ban, legszívesebben felégetné: 2019 óta mégis ott ül a parlamentében, egyes felszólalásaival komoly sajtóvisszhangot generálva.
Külföld
2024. január 31. 21:41
Keresztény polgári engedetlenségből fejezte le a Baphomet-szobrot a haditengerészet tartalékos veteránja
A matróz ellen gyűlöletbűncselekmény miatt emeltek vádat, amiért nem sokkal karácsony előtt megrongálta a Sátán Temploma egyház karácsonyi dekorációját.
Belföld
2024. január 31. 21:16
Orbán Viktor tüntető gazdákkal találkozott Brüsszelben
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelbe érkezett, és a csütörtöki tárgyalások előestéjén a belvárosban tüntető gazdákkal találkozott. Orbán Viktor szerint le kell állítani az ukrán termékek importját, mert a földművelés feltételei és körülményei nem azonosak.
7:21
Videó2024. január 31. 21:01
„Apám azt mondta, így ember nem nézhet ki, ahogy én” – Gálvölgyi János fényképei
Gálvölgyi János gyermekként kantáros nadrágban, feleségével, Judittal az esküvőjükön, példaképével, Rátonyi Róberttel a színpadon és a Csinibabában habbal az arcán. A Kossuth-díjas színész megmutatta nekünk élete fontos képeit, és mesélt a gyerekkoráról, példaképeiről, arról, hogyan úszta meg a katonaságot és hogy mit jelentett régen sztárnak lenni. De vajon mit mondott neki a legendás Rodolfo, amikor megkérte tőle a lánya kezét, miért nem kapott több filmszerepet, és hogy hogy lehet az, hogy első színházi élménye egy templomban érte? Kiderül a videónkból.
Bulvár
2024. január 31. 20:59
Várkonyi Andrea számára egyik korábbi partnere sem ér fel Mészáros Lőrinccel
A milliárdosról azt mondta, érett, magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfi.
Tudomány-Tech
2024. január 31. 20:31
Mark Zuckerberg bocsánatot kért az interneten bántalmazott gyermekek családjaitól
Lindsey Graham republikánus szenátor szerint vér tapad Mark Zuckerberg és társai kezéhez, Josh Hawley pedig felszólította, hogy kérjen bocsánatot a jelenlévő családoktól.
Belföld
2024. január 31. 19:51
49 tanút kihallgattak, de nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak
Az építkezést már befejezték és elkezdték a luxuslakások értékesítését.
Külföld
2024. január 31. 19:48
Akár ön is megveheti II. Erzsébet királynő Range Roverét, amiben Obama is ült
„Bárki vásárolhat új Ferrarit, de nem mindenki veheti meg a királynő autóját” – ezzel hirdeti II. Erzsébet királynő speciálisan átalakított kék Range Roverét egy angol autókereskedés.
Külföld
2024. január 31. 19:16
Elküldte a p...ba a kapitányt a részeg nászutas férfi, lezavarták a gépről
Nem volt hajlandó abbahagyni a vapezést, ráadásul csúnyán beszólt a kapitánynak egy angol férfi, aki újdonsült feleségével Santorinire akart repülni.
Belföld
2024. január 31. 19:12
Elárulta a minisztérium, ki akarják-e tiltani a mobilokat az iskolákból
„A minisztérium erre vonatkozó, kötelező jellegű központi utasítást nem adott” – írta Rétvári Bence államtitkár.
Bulvár
2024. január 31. 19:04
Meztelenül vette fel barátja videóhívását az influenszer – a fiú mellett ott állt az egész családja
Ráadásul épp a temetőbe indultak.
Sport
2024. január 31. 18:40
Ismét Magyarországon játszik az izraeli futballválogatott
A novemberben Felcsúton játszott meccsek után az izraeli csapat Újpesten játssza első pótselejtező mérkőzését Izland ellen március 21-én.
Gazdaság
2024. január 31. 18:37
Tovább csökkentik a legnépszerűbb állampapír kamatát
Február 6-ig lehet vásárolni a régebbi, éves szinten még 9,9 százalékos kamatot fizető sorozatból.
Baleset-bűnügy
2024. január 31. 18:18
A lichthofba dobta újszülöttjét egy józsefvárosi nő – a gyerek meghalt, az anyát elfogták
Egy józsefvárosi társasház világítóudvarán halott újszülöttet találtak, a gyerek anyját, egy 22 éves nőt a helyszínen elfogták.
Belföld
2024. január 31. 18:16
Nem árulta el a külügy, hogy kapott-e állami pénzt a Tiborczékhoz köthető alap a szerbiai terjeszkedéshez
Csak annyit közölt Menczer Tamás, hogy fontos a nemzetközi terjeszkedés.
Belföld
2024. január 31. 17:44
Letartóztathatják Portik Tamás fiát, amiért kávét öntött a bíró arcába
A Fenyő-gyilkosság kedd reggeli tárgyalása előtt Portik Tamás fia összekülönbözött Póta Péter bíróval, akit leöntött egy pohár kávéval. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ellene eljárás.
7:57
Videó2024. január 31. 17:41
Ott voltunk, amikor 12 év börtön után szabadult a Viszkis, Ambrus Attila
Ambrus Attila, a Viszkis a magyar kriminalisztika történetének egyik leghíresebb alakja 2012. január 31-én hajnali három órakor távozhatott a börtönből. 12 évet töltött börtönben, ez idő alatt sokat változott a világ. Amikor a Viszkis börtönbe vonult egy liter benzin 198 forint volt, szabadulásakor 423 forint, egy euró 254 forintot ért 2000-ben, 2012-ben pedig már 300-at. Lemaradt az internet forradalmáról, hazánk EU és NATO csatlakozásáról, de a négyes metró börtönévei alatt sem készült el. Az évek alatt megismerkedett egy hölggyel, akivel csaknem házasságra is lépett, ám ebből végül nem lett semmi. A riportban Ambrus elmeséli, mi lett a lopott pénzzel és megmutatjuk a szabadulás pillanatait is.
Belföld
2024. január 31. 17:36
Eljárás indul a taxis ellen, aki kisajátított egy parkolóhelyet Erzsébetvárosban
Az autó tulajdonosa ellen eljárás indult, figyelmeztetést vagy pénzbüntetést is kaphat – értesült az rtl.hu. Az is kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen hasonló eset.
4:45
Videó2024. január 31. 17:26
Köllő Babett: Direktben semmit nem pakolok ki, ahhoz már elég idős vagyok
Köllő Babettel 2018-ban ezen a napon készített interjút a Fókusz, amiben őszintén mesélt fiatalkori anorexiájáról és arról is, hogyan fogyott le 39 kilóra. Balettiskolába járt, azt mesélte, nagyon nehéz időszak volt a tinédzserkora. Ha Babettről van szó, akkor az extravagancia, a divat és ruhák is természetesen szóba kerülnek. Egy barátnőjéhez kísértük őt, aki éppen neki készített ruhákat.
Gazdaság
2024. január 31. 17:17
Komoly válság jelei mutatkoznak a H&M-nél
A világszerte jelenlévő ruházati lánc részvényei bezuhantak a tél eleji rossz eladási adatok hírére, a vezérigazgató le is mondott.
Tudomány-Tech
2024. január 31. 16:50
Oltással megelőzhető betegségben halt meg négy csecsemő Belgrádban
Fertőző szamárköhögésben betegedett meg hetven kisgyerek Belgrádban, több mint ötvenen kórházban vannak, négy kisgyerek belehalt a védőoltással megelőzhető betegségbe.
Gazdaság
2024. január 31. 16:20
Katari gázszállításról állapodott meg Szijjártó, szerinte uniós pénzek nélkül is működik a gazdaság
A külügyminiszter szerint növekedési pályán maradt a gazdaság, sőt beruházási- és exportrekordot is döntöttünk.
Belföld
2024. január 31. 16:15
Rejtő Jenő utcájába költözik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Várhatóan még idén egy új építésű Bimbó úti társasház luxuslakásába költözik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára az Apró-villából.
Belföld
2024. január 31. 16:07
Előkerült a csaknem kétmilliárdot érő lottószelvény tulajdonosa
A Szerencsejáték Zrt. jelzésétől számított 24 órán belül jelentkezett az a szerencsés játékos, aki tavaly novemberben csaknem kétmilliárd forintot nyert a hatoslottón – közölte a cég szóvivője az rtl.hu-val.
Belföld
2024. január 31. 15:54
Karsai Dánielnek írt levele után Balog Zoltánt megkérte az egyháza, hogy ne szólaljon meg az eutanáziáról
Arra kérték az egykori minisztert, református püspököt, hogy ne folytasson nyilvános beszélgetést erről a témáról.
Bulvár
2024. január 31. 15:51
Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott nagyfiát
Medoxszal közös fotót posztolt.
Kultúra
2024. január 31. 15:24
„Ember maradj: Ákos” címmel készül film Kovács Ákosról
230 millió forintot ad rá a Nemzeti Filmintézet, a dunaszerdahelyi fociklubról szóló filmre pedig 254 milliót.
Európa
2024. január 31. 14:55
Uniós vezetők vérében bukkantak ártalmas vegyi anyagokra
Az Európai Környezetvédelmi Iroda és a ChemSec által szervezett vérvizsgálatok több „örök vegyszer” jelenlétét is kimutatták uniós politikusok szervezetében.
Tudomány-Tech
2024. január 31. 14:32
Teljesen megbolondult a Messenger, nem lehet elolvasni az új üzeneteket
Rengeteg felhasználó azt látja, hogy a Messenger-üzenetek előzményei pörögnek, az újat meg nem lehet megnézni.
Külföld
2024. január 31. 14:22
Ez egyre durvább: Izraelt a saját fegyvereivel támadta meg a Hamász
Egyre egyértelműbb, hogy Izraelnek több bődületes, elsőre teljesen abszurdnak ható hibát kellett elkövetnie ahhoz, hogy a Hamász október 7-ei támadása sikeres legyen. Fegyvereket szereztek Izraeltől, terroristák épültek be az ENSZ-alkalmazottak közé, továbbá az izraeli védelmi erők még a saját hírszerzőiknek se hittek. Egyiküket az elsők között ölték meg a terrortámadásban.
Belföld
2024. január 31. 14:20
A végsőkig kitartó buszos szakszervezet is aláírta a bérmegállapodást
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet is aláírta a MÁV-Volán csoportnál született bérmegállapodást, amit Lázár János szerda reggel történelminek nevezett.
Belföld
2024. január 31. 14:11
Lassan haladnak a Schadl-Völner ügyről leválasztott nyomozások
A rendőrség két olyan ügyben is nyomozást folytat, amely kapcsolódik a Schadl-Völner-féle korrupciós botrányhoz, ám december közepéig gyanúsítotti kihallgatás nem történt, azt pedig a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulták el, hogy tanúkat hallgattak-e meg. A fő ügy közben már bírósági szakban jár, néhány vádlott esetében pedig az első fokú ítélet is megszületett. Egyelőre tehát nincs felelőse a végrehajtói kar által kötött gyanús szerződéseknek, valamint annak sem, hogy sokan erős hátszéllel mehettek át jogi vizsgákon.
Külföld
2024. január 31. 14:06
Római falfestményen tépi le a láncait a Budapesten bebörtönzött antifasiszta tanárnő
A művész szerint Teheránban vannak ilyen körülmények, nem egy uniós országban.
Külföld
2024. január 31. 13:31
Egy magyar anya és két lánya balesetet szenvedett Ausztriában
Az autó a rossz időjárási viszonyok miatt megcsúszott egy jobbkanyarban.
Baleset-bűnügy
2024. január 31. 13:20
Rejtély, mitől lett rosszul hét gyerek egy budaörsi iskolában – mentő vitte el őket
Szén-monoxid mérgezés miatt vonult ki hét mentőautó az általános iskolához.
1:09
Videó2024. január 31. 13:01
„Alig várom, hogy felébredjek, és lássam őket” – 600 papagájjal él együtt egy macedón férfi
Vanco Georgiev nem az első ember, aki madarakat gyűjt, de az egyik legjelentősebb gyűjtemény az övé. A macedóniai Strumica városából származó 67 éves férfinak több mint 600 papagája van, és azt állítja, hogy ismeri minden tollas barátját, amikkel házát is megosztja. Az állatok etetésével reggel 2, délután 1 órát tölt. Eleinte a gyűjtemény egy része az unokaöccse tulajdonában volt, de ők elköltöztek, így maradtak a papagájok Vancóra. „Gyakran alig várom, hogy reggel felébredjek, és lássam őket” – mesélte a férfi.
Gazdaság
2024. január 31. 12:46
Volán-sztrájk: eddig nyolc szakszervezettel állapodott meg Lázár
Már csak a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezettel nem sikerült megegyeznie a Volánbusznak.
Belföld
2024. január 31. 12:44
Az MNB felügyelői mindig rendőrökkel vonulnak ki az engedély nélküli pénzügyi tevékenységet végző vállalkozásokhoz
Mindig kell mellettük fegyveres kíséretnek lenni.
0:36
Baleset-bűnügy2024. január 31. 12:03
Rendőrautó okozott kis híján balesetet Székesfehérvárnál – videó
Egy veszélyesen előző rendőrautó miatt keresett meg minket egy olvasónk, akinek az autójának a kamerája rögzítette is az esetet.
Belföld
2024. január 31. 11:18
Itt a rendelet, új elemek jelentek meg a „mini-Dubajról”
A Népszava szerint az Orbán-kormány felmondhatatlan gazdasági együttműködési megállapodás aláírásához kér jóváhagyást a parlamenttől.
Tudomány-Tech
2024. január 31. 11:02
Az orosz hekkerek támadásba lendültek, a Microsofthoz is betörtek
Több vállalat is üzenetet kapott, hogy feltörték őket.
Belföld
2024. január 31. 10:51
„Ha nektek jó, akkor nekem mindegy” – ilyen a szivárványcsaládok élete vidéken
Az emberek sokkal elfogadóbbak, az intézmények és a hivatalok pedig jóval segítőkészebbek, mint amire az elmúlt évek LMBTQ-ellenes intézkedései ellenére számítanánk – erről beszélt az rtl.hu-nak nyilatkozó három szivárványcsalád. Mindannyian vidéken, akár pár száz fős faluban nevelik a gyerekeiket. Hogyan fogadja őket a többi szülő, a jobbos szomszéd, a baba-mama kör, a radikális nézeteket valló edző, a nyolcvanas kutyás néni, a mesterember, a védőnő vagy a gyerekorvos?
Külföld
2024. január 31. 10:29
A beteg Fico szerint „mindenféle furcsa dolgok fognak történni Magyarországgal”
Elkapott egy vírust a szlovák miniszterelnök, de igyekszik felépülni az Európai Tanács ülésére.
Belföld
2024. január 31. 10:16
Kevés volt a jelentkező, 32 milliárd forintnyi, vállalkozások fejlesztésére szánt pénz került magántőkealapba
Az alapot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felügyelte. A tőkealapot indító vállalkozás az rtl.hu-hoz eljuttatott állásfoglalásában azt írta: a beérkező igények száma kevésnek, azok finanszírozhatósága korlátosnak bizonyult, ezért az alap kihelyezései az eredetileg meghatározott céloknak nem megfelelő számban és volumenben valósultak meg.
Bulvár
2024. január 31. 10:10
A magát Madeleine McCann-nek hazudó nő fejére tízmilliós vérdíjat tűztek ki
A nő azóta bocsánatot kért az ámokfutásáért.
Európa
2024. január 31. 9:38
Kilenc „bosszantó” lépés Orbán Viktortól, amivel „felhúzta” az EU-t
Az Európai Tanács következő ülése előtt, ahol a tagállamok vezetői nekifeszülnek Orbán Viktornak az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatás miatt. A Politico összeszedte azt a kilenc pontot, ami miatt szerintük nem kedvelik a magyar kormányfőt Brüsszelben.
Belföld
2024. január 31. 9:06
Meloni felhívta Orbán Viktort az antifa-per olasz vádlottja miatt
Azzal gyanúsítják az olasz nőt, hogy ő szervezhette meg az antifasiszta támadásokat Budapesten.
Baleset-bűnügy
2024. január 31. 8:36
Bérgyilkost fogadott, hogy megölesse a bántalmazó férjét, elkapták a rendőrök
A gyilkosságot vállaló férfi 500 ezret kapott volna a nőtől.



