"Én bocsátottam már meg" - a megcsalásról vallott Brasch Bence
2026. június 29. 17:30
Brasch Bence és Gál Réka Ágota kapcsolata viharosan indult a Vígszínház falain belül, ám miután kiderült, hogy szülői örömök elé néznek, rendeződött a viszonyuk. Másfél évvel ezelőtt össze is házasodtak, majd tavaly tavasszal megszületett kisfiuk. A két színész azonban most válik.
Napok óta arról suttogtak a Redditen, hogy véget ért Brasch Bence és szintén színésznő felesége házassága. Noha Gál Réka Ágota pénteken, a story.hu megkeresésére azt nyilatkozta, hogy ebből egy szó sem igaz, Bence vasárnap este elismerte, másfél évvel az esküvő után válnak kisfia édesanyjával.
A boldog pillanatokat büszkén és könnyedén osztja meg az ember. Arról persze nehezebb beszélünk, ami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Tegnapi nyilatkozatával ellentétben, Rékával külön utakon folytatjuk. Válásunk okairól és az ezzel kapcsolatban napvilágot látott hírekről a kisfiam védelme érdekében nem szeretnék nyilatkozni. A legfontosabb, hogy a gyermekünk továbbra is szeretetben és biztonságban neveljük
- fogalmazott közösségi oldalán a színész.
A Redditen felröppent hírek szerint Réka Pogány Indulóval léphetett félre, akivel jelenleg a Vígszínház 4-6 című előadásában játszanak közösen. Hogy ez valóban így történt-e, egyelőre egyik fél sem erősítette meg, így ez egyelőre csak feltételezésnek számít, és talán nem is biztos, hogy fontos egy olyan esetben, amikor egy házasság, egy szülői közösség bomlik fel.
Ha azonban tényleg van bármiféle alapja a híreszteléseknek, Bencének nem először kell szembenéznie a hűtlenség kérdésével egy párkapcsolatban. A színésznek ugyanis korábban már volt ebben tapasztalata. Minderről két éve a Marie Claire podcastjében beszélt, amikor a megcsalás témában fejtette ki a véleményét.
Ha valaki nem hűséges, és most nem feltétlen a szexualitásra gondolok, hanem mondjuk ilyen komolyabb érzelmi írogatásra vagy beszélgetésekre. Nem azt mondom, hogy rangsorolni lehet, de utóbbi parább, mintha csak lefekszik valakivel, mit tudom én, berúgva, vagy nem berúgva, tök mindegy. Tehát szerintem sokkal nagyobb árulás
– magyarázta a színész, aki azt is elmondta, hozzá is volt már hűtlen párja, és akkor ő meg tudta ezt bocsátani.
Hát ez párkapcsolatfüggő, hogy ki hol tart. Az se mindegy, hogy kezeled, mert hogyha mondjuk megbocsátod, de folyamatosan felhozod bántóan, annak nincs értelme. Viszont, ha megbocsátod, akkor viszont meg kell. Én bocsátottam már meg, de akkor én nem nagyon hoztam fel. (…) Szerintem, ha már egy ilyen történik, ott nem áll biztos lábakon a kapcsolat. Én nem vagyok egy megcsalós alkat, hogyha ezt lehet így mondani, de hogyha mondjuk egy olyan alkat, mint én csinál egy ilyet, akkor ott valószínűleg van valami érzelmi bevonódás, és az ott már többet jelent…