TUDOMÁNY-TECH

Tudomány-Tech
2024. március 13. 10:52

Az Nvidia most az újabb őrület a techpiacon, már csak a Microsoft és az Apple értékesebb nála – kik ezek?

Letarolta a világpiacot egy cég, ami korábban leginkább játékokhoz fejlesztett videokártyákat. Ez az Nvidia, ami nélkül nincs mesterséges intelligencia, de a chipjeik a munkánkat és a szórakozásunkat is meghatározzák. Meg persze a pénztárcák méretét is, mármint azokét, akik az elmúlt években vettek a cég részvényeiből. Öt év alatt ezek ára 2000 százalékkal nőtt, de vajon meddig tartható fent ez az őrült rali? Meg egyáltalán, mi ez az Nvidia?
Tudomány-Tech
2024. március 9. 11:03

Villámcsapás, turbulencia, futóműhiba: ezektől rettegnek a legtöbben, amikor repülőre ülnek – vajon van okuk rá?

Pár nappal ezelőtt bejárta a közösségi médiát és a sajtót egy félelmetes videó egy felszálló utasszállító repülőgépről, amint éppen villám csap belé. Mivel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség is nemrég adta ki 2023-as repülésbiztonsági jelentését, összeszedtük, hogy mik a polgári repülést leginkább veszélyeztető kockázati tényezők. Kell-e félni például a villámcsapástól, vagy úgy általában véve a repüléstől?
Tudomány-Tech
2024. március 7. 17:32

Betegek százai halnak meg az idegesítő kórházi pittyegés miatt, pedig lehetne ez ellen tenni

A korszerű kórházak alapzajához ma már hozzátartoznak az életmentő műszerek hangjelzései. A gond az, hogy a minden irányból hallható monoton csipogás, sípolást egy idő után már meg sem hallják az orvosok, ápolók, így riasztáskor sok beteg nem jut időben kezeléshez, éppen amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Egy friss kutatás szerint lenne erre egy jó megoldás.