TUDOMÁNY-TECH

Tudomány-Tech
2024. április 7. 15:05

„Aki művelt, az nem feltétlenül intelligens” – ezek a leggyakoribb tévhitek az IQ-tesztekről

Az intelligenciáról és az IQ-tesztekről rengeteg tévhit kering. A magas IQ-val rendelkezők általában műveltebbek az átlagosnál, ez azonban önmagában senkit sem tesz bölcsebbé, megfontoltabbá, nem lesznek jobbak tőle a szociális készségeink sem. Noha az intelligencia örökölhető, a genetika mellett a környezeti hatások legalább annyira befolyásolják, hogy felnőttkorukra mennyire lesznek intelligensek a gyerekek. Dr. Kovács Katalint, a Mensa HungarIQa egyesület elnökét kérdeztük az IQ-tesztekkel kapcsolatos leggyakoribb tévhitekről.
7:46
Házon kívül
2024. március 31. 20:03

Korábban észrevehetetlen bűnjelek válnak láthatóvá ezeknek a hightech kütyüknek a segítségével

Banán helyett 23 milliárdos kokainfogást találtak a rendőrök egy hűtőben, 14 éve elégetett emberi csontokat egy diósjenői ház kertjében – csak néhány azokból az ügyekből, amelyeket a közelmúltban ultramodern eszközökkel oldottak meg a hatóságok. Az új technológiák nem csak gyorsítják a bűnüldözők munkáját, hanem olyan nyomokat is képesek megtalálni és analizálni általuk, amelyeket korábban észre sem vettek volna. Hogy mire jó a szferon, honnan tudják a nyomozók, hogy hol áshatta el a bűnelkövető az áldozatát, és hogyan hozzák létre az elkövető DNS-profilját, kiderül a fenti videóból. 
Tudomány-Tech
2024. március 31. 12:10

Itt a legújabb milliárdostrend: tüzes várárkok a luxusbunkerek köré – mégis mitől tartanak a szupergazdagok?

Zombitámadásra készülnek a világ Mészáros Lőrincei? Vagy valami mást tudnak, amit mi nem? Mindenesetre az utóbbi időben népszerű lett a leggazdagabbak körében, hogy biztonságos, titkos helyre épült bunkereik köré várárkot építsenek, amelyet egyik pillanatról a másikra fel lehet gyújtani. Megpróbáltuk megfejteni, mi lehet a szupergazdagok fejében, amikor a világvégén gondolkodnak.
Tudomány-Tech
2024. március 28. 11:13

Nyakunkon két választás, mutatjuk, hogyan ismerje fel a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat

A ChatGPT-t jegyző OpenAI nemrég bemutatta első videókészítő mesterséges intelligenciáját. A Sora nevű modell a hibái ellenére döbbenetesen élethű felvételeket alkot, amelyekről egy friss felmérés szerint az emberek fele már nem tudja megmondani, hogy azokat ember vagy gép készítette. A technológia melegágya a visszaéléseknek, legyen szó álhírekről, dezinformációról vagy más csalásokról. Összeszedtük, mire képes a Sora, és azt is megmutatjuk, hogyan ismerheti fel az MI által generált videókat.  
Európa
2024. március 27. 15:20

Kijelenthető, hogy közösségimédia-függő nemzet vagyunk? – nem elég, hogy ezeket az oldalakat pörgetik, jórészt innen tájékozódnak a magyarok

Dánia és Ciprus után Magyarországon használják a legtöbben a közösségi médiát az Európai Unióban – derül ki az Eurostat friss adataiból. Sok szülő aggódik a gyerekekért, mert ráfüggtek a közösségi médiára, ám nagyon nehéz úgy jó példát mutatni, ha a felnőttek is egyre több időt töltenek ezeken a platformokon. Miközben vannak nemzetek, ahol a lakosság kevesebb, mint fele számít közösségimédia-használónak. Forgács Mariann socialmedia-szakértőt kérdeztük a magyarok online szokásairól.
Tudomány-Tech
2024. március 26. 6:19

Egyik napról a másikra betiltották a TikTokot a világ egyik legnagyobb piacán – ez lett a következménye

A kínai tulajdonú platform a saját védekezése közben maga erősítette meg azokat az aggodalmakat, amelyek miatt felmerült, hogy az Egyesült Államokban kikényszerítsék az eladását. A végső döntésen nemcsak az múlik, hogy mivel fogja múlatni az idejét 170 millió felhasználó: a szépség- és divatiparban számos vállalkozást a TikTokra és az ott jelen lévő influenszerekre alapoztak. Van egy óriási piac, ahol már be is tiltották a platformot. 
Tudomány-Tech
2024. március 25. 15:14

Megdöbbentő kutatási eredmény az időszakos böjtről: növelheti a szívbetegségek miatti halál kockázatát

Óriási népszerűségnek örvend az időszakos böjtölés (intermittent fasting) mint a fogyás viszonylag egyszerű vagy legalábbis fenntartható módszere. Egy átfogóbb kutatás első eredményei nemrég láttak nyilvánosságot ennek a diétának a hatásairól, és az eredmények nem túl biztatók: a húszezer felnőtt adatait feldolgozó tudósok súlyos egészségügyi kockázatokkal hozták összefüggésbe. Igaz, a bizonyítékok egyelőre korlátozottak.
Tudomány-Tech
2024. március 25. 10:53

Jóval nagyobb veszélyt jelent a mostani izlandi vulkánkitörés, mint az eddigiek

Március közepén ismét vulkánkitörés miatt adtak ki riasztást Izlandon, a Reykjanes-félszigeten. December óta ez volt a negyedik eset, hogy megnyílt a föld, és ömleni kezdett a láva. Az utolsó kitörés pedig azóta is tart, és nem tudni, mikor ér véget. Harangi Szabolcs geokémikus-vulkanológus magyarázta el, mi is történik az izlandi fővárostól alig 30-40 kilométerre. Ha ez a mostani vulkánkitörés nem is vált ki világrengető forradalmat, azért bőven okozhat meglepetéseket.
Tudomány-Tech
2024. március 22. 14:01

„Magyar Péter Orbán Viktor ellenzékébe' a kihívásokat beletépi” – csodás rapszámot írt az AI a magyar politikai helyzetről

A Suno dalgeneráló MI-jével bárki könnyedén létrehozhat teljesen élvezhető minőségű, saját zeneszámokat pusztán pár szó begépelésével, bármilyen stílusban és nyelven. A mesterséges intelligencia segítségével készítettünk patrióta folkmetált Vlagyimir Putyinról és rapzenét Magyar Péterről. Mutatjuk, hogyan próbálhatja ki.