MA

Tudomány-TechIskola mobiltelefon nélkül: a diákoknak rémálom, a tanároknak könnyebbség
2024. augusztus 16. 8:03

Iskola mobiltelefon nélkül: a diákoknak rémálom, a tanároknak könnyebbség

Szeptembertől Magyarországon is korlátozzák az iskolai mobiltelefon-használatot, a felmérések és a nemzetközi tapasztalatok szerint ugyanis ezek az eszközök igen rossz hatással vannak a diákok teljesítményére. Egy kutatás ráadásul azt mutatja, hogy az oktatási célból használt tablet vagy laptop is zavaró lehet, azaz a modern eszközöket egyelőre nem sikerült teljesen beilleszteni a tantervekbe. A mobilok korlátozásával a legtöbb szülő egyetért, de a teljes tiltással nem: sokan szeretnék napközben is elérni a gyereküket.
KülföldIlyen, amikor egy senki által meg nem választott milliárdos beleszól egy ország belügyeibe
2024. augusztus 13. 15:32

Ilyen, amikor egy senki által meg nem választott milliárdos beleszól egy ország belügyeibe

Elon Musk polgárháborút vizionált, és a brit kormánynak is nekiment azután, hogy a saját közösségi platformján is terjedő álhírek szélsőjobboldali zavargásokat váltottak ki az Egyesült Királyságban. A brit kormány felelős viselkedést várna el a milliárdostól, akit kétszázmillióan követnek világszerte, de nem igazán látszik, hogyan kérhetnék számon.
9:18
ReggeliNagy Dávid olimpiai bajnok párbajtőröző: Lassan izomláz lesz a nyakamban a félkilós érem miatt
2024. augusztus 13. 13:32

Nagy Dávid olimpiai bajnok párbajtőröző: Lassan izomláz lesz a nyakamban a félkilós érem miatt

A magyar férfi párbajtőrcsapat több mint ötven éve nem látott sikert ért el a párizsi olimpián, miután a címvédő Japán ellen aranytussal 26:25-re nyert a csapatverseny döntőjében. A Reggeli vendége volt Nagy Dávid, aki nemcsak élményeiről mesélt, hanem megmutatta nagy becsben tartott aranyérmét is. Illetve azt is elmondta, milyen volt a magyar csapattal készülni, milyen a kapcsolata a többiekkel – úgy gondolja ez utóbbi nagyon fontos kulcsa volt a győzelemnek. 
8:09
KülföldA brexit óta kétszer annyi migráns érkezik az Egyesült Királyságba, mint előtte
2024. augusztus 12. 8:17

A brexit óta kétszer annyi migráns érkezik az Egyesült Királyságba, mint előtte

Megduplázódott az Egyesült Királyságba érkező bevándorlók száma a brexit óta, ráadásul a többségük most már nem is az Európai Unióból, hanem Európán kívülről érkezik – erről beszélt az rtl.hu-nak adott interjújában Dr. Peter William Walsh, az Oxfordi Egyetem migrációkutatója. Azt mondta, a brexit következtében már nehezebb az Európai Unióból az országukba érkezni, mint a világ bármilyen más pontjáról. Van különbség migráció és migráció között? A szakértő szerint igen, az interjúban azt is elárulja, hogy micsoda.
2:16
HíradóTüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából
2024. augusztus 11. 18:30

Tüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából

„Kitépték a közösség lelkét” – erről beszélt az egyik szónok azon a tüntetésen szombaton, amellyel a győri Szent Lélek templom hívei álltak ki kényszernyugdíjazott plébánosuk mellett. Benkovich Ferencet – aki a kilencvenes években iskolát, templomot, később idősotthont is építtetett – Veres András megyéspüspök küldte nyugdíjba. A 77 éves pap ezzel nemcsak a munkáját vesztette el, de a misézéstől is eltiltották, és az otthonául szolgáló plébániát is el kellett hagynia augusztus elsejével. A hívek Ferenc pápának is írtak, és petícióban követelik, hogy helyezzék vissza hivatalába.
6:35
Fókusz„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg
2024. augusztus 10. 18:49

„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg

Minden rendben volt Emese terhességénél, a szülés is csodálatos és meghatározó élmény volt számára. Aztán hirtelen, a legeslegutolsó pillanatban történt valami. Nem tudják az orvosok, hogy mitől, de valószínűleg sérülhetett a méhlepény, emiatt születése pillanatában Boróka nem tudott fellélegezni, nem is sírt fel. Újra is kellett éleszteni, oxigénhiányos állapotba került. Gyermekmentővel azonnal átszállították a SOTE gyermekklinikájának Bókay utcai részlegébe. Boróka speciális hipotermiás kezelést kapott. A család történetét a Fókuszban mutattuk be. 
2:58
VideóSokktalanító, fektető, detox és „bibiológia” – Győrfi Pál megmutatta, hol látják el a Sziget fesztiválozóit a mentősök
2024. augusztus 10. 16:25

Sokktalanító, fektető, detox és „bibiológia” – Győrfi Pál megmutatta, hol látják el a Sziget fesztiválozóit a mentősök

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vezette körbe az rtl-hu stábját a Sziget Fesztivál egészségügyi központjában, ahol az életmentésre is felszerelt szobákon kívül a központ legújabb osztályát, a viccesen csak „bibiológiának” nevezett részleget is bemutatta. Itt a könnyű sérülteket látják el, akiknek olykor elég csak egy ragtapasz is. Videónkból kiderül, milyen esetben lehet szükség a különleges ellátóteremre.
SportKartonágyak az olimpián: otthoni használatra nem ajánlott, de a célnak megfelel
2024. augusztus 10. 8:10

Kartonágyak az olimpián: otthoni használatra nem ajánlott, de a célnak megfelel

Nem elég tartós és nem elég esztétikus a párizsi olimpián használt kartonágykeret ahhoz, hogy otthoni használatban is elterjedjen. A tesztek alapján ugyan rendkívül masszív a szerkezete, de külsőleg hamar olyan állapotba kerül, hogy a gazdája inkább a csere mellett dönthet – így pedig már nem is annyira környezetkímélő. Egy olimpián viszont, ahol átmenetileg több ezer ágyra van szükség, ez lehet a legjobb megoldás.
5:58
FókuszÍgy énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét
2024. augusztus 9. 20:39

Így énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét

„Úgyis minden mindegy nekem már…” – több tízezer ember énekelte ezt együtt Azahriah-val csütörtök este a Sziget Nagyszínpadánál. Hosszú idő óta a 22 éves énekes volt az első magyar előadó, aki a kiemelt sávban, a fő külföldi fellépő előtt szerepelhetett a Sziget legnagyobb színpadán. A jelenleg legnépszerűbb magyar előadó végig láthatóan felszabadult volt, és anyanyelvén szólt a fesztiválozókhoz. A koncert végére megérkezett Lord Panamo, Young Fly és Desh is, és akkor már végleg lendületesre sikeredett a finálé az amerikai énekesnő, Halsey fellépése előtt.
7:07
VideóOsváth Zsolt a Szigeten: Amíg nem lóg ki a tamponzsinór, nincsen probléma
2024. augusztus 9. 15:43

Osváth Zsolt a Szigeten: Amíg nem lóg ki a tamponzsinór, nincsen probléma

Osváth Zsolt szerint a Szigeten hozzá kell szokni a pucér fenekek és a fedetlen felsőtestek látványához, míg Nyáry Luca óvatosságra intené a fiatal lányokat, akik a fesztivál területén kívül is lengén öltöznének. Tényleg csak boomerek hordanak titokzoknit? Mi az ikonikus kiegészítő az idei fesztiválon? Felvennének-e ilyen szetteket a Szigeten kívül is a fesztiválozók? És mik a legtrendibb ruhakombinációk? A 30. Szigeten erről kérdeztünk magyar és külföldi fiatalokat.
SportKovács Kokó István: Sosem kellett edzősködnöm ahhoz, hogy megtaláljam a helyem az életben
2024. augusztus 9. 8:45

Kovács Kokó István: Sosem kellett edzősködnöm ahhoz, hogy megtaláljam a helyem az életben

Kovács Kokó István gyerekként próbálta magát távoltartani az ökölvívástól, azonban a véletlen mindig visszasodorta a bokszterembe. Az olimpiai bajnok ökölvívó az rtl.hu-nak elmondta, milyen útravalóval látta el a párizsi olimpiára kijutott fiatal magyar bokszolókat, és mesélt arról a hullámvölgyről is, amelybe első olimpiai szereplése után került. Elárulta, miért nem lett belőle edző, miután befejezte élsportolói karrierjét, és elmondta a véleményét az idei Sztárbox versenyzőiről is. Interjú.
BulvárHalálos kórral küzd a Sziget csütörtöki nagyszínpados fellépője – hogyan élnek együtt súlyos betegségekkel a legnagyobb sztárok?
2024. augusztus 8. 15:30

Halálos kórral küzd a Sziget csütörtöki nagyszínpados fellépője – hogyan élnek együtt súlyos betegségekkel a legnagyobb sztárok?

Bottal járni, pokoli fájdalmakat átélni, letaglozó diagnózist kapni, kemoterápiára járni – miközben egy világ szeme szegeződik az emberre. Akkor a legnyilvánvalóbb, hogy a sztárok is esendő emberek, amikor kiderül, hogy fájdalmas, gyógyíthatatlan betegségekkel élnek együtt. A Szigeten ma lép fel Halsey, aki nyár elején jelentette be, hogy két súlyos betegség, a leukémia és a lupusz árnyékában kell leélnie az életét. Összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akiknek hasonló küzdelmeken kell átmenniük nap mint nap.
GazdaságA Temu kicselezné az Európai Uniót és Amerikát
2024. augusztus 8. 8:19

A Temu kicselezné az Európai Uniót és Amerikát

Magyarországot is letarolta a Temu, ami az európai és amerikai de minimis szabályokat kihasználva vámmentesen tud kereskedni. Üzleti modelljükből kiiktatták a közvetítőket, a megrendelőhöz közvetlenül a gyártótól érkeznek a termékek úgy, hogy szerződött partnereiket is folyamatos nyomás alatt tartják. Ezt pedig hatalmas marketinggépezettel és adatelemzéssel még hatékonyabbá. Kiderült, hogyan cseleznék ki a szigorodó európai szabályokat.
Kultúra„Végül Robin Williams döntötte el a haldoklás kérdését” – exkluzív interjú az idén 35 éves Holt költők társasága Oscar-díjas forgatókönyvírójával, Tom Schulmannal
2024. augusztus 7. 13:09

„Végül Robin Williams döntötte el a haldoklás kérdését” – exkluzív interjú az idén 35 éves Holt költők társasága Oscar-díjas forgatókönyvírójával, Tom Schulmannal

Ha van film, ami még egy mai kamaszt is lázadásra tud buzdítani, az a Holt költők társasága. De milyen lett volna a közkedvelt klasszikus, ha Robin Williams helyett Dustin Hoffman játssza Mr. Keatinget? És hova lett a tanár úr halálos betegsége? És mi lett volna a film címe, ha a rendező nem áll ellen a stúdiónak? És lesz-e folytatás? Ezekre a kérdésekre a legilletékesebb ad választ. Exkluzív interjú Tom Schulmannal, a Holt költők társasága Oscar-díjas forgatókönyvírójával.
KülföldKémfilmbe illő módon zajlott az amerikai-orosz fogolycsere
2024. augusztus 7. 8:03

Kémfilmbe illő módon zajlott az amerikai-orosz fogolycsere

Két egymásnak feszülő nagyhatalom, a világ egyik legbefolyásosabb újságja, egy kegyetlenül hatékony orosz állami bérgyilkos, halálos veszélyben élő tényfeltáró újságíró, titkos találkozók az orosz és amerikai kémek, valamint nemzetközi diplomaták és vezetők között – mintha csak egy kémfilm lenne, úgy zajlott a hidegháború óta történt legnagyobb fogolycsere az Egyesült Államok és Oroszország között. 
SztárboxIdén is ütős vasárnapok jönnek – szeptember 1-jén indul a Sztárbox vadonatúj évada
2024. augusztus 6. 14:00

Idén is ütős vasárnapok jönnek – szeptember 1-jén indul a Sztárbox vadonatúj évada

Szeptember 1-től, minden vasárnap 19:30-tól újra az ökölvívásé lesz a főszerep az RTL-en és az RTL+ felületén. Új női és új férfi súlycsoport is lesz. A sztárok felkészüléséről több hónapja az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Kovács Kokó István és szakemberekből álló csapata gondoskodik. Azonban idén tovább emeltük a szintet: a versenyzők és az edzők a Magyar Ökölvívó Szövetség profi tagozatának hivatalos licenszével rendelkeznek.
Tudomány-TechA mostani tőzsdei pánikból is mintha látszana, hogy van egy aprócska baj a mesterséges intelligenciával: szinte semmi pénzt nem lehet keresni vele
2024. augusztus 6. 8:01

A mostani tőzsdei pánikból is mintha látszana, hogy van egy aprócska baj a mesterséges intelligenciával: szinte semmi pénzt nem lehet keresni vele

Elvileg történt a világon egy mesterségesintelligencia-forradalom: azonban kicsit furcsa az olyan technológiai és gazdasági forradalom, aminek szinte semmi gazdasági hatása nincs. Úgy néz ki, hogy a mesterséges intelligencia lehet a 21. század nagy aranyláza, ami sokak fantáziáját izgatja, de csak nagyon kevés embert tesz igazán gazdaggá és sikeressé. A mostani tőzsdei pánik pedig megmutatta, az MI-ben érintett nagy techcégek, például az utóbbi hónapokban agyonsztárolt Nvidia is képesek néhány nap alatt hatalmasat zuhanni. 
SportMegvan, ki lehet a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében
2024. augusztus 5. 12:09

Megvan, ki lehet a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében

Hétfőn 12 órától a svájci Nyonban megkezdődött az európai kupasorozatok sorsolása. A Bajnokok Ligájában a Ferencváros érdekelt, itt a rájátszás lehetséges összecsapásait sorsolták. Ha a selejtezőkör 3. fordulójából nem jutna tovább a magyar bajnok, akkor az Európa-liga rájátszásába kerülhet. A Konferencialigában 3 magyar csapat érintett: a Fehérvár, a Paks és a Puskás Akadémia.
9:41
ReggeliHámori Luca Miló Vikin keresztül üzent a szurkolóknak
2024. augusztus 5. 10:42

Hámori Luca Miló Vikin keresztül üzent a szurkolóknak

Miló Viktória ökölvívó szerint az Imane Helif – Hámori Luca mérkőzés legnagyobb negatívuma, hogy Helif férfias vonásait látva nem biztos, hogy az edző teremben le fogják engedni a szülők a kislányaikat. Így is megbélyegzik a női bokszolókat, akik Miló szerint a ringben férfiként küzdenek, de az életben ízig-vérig nők. Hogy mit üzent Hámori Luca Miló Vikin keresztül a magyaroknak olimpiai mérkőzése után, kiderül a fenti videóból. 
GazdaságPénz kell az autóvásárlásra: hitel vagy lízing a jó megoldás?
2024. augusztus 5. 7:57

Pénz kell az autóvásárlásra: hitel vagy lízing a jó megoldás?

Sok autóvásárló nem tudja előteremteni a szükséges pénzt saját forrásból, főleg, hogy az utóbbi években az új és a használt autók ára is megugrott. Nem mindegy tehát, hogy a potenciális vevők honnan és mennyiért szerzik meg a hiányzó összeget. A lízingtől sem kell megijedni, de érdemes összehasonlítani a feltételeit az autóhitelekkel, mert nem csupán a törlesztőrészletekben lehetnek jelentős eltérések.
ÉletmódEzért nem tudunk tartósan lefogyni – lelki okok a plusz kilók mögött
2024. augusztus 4. 14:42

Ezért nem tudunk tartósan lefogyni – lelki okok a plusz kilók mögött

A genetikai adottságok és az olcsó, ultrafeldolgozott ételek térnyerése mellett egyéb oka is lehet annak, ha valaki sehogy sem tud lefogyni vagy megtartani az ideális testsúlyát. Miben gyökerezik az érzelmi evés? Hogyan ágyaz meg a zsírpárnáknak a stressz és a gyerekkorban elszenvedett ártalmak? Milyen felfogással érdemes nekikezdeni az életmódváltásnak, és hogyan segíthet a pszichológus?
KülföldDonald Trump tényleg azt hiszi, hogy Hannibal Lecter egy valódi ember?
2024. augusztus 4. 8:14

Donald Trump tényleg azt hiszi, hogy Hannibal Lecter egy valódi ember?

A néhai, remek Hannibal Lecter – a volt elnök rendszeresen így beszél a kannibál sorozatgyilkosról, akit Anthony Hopkins alakított a legendás filmben. Már Joe Biden is közölte Trumppal, hogy Hannibal Lecter nem valódi ember, ráadásul egy kannibál, de az is lehet, hogy csak egy sajátos viccről van szó, amihez azért ragaszkodik a volt elnök, mert a közönsége jól fogadja, még ha sokan nem is értik, hogy mire akar ezzel kilyukadni.
BelföldLuxuszongorák állami pénzből: sántít Gulyás Gergely magyarázata
2024. augusztus 2. 8:07

Luxuszongorák állami pénzből: sántít Gulyás Gergely magyarázata

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta bruttó 354,9 millió forint közpénz magyar fejlesztésű zongorákra történő kifizetését, hogy a hangszereket gyártó céget meg kellett menteni. Csakhogy a pénz nem ahhoz a céghez megy, ami a zongorákat gyártotta egészen a közelmúltig. Hallgat a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely, hallgat az Innovációs és Kulturális Minisztérium, ahogyan a Miniszterelnökség is. 
SportMegvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!
2024. augusztus 1. 20:46

Megvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!

Tudtuk, reméltük, bíztunk benne. Hogy bár 100 háton nem jutott a döntőbe, mégiscsak 200 háton lett világbajnok. Szóval nagyon szerettük volna hinni, hogy ha már egyszer Milák Kristófnak (illetve csütörtök estéig egyetlen másik magyar sportolónak) nem jött össze az aranyérem, Kós Hubert révén megtörik a jég, és immár magyar elsőség is virítani fog az éremtáblázaton a „Hungary" név mellett.
2:24
HíradóMegszólalt a 24 éve eltűnt Till Tamás apja: helyiektől tudták meg, hogy a fiuk csontjait találták meg, nem a rendőröktől
2024. augusztus 1. 18:38

Megszólalt a 24 éve eltűnt Till Tamás apja: helyiektől tudták meg, hogy a fiuk csontjait találták meg, nem a rendőröktől

Egy 11 éves kisfiú csontvázát találták a rendőrök egy bajai tanya melléképületének betonaljzata alá ásva. A rendőrök szerint feltételezhető, hogy Till Tamás csontjait találták meg, aki 24 éve tűnt el Baján, amikor biciklivel a közeli vadasparkba indult. Az esettel kapcsolatban megszólalt a kisfiú édesapja, Híradónk telefonon tudott beszélni vele. Azt mondta: nekik még semmit nem mondtak, de ha lesz biztos eredmény, akkor sok kérdésük lesz a rendőrökhöz.
SportBárdosi Sándor: Ahhoz fasza gyereknek kell lenni, hogy egy olyan sportágban legyél sikeres, ahol test a test ellen feszül
2024. július 31. 13:54

Bárdosi Sándor: Ahhoz fasza gyereknek kell lenni, hogy egy olyan sportágban legyél sikeres, ahol test a test ellen feszül

Bárdosi Sándor el sem tudja képzelni az életét küzdősportok nélkül, éppen emiatt is bánja, hogy csak későn kezdett bele a szumóba és az MMA-ba. Szerinte ugyanis – még a kiöregedésük előtt – minden élsportolónak ki kellene próbálnia magát más sportágakban is. Az egykori birkózó a mai napig sajnálja, hogy készpénznek vette, hogy több olimpiára is kijut, de évekkel később jött csak rá, hogy ez nem mindenkinek adatik meg az életben, így neki sem. Az rtl.hu-nak adott interjújában elmondta, szerinte kifejezetten jó a birkózócsapat esélye a mostani párizsi olimpián. Elárulta, mennyire tudott olimpikonként kijönni a fizetéséből, beszélt a Sztárbox után megindult bokszoló-dömpingről, valamint tett egy meglepő kijelentést is az előző évadban döntőbe jutott Árpa Attilával kapcsolatban is.  
GazdaságDrágán vetted fel a hitelt? Így spórolhatsz meg milliókat a visszafizetésnél
2024. július 31. 6:18

Drágán vetted fel a hitelt? Így spórolhatsz meg milliókat a visszafizetésnél

Aki az elmúlt két évben a csúcskamatok idején vett fel hitelt, most szívhatja a fogát a törlesztőrészletek miatt. Ebbe azonban nem kell belenyugodni akár évtizedekre, kereshetünk olcsóbb ajánlatot. A drága jelzálogkölcsönöket fölvevők közül már sokaknak eljöhetett a hitelkiváltás ideje. A szerződések apróbetűs részei persze rejthetnek buktatókat, plusz kiadásokat, de az akár havi több tízezres megtakarításnál még így is megérheti lecserélni a hitelünket.
Bulvár„Mi jól szeretjük egymást” – celebek meséltek különleges barátságaikról
2024. július 30. 14:37

„Mi jól szeretjük egymást” – celebek meséltek különleges barátságaikról

Július 30-a a barátság világnapja, ebből az alkalomból felkerestünk több híres barátot, akik elmesélték, hogyan találkoztak, miként mélyült el a barátságuk, és mik a meghatározó közös emlékeik. Veszett-e már össze Majka és Pápai Joci, miért hálás a leginkább Rácz-Gyuricza Dóra Puskás-Dallos Boginak, miért kergették meg a biztonsági őrök Istenes Bencét és Fluor Tomit, és miért olyan fontos egymásnak Rácz Jenő és Schóbert Norbert?
BulvárRácz Jenő a Mekiben kezdte, Istenes Bence iszapot lapátolt, Lilu fagylaltot árult – így kerestek pénzt kamaszkorukban a hírességek
2024. július 29. 15:17

Rácz Jenő a Mekiben kezdte, Istenes Bence iszapot lapátolt, Lilu fagylaltot árult – így kerestek pénzt kamaszkorukban a hírességek

A nyári tanítási szünetben és az egyetemi vizsgák után sok diák elmegy pénzt keresni, de a diákmunka nem csak az anyagi előnyökről szól, a szülőktől való függetlenedés első lépcsőfokát is jelenti. Rácz Jenőt, Lilut, Istenes Bencét, Dér Henit és Járai Mátét kérdeztük az első munkaélményeikről és arról, miért akartak már diákként pénzt keresni. Elküldenék-e saját gyerekeiket is dolgozn, és ki tehet arról, hogy a Z generáció munkamorálja már egészen más? Ez is kiderül cikkünkből.
Kultúra„William Shatner azzal kezdte, hogy gyűlöli a forgatókönyvet” – interjú a legendás Star Trek-rendezővel, Nicholas Meyerrel
2024. július 29. 10:52

„William Shatner azzal kezdte, hogy gyűlöli a forgatókönyvet” – interjú a legendás Star Trek-rendezővel, Nicholas Meyerrel

Ő rendezte a Shatner–Nimoy-korszak legjobb Star Trek-filmjét. Mindkét sztárral meggyűlt a baja, a legnagyobb kínjai azonban nem egy Star Trek-színészhez, hanem Gene Hackmanhez fűződnek. Nicholas Meyer feltámasztotta Sherlock Holmest, új löketet adott az Enterprise űrhajónak, és megkönnyebbült, hogy nem Mick Jaggerre kell osztania Hasfelmetsző Jack szerepét. A veterán hollywoodi játékos Zoomon adott exkluzív interjút az rtl.hu-nak.
GazdaságHat hasznos tipp a babavárósoknak: így kerüld el az adósságcsapdát!
2024. július 29. 6:03

Hat hasznos tipp a babavárósoknak: így kerüld el az adósságcsapdát!

A babavárósok ugyan haladékot kaptak, de még nagyobb bajba kerülhetnek, ha a kitolt határidőig sem jön össze a gyerekvállalás. Mit tehetünk, hogy elkerüljük az esetleges káros következményeket? Legyünk tisztában azzal, mennyi is a fizetni valónk, vegyük komolyan az „ásó, kapa, nagyharangot”, előtörlesszünk – de ne túl sokat, és gondolkodjunk el a hitelkiváltáson. Hogy miért? Mutatjuk a részleteket.
Tudomány-TechEinstein agyától Raszputyin péniszéig: van mersze szembenézni ezzel a bizarr kvízzel?
2024. július 28. 20:34

Einstein agyától Raszputyin péniszéig: van mersze szembenézni ezzel a bizarr kvízzel?

Az emberi társadalom egyik különös vonása, hogy sokszor nem hagyja békében nyugodni halottjait. Különösen igaz ez a hírességekre, a vallás, a kultúra, a tudomány vagy politika fontos szereplőire, akiknek egyes testrészeit máig őrzik ilyen vagy olyan formában. Cikkünk elején játékra invitáljuk az olvasót, tippelje meg, hogy igazak vagy hamisak kvízünk állításai, aztán lejjebb görgetve részletesebben is olvashat az egyes bizarr ereklyékről.
SportErdei Zsolt: Egy olimpiai érem megmentené a magyar ökölvívást
2024. július 28. 14:40

Erdei Zsolt: Egy olimpiai érem megmentené a magyar ökölvívást

Erdei Zsolt nem azért húzott bokszkesztyűt tíz évesen, hogy élsportoló váljon belőle, ennek ellenére két olimpiára is kijutott. Az egykori világbajnok ökölvívó a ringet maga mögött hagyva, ma már edzőként terelgeti a fiatal tehetségeket, karrierje átalakulása miatt azonban óriási harcot kellett vívnia önmagával. Az rtl.hu-nak adott interjújában elárulta, mit gondol a 2024-es párizsi olimpiára kijutott magyar bokszolók esélyeiről, és arról is mesélt, hogy szerinte a Sztárbox hatására miért akarja még több gyerek kipróbálni a bokszot.
KultúraHallott arról, hogy Kamala Harris egy brat? Így csinált magának villámgyorsan ütős kampánymémet a demokrata jelölt
2024. július 28. 11:15

Hallott arról, hogy Kamala Harris egy brat? Így csinált magának villámgyorsan ütős kampánymémet a demokrata jelölt

Kamala Harris kampánya eddigi egyik legfontosabb támogatását meglepő módon Charli XCX énekestől kapta, akinek köszönhetően trendi brandet és egy politikai mémet is szerzett a demokraták várható elnökjelöltje. De mi az a brat, és mi köze Kamala Harrisnek a kókuszokhoz? Különös, de Joe Biden alelnöke éppen abból profitálhat, amivel támadják: esetlenségéből és tökéletlenségéből. 
BelföldSöröshordóba fulladt vipera végzett egy csapossal és egy pénzügyőrrel Huszton
2024. július 28. 8:15

Söröshordóba fulladt vipera végzett egy csapossal és egy pénzügyőrrel Huszton

Palotaforradalom tört ki a francia koszt miatt a párizsi olimpián részt vevő magyar csapat szállásán száz éve. Sokat lehetett spórolni azon, ha valaki a hazai fürdőhelyek helyett Olaszországba ment nyaralni, de az emberek nagy része örült, ha babot és krumplit tudott enni – itthon. Sajtó útján elkövetett istengyalázás miatt 8 hónap fogházat kapott egy tizenéves költő, akit úgy hívtak, József Attila. Erről írtak a lapok 1924 júliusában.
13:22
Fókusz„Olyan flow-ban van, hogy én bármit el tudok róla képzelni” – a 15 éves Jackl Vivien lehet az új Egerszegi Krisztina?
2024. július 27. 19:38

„Olyan flow-ban van, hogy én bármit el tudok róla képzelni” – a 15 éves Jackl Vivien lehet az új Egerszegi Krisztina?

Négyéves kora óta úszik, Eb-sikerek után most a párizsi olimpián méretteti meg magát a 15 éves Jackl Vivien. Edzője bármit el tud képzelni a tornán nyújtott teljesítményéről, de abban biztos, hogy szégyenkezni nem fognak, eredményeit már most kivételesnek tartják. A Fókuszban megmutatjuk, hogyan készül az olimpiára a fiatal tehetség, és betekintést nyújtunk más úszók felkészülésébe is, akik a magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttségeként utaznak ki a párizsi ötkarikás játékokra. 
2:56
Híradó„Persze még az RTL... a hidra másik feje” – még nagyobb hatalmat szeretne a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak Lánczi Tamás
2024. július 27. 17:54

„Persze még az RTL... a hidra másik feje” – még nagyobb hatalmat szeretne a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak Lánczi Tamás

A legolcsóbb irodát keresték – így reagált Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Tusnádfürdőn, amikor az RTL Híradó arról kérdezte, miért egy Gellért-hegyi villát bérelnek munkatársaiknak. Lánczi Tamás, aki az RTL-t csak a hidra másik felének nevezte, azt is elmondta, hogy szigorúbb szabályokra van szükség a szerinte átláthatatlan civil szervezetekkel szemben. A példaként említett Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint viszont működésük nyitott könyv, csak szúrják a kormány szemét.
ÉletmódEzért nincs fogamzásgátló gyógyszer férfiaknak
2024. július 27. 16:15

Ezért nincs fogamzásgátló gyógyszer férfiaknak

Szó sincs arról, hogy az orvostudomány számára teljesíthetetlen feladat lenne egy férfiaknak szánt fogamzásgátló gyógyszer kifejlesztése, de akkor miért nincsen még ilyen? Az egyik akadályt éppen azok az enyhébb mellékhatások jelentik, amik a nőknek szánt gyógyszerek esetében elfogadottak, de pénzügyi és társadalmi okai is vannak a kutatások elakadásának. És persze van egy másik ok is: a férfiak számára egyszerűen kisebb a tét, és emiatt sokan úgy érzik, nem is kell kivenni a részüket a fogamzásgátlással kapcsolatos felelősség vállalásából. 
Külföld„Mi a f*szt gondoltak, mi fog történni? Feladjuk? Menjetek a p*csába!” – forrnak az indulatok Lengyelországban Tuskék miatt
2024. július 27. 12:59

„Mi a f*szt gondoltak, mi fog történni? Feladjuk? Menjetek a p*csába!” – forrnak az indulatok Lengyelországban Tuskék miatt

Hiába váltották le az ultrakonzervatív kormányt Lengyelországban, a parlament alsóházán nem ment át a terhességmegszakítást dekriminalizáló törvényjavaslat. Donald Tusk lengyel miniszterelnök azt ígérte, ha megválasztják, enyhít a szigorú abortusztörvényeken, azonban félő, hogy nem lesz meg a többsége reformjai végrehajtásához. Az országban a tervezet elutasítása után megint utcára vonultak az emberek, sok lengyel nő ugyanis csalódott a kormányban.