EURÓPAI BIZOTTSÁG

1:52
HíradóVarga Judit hiába emelte a poharát, nem nyílt még meg az út az uniós támogatások előtt
2023. április 25. 18:07

Varga Judit hiába emelte a poharát, nem nyílt még meg az út az uniós támogatások előtt

Hiába kötött technikai megállapodást a kormány az Európai Bizottság által elvárt igazságügyi reformról, ettől még nem nyílik meg automatikusan az út az uniós támogatások előtt – mondta a Híradónak Arató László uniós szakértő. Szerinte az Európai Bizottság csak akkor dönt, ha mind a 27 feltételt teljesíti a kormány. A magyar Helsinki Bizottságnál azt mondják, semmit nem tudni a kormány pontos vállalásairól. A kormány szerint már minden eredeti feltételt teljesítettek. 
2:33
Híradó„Érdemi változás nem történt” – NER-közeli üzletemberek foglalták el a miniszterek megüresedett helyét az egyetemi kuratóriumokban
2023. április 18. 18:45

„Érdemi változás nem történt” – NER-közeli üzletemberek foglalták el a miniszterek megüresedett helyét az egyetemi kuratóriumokban

Mészáros Lőrinc üzlettársa és barátja, és a magyar kormányzati támogatással stadiont építő dunaszerdahelyi fociklub tulajdonosa is bekerült egy-egy alapítványi egyetem kuratóriumába. Ezekbe azért választottak új tagokat, mert a miniszterek az Európai Bizottság kifogásai miatt lemondtak. A Transparency International civil szervezet szerint ezzel nem történt érdemi változás az egyetemek vezetésében.
1:58
HíradóNavracsics Tibor szerint 2030-ra Magyarország nem fog az unió öt legélhetőbb tagállamai közé kerülni
2023. április 4. 18:57

Navracsics Tibor szerint 2030-ra Magyarország nem fog az unió öt legélhetőbb tagállamai közé kerülni

Azért nem lesz 2030-ra az unió öt legélhetőbb tagállama között Magyarország, mert még nem érkeztek meg az uniós pénzek – erről Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszélt egy konferencián. Az uniós támogatásokért is felelős miniszter szerint ugyanis a kormány az európai pénzek felhasználásával valósítaná meg ezt a célkitűzést is. Az Eurológus szakértője emlékeztetett: a tagállamok 2024 decemberéig adtak határidőt a kormány és a Bizottság megegyezésére, ami feltétele a támogatások felszabadításának.
KülföldA luxemburgi miniszterelnök Orbánnak: „Nyolc éve ismerjük egymást, de ez nagyon mélyen érint” – a jelek szerint bukni fogja a kormány a pedofiltörvény miatti pert
2023. március 24. 6:04

A luxemburgi miniszterelnök Orbánnak: „Nyolc éve ismerjük egymást, de ez nagyon mélyen érint” – a jelek szerint bukni fogja a kormány a pedofiltörvény miatti pert

Egyre többen sorakoznak fel az Orbán-kormány ellenében az úgynevezett pedofiltörvény miatt indult perben. Eddig nyolc uniós ország – legutóbb Ausztria és Írország – jelezte, hogy az Európai Bizottság oldalán szeretne beszállni a bírósági eljárásba. Az rtl.hu-nak nyilatkozó nemzetközi jogász esélytelennek tartja, hogy a kormány megnyerje a pert, a szakújságíró szerint pedig a törvény a befagyasztott uniós pénzek sorsára is hatással lehet.
3:12
Híradó„A kormány még mindig nem érti, hogy nem olyan fideszes okosban kell ezt megoldani” – ilyen változásokat akar az Európai Bizottság az egyetemi kuratóriumoknál
2023. március 6. 19:44

„A kormány még mindig nem érti, hogy nem olyan fideszes okosban kell ezt megoldani” – ilyen változásokat akar az Európai Bizottság az egyetemi kuratóriumoknál

A minisztereken túl a parlamenti képviselőket, a köztisztviselőket és állami hatóságok tagjait is kizárná az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból az Európai Bizottság, tudta meg az RTL Híradó. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy a tagokat legfeljebb négy évre válasszák meg, amit egyszer lehetne meghosszabbítani, és a jelölés folyamatán is változtatnának. 
2:33
HíradóAggályosnak tartja az Európai Parlament Várhelyi Olivér uniós biztos tevékenységét
2023. január 19. 19:11

Aggályosnak tartja az Európai Parlament Várhelyi Olivér uniós biztos tevékenységét

Csorbítani igyekszik a jogállamiság megerősítését szolgáló reformokat a csatlakozni szándékozó országokban Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság magyar tagja. Erről fogadott el jelentést szerdán az Európai Parlament. A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, hogy folytassanak vizsgálatot arról, hogy nem sért-e uniós jogot a biztos tevékenysége. A Fidesz szerint az Európai Parlament a saját korrupciós ügyeiről igyekszik elterelni a figyelmet, a DK azonban a magyar külpolitika újabb kudarcáról beszél.
2:56
HíradóOdacsapnak az Erasmus-programnak: az Európai Bizottság megcáfolta Navracsics Tibort
2023. január 10. 18:48

Odacsapnak az Erasmus-programnak: az Európai Bizottság megcáfolta Navracsics Tibort

Az Erasmus-program megvonásával kapcsolatban az uniós forrásokért felelős miniszter azt mondta az RTL Híradónak, hogy az Európai Bizottság soha nem kifogásolta, hogy politikusok ülnek egyetemek alapítványi kuratóriumaiban. Egy novemberi dokumentum szerint azonban ezt többször kérték. A Bizottság emiatt 21 egyetemen felfüggesztette az Erasmus-program támogatását. 
1:24
HíradóNavracsics Tibor az RTL-nek reagált az egyetemi kuratóriumok miatti brüsszeli döntésre
2023. január 9. 16:13

Navracsics Tibor az RTL-nek reagált az egyetemi kuratóriumok miatti brüsszeli döntésre

Az RTL Híradónak arról is beszélt, lemondana-e az egyetemi kuratóriumi tagságáról. Előzőleg az Európai Bizottság javaslatára 21 alapítványi fenntartású magyar egyetemen felfüggesztették az Erasmus-programok finanszírozását. Hogy valóban az Erasmus pénzek szenvedik meg az Európai Bizottság és a magyar kormány közti vitát, arról Navracsics Tibort az uniós forrásokért is felelős területfejlesztési minisztert kérdezte az RTL Híradó.
2:40
HíradóÚjabb Fidesz-győzelem, tömegsírok Bucsában, eljárás a magyar kormány ellen – ez történt idén áprilisban
2022. december 23. 19:05

Újabb Fidesz-győzelem, tömegsírok Bucsában, eljárás a magyar kormány ellen – ez történt idén áprilisban

Ötödik kormányát alakíthatta meg Orbán Viktor, a Fidesz zsinórban negyedszer is kétharmados győzelmet aratott az országgyűlési választáson. Az ukrajnai Bucsában tömegsírokat találtak. Az Európai Bizottság eljárást indított, amiben egy sor feltételhez kötötték a Magyarországnak járó uniós támogatások lehívását. Visszatekintő sorozatunkban bemutatjuk az év legfontosabb eseményeit.