Gazdaság
2024. január 28. 11:51
Ezek a világ legveszélyesebb munkái
Mit gondol, mi a világ legveszélyesebb munkája, amit csak kevesen mernek bevállalni? Mondjuk egy hídon lógva szédítő magasságban tisztítani a kábeleket a hótól? Vagy inkább egy olyan munka, amit százezrek végeznek minden egyes nap szerte a világon? Mivel jár az olcsó hulladékfeldolgozás, és hogyan járulnak hozzá a gazdag országokban leselejtezett elektronikus eszközök ahhoz, hogy fejlődő országokban tömegek élete rövidüljön meg?
Külföld
2024. január 28. 11:31
Román kormányfő: Felejtsük végre el azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld
A román miniszterelnök szerint normalizálni kellene az Erdélyről szóló közbeszédet.
Külföld
2024. január 28. 11:15
14 milliárd forintos korrupciós ügyet tártak fel Ukrajna a hadseregben
Az ukrán védelmi minisztérium tisztviselői aknavető gránátokra szerződtek egy céggel, a fegyverek azonban nem érkeztek meg. Az egyik gyanúsítottat le is tartóztattak, miközben megpróbálta átlépni az ukrán határt.
Baleset-bűnügy
2024. január 28. 11:03
Sokkoló adat: duplájára nőtt a vasúti átjárós balesetek száma tavalyhoz képest
A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első hónapjában eddig történt hét baleset könnyű sérülésekkel járt, az ok pedig jellemzően újra a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt – számolt be a vasúttársaság közleményében.
Belföld
2024. január 28. 10:30
Elkezdődött a kétnapos Volán-sztrájk
Vasárnap kezdetét vette a kétnapos Volán-sztrájk. Az elégséges szolgáltatás biztosítva lesz, mutatjuk, mely járatok érintettek.
Baleset-bűnügy
2024. január 28. 10:01
Meghalt egy ember lakástűzben Cegléden
A lakástüzet tűzhelyen felejtett étel okozta, az áldozat valószínűleg füstmérgezésben halt meg, az eset körülményeit vizsgálják.
Belföld
2024. január 28. 9:39
Bayer Zsolt nyilas nagyapja hüvelyi motozást tanított be Ungváry Krisztián szerint
Bayer Zsolt nagyapja kiskőrösi nyilas párt egyik alapítója volt, aki gettóorvosként testüregi motozást tanított be – állítja Ungváry Krisztián levéltári dokumentumok alapján.
2:10
Videó2024. január 28. 9:18
Nem sok kedvük marad lopni – Lázár János ezen a napon nyilatkozott botrányosan a közmunkásokról
Árkot tisztítanak, krumplit válogatnak, járdát sepernek – ehhez hasonló feladatok jutnak a közmunkásoknak. A kormány 2011-ben indította a programot, 2018-ban a KSH adatai szerint 183 ezren dolgoztak közmunkásként az országban. Az ország északi és keleti régióiban minden tizedik munkavállaló. Ennek kapcsán Lázár János egy lakossági fórumon érdekes módját választotta a dicséretnek. Azt mondta, aki részt vesz benne, nem sok kedve marad lopni. A Közmunkások Szakszervezete azt mondta a Híradónak, fel fogják jelenteni a minisztert a hat éve ezen a napon tett botrányos nyilatkozat miatt.
Baleset-bűnügy
2024. január 28. 9:17
Elfajult a verekedés a Thököly úton, meghalt egy ember
A tettes szökésben van.
Tudomány-Tech
2024. január 28. 8:48
Áttörés: siketen született gyermekek kapták vissza hallásukat
Sikerrel zárult az első nagyszabású klinikai vizsgálat, amelyben az örökletes hallásvesztésre igyekeztek megoldást találni a tudósok.
Belföld
2024. január 28. 8:22
Egymás után zárnak be a falusi kocsmák
Van olyan kistelepülés, ahol korábban négy kocsma is volt, mára viszont egyetlen sem üzemel.
Külföld
2024. január 28. 7:36
Észak-Korea ismét robotrepülőgépeket lőtt ki az ország keleti partjairól
Fokozódik a háborús feszültség a Koreai-félszigeten, Phenjan vasárnap ismét manőverező robotrepülőgépet lőtt ki.
Külföld
2024. január 28. 7:04
Elindult első útjára a világ legnagyobb tengerjáró hajója
A világ legnagyobb tengerjáró hajója 365 méter hosszú és mintegy 7600 utas befogadására alkalmas. A környezetvédők azonban nem örülnek, az LNG-vel működő hajó metánkibocsátása miatt aggódnak.
Külföld
2024. január 28. 6:14
Ismét tízezrek tüntettek Németországban a szélsőjobb ellen
A holokauszt nemzetközi emléknapján ismét tízezrek vonultak utcára a szélsőjobboldali AfD ellen Németországban.
Belföld
2024. január 27. 21:59
Több mint ötmilliárd forint volt a tét, kihúzták az ötös lottó nyerőszámait
Ez volt az ötös lottó történetének második legmagasabb összegű nyereménye.
Baleset-bűnügy
2024. január 27. 21:48
Halálra gázoltak egy férfit Zalakomárnál
Az úttesten gyalogolt.
Belföld
2024. január 27. 21:32
Puskás-Dallos Peti David Pressman társaságában vacsorázott
Azahriah után őt is meghívta az amerikai nagykövet.
Kultúra
2024. január 27. 21:08
Ridley Scott új gladiátora épp most szerződött le egy 20 éven át tartó forgatásra
A most 27 éves sztár 47 lesz, amikor befejezi a filmet.
Belföld
2024. január 27. 20:45
Lázár János romantikus-bálkirálynős fotót posztolt a feleségéről
Lázár és Lázárné közös fotón, báli hangulatban.
Bulvár
2024. január 27. 20:36
Általános iskolás könyvekből tanult újra beszélni és írni Kozso
Azt mondta, ebben a helyzetben senki sem állt mellette.
Belföld
2024. január 27. 20:15
Orbán Viktor szerint Magyarország a zsidó közösség számára az egyik legbiztonságosabb országgá vált
A miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján vélekedett így.
Baleset-bűnügy
2024. január 27. 19:51
A busz kamerája felvette az újpesti halálos balesetet
Egy 45 éves férfi meghalt, 14 éves lánya túlélte az ütközést.
Bulvár
2024. január 27. 19:42
Bécsben romantikázik Balogh Edina és Szabó Simon
Egy fotó és egy szív emoji árulkodik erről.
Tudomány-Tech
2024. január 27. 19:26
Taylor Swiftről készített deepfake pornó került a Twitterre, kiakadt a Microsoft vezére is
Az elkövetők a Microsoft szoftverjét is használhatták.
Belföld
2024. január 27. 19:20
Donáth Anna a Fidesz fasiszta tagozatának nevezte a Mi Hazánkat
A magukat szkítának tartók személyileg is kötődnek a Mi Hazánk Mozgalomhoz, írja a momentumos politikus.
Belföld
2024. január 27. 18:37
Megtámadták a Momentum pultját a konzultációs ívek gyűjtése közben
A pult nem dőlt fel, de több helyen eltört.
Bulvár
2024. január 27. 18:24
Bajor Imre lánya: Próbálom másolni apukám hozzáállását
Bajor Lili is a színészi pályát választotta.
Bulvár
2024. január 27. 18:03
Brasch Bence szakított színésznő menyasszonyával
Arra vágyik, hogy következő párkapcsolatában ne essen vissza a társfüggőségbe.
Külföld
2024. január 27. 17:36
Vérfertőző erőszakból született, agykárosodása van a Sinaloa-kartell bérgyilkosának
Bűneiért összesen kilenc életfogytiglani büntetést, plusz még 50 évet kapott, de a floridai ügyészek a halálsoron akarták látni.
Belföld
2024. január 27. 17:30
Meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője
Az egykori képviselő 75 éves volt.
Belföld
2024. január 27. 17:13
Videón, ahogy beszakad a jég egy nő alatt Tihanyban
Egy helyi cukrászdatulajdonos sietett a segítségére.
Belföld
2024. január 27. 16:52
Magyar Kórházszövetség elnöke: Ennyit tud az egészségügy jelen pillanatban produkálni
A hazai egészségügy sok ponton nem tudja azt adni, ami ideális.
Belföld
2024. január 27. 15:55
Videó: a BMW-s hölgy ledarálta a kerékbilincset Budapesten
Nem lennénk a kerékbilincs helyében.
Külföld
2024. január 27. 15:52
83 évesen talált rá a családjára a férfi, akit kétévesen egy hátizsákban csempésztek ki a varsói gettóból
A DNS-vizsgálat vezetett a kisebbfajta csodához.
Belföld
2024. január 27. 15:39
Kiderült: ennyi pénzt kapott az FTC, míg Lázár János elzárta a pénzcsapot
Vérlázítónak és primitívnek nevezte Kubatov Gábor, hogy felbontották a szponzorációs szerződést. Az RTL Híradó tudta meg, mennyi pénzről van szó.
Belföld
2024. január 27. 15:11
Amerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna
Továbbra sincs vége a huzavonanának Svédország NATO-csatlakozása körül. Bár a magyar kormány korábban többször megígérte, hogy Magyarország nem utolsóként fogja ratifikálni a svédek NATO-tagságát, végül mégis így alakult, a törökök ugyanis kedd este megszavazták azt. Közben az amerikai nagykövet is megnézte a hírhedt lombkoronasétányt, majd a korrupció fontosságára hívta fel a figyelmet. A Fókusznak maszkban és eltorzított hangon interjút adott a titokzatos „Frontember”, aki megalkotta a kamu Azahriah-Szoboszlai dalt, és rengetegen próbálják kitalálni, ki lehet ő. Hamarosan új vetélkedő indul az RTL-en Gundel Takács Gáborral: Az ugrásban ha a játékos rosszul válaszol, a mélybe zuhan. A hét legizgalmasabb videói közül válogattunk.
Belföld
2024. január 27. 14:54
Negatív rekord: 5 év 8 hónapot késett tavaly a MÁV
Összesen hárommillió percet késtek tavaly a MÁV járatai.
Belföld
2024. január 27. 14:36
Megalázta a MÁV ellenőre a látássérült nőt, vizsgálat indult
Az ellenőr veszekedni kezdett a vakvezető kutyával közlekedő nővel. A MÁV bocsánatot kért.
Kultúra
2024. január 27. 13:47
Vége a találgatásoknak: Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd összeházasodnak
Dobos Evelin színésznő és Kovács Dániel Richárd, az RTL főrendezője összekötik életüket. A lánykérés romantikusabb nem is lehetett volna.
1:39
Videó2024. január 27. 12:41
A nap, amikor kiderült, Csiszár Jenőből milánói konzul lesz
Hét éve ezen a napon derült ki, hogy milánói főkonzul lesz Csiszár Jenő, korábbi rádiós- és televíziós személyiség. Csiszár sokáig az RTL-n futó Heti hetes című műsort vezette. Szijjártó Péter, akkor a kételkedőknek azt mondta, nem probléma, hogy Csiszár Jenőnek nincs diplomáciai tapasztalata, fontosabb ugyanis, hogy jól beszél olaszul és vannak üzleti kapcsolatai. Csiszár Jenőnek a kinevezésre 2018 decemberig kellett várnia, fizetése később havi kétmillióra nőtt. Majd 2019-ben Szijjártó Péter javaslatára Áder János nagykövetté nevezte ki.
Gazdaság
2024. január 27. 12:35
Visszaüthetnek az önkiszolgáló kasszák
Csodaszernek tűnt, úgy tűnik, nem az.
Életmód
2024. január 27. 12:16
Hurkával fogyasztana Schobert Norbert
Schobert Norbert szerint mozogni sem kell mellé.
4:17
Videó2024. január 27. 11:07
Tóth Andi így költözött el otthonról
Kilenc éve ezen a napon vett végső búcsút Tóth Andi otthonától, Nagyváradtól. Az akkor még csak 16 éves előadónak nagymamája lett a lakótársa, aki főzött, mosott Andira. Az énekenő az elmúlt években országos hírnévre tett szert, ám 2023 márciusában váratlan bejelentéssel sokkolta rajongóit: hosszas karrierépítése után abbahagyta az éneklést. Az előadóművész azóta saját ruhamárkáját építi, állandó lakótársa pedig a Bailey névre hallgató rottweiler lett.
Kultúra
2024. január 27. 11:06
Szavazz, melyik volt a legjobb saját dal, amit tehetségkutatóban hallottál először
A kétezres évektől kezdve Magyarország is a tehetségkutatók lázában égett, egy idő után azonban az előadók már nem csupán ismert slágereket énekeltek. A mentorok és coachok sokszor arra is kíváncsiak voltak, melyik énekesnek van tehetsége a saját dalok írásához és a zeneszerzéshez is, vagy éppen ők írtak versenyzőik számára egy rájuk szabott dalt. A 2018-as X-Faktor már a saját dalok zenei tárháza volt, és azóta is egyre többen megcsillantották dalszerzői képességeiket is. Neked melyik saját dal tetszett a legjobban?
Baleset-bűnügy
2024. január 27. 11:03
Több mint félmilliárdos rablásban segített egy magyar rendőr
Az egyik rabló nevezte meg felbújtóként a rendőrt a másodfokú bírósági eljárásban.
Belföld
2024. január 27. 10:38
Titkos volt, hol szolgál Orbán Gáspár, végül mégis elárulták – Miért?
Vadai Ágnes azt kérdezte a honvédelmi minisztertől, hogy vajon ennek az információnak a kiteregetése nem sérti a törvényt?
Belföld
2024. január 27. 10:04
Több mint 1,2 milliárd forintnyi felajánlást kapott Iványi Gábor egyháza
A korábbi évekhez képest csaknem 50 százalékkal nőtt a befolyó összeg nagysága.
Belföld
2024. január 27. 9:46
Már több az influenzás beteg, mint a covidos Magyarországon
Az orvosok szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak érdemes beadatni az oltást.
Külföld
2024. január 27. 9:15
III. Károly király jól van a prosztatakezelés után
Legalább egy napot a kórházban tölt még.
Életmód
2024. január 27. 8:08
Van remény, gyógymódot találtak az állandó viszketésre
Emlékeznek arra a bohózatra Sinkovits Imrével, Szombathy Gyulával és Tábori Nórával, ahol a beteg felkeresi az orvost, hogy irgalmatlanul viszket a háta és utána a gyógyszer-mellékhatások miatt különböző nyavalyák törnek ki rajta? Azt hihetnénk, hogy egy kis viszketés miatt az ember nem megy kapásból orvoshoz, de a kutatások szerint minden ötödik ember átesik krónikus viszketésen. Márpedig azzal érdemes szakemberhez fordulni, hogy írjon fel valamit, de ne a Vakarynt.



