Belföld

Egymás után zárnak be a falusi kocsmák

rtl.hurtl.hu

2024. január 28. 8:22

Van olyan kistelepülés, ahol korábban négy kocsma is volt, mára viszont egyetlen sem üzemel.

Az iskolák, óvodák, posták, boltok, takarékszövetkezeti fiókok után egyre több kistelepülésen tűnnek el az igazi falusi kiskocsmák, presszók, vagy éppen talponállók – adta hírül az ATV Híradó.

Azt gondolhatnánk, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében a folyamat üdvözlendő lehet, azonban sok olyan község van, ahol ezek a helyek jelentették az utolsó közösségi teret. A riportból kiderül, hogy amíg például Somogyban, Mezőcsokonyán korábban több presszó is üzemelt, mostanra mindegyik lehúzta a rolót.

Ez egy megszokott összejöveteli hely volt, nem csak az italosok számára, hanem azoknak is, akik beszélgetni szerettek. Ők is hiányolják ezt. Sajnos eljutottunk ide, hogy valamikor négy kocsmánk volt és most már egy sem üzemel

– mondta Ballér Péter, az 1200 lelkes Mezőcsokonya polgármestere.

Az ATV riportja szerint egyre településről tűnnek el a szórakozóhelyek Nógrád megyében is. A Szécsényhez tartozó Benczúrfalva egykori kocsmájának helyén most egy üres telek található, de Szabolcsban, a Vásárosnaményhez tartozó Gergelyugornya is kocsma nélkül maradt. Filep Sándor, a város polgármestere szerint örömteli, hogy a kocsmázás háttérbe szorult, ami szerinte összefügghet azzal, hogy egyre többen inkább otthon szeretik tölteni a szabadidejüket. A vendéglátósok között pedig volt olyan, aki azt nyilatkozta, hogy sokan már online élnek közösségi életet, és egyre kevesebben ülnek be valahová meginni egy-két sört.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#kistelepülés#falu#kocsma#bezárás#alkoholizmus#somogy megye#nógrád megye