EGÉSZSÉG

Cápák között
2024. február 18. 20:40

Gyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter

„A termékenységet támogatni – amekkora probléma most ez –, erre kell majd ráfeküdni, és ebből lehet üzletet is csinálni az ügy mellé” – indokolta befektetési döntését cápatársainak dr. Varga Eszter, aki 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a HerbClinic vállalkozásból a Cápák között 7. évadának 7. részében. Az üzleti showműsor legutóbbi adásában társasjáték matricákkal, szexi üzenetküldő szolgáltatással, egyedi autóillatosítókkal és kecsketejes naturkozmetikumokkal is próbáltak Cápát fogni a vállalkozók.
2:22
Cápák között
2024. február 18. 20:40

Cápákkal gyógyítana gyengéden a HerbClinic megálmodója

Szarvas Nikolett gyógynövényeken alapuló egészségmegőrző rendszert hozott a Cápák elé. A HerbClinic ötlete akkor kezdődött, amikor férjével úgy döntöttek, gyermeket szeretnének, de sajnos nem jött könnyedén. Éveken keresztül járták az orvosokat, majd a gyógynövényekhez fordult. Olyan teakeveréket állított össze saját magának, amely támogatja a hormonrendszer optimális működését, és pár hónapos fogyasztása után végül sikerült teherbe esnie. Ekkor határozta el, hogy másokon is szeretne segíteni. Ehhez egy egész rendszert felépített, amihez most 6 millió forintra és mentorálásra lenne szüksége, 10%-os részesedésért cserébe. 
2:14
Cápák között
2024. február 18. 20:40

Lidérces találkozással mutatta be natúrkozmetikai termékcsaládját az Adam Cosmetics vállalkozója

Dr. Polgár Ádám gyógyszerész, illetve egy gyártóüzemben dolgozik feleségével, ahol testvére kecskefarmjáról szerzett tejből állítanak elő különleges kozmetikai termékeket.  A mindennapi bőrápolás mellett problémás tünetek kezelésére is alkalmasak termékeik, melyeket országosan közel 300 patikába sikerült bejuttatniuk eddig. A vállalkozó testvére kecskéjével, Lidérccel érkezett a Cápákhoz, hogy 5 millió forintot kérjen tőlük 5% tulajdonrészért cserébe.
4:16
Fókusz
2024. február 15. 20:10

Köhög a gyereke? Ekkor vigye orvoshoz!

Öt éve nem volt ilyen magas a felső légúti, influenzaszerű megbetegedések száma, mint az idei év elején. A múlt héten csaknem 60 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, több mint 290 ezren pedig akut légúti fertőzéses tünetek miatt kértek segítséget. A statisztika szerint továbbá az orvoshoz fordulók kicsit több mint a fele, 50,2 százaléka 14 év alatti gyermek. Novák Hunor csecsemő- és gyermekgyógyász ennek ellenére nem tanácsolja a szülőknek, hogy az első köhögésnél orvoshoz rohanjanak. „Az, hogy kicsit köhög a gyerek, fél napja lázas, meg az oviból jelzik, hogy meg kell vizsgálni, még nem indok ahhoz, hogy orvoshoz forduljunk” – fogalmazott. Mikor érdemes segítséget kérni, és mikortól ne vigyük közösségbe a beteg gyereket? A Fókusz riportjából kiderül. 
2:33
Híradó
2024. február 15. 19:01

„A járvány továbbra is felfutó ágban van” – öt éve nem volt ilyen sok influenzás

Öt éve nem volt ennyi influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók száma Magyarországon, mint most – ez derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adataiból. A Híradónak nyilatkozó szakemberek szerint a fertőzöttek fele 14 éven aluli gyerekek, akiknél gyakran okoz szövődményeket az idei influenzavírus. A gyors terjedésben a szakemberek szerint komoly szerepet játszik, hogy a koronavírus-járvány enyhülése óta az emberek kevésbé figyelnek a higiéniára.  
6:07
Reggeli
2024. február 15. 10:45

Szlávik János: A Távol-Keletről érkezhet az újabb, világméretű járvány

Tihanyi Péter kislánya négy hónapja nem tud kikeveredni a köhögésből, rengeteg gyerek beteg. Szlávik János szerint ez a téli időszakban egyáltalán nem meglepő, tombolnak a légúti fertőzések és az influenza, első sorban a gyerekek körében. Az infektológus arról beszélt, hogy ha a fertőzés után a gyerek fájlalja a fülét vagy a hasát, érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis jó eséllyel bakteriális szövődmény alakult ki nála. Szlávik János szerint bár most még nem kell rettegni a vírusoktól, mindenki számít egy bizonyos x-faktorra, ami a jövőben egy újabb világméretű járványt robbanthat ki. 
6:00
Fókusz
2024. február 14. 20:39

„Éreztem, hogy nem sokáig fogok így tovább élni” – 127-ről 74 kilóra fogyott egy év alatt Tamás

Antal Tamás 2023. január 1-jén hozott egy döntést arról, hogy szeretne lefogyni. Végül ez nem csak egy átmulatott éjszaka után kitalált fogadalomnak bizonyult. Az átalakulás pedig annyira sikeres volt, hogy ma már többször is beleférne azokba a ruhákba, amiket korábban hordott. A fogyása egészen döbbenetes, volt olyan az életében, akinek újra be kellett mutatkoznia, mert nem ismerte fel 100 kilogram alatti testsúllyal. A Fókuszban már egy sikeres embert ismerhetünk meg, pedig Antal Tamás fogyása is nehezen indult, és küzdelmes út vezetett a célig. 
7:14
Reggeli
2024. február 14. 8:45

Valentin-napi tudomány: a magány és az egyedüllét nem ugyanaz!

Betegségnek nyilvánította a magányt a WHO. A Reggeliben Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus magyarázta el a magány és egyedüllét közti különbséget. Az emberek közti kapcsolódásnak sok módja van, ha valaki tudatosan egyedül van, az nem jelenti azt, hogy magányos is. A magány egy betegség, amit depresszió, szorongás és önértékelési problémák is kísérhetnek. Magányról akkor beszélünk, ha valaki szeretne kapcsolódni, de nem tud. Az illető leértékeli magát, és azt fogalmazza meg, hogy nem kell senkinek. Makai Gábor a videóban elmondja, hogyan viszonyul a társadalom az egyedülálló férfiakhoz és nőkhöz.
12:14
Fókusz
2024. február 10. 18:58

Nyílt koponyatöréssel, gerinctöréssel és csonttörésekkel feküdt félretolva az indiai közkórházban Botond, amikor rátaláltak, ma már járni tanul

Egyik pillanatról a másikra csöppent rémálomba egy magyar család, amikor édesapja hiába várta haza fiát a repülőtéren. Nem sokkal korábban még beszéltek egymással, a fiú azonban mégsem érkezett meg Indiából, kiderült, fel sem szállt a gépre. Botondról sokáig azt sem tudták, hogy él-e még egyáltalán. Végül egy indiai közkórházban találták meg, borzalmas állapotban, miután súlyos balesetet szenvedett. Szinte csoda, hogy segédeszközökkel ugyan, de ma már lábra tud állni. 
5:32
Fókusz
2024. február 9. 19:53

Citromlé, víz és chia mag – szakértők szerint ez a fogyás kulcsa

Testünk körülbelül 60 százaléka vízből áll, és ahhoz, hogy életfunkcióink megfelelően működjenek, ezt állandó szinten kell tartani. Folyamatos pótlására van szükség, hiszen az izzadással, a légzéssel és a vizeletürítéssel is távozik belőlünk a nedvesség. Berki Mazsi kipróbálta a legújabb praktikát, amivel nem csak élvezetesebbé tehetjük a víz ízét, de hatékonyabb lehet a fogyókúra is. 
2:31
Videó
2024. február 9. 15:22

Ott voltunk, amikor nyolc éve megváltozott a hallássérült Karolina élete

2016-ban műtéti bravúrnak köszönhette az akkor nyolcéves Karolina, hogy esélyt kapott arra, hogy úgy érzékelje a körülötte lévő világ hangjait, ahogy korábban soha. A súlyosan halláskárosodott kislányon hajtottak végre először speciális hallásjavító műtétet a koponya mindkét oldalán egyszerre – erről nyolc éve, ezen a napon számoltunk be a Híradóban. Karolina csontba ágyazott hallókészüléket kapott. A Heim Pál Gyermekkórházban végzett műtéten stábunk is jelen lehetett. Megkerestük Karolina szüleit, édesanyja elmondta, lánya jól van, a hallókészülékét szinte észre sem venni. A szülők nagyon büszkék a lányukra, aki nagyon jól tanul és szakácsnak készül Miskolcon.
5:10
Videó
2024. február 9. 6:07

Így szabadult meg összesen 69 kilótól Szabó Zsófi, Tolvai Reni, Fluor Tomi és Király Linda

Tolvai Reni többször nekifutott már az életmódváltásnak, de igazán csak a koronavírus hozta leállásban lett elég ideje és motivációja ahhoz, hogy megszabaduljon 17 kiló feleslegtől – erről 2021-ben ezen a napon számolt be a Fókusz. A bezártság nem csak az énekesnőnek hozta meg a sikert: Fluor Tominak 10 kilótól sikerült megszabadulnia, Király Lindának pedig összesen 30 kilótól. Szabó Zsófit is a bezártság ébresztette rá, mennyire jó mozogni, egyre hosszabb futásaival összesen 12 kilóval lett könnyebb. 
6:34
Fókusz
2024. február 8. 20:01

„Kevesebbet enni, többet mozogni” – a dietetikus tippjei a fogyni vágyóknak

Antal Emese dietetikus úgy látja, a képlet nagyon egyszerű, ha valaki fogyni szeretne: kevesebbet kell enni és többet mozogni. A valóságban azonban persze számos kihívással találkozunk, ha megszabadulnánk a súlyfeleslegtől, és az sem mindegy, valaki 5 vagy 30 kilót szeretne leadni. Jó hír, hogy – számos jótékony hatása mellett – már a séta is fogyaszthat, de itt sem mindegy, hogyan és mennyit sétálunk. Hogyan fogyjunk sétával? A Fókuszban elmagyarázzuk. 
2:38
Híradó
2024. február 8. 19:43

„Rámegy az egészségünk, a családunk, az életünk” – a vidéki mentésirányítók átvezénylése miatt sokan a felmondásukat fontolgatják

Vidéki mentésirányítókat vezényelnek a fővárosba, hogy hétvégén fogadják az ügyeleti hívásokat – tudta meg az RTL Híradó. Az egyik érintett szerint ezen sokan felháborodtak és többen a felmondásukat tervezik. Néhány napja számoltunk be arról, hogy múlt hétvégén többen hiába hívták a 1830-as orvosi ügyeleti számot Pest megyében. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségénél azt mondják, a munkaerőhiányt nem átvezényléssel kellene megoldani. A mentőszolgálat szerint az intézkedés egyszeri, és csak 9 vidéki munkatársat érint. 
5:33
Reggeli
2024. február 8. 10:57

„Be lehet menni az emberbe és körül lehet nézni élőben” – így működik a mágneses kapszula endoszkópia

Ifj. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum operatív igazgatója volt a Reggeli vendége, aki a mágneses kpaszula endoszkóp vizsgálatokról mesélt. Az eszközt csak le kell nyelni és nincs tovább vele teendő. A kapszula tartalmazza a nanokamerát és a mágnest, amivel vezérelni lehet. Ezt már egy szakorvos végzi. A gyomorfal feltérképezése a technológiával nagyjából 20 percet vesz igénybe, de az eszköz alkalmas az egész bélrendszer, így a vastag- és vékonybélpolipok rákos elváltozásainak kimutatására is. A 3-4 órás folyamathoz már nem kell a betegnek a rendelőben lennie, a rögzített képek közül csak az MI által figyelemre méltónak talált elváltozásokat kell a szakorvosnak megnéznie. Madácsy László édesapja, Prof. Dr. Madácsy László azt mondta, az mesterséges intelligencia 98-99 százalékos pontossággal választja ki a kóros képeket. A vizsgálat teljes folyamatáról többet is megtudhat a videóban.
6:18
Reggeli
2024. február 8. 9:45

A mesterséges intelligencia is segíti a rákbetegségek kimutatását

Az elmúlt 10 évben félre csökkent a gyomorrák előfordulása Magyarországon. Semmiképp nem mondhatnánk, hogy népbetegség, szemben a vastagbélrákkal – tette hozzá Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum ügyvezető igazgatója. A gyomor- és hasnyálmirigyrák túlélési esélyei nem javultak az elmúlt években, ennek oka, hogy későn fedezzük fel, mondja a szakember. Ha a gyomorráknak tünetei vannak, akkor már baj van, ezek lehetnek: fogyás, hasifájdalom, vérszegénység, nyelészavar. Hogy hogyan segít az AI a rákbetegség kimutatásában, kiderül a viedóból.
7:11
Reggeli
2024. február 8. 8:59

Ha időben észlelik, a prosztatarák gyógyítható

A prosztata vagy dülmirigy a húgyhólyag alatt helyezkedik el, az abból kiinduló húgycsövet körülvéve. Ha ez megnagyobbodik, panaszokat okozhat, ilyen a gyakori vizelési inger és a nehéz vizelés. A prosztatarák és a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tünetei ugyanazok, mondja Dr. Albert István andrológus, urológus, ezért is fontos, hogy a férfiak járjanak szűrésre. 45 éves kor felett ajánlott, de azok, akiknek családjában már felbukkant a betegség, előbb keressenek fel szakembert, mert a prosztatarákhajlam öröklődhet. A beavatkozás intim, ezért sokan szeretik halogatni, hogy orvoshoz forduljanak. Rendszeres testmozgással, zsírszegény diétával, a felesleges kilók leadásával és tökmagolajjal tehetnek a férfiak prosztatájuk egészségéért.
8:23
Reggeli
2024. február 8. 8:02

III. Károly betegsége: ha tudják a diagnózist, miért nem árulják el?

III. Károly brit uralkodó daganatos betegséggel küzd. Először január közepén érkeztek hírek a király állapotáról, akkor prosztatamegnagyobbodással került kórházba, és kiderült, hogy műtétre van szükség. Beavatkozás közben fedezték fel a rákos elváltozást, amit még korai stádiumban sikerült elkapni. De ennél többet nem tudni Károly állapotáról, azt sem, milyen rákkal küzd. Korábban az uralkodó méltóságát védték azzal, hogy nem hozták nyilvánosságra az egészségügyi adatait – erről beszélt a Reggeliben Shenouda Nóra, a brit királyi család szakértője, akit arról is kérdeztek, gyógyulása érdekében lemondhat-e a trónról III. Károly.
Tudomány-Tech
2024. február 7. 10:47

„Én még nem állnék sorba érte” – interjú Meszéna Domokos harvardi magyar agykutatóval Elon Musk agychipjéről

Elon Musk vállalata, a Neuralink sikeresen beültetett egy chipet egy ember agyába. A milliárdos cégvezér nem árult el részleteket, de biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan megismeri a kísérleti alanyt a világ. Van-e félnivalója az implantátum első gazdájának? Hányan fogják követni a példáját, és hány évbe telhet, mire szélesebb körben elérhetővé válnak az agy-gép interfészek? Dr. Meszéna Domokossal, az TTK Integratív Idegtudományi Csoport és a Harvard Medical School agykutatójával beszélgettünk. 
7:01
Reggeli
2024. február 7. 10:35

Így birkózzunk meg vele, ha kisállatunk felszedett némi felesleget

„A macskáknál egy kiló súlyfelesleg olyan, mint egy embernek 16 kiló” – figyelmeztetett a Reggeliben Dr. Sótonyi Kata, állatorvos. Ráadásul a kisállatokat sokkal nehezebb fogyókúrára fogni, mint az embert, de semmi sem lehetetlen. Bár esztétikailag még cukibbak tűnhetnek egy kis súlyfelesleggel házi kedvenceink, ne feledkezzünk meg arról, hogy akár cukorbetegség, ízületi problémák, légúti- és szívbetegség is kialakulhat a felszedett plusz  kilók miatt. A videóból az is kiderül, miért fogynak lassabban a macskák, mint a kutyák, miért jelenthet életveszélyt a kisállatokra az édesítőszer, valamint az állatorvos azt is elárulja, naponta hányszor érdemes levinni a kutyát sétálni, ha azt szeretnénk, hogy megőrizze mentális egészségét. 
Európa
2024. február 6. 5:55

Szorong, depressziós az EU, főleg a járvány óta – most készülhet először uniós stratégia a mentális egészségről

„Úgy kell beszélnünk a mentális egészségről, ahogy a fizikai egészségről is beszélünk” – mondta az rtl.hu-nak Sara Cerdas európai parlamenti képviselő, aki az EU történetének első, parlament elé kerülő jelentését készítette a témában. Európa egyre többet szorong, egyre több a depressziós, különösen a covid óta. Cerdas és a téma szakértői állítják, eljött az idő, hogy az EU átfogó stratégiát dolgozzon ki a polgárok mentális jólléte érdekében.
3:03
Híradó
2024. február 5. 18:33

Fél órán át próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához, hiába

Többen is hiába hívták Pest megyében a 1830-as orvosi ügyeleti számot a hétvégén. A Híradónak nyilatkozó szentendrei asszony több mint fél óráig próbált orvost hívni elhunyt apjához. Végül a férfi gondosórája segítségével mentőt hívott. A Magyar Orvosi Kamara szerint van olyan területe az országnak, ahol túlterheltek az ügyeletes háziorvosok. Nagyobb bajnak tartják, hogy olyan eseteket is el kell látniuk, amiben nincs tapasztalatuk. Az Országos Mentőszolgálat szerint csak ritkán fordul elő, hogy várnia kell a 1830-as ügyeleti számot hívóknak.
1:37
Cápák között
2024. február 4. 20:40

„A termék és a márka sikerre van ítélve” – Sárospataki Albert és Balogh Levente elégedettek a MyCellen vállalkozással

Balogh Levente és Sárospataki Albert úgy vélik, a MyCellen vállalkozói megfontoltan választották ki a Cápákat cégükhöz. „Az egész úgy alakult, ahogy el tudtuk képzelni. Álomszerű.” – vallotta be Széchenyi Martin és Dr. Krékits Gábor, amikor az üzletkötés után először találkoztak befektetőikkel. Az biztos, hogy nemcsak a közgazdász-gyógyszerész páros, hanem a Cápák is várják már a közös munkát.
2:13
Híradó
2024. február 4. 19:01

Húsz év alatt a duplájára nőtt az antidepresszánsok fogyasztása Magyarországon

Egyre több depressziós beteg jut kezeléshez, ezért fordulhat elő, hogy az elmúlt 20 évben megduplázódott az antidepresszáns gyógyszerek fogyasztása Magyarországon az általunk kérdezett pszichiáter szerint. Ezer magyarból 30 szed gyógyszert a betegségre a fejlett országokat tömörítő OECD adatai szerint. A legmagasabb fogyasztást Izlandon mérték, ott az ezerből 157-en szednek antidepresszánst.