„A bivaj is növény evő és még is mekkora barom állat” – miért olyan dühösek a vegánokra egyes húsevők?

• „Túl drága életmód. Ja a bivaj is növény evő és még is mekkora barom állat.”
• „Növények elfogyasztása is kannibalizmus.”
• „A vegánok nem sajnálják a sok növényt, amit le kell vágni az étkezésükhöz? Ugyanúgy éreznek fájdalmat, mint az állatok.”
• „SOHA! Amiben nincs hús, az nem embereknek való élelmiszer, azt legeljék a marhák és a birkák! Az emberi szervezet egészséges működéséhez minimálisan 30-50% húsra van szüksége!”

A fenti kommentek egy vegán termék Facebookon megjelenő reklámja alá érkeztek. Tehát még csak arról sincs szó, hogy valaki elítélte a húsevést, vagy akár azt mondta volna, hogy a mindenevőknek vegán termékeket kellene fogyasztaniuk. A kommentelők mégis fontosnak érezték, hogy megvédjék saját fogyasztási szokásaikat a vélt támadással és a képzelt ellenséggel szemben, azt bizonygatva, hogy vegánnak lenni őrültség.

Meg sem lepődünk azon, hogy bármilyen cikk vagy poszt születik a veganizmusról vagy az állati eredetű termékek fogyasztásának hátrányairól, az ezzel kapcsolatos morális aggályokról, kommentelők százai kezdik el agresszívan támadni a húsmentes étkezést és általánosságban a vegánokat. Mi lehet ennek az oka, 

miért érzik úgy bizonyos mindenevő emberek, hogy védekezniük kell, és igazolni, hogy az ő választásuk az egyedüli helyes döntés?

Ezt is ajánljuk: Kipróbáltam az egy hónapos vegán kihívást, és csodák csodájára túléltem

Kiket feszít a húsparadoxon?

A mindenféle állati eredetű élelmiszert, illetve terméket elutasító vegánok száma a világban évről évre nő, de így is csak nagyjából a lakosság 1 százaléka választja ezt az életformát. Izraelben él lakosságarányosan a legtöbb vegán a 2023-as adatok szerint (a népesség 5 százaléka). A vegetáriánusok Indiában nagyjából a lakosság 31 százalékát teszik ki, de a többi ország ettől az aránytól jelentősen elmarad. Magyarországon viszonylag kevés vegán és vegetáriánus ember él, ami talán lassan változóban van, és ezt egyes kiskereskedelmi áruházláncok is észlelték. Eközben a húsfogyasztás környezeti és egészségügyi hátrányairól, illetve az állatok megölésével kapcsolatos morális aggályokról is egyre több szó esik.

A húsevők tehát hatalmas többségben vannak, és nagy részük nem kíván változtatni a szokásain. Ugyanakkor lehetnek köztük olyanok, akik ezt a tendenciát látva elkezdenek aggódni amiatt, hogy ehetnek-e a jövőben húst, vagy „be lesz tiltva”; illetve akik frusztrációt élnek át, és kételkedni kezdenek a választásuk helyességében.

Amikor valaki annak ellenére védi a saját álláspontját, hogy azt nyíltan és direkt módon senki sem kérdőjelezte meg az adott helyzetben, akkor arra gyanakodhatunk, hogy a kérdés valami miatt foglalkoztatja egy ideje, és valamilyen belső bizonytalanságot él át. Főleg, ha ezt agresszív, nyilvános kommenteken keresztül teszi.

A veganizmussal foglalkozó szakirodalom húsparadoxonnak nevezi azt a pszichológiai konfliktust, amit az okoz, hogy az embereknek húsközpontú étkezési igényeik vannak, miközben az állatok szenvedését elvileg elítélik. „Hogyan lehetek jó ember, ha húst eszem?” – szól a nem feltétlenül tudatosan megfogalmazott kérdés.

Mivel a húsevés szerves része a kultúrának, az ünnepeknek vagy akár a férfiasságnak is (főleg bizonyos országokban, így Magyarországon), ez a konfliktus akár az identitást is fenyegetheti.

A húsevők gyakran a vegánokra dühösek akkor is, ha azok nem viselkednek velük bántóan, nem kritizálják a választásukat. Ennek oka nagy valószínűséggel az, hogy kognitív disszonanciát élnek át, és rossznak, bűnösnek érzik magukat, amit vagy az étkezés megváltoztatásával csökkenthetnek, vagy azzal, ha igazolják azt a meggyőződést, miszerint a húsevéssel nincs semmi probléma.

A kognitív disszonancia és az ezt enyhítendően létrejövő önigazolás olyan, az 1950-es évek vége óta kutatott és a köztudatban is elterjedt szociálpszichológiai fogalmak, amiknek a jelentésével már sokan tisztában vannak. Röviden összefoglalva: kognitív disszonanciát okoz, amikor például régóta hiszünk valamiben, döntöttünk valami mellett, és olyan új információkat kapunk róla, amik ellentmondanak a korábbi elképzeléseinknek, ismeretünknek. Ez a disszonancia érzelmi feszültséget, frusztrációt eredményez bennünk, amit vagy úgy enyhítünk, hogy őszinték vagyunk magunkkal (ez ritkább), vagy önigazoló, a döntésünket mentegető köröket kezdünk el futni. Ez utóbbi pedig megnyilvánulhat abban, hogy magunkat győzzük meg, de akár mások elleni agresszióba – dühös kommentekbe – is fordulhat.

Miért hiszi azt a mindenevő, húst kisebb-nagyobb mennyiségben fogyasztó emberek egy része, hogy a vegánok fenyegetik őket? A veganizmus kétségbe vonja az állati eredetű termékekkel kapcsolatos társadalmi normákat, ezért sokan úgy gondolják, hogy meg kell védeniük a választásukat.

Egyre több vegetáriánus és vegán termék érhető el az üzletekben, már nem kell bioboltokban keresni őket, és nő a húspótló készítmények száma, amit egyes húsevők ellenük szóló támadásnak élnek meg. Emellett amiatt is aggódnak, hogy előbb-utóbb „betiltják a hústermelést”, vagy kötelező lesz rovarokat enni. Azt tehát, hogy ma már több szó van a növényi alternatívákról, mint mondjuk 10 éve, vagy arról, hogyan hat a klímaválságra a húsfogyasztás, sokan úgy értékelik, mintha életmódváltoztatásra kényszerítenék őket, és a korlátoznák őket a szabadságukban.

Hogyan védekeznek a frusztráció ellen?

A húsevés tehát nagy eséllyel okoz kognitív disszonanciát, ha közben azt gondoljuk, hogy az állatokat humánusan kellene kezelni. A disszonancia kellemetlen, mert bűntudatot, dühöt vagy akár szomorúságot is átélhetünk közben. Az a húsevő pedig, aki nem vált át vegetáriánus vagy vegán életmódra, miközben szenved ettől a feszültségtől, különböző pszichológiai stratégiákat választ, amiket Hank Rothgerber pszichológiaprofesszor írt le nagyon szemléletesen.

A legegyszerűbb, ha át sem éljük a feszültséget. Elkerülhetjük a húsevéssel kapcsolatos problémákat úgy, hogy nem beszélünk róluk, és nem is gondolunk rájuk. Érdekes, hogy ez nem pusztán egyéni stratégia, hiszen a társadalom is így működik: a vágóhidak például a legtöbb embertől elzárva működnek, a gyerekkönyvekben pedig a farmokat kedves helyeknek ábrázolják, ahol az állatok boldogan élnek, és várják, hogy levágják őket. Míg a vegetáriánusok és a vegánok általában nagyon tájékozottak azzal kapcsolatban, hogyan bánnak az emberi használatra tartott állatokkal, addig a húsevők keveset tudnak erről (és nem is akarják látni). Jellemző, hogy az élő állat és a feldolgozott hús még szóhasználatban is teljesen különválik, utóbbit például szalonnának, steaknek hívják. Viszonylag kevesen esznek olyan állatot, amin látszik, hogy nézett ki életében, vagy mondjuk véres.

Vannak, akik úgy védekeznek a rossz érzések ellen, hogy vegetáriánusnak vallják magukat, de húst is esznek. Mások elhitetik magukkal, hogy létezik „humánus állattartás”, vannak „boldog tyúkok”; és csak ilyen állati eredetű termékeket esznek.

Jellemző (és részben a kommentekben is ez jelenik meg), hogy az érintett nem magát hibáztatja, hanem másokat. Egyesek a vegánok vélt hiányosságaira összpontosítanak, őket kritizálják; mások a kormányt és a rendszert amiatt, hogy „nem képes” a felelős állattartást szabályozni és jól bánni az állatokkal.

A veganizmussal, a húsról való lemondással kapcsolatos kritikák, kommentek másik jelentős részében jellemző annak a hiedelemnek a megjelenése, hogy azok az állatok, amiket az ember saját használatra tenyészt, nem értelmesek, nem éreznek, és nem gondolkodnak. A legtöbb húsevő kétfelé osztja az állatokat aszerint, hogyan viszonyul hozzájuk: vannak a cuki állatok, őket bűncselekmény bántani, és vannak a „haszonállatok”. Arra is sokan hoznak fel bizonyítékokat, hogy a húsevés szükséges, nélküle rosszul éreznénk magunkat, vagy hiánybetegségeink lennének.

Jól látható tehát, hogy a húsevéssel kapcsolatban mennyire gyorsan beindulnak az önigazoló tendenciák, ugyanúgy, mint bármilyen személyiségjellemzővel, preferenciával, választással vagy véleménnyel kapcsolatban, ami az adott ember identitásának fontos része. Arról, hogy a húsevést vagy az állati eredetű termékek mellőzését érdemes-e választani, rengeteg cikk, tanulmány, könyv és előadás szól, mindenki döntse el maga saját értékrendszerének megfelelően. Arra viszont mindenképpen érdemes lenne figyelni, hogy bárhogy is döntünk, ne akarjuk agresszívan védeni a választásunkat, és ne essünk bele az állandó önigazolás csapdájába.

A szerző pszichológus, az rtl.hu-n megjelent korábbi cikkei itt olvashatók.

Tavaly nyáron radikális akcióval figyelmeztettek a húsevés hatásaira állatvédők a zamárdi strandon. Az akciót sok kritika érte, de Bergovecz László, a Magyar Vegán Egyesület elnöke a Reggeliben azt mondta, szerintük az emberek annyira közönyösek, hogy szükség van az ilyen apátiát áttörő megmozdulásokra:

Nyitókép: illusztráció – a PETA radikális állatvédő szervezet 2024. januári megmozdulása Berlinben. Fotó: Ralf Hirschberger/picture alliance via Getty Images