Nem mindenki nárcisztikus, aki nem éli meg az érzelmeit – hogyan ismerd fel a valódi pszichopatákat?

Ahogy évről évre növekszik az emberek pszichológiai tudatossága, úgy egyre inkább a közgondolkodás részévé válik az a tény, hogy érzelmek nem a cselekvést nehezítő, a „higgadt” gondolkodást gátló, legyőzendő tényezők, hanem természetesek és szükségesek az ember egészséges működéséhez. Tudatosításuk, megélésük és bizonyos keretek között történő szabályozásuk nélkül nagy eséllyel lesznek állandó vagy visszatérő párkapcsolati nehézségeink, munkahelyi problémáink vagy mentális betegségeink.

Sok ember küzd az érzelmek kezelésének nehézségivel, és vannak, akik egyáltalán nem, vagy alig mutatnak ki és élnek át érzéseket. A köztudatban az, aki „nem érez”, nagy eséllyel pszichopata; miközben az érzelmek megélése valójában egy kontinuum mentén írható le, és az emberek nagy része képes változtatni az érzelemszabályozásán.

Ki a pszichopata?

A pszichopaták működése sokakat érdekel, nem véletlen, hogy rengeteg könyvben és filmben jelennek meg azok a történetek, amiknek ők a (jellemzően bűnelkövető, sorozatgyilkos) főszereplői. Az egyik legfontosabb tulajdonságuk, hogy nem érzik rosszul magukat attól, ha bántanak másokat, és szeretni sem tudnak.

A pszichológusok elsősorban az antiszociális személyiségzavar kifejezést használják az ilyen személyiségtípusra. A jelenség érzéketlenséggel, kizsákmányoló viselkedéssel, az empátia és a bűntudat hiányával, a társadalmi normák és mások jogainak semmibevételével jár. A pszichopátia ezen belül egy súlyosabb tüneteket mutató működésmód: felszínes érzelmek, kegyetlenség, felelőtlenség, mások kihasználása jellemzi. A pszichopaták gyakran követnek el bűncselekményeket, de természetesen köztük is vannak, akik nem kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, és viszonylag átlagos életet élnek.

Az, hogy ne éreznének semmit, durva leegyszerűsítés, inkább arról van szó, hogy 

gyakran érzéketlenek mások szenvedésével kapcsolatban, és nem tudják beleélni magukat a helyzetükbe. Valamilyen szinten éreznek félelmet, szorongást; de akár örömöt is, amikor elérik a céljaikat. Emellett képesek eljátszani azokat az érzelmeket, amiket másoknál láttak.

Az érzelmek kimutatásának nehézsége gyakoribb, mint gondolnánk

Bár a nárcisztikusokra és a borderline személyiségekre is jellemző, hogy súlyos érzelemkezelési problémáik vannak, nem csak a személyiségzavaros emberek élhetnek át küzdelmeket érzelmeik tudatosításával és kimutatásával kapcsolatban.

A sématerápia szerint azok az emberek, akiknek a gondolkodását és a viselkedését nagymértékben irányítja az érzelmi gátoltság séma, általában racionálisak, nehezen élik meg a pillanatot, és csak ritkán fejeznek ki érzelmeket. Nemcsak az érzéseik, hanem a spontán viselkedésük, a kommunikációjuk is gátlás alá kerül. Ők azok az emberek, akik úgy gondolkodnak magukról, hogy az érzelmek kimutatása „nem az ő stílusuk”. Kerülik azokat a helyzeteket, amikben erre lenne szükség, és gyakran meg is ideologizálják, miért fontos az életben „hideg fejjel” dönteni. Gyakran tűnnek feszültnek vagy éppen robotszerűnek, amivel frusztrálják a szeretteiket, hiszen nehéz hozzájuk kapcsolódni.

Nem arról van szó, hogy ne lennének érzelmeik, vagy ne éreznék őket: inkább úgy gondolják, hogy rejtegetniük kell azokat mások elől, vagy nincsenek is tudatában annak, hogy mennyi mindent elnyomnak. Vannak, akik inkább a dühüket, az agressziójukat gátolják le, mások a pozitív érzelmeket, az örömöt és a játékosságot.

Az érzelmileg gátolt emberek attól tartanak, hogy mások elítélik, esetleg meg is szégyenítik őket, ha tudomást szereznek a valódi érzelmeikről, a sérülékenységükről vagy az igényeikről – ahogy gyerekkorukban ezt meg is tapasztalhatták. A séma ugyanis elsősorban olyan szülők mellett alakul ki, akik bizonyos érzelmeket nem tolerálnak, túlvédő vagy merev és korlátozó módon viselkednek, tiltják a spontaneitást. Vannak szülők, akik nem mutatnak ki érzelmeket, vagy éppen olyan erős intenzitással teszik, hogy a gyerek azt szűri le, az érzelemkifejezéstől félni kell.

Olyan, súlyosan bántalmazó környezetben felnőve is az érzelmek gátlását tanulja meg a gyerek, ahol jellemző a megszégyenítés, a fizikai bántalmazás vagy a súlyos függőség. Az alkoholista szülő(k) mellett például három „alapszabályt” kell betartani: nem szabad bízni, érezni és beszélni.

Nemcsak ezzel a sémával, hanem egy gyakori sémamód segítségével is le lehet írni azt az állapotot, amikor valaki nehezen fejez ki érzelmeket. A sémamódok egyes sémák együttes előfordulását, sajátos érzelmi, gondolati és viselkedéses egységet jelentenek. Aktiválódásuk esetén jellemzően bizonyos fajta negatív érzelmek, önsorsrontó viselkedés, elkerülő reakció uralja az adott ember működését. Az eltávolodott védelmező sémamódba kerülő ember nem képes kapcsolódni saját érzelmeihez, szükségleteihez. Ürességet érez, intellektualizál (mindent megmagyaráz, anélkül, hogy átérezné), cinikussá válik, pszichoszomatikus tüneteket mutat.

Ne úgy képzeljük el, hogy egyes emberek állandóan ilyen állapotban vannak, és nem éreznek érzelmeket. Inkább arról van szó, hogy ha olyan típusú stresszhelyzetet élnek át, ami aktiválja a sémájukat vagy a sémamódjukat („megnyomnak rajtuk egy gombot”), akkor így próbálnak megküzdeni velük. Lehet ez egy párkapcsolatban egy veszekedés, ami alatt az érintett átéli, hogy akár el is hagyhatják, és magára maradhat, és ami bizonyos gyerekkori traumákra emlékezteti őt.

Az érzelmi gátoltság bizonyos foka vagy az eltávolodott védelmező működésmód sok emberre jellemző, és nagy eséllyel egyikük sem pszichopata. 

Vannak érzelmeik, akkor is, ha nem könnyen férnek hozzájuk, és félnek őket kifejezni. Az ő esetükben fontos, hogy képesek változni, pszichoterápiában megtanulni, hogyan integrálják megfelelően az érzéseiket a személyiségükbe. Társadalmi szinten pedig azt érdemes minél inkább tudatosítani, hogy az érzelmeink nem az ellenségeink, és bármilyen megrázó dolog is történik velünk, nem szabad arra törekednünk, hogy ne érezzünk semmit.

A szerző pszichológus, korábbi cikkei itt olvashatók.

Nyitókép: illusztráció – Fotó: pxhere.com