Benned is él egy Boldog gyermek – így tanulhatunk gyereknapon a legkisebbektől

Kiskorunktól kezdve halljuk, hogy nem szabad „gyerekesen” viselkedni, a feladatokra kell koncentrálni. Pedig ahhoz, hogy jól érezzük magunkat felnőttként, nem elég a biztonságot megteremteni vagy átélni azt, hogy autonóm lények vagyunk. Ugyanilyen alapvető érzelmi szükséglet a játék, a spontaneitás és a kreativitás szabadsága is; de gyakran megfeledkezünk erről.

A mindennapi tevékenységek során többféle mentális állapotban lehetünk, amelyek közül néhány nagyon destruktív hatással lehet magunkra és a környezetünkre is, és vannak lelkileg egészséges működésmódok is. Különböző sémamódok uralják a gondolatainkat, érzelmeinket, viselkedésünket és a testi reakcióinkat. Az Egészséges felnőtt módban vagyunk a leginkább kiegyensúlyozottak: kapcsolatban vagyunk az érzelmeinkkel, de azok nem hatalmasodnak el felettünk (tehát lehetünk például dühösek, anélkül, hogy ártanánk másoknak). Az aktuális lehetőségekhez igazodva, de a szükségleteinkre figyelve alakítjuk az életünket, és átgondolt döntéseket hozunk. Ehhez hasonlóan a Boldog gyermek mód is egészséges, ilyen állapotban éljük át leginkább a felszabadultságot és az örömet.

Az ideális az, ha el tudjuk érni – általában komoly önismereti, terápiás munkával –, hogy ez a két sémamód dominálja a viselkedésünket, lehetőleg egymással összhangban. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy felelősségteljes, megbízható felnőttek tudunk lenni, és amikor lehetőségünk van rá, spontánul, játékosan is képesek vagyunk megélni az életet.

Hogyan lehetünk spontának úgy, hogy közben felnőttként viselkedünk? Semmiképpen sem úgy, hogy amikor nincs kedvünk, nem megyünk be dolgozni, vagy ha éppen dühösek vagyunk a párunkra, szó nélkül otthagyjuk. A spontaneitást nem szabad összekeverni az impulzivitással. Utóbbi valamilyen átgondolatlan cselekvést jelent (például ha hirtelen ötlettől vezérelve vásárolgatunk úgy, hogy nem vesszük figyelembe az anyagi lehetőségeinket), az előbbi viszont például a társas kapcsolódásra vonatkozó szándékot, a kényszerekből, megszokásokból való, bizonyos időre szóló kilépést. Egy utazás alatt például spontának lehetünk úgy, hogy előre lefoglaljuk a szállást, de azt már nem tervezzük meg órákra lebontva, hogy milyen látnivalókat nézünk meg: így biztonságban is érezhetjük magunkat anélkül, hogy egy merev programtervezet elrontaná az élményt.

A játékosság együtt jár a spontaneitással és a kreativitással. Bármit is játszunk (amennyiben az nem valamilyen függőségről vagy versengésről szól), fejlődik az empátiánk, a rugalmasságunk, a humorérzékünk és a problémamegoldási készségünk. 

Aki képes felnőttként önfeledten játszani, az sokkal jobb pszichés állapotban van, mint aki szerint ez felesleges időpocsékolás.

 A játék segít megküzdeni a stresszel, így közvetve a testi egészség megtartásában is szerepe van. Játék közben általában sokkal inkább kapcsolódunk magunkhoz, az érzelmeinkhez, mint a napi feladatok elvégzésekor.

Mi is az a játék, és hogyan játsszunk többet?

Felnőttként rengeteg dolgot teszünk azért, hogy elérjünk egy célt, teljesítsünk valamilyen másoktól vagy magunktól elvárt feladatot. A játék nem elsősorban bizonyos fajta tevékenységeket jelent, hanem azt, hogy nem az eredményekért, hanem az örömérzetért teszünk valamit. Lehet úgy biciklizni, hogy a megtett kilométerekre és a sebességre koncentrálunk, vagy egy üzleti megbeszéléset folytatunk közben telefonon; de játék akkor lesz belőle, ha azért mozgunk, mert jólesik.

Ahhoz, hogy játékosabbak, spontánabbak lehessünk a mindennapokban, érdemes visszaemlékezni arra, hogy milyen gyerekkori tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban. Tudtunk-e rajzolni, énekelni, táncolni úgy, hogy nem aggódtunk közben azon, mennyire csináljuk jól? Milyen készségek segítettek minket, és mi hátráltatott? Min szerettünk nevetni, mit találtunk szórakoztatónak? Átgondolhatjuk azt is, hogy milyen típusú játékosok vagyunk: gyűjtők, irányítók, felfedezők vagy történetmesélők.

Felnőttként gyakran új, izgalmas dolgokat keresünk, és azt gondoljuk, ez segít majd kikapcsolódni, pihenni. Pedig 

a játéknak nem kell különlegesnek lennie, sokkal fontosabb, hogy olyan tevékenység legyen, amit szeretünk, és teljessé tesz. Érdemes listát készíteni arról, hogy mit élveztünk gyerekként, és ez milyen felnőtt hobbinak feleltethető meg. 

Például ha gyakran másztunk fára, akkor lehet, hogy érdemes kipróbálni a falmászást, de azzal sincs semmi baj, ha most is inkább fára másznánk. Nincs szükség sok időre ahhoz, hogy spontának és játékosak lehessünk: elég néhány perc akár főzés közben, akár munkába menet. Érdemes nem arra koncentrálni, hogy mit tudunk ebből megosztani a közösségi médiában, mert akkor a belső motiváció helyett a külső megerősítések kezelése fog minket irányítani.

Nem könnyű spontánnak lenni egy olyan világban, ahol szinte minden (a szabadidő is) a teljesítményről, a tökéletességre való törekvésről, az eredményekről szól. Nem is látunk túl sok lehetőséget arra, hogy felnőttként örömteli, önmagukért való tevékenységeket végezzünk. A felnőtt „játszótér” például egy kültéri fitneszpark, ahol az emberek elsősorban edzeni szoktak. Ha barátokkal, munkatársakkal tervezünk közös tevékenységet, akkor elmegyünk egy kocsmába vagy jobb esetben teljesítménytúrára, mert a felnőttek így kapcsolódnak ki. És miközben mindenki elvárja a másiktól, hogy ne viselkedjen „gyerekesen” (tehát ne legyen spontán), sokan természetesnek veszik, hogy bizonyos emberek a szabadságot összekeverik a felelőtlenséggel, és ebben az értelemben maradnak örök gyerekek.

A játékosságot hátráltatja, ha túl sokat foglalkozunk a hibákkal, ha állandóan versenyzünk, és összehasonlítjuk magunkat másokkal, vagy ellenségesek vagyunk. 

Gyakran a belső kritikus hangokkal is meg kell küzdeni. Azoknak, akiknél a Boldog gyermek mód sokáig el volt nyomva, vagy soha nem játszott fontos szerepet az életükben, vigyázniuk kell arra, hogy csak óvatosan kerüljenek vele kapcsolatba. Sokan nem tudják, hogyan és kivel tudnak örömet átélni: nekik semmit sem segítenek az olyan tanácsok, hogy játsszanak például bizonyos társasjátékkal, vagy menjenek többet a szabadba. A belsővé vált kritikus vagy büntető szülő ilyenkor akadályozza a spontaneitást, nem engedi, hogy eltérjünk a napi feladatoktól és jól érezzük magunkat.

Ha azt érezzük, hogy nehéz kikapcsolódni, pedig szeretnénk, akkor tevékenységek keresése helyett érdemes először megismerkedni a bennünk élő gyerekkel. Segít, ha például relaxált állapotban elképzelünk egy boldog gyerekkori emléket, és minden érzékszervünkkel az élményre koncentrálunk. Később már képesek leszünk olyan dolgokat csinálni, ami erősíti a Boldog gyerek módot, de fontos, hogy figyeljünk az egyensúlyra. Nem lehetünk állandóan spontánok és játékosak, a felnőtt kötelességeket és feladatokat is el kell végezni – amik, ha egyébként van időnk a kikapcsolódásra, szintén adhatnak örömet és kiteljesedést.

Még ha elsőre furcsán is hangzik, valószínűleg sok időt és energiát kell fektetnünk abba, hogy a spontán és játékos énünk minél jobban előtérbe kerüljön. A játék nem fogja megoldani a problémáinkat, eltüntetni a szorongásokat, de segít benne maradni a pillanatban és befelé figyelni, ami már önmagában is növeli a mentális jóllétünket.

A szerző pszichológus, az rtl.hu-n megjelent korábbi írásai és a közreműködésével készült cikkek itt olvashatók.

Nyitókép: Maskot/Getty Images