Ezért jobb, ha nem a fodrásznak öntöd ki a szívedet – mi a különbség ventilálás és pszichoterápia között?

Sokat tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat, és testi, szellemi vagy mentális öngondoskodást végezzünk. A mozgás, az alkotótevékenységek, az önmegvalósítás olyan elemei az életünknek, amik nélkül nem is lehetünk teljesek. 

Egy terápia ezzel szemben nem arról szól, hogy rövid távon és gyorsan jobb kedvünk lesz, és energikusabbá, boldogabbá válunk,

bár sokan így képzelik. Ám ennél jóval bonyolultabb, nehezebb és összetettebb folyamatról van szó.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy egy jó barátnő, vagy akár a fodrász, a kozmetikus, a műkörmös, a pultos megadhatja ugyanazt, amit a pszichológus, és segíteni fog neki túljutni a lelki nehézségeken anélkül, hogy plusz erőfeszítéseket tenne, és pénzt, időt fektetne ebbe. Ez az elképzelés több szempontból is problémás. Amikor az ember különböző szolgáltatóknak önti ki a szívét, az általában csak panaszkodást, ventilálást jelent, ami hosszú távon nem visz előre; ráadásul a szolgáltatót mindez nagyon megterhelheti érzelmileg.

A ventilálás önmagában nem segít

Ventilálásnak nevezzük, amikor úgy vezetjük le a feszültséget, hogy kisebb-nagyobb részletességgel elmeséljük valakinek a velünk történteket. Rosszabb esetben ez csak a probléma másikra öntését, a hallgató „lelki szemetesládának” való használatát jelenti; jobb esetben egy megszűrt, átgondolt elbeszélést, az érzelmek (a másik számára nem bántó) kifejezésével együtt. Mindezt meg lehet tenni írásban is: vezethetünk naplót vagy írhatunk el nem küldött levelet annak, akivel konfliktusunk van. Ez rövid távon gyakran hasznos, hiszen például segít átlátni, hogy mi zajlik éppen bennünk. 

Ha viszont régóta fennáll a probléma, és nem jutunk vele előre, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

„Jól ventilálni” úgy lehet, ha olyan emberrel beszélgetünk, aki megbízható, megértő, nem szakít állandóan félbe, és nem ad tanácsokat. Ugyanakkor nemcsak arra kellene figyelni, hogy a másik elég empatikus-e, meg tudunk-e benne bízni annyira, hogy megosszuk vele a problémáinkat, hanem arra is, hogy hol húzódnak a határai. Rá lehet kérdezni, hogy van-e ideje és energiája meghallgatni minket, a nemleges választ pedig el kell fogadni. Az azonnali megosztás, kibeszélés helyett pedig gyakran érdemes egy kicsit kezelni az érzelmeinket: ha elviselhetetlenül erősnek érezzük őket, különböző önmegnyugtató és önmonitorozó technikákkal tehetünk magunkért.

Ha olyan gyakran halljuk, hogy mindent adjunk ki magunkból, akkor mi is a gond a problémáink kibeszélésével? Az érzelmek megosztása csökkenti a stresszt, közelebb visz a másikhoz, és a valahová tartozás érzését adja. Nyilvánvalóan sok pozitív hatása lehet tehát a ventilálásnak is.

Ugyanakkor a megosztás sokféle kommunikációt takar. Ha gyakran tesszük, és elsősorban ezen keresztül szeretnénk jobban lenni, akkor nem fogunk tudni továbblépni, változást elérni az életünkben. 

Amikor valaki állandó feszültséget érez, amit általában azzal próbál csökkenteni, hogy kibeszéli magából a negatív megéléseit, az inkább rágódást jelent, mint valódi problémamegoldást. 

Ez pedig elakadást jelez: azt, hogy az érintett nem tudja más perspektívából nézni az eseményeket, nem dolgozza fel azokat érzelmileg.

A rágódás (vagy rumináció) nagyon becsapós dolog. A gondolkodás illúzióját adja, azt hihetjük közben, hogy sorra vesszük a lehetőségeket, és valamilyen megoldás felé haladunk. Ám ilyenkor valójában szinte kizárólag negatív gondolatok ismétlődő spirálját éljük meg, amiből nehéz kiszabadulni. Rágódás például, amikor napokig vagy akár hetekig újra és újra azon őrlődünk, hogy adott helyzetben mit rontottunk el, mit kellett volna másképp csinálni – ahelyett, hogy továbblépnénk, feldolgoznánk a veszteséget, és megértőek lennénk önmagunkkal.

Rágódni tehát soha nem éri meg, és érdemes tudatosítani, ha ezt tesszük – de ettől még természetesen nem olyan egyszerű megtanulni, hogyan lépjünk ki ebből a káros működésmódból. Ventilálni viszont esetenként hasznos lehet, csak az nem mindegy, hogy milyen közegben tesszük, és mennyire ragadunk bele.

Miért ne a fodrászra öntsük a problémáinkat?

Az, hogy az emberek megbíznak abban a szolgáltatóban, akihez rendszeresen járnak, teljesen természetes, és a munkához szükség is van a biztonságos légkörre. Az is érthető, hogy sokan úgy gondolják, bármit megoszthatnak a fodrászukkal; ahogy sok fodrász érezheti úgy, hogy ennyit igazán megtehet a vendégért.

Vannak helyzetek, amikor ennek akár életmentő szerepe is lehet. A NANE munkatársai felismerték, hogy sok olyan bántalmazott nő, aki nehezen tud segítséghez jutni, a szépségipari dolgozókon keresztül kaphat támogatást. Ezért néhány éve workshopot tartottak fodrászoknak, kozmetikusoknak és manikűrösöknek a nők elleni párkapcsolati erőszakról, hogy a szolgáltatók jobban átlássák, melyik vendég lehet érintett, és empatikusan tudjanak velük kommunikálni. Ugyanakkor 

nagyon fontos, hogy a szolgáltatót ne terheljük olyan problémákkal, amikkel a segítő szakemberek tudnak foglalkozni.

Egyrészt ezzel megsértjük a határait (és lehetséges, hogy egy fodrász vagy egy körmös nem tanulta meg, hogyan védheti meg azokat asszertíven), másrészt mi magunk sem fogunk szakszerű segítséget kapni.

Talán a baráti kapcsolat az, ami a legközelebb áll a pszichológus-kliens viszonyhoz, és sokak szemében egyenlő is azzal. Jó esetben egy barát is empatikus légkört tud teremteni, figyelmesen hallgatja a problémáinkat, és bátorító visszajelzéseket ad. A nehézségek megosztása, a ventilálás bizonyos szintig működhet is, de csak abban az esetben, ha ez kölcsönös, és nem terheli meg a kapcsolatot. Ugyanakkor 

egy pszichológus pontosabban be tudja azonosítani a problémát, rendszerességet és zavartalan meghallgatást biztosít, nem ad tanácsokat, érzelmileg stabil, nem elfogult, és irányítottan beszélget a klienssel.

A terápiában vagy a pszichológiai tanácsadásban a ventilálás is szerepet kaphat, de nem szabad, hogy túl hangsúlyossá váljon. Az élmények átkeretezése, az érzelmek átélése, a traumák feldolgozása az, ami tovább tud lendíteni: ezeken a folyamatokon keresztül érhető el tartós változás.

Lehet, hogy ha feldúltan elmeséljük a fodrásznak vagy egy barátnőnknek, milyen sérelem ért minket, egy kis időre megnyugszunk, és eltűnik belőlünk a feszültség. Ha mozogtunk egy órát a szabadban, örömet érezhetünk. Gondolhatjuk közben, hogy „ez felért egy terápiával”, ugyanakkor se a ventilálás, se a futás nem fogja eltüntetni a párkapcsolati problémáinkat, a teljesítményszorongásunkat vagy a munkahelyi zaklatást. A szolgáltató pedig, akinek panaszkodtunk, csapdában érezheti magát, hiszen azt tanulta, hogy „a vendégnek mindig igaza van”. Érdemes tehát tekintettel lennünk másokra, illetve saját magunkra is, és szakszerű segítséget kérni, amikor azt látjuk, hogy évek óta ugyanazokat a köröket futjuk.

A szerző pszichológus, korábbi írásai és a közreműködésével készült cikkek itt olvashatók.

Nyitókép: illusztráció, fodrászüzlet a Tétényi út és az Etele (Szakasits Árpád) út találkozásánál lévő bevásárlóközpontban – Fotó: Erős Péter/Fortepan