Szorongás, függés, hipochondria: így üthet vissza, ha okoseszközt ragadva túlzásba viszed önmagad méricskélését

A koronavírus-járvány idején jelentősen nőtt az okosórák és okoskarkötők iránti kereslet. A pulzus, véroxigénszint, kalória, lépésszám vagy alvásmintázat mérése mellett ezek az eszközök edzéstervek kialakításában is segíthetnek, motiválhatnak az egészségesebb életmód kialakítására.

Sokan az ezekkel mért adatokkal fordulnak orvoshoz, és előfordul, hogy így derül fény valamilyen betegségre. Az okoseszközök segítségével az orvosok edukálhatják a pácienseket, és a kutatókat is segítheti az így felhalmozódó rengeteg egészségügyi adat. 

Ugyanakkor a test jelzéseinek állandó monitorozása vagy a nem megfelelő használat komolyabb veszélyeket is rejt.

Az okosórák használata növelheti a szorongást

Egyre több cikk és kutatás hívja fel arra a figyelmet, hogy az okoseszközök bizonyos emberekre nézve ártalmasak is lehetnek. Az, hogy állandóan hozzá tudunk férni a fiziológiai adatainkhoz, és folyamatosan jelzéseket kapunk testünk működéséről, akár erős szorongást is kiválthat.

Ha valakinek kevés a tudása arról, hogy melyik jelzés mit jelent, vagy hogy például mi okozhatja a pulzusszám ugrálását, azt az ártalmatlan változások is jó eséllyel stresszelni fogják. Félreértheti a jeleket, és veszélyként, betegségként értelmezhet bármit, ami valójában csak a test természetes működésével jár. Ez arra sarkallja, hogy még többet foglalkozzon az adatokkal: könnyen ráfixálódhat a pulzusszám, a legzésszám, a véroxigénszint változásának folyamatos nyomon követésére. A szorongás pedig tovább ronthat az adatokon, ezzel kialakulhat egy ördögi kör. 

Egyre többször fordul elő, hogy egészséges emberek azért fordulnak orvoshoz, mert tévesen értelmezték az okoseszközök jelzéseit, és rendellenességeket diagnosztizáltak magukon.

Ez elsőre nem feltétlenül tűnik veszélyesnek, de az is problémát okozhat, ha valaki hozzászokik az okosórákhoz, és csak azoktól vár motivációt; így a saját belső igényei egyre jobban háttérbe szorulhatnak. Ezt a függőséget az eszközök elsősorban azzal alakítják ki, hogy a problémásnak ítélt működésre való figyelemfelhívás mellett a célok elérésekor pozitív megerősítéseket is adnak. Emellett a folyamatos önmonitorozás hozzájárulhat a testképzavarok kialakulásához vagy felerősödéséhez, illetve az egészségi állapottal kapcsolatos kényszeres gondolatokhoz. Az, hogy az okoseszközök által mért teljesítményük adatait sokan megosztják egymással vagy a közösségi média felületein, pozitív érzéseket adhat, és másokat is motiválhat az egészséges életmódra. Ugyanakkor az arra hajlamos embereknél növelheti a depresszív gondolatok arányát, hiszen úgy érezhetik, hogy alulmaradtak egy versenyben.

Nagyobb veszélyben, aki hajlamos az egészségért aggódni

Ahogy általánosságban is, ebben az esetben sem önmagában az eszköz okozza a problémákat, hanem a nem megfelelő használat. Az egyéni különbségek pedig ebben az esetben is kulcsfontosságúak. Vajon mitől függ, hogy egyes emberek nagyon jól ki tudják használni az okosórák által nyújtott lehetőségeket, míg másokban egyre jobban nő a szorongás?

A „hipochonder” kifejezéssel valószínűleg mindenki találkozott már, még ha nem is feltétlenül tudja pontosan, hogy mit takar a kifejezés. Valamilyen szinten bárkire jellemző lehet, hogy bizonyos helyzetekben vagy az élete egy-egy szakaszában túlzottan aggódik az egészsége miatt: ezt nevezzük egészségszorongásnak. A skála egyik végpontján vannak a hipochonderek, akik folyamatos rettegésben élnek, nagyon sebezhetőnek érzik magukat, és bármilyen testi tünetről képesek azt gondolni, hogy az valamilyen súlyos betegséget jelez. A másik szélsőség az, amikor valaki egyáltalán nem figyel a teste jelzéseire. Nem pihen, ha betegnek, fáradtnak érzi magát, vagy fájdalmai vannak, nem gondoskodik az alapvető szükségleteiről. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy teljesen váratlannak él meg például egy infarktust annak ellenére, hogy azt évekig tartó magas vérnyomás előzte meg.

Azok, akik hajlamosak sokat szorongani a betegségek miatt, bármilyen tünet megtapasztalásakor kényszeresen keresgélni kezdik az interneten, hogy mi bajuk lehet, ezzel is növelve saját aggodalmaikat. Normális változásokat is katasztrófaként élnek meg, a kellemetlen érzések és a betegségek között nehezen tesznek különbséget. 

Amikor nincs a tünetek mögött valós fizikai elváltozás, akkor beszélünk szomatizációról. Az érintettek gyakran kérnek megnyugtatást másoktól az állapotukkal kapcsolatban: jellemző, hogy orvostól orvosig járnak, miközben nem is bíznak eléggé a szakemberekben.

Talán nem meglepő, hogy egy ilyen ember még erősebb szorongást élhet át, ha azt látja az okosóráján, hogy váratlanul felgyorsult a pulzusa. Az egészségszorongók nehezebben végzik el a mindennapi feladataikat, nem tudnak a munkára vagy a kapcsolataikra koncentrálni. Olyan problémáról van tehát szó, aminek a megoldásához érdemes pszichológus segítségét kérni.

Elsősorban a személyiségtől, a gyerek- és serdülőkori tapasztalatoktól függ, hogy ki mennyire foglalkozik az egészségével, vagy aggódik a betegségek miatt. Azok az emberek például, akikre jellemző a sérülékenység-veszélyeztetettség séma, a világot alapvetően veszélyes, nem biztonságos helynek tartják. Rettegnek a betegségektől, a katasztrófáktól vagy a balesetektől. Olyan trauma érte őket gyerekkorukban, ami megrengette a világba vetett bizalmukat (ez lehet például fizikai bántalmazás, erőszak, elhanyagolás), vagy azt a mintát látták a szüleiken, hogy azok állandóan aggódnak. Van, aki felnőttként úgy próbálja „kezelni” ezt a tanult sémát, hogy állandó rettegésben él, és folyamatosan bizonyítékokat keres arra, hogy katasztrófa fog történni, mások kerülnek minden olyan helyzetet, amit veszélyesnek látnak, vagy túlkompenzálnak, és elhitetik magukkal, hogy nem félnek semmitől.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor az egészségünkért való aggodalom teljesen reális. Ha felfedeztünk magunkon egy gyanús foltot, ha baleset ért, vagy természeti katasztrófa közeleg, akkor reális az aggodalom. Az egészségszorongás viszont ezek hiányában is előjön, és viszonylag állandó, egészen addig, amíg az érintettek nem foglalkoznak a mögötte rejlő traumatikus tapasztalattal.

A rendszerszintű hatások is erősen befolyásolnak minket, hiszen egyre több szó esik arról, hogyan éljünk egészségesen, mit együnk, mennyit, és hogyan mozogjunk, vagy hogyan foglalkozzunk a mentális állapotunkkal. Ez egyrészt hasznos és előremutató. Másrészt viszont az a vélt elvárás, hogy minden apró fizikai jelzésnek tulajdonítsunk fontosságot, és folyamatosan korrigáljunk, változtassunk, inkább csak növeli a szorongásunk szintjét. 

Miközben az emberek jelentős része elkezdett arra figyelni, hogy mitől és mennyit emelkedik a pulzusszáma, hány lépést tett meg aznap, és hány kalóriát égetett, arról például fogalma sincs, mit is nevezünk stressznek, vagy hogyan lehet értelmezni a test jelzéseit.

Fontosabb lenne a testünk jelzéseire figyelni

Akár egészségszorongók vagyunk, akár nem, mindenképpen hasznos megismernünk magunkat: mit gondolunk a betegségekről, hogyan éljük meg a tüneteket, mitől félünk. Jó, ha az okosóra ehhez csak egy eszköz, és nem attól várjuk a tudást megszerzését vagy a motivációt.

Sokféle terápia segíthet ebben, a kognitív viselkedésterápia használatával például megtanuljuk felismerni a negatív hiedelmeket, átlátni a gondolataink, érzelmeink, a fiziológiai jelek és a viselkedésünk közti összefüggéseket. A különböző érzelmek más-más testi érzetekkel járnak együtt, és ez sokaknak ijesztő egészen addig, amíg nem látják át a saját működésüket. Meg kell tanulnunk felismerni, mit jelent például a szomorúság, mitől érezzük magunkat levertnek, és a testünkben hogyan képeződik le ez az érzés. Így könnyebb lesz együtt élni vele, és felismerni az igényeinket.

Még többet segít és még mélyebbre juthatunk, ha olyan önsegítő módszereket tanulunk meg, amik kifejezetten a testi működésünkre koncentrálnak. A fókuszolás során megfigyelhetjük azokat a testi érzeteket, amiket a mindennapokban nem vennénk észre, vagy éppen olyan fájdalmasak, erősek, hogy nem tudunk velük mit kezdeni, és inkább megpróbáljuk elnyomni őket. Megtanulhatjuk, mit akar jelezni a testünk, nyitott és elfogadó módon kapcsolatba kerülhetünk magunkkal, és ez fogja elhozni a változást is.  

Az okoseszközök akkor lehetnek hasznosak, ha elsősorban a testünkre figyelünk, és csak egyfajta kiegészítésként, iránymutatóként használjuk őket. Hasznos célként kitűzni, hogy naponta tegyünk meg 10 ezer lépést, és ennek mérésére egy okosóra tökéletesen alkalmas. Ugyanakkor azt, hogy közben vagy utána mit érzünk, mi esne jól nekünk, mikor fáradunk el, inkább mi fogjuk tudni megfigyelni.

A szerző pszichológus, korábbi írásai és a közreműködésével készült cikkek itt olvashatók.

Nyitókép: PeopleImages/Getty Images