Gazdaság
2022. július 2. 13:04
Milliókat ajánlott egy légitársaság a jegyükről lemondó utasoknak
Az amerikai Delta egyik belföldi járatát túlfoglalták. Nyolc utas egészen jól járt.
Bulvár
2022. július 2. 12:29
Kifosztották a magyar borbélyt, aki helyrehozta Mel Gibson elrontott frizuráját
Vágner Norbert kicsit megszeppent, amikor látta, hogy kihez hívták, de a színész közvetlen és kedves volt vele.
Bulvár
2022. július 2. 12:11
Görög Zita kisfia kórházba került a hőség miatt
A modell tanácsot is adott követőinek kiszáradás ellen.
Külföld
2022. július 2. 12:08
Menedékkérők csaptak össze egy szabadkai erdőben, fegyverek is előkerülhettek
A helyi közösség elnöke szerint a környéken élők nincsenek veszélyben.
Belföld
2022. július 2. 11:48
Magukra hagyott utasok, akadozó vízellátás, boldog sztáranyukák – a hét videói
Rosszul járhat, aki most utazna: már a repülőtéren meggyűlhet a baja a törölt járatokkal, de az árak is az egekben vannak, a Balatonnál is akad olyan szállás, ahol egymillió forintnál többe is kerülhet egy egyhetes nyaralás. Az üzemanyaghiány miatt is aggódhatunk, a Budapest agglomerációjában élők meg az akadozó vízellátás miatt foghatják a fejüket a hőségben. Felüdülést jelentettek viszont a babázásról nyilatkozó sztáranyukák és az amerikai tehetségkutatóban hódító Meredith kutya trükkjei.
Külföld
2022. július 2. 11:47
37 évet kapott a férfi, aki forró étolajat öntött egy nőre és annak másfél éves kisfiára
Azt állította, hogy csak baleset történt.
Gazdaság
2022. július 2. 11:19
Népszava: 560 milliárd forintnyi EU-támogatást veszített Magyarország
A fennmaradó összeg 70 százalékát is elbukhatjuk, ha a kormány nem tud megegyezni az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervről.
Külföld
2022. július 2. 10:51
Öngyilkosság veszélye miatt kiemelt megfigyelés alatt tartják a börtönben R. Kellyt
A szexuális bűncselekmények miatt elítélt zenész ügyvédje perel a szerinte kegyetlen bánásmód miatt.
Bulvár
2022. július 2. 10:28
Hosszú szőke hajjal jelent meg az Instagramon Palvin Barbara
Az átalakulás vélhetően nem tartós.
Bulvár
2022. július 2. 9:45
Meghan Markle és Harry herceg egyszerre csalódott és boldog a titokban tartott jelentés miatt
A pár nem örül annak, hogy a brit királyi udvar nem hozza nyilvánosságra annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a sussexi hercegnét érintő zaklatási vádakat vizsgálta, de úgy tudni, felmentették a hercegnét.
Baleset-bűnügy
2022. július 2. 9:38
Belemosolyogtak a biztonsági kamerába, aztán szétverték
A győri rendőrök keresik a két ismeretlent.
Baleset-bűnügy
2022. július 2. 9:22
Videón, ahogy éjjel a háborgó Balatonban emberek mentésére siettek a vízimentők
Gyerekeket is ki kellett hozni.
Bulvár
2022. július 2. 9:10
Majka a Balaton Soundon: Mi érezzük magunkat a legszarabbul
Tönkretette a fellépést a vihar.
Gazdaság
2022. július 2. 8:40
Most jön a feketeleves: tovább drágul a kenyér
Idén már majdnem 50 százalékkal lett drágább a kenyér, de még nincs vége, az aszály miatt újabb áremelkedésre kell számítani.
Belföld
2022. július 2. 8:10
78 éve amerikai és brit bombázók lángba borították Magyarországot
A Nyugati és a Keleti pályaudvarok közötti lakónegyedeket szőnyegbombázták, Magyarország 1944 nyarán addig soha nem látott károkat szenvedett.
Belföld
2022. július 2. 7:22
Vízhiány: Szentendre szigorít, tovább korlátozzák a fogyasztást
Másodfokú fogyasztási korlátozást vezetnek be.
Belföld
2022. július 2. 6:41
Eloltották a bükki erdőtüzet
Jávorkút közelében mintegy százhektárnyi területen gyulladt ki a facsemetés.
Belföld
2022. július 2. 6:26
A Jobbik új elnököt választ
Nem tudni, kik az esélyesek.
Külföld
2022. július 1. 21:48
A donyecki szakadár területeken már orosz útleveleket osztogatnak
Luhanszkban, a szintén csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaság székhelyén pénteken nyílt meg orosz útlevelek kiadását intéző iroda.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 21:46
Hamarabb visszatérhetnek otthonaikba a Jókai utcai tetőomlás miatt evakuált lakók
Soproni Tamás erzsébetvárosi polgármester szerdán még úgy látta, hogy jövő hét közepéig biztosan nem mehetnek haza. Pénteken bejelentette, hogy folytatódhat az építkezés.
Gazdaság
2022. július 1. 21:22
Tiborcz István nyilvános vételi ajánlatot tesz a Waberer's részvényeinek egy részére
Orbán Viktor veje szerint a cég a régió vezető logisztikai szolgáltatója lehet néhány éven belül.
Bulvár
2022. július 1. 21:06
Képeken, ahogyan Palvin Barbiból szőke ciklon lett egy klip kedvéért
A pasija pedig pornós bajszot növesztett.
Belföld
2022. július 1. 20:59
Müller Cecília eltörölte a kötelező maszkviselést a szociális intézményekben
Miközben idén nyáron a koronavírus terjedése nem állt le, sőt a szennyvizekben emelkedik a koncentrációja.
Bulvár
2022. július 1. 20:52
Kirúgtak két rendőrt az Egyesült Királyságban, miután rasszista viccekkel illették Meghan Markle-t
Egy rasszista sztereotípián alapuló karakterhez hasonlították.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 20:33
Messziről látszik a bükki erdőtűz füstje
A komlóstetői webkamera képén jól látni a látóhatárt beterítő füstfelhőt, a lángok már 100 hektáron tombolnak a Miskolc melletti fenyvesben.
Külföld
2022. július 1. 19:51
Lezárások, katonák, tájfun – így ünnepelte Hongkong Kínához csatolása negyedszázados évfordulóját
Hongkongban pénteken ünnepelték az egykor brit fennhatóság alá tartozott városállam Kínához csatolásának 25. évfordulóját.
Belföld
2022. július 1. 19:37
Erdőtűz tombol a Bükkben
A rendőrség szerint egyetlen óra alatt 70 hektárral nőtt a tűz kiterjedése.
Külföld
2022. július 1. 19:06
Navalnijnak az új börtönében órákon keresztül egy Putyin-képet kell bámulnia
Vasárnap ez a program akár 10 órásra is nyúlhat.
Bulvár
2022. július 1. 18:30
Ezra Miller 2020-ban egy kocsmában összeverekedett egy nővel
A nő viccelődni próbált, mire a színész fojtófogásba fogta.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 18:10
Egy darányi férfi megvizsgált három nőt, miután nőgyógyásznak adta ki magát
Korábban ügyvédnek tettette magát, hogy a saját halálát előadva a szükséges eljárások intézéséhez csaknem 12 millió forintot csaljon ki.
Bulvár
2022. július 1. 17:19
Ezen a napon történt: Forró ágyjelenetek, bikinis fotózás, felkészül Lali csupasz feneke – ezek voltak a legnézettebb szexizések az Éjjel-Nappal Budapestben
Szexi lányok és macsó pasik, ők az Éjjel-Nappal Budapest szereplői, akik többször bizonyították már, hogy cseppet sem szégyenlősek. Összegyűjtöttük azokat a fülledt jeleneteket, amiket a legtöbben néztek ezen a napon az elmúlt években.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 17:02
Kizuhant az óriáskerékből egy fesztiválozó a Balaton Soundon
A férfi súlyos külső és belső sérüléseket szenvedett az esés következtében.
Gazdaság
2022. július 1. 16:56
Folytatódik a forint mélyrepülése, újra 400 fölött az euró
Történelmi mélypontra került a forint a svájci frankkal szemben is.
Külföld
2022. július 1. 16:55
Erdogan támogatná a halálbüntetés bevezetését Törökországban
A támogatók szerint a büntetésnek a terrorizmusra, a nemi erőszakra és a nők meggyilkolására is ki kellene terjednie.
Belföld
2022. július 1. 16:23
Alkotmánybíróság: a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok sem férhetnek hozzá korlátlanul az állampolgárok telefonos és internetes adataihoz
Hat éven keresztül volt érvényben egy uniós jogot sértő adatkezelési törvény Magyarországon.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 16:22
Blikk: Megtalálták annak a fiatal rendőrnek a holttestét, aki a Tisza-tóban tűnt el
A Tiszafüredi szabadstrandon süllyedt el, már nem tudtak segíteni rajta.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 16:21
Megtalálták a Visegrádnál eltűnt lány holttestét
A szerdán tiltott helyen való fürdőzés közben eltűnt 16 éves lány holttestére a Duna budapesti szakaszán bukkantak rá kajakozók.
Belföld
2022. július 1. 15:59
Az Alkotmánybíróság megmenti a Balaton partját a túlzott beépítéstől
Az egészséges környezethez való alapjogba ütközik, ha a partvonaltól számított 30 méteres sávon belül a Balaton-törvényt megkerülő kivételes engedélyekkel épületek épülnek.
Sport
2022. július 1. 15:57
Csodát tett az erdélyi csapatépítés: nem éri be az ezüsttel a női pólóválogatott
Szombat este az Egyesült Államok csapatával játszik az aranyért a vizes vébé döntőjéig menetelő magyar női vízilabda-válogatott.
Bulvár
2022. július 1. 15:53
Édesanyja abortuszának köszönheti életét Uma Thurman lánya
Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette azt a korábbi döntését, ami biztosította az abortusz lehetőségét az Egyesült Államokban, a Stranger Things 23 éves sztárja Jimmy Fallon műsorában beszélt saját álláspontjáról. Maya Hawke úgy érzi, személyesen is érintett a témában, hiszen a létezése anyja abortuszán múlt.
Belföld
2022. július 1. 15:51
Nem kaptak pénzt, mert nem regisztrálták magukat külföldi ügynökként, most elsőfokon pert nyert az alapítvány
A Tempus Közalapítvány csak úgy engedte volna a pályázaton való indulást, ha a szervezetek külföldi ügynökként regisztrálták volna magukat.
Bulvár
2022. július 1. 15:20
A BMW arra kérte a BMW-seket, hogy használják az indexet
Nem várt helyről kezdték erősíteni a bunkó BMW-s sztereotípiát.
Életmód
2022. július 1. 15:02
„Magamat választottam, és újra magamat választanám” – sztárok, akik őszintén beszéltek az abortuszukról
Színésznők, műsorvezetők, zenészek meséltek arról, hogyan változtatta volna meg az életüket, ha másképp döntöttek volna, vagy egyáltalán nem lett volna lehetőségük dönteni a terhességükről, és közben igyekeznek emlékeztetni mindenkit: egyetlen nő sem jókedvéből dönt úgy, hogy vállalja ezt a procedúrát.
Külföld
2022. július 1. 14:32
Felfutóban a covid: Olaszországban a munkáltatók visszavezették a kötelező maszkhasználatot
Október végéig ismét maszkot kell hordaniuk.
Belföld
2022. július 1. 14:18
Böjte Csaba: A nagyvilág bármit is mond, nekünk ma is az a dolgunk, hogy a ránk bízott gyerekekről gondoskodjunk
Szerinte a mostani helyzetben nem szabad kapkodni és idegeskedni, mert akkor az általuk nevelt gyerekek is ezt tanulják meg tőlük.
Belföld
2022. július 1. 14:16
3 millió forintra büntették a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot
Az adatvédelmi rendelet megsértése miatt.
Belföld
2022. július 1. 13:50
Egy erőszakos tibeti népmese miatt 200 ezres bírságot kapott a Kossuth rádió
A Kéklótusz apáca kalandjai című mese bizonyult túl erőszakosnak.
Gazdaság
2022. július 1. 13:39
Lesz elég vécépapír Magyarországon, csak drágábban
Éves szinten 90 ezer tonna fogy toalettpapírból, papír zsebkendőből és háztartási papírtörlőből. Az áremelés 10-20 százalékos lesz.
Belföld
2022. július 1. 13:30
Emelkedik az új koronavírusos esetek száma Magyarországon
Európában is hasonló a helyzet.
Baleset-bűnügy
2022. július 1. 13:26
Feladta magát két férfi, akit egy több mint 13 évvel ezelőtti ékszerboltrablással gyanúsítanak
Egy másik bűncselekményt is elkövettek ezenkívül, ám az már elévült, egy harmadikban pedig már van ítélet.



