78 éve amerikai és brit bombázók lángba borították Magyarországot

A második világháborúban 1944. július 2-án hajtották végre a legnagyobb Magyarország elleni bombatámadást, a szövetségesek több mint 600 B–17-es és B–24-es bombázóval csaptak le többek között Győrre, Budapestre, Szolnokra és Komáromra. Találatot kapott a budapesti Fegyver- és Gépgyár, a Kénsavgyár, a csepeli Weiss Manfréd gyártelep, és a környéken működő olajfinomítók is.

Az amerikai és a brit légierő első kötelékei Rákosrendező és Rákos pályaudvarokat bombázták.

A második hullám pilótái a felszálló füst és por miatt már semmit nem láttak a célpontokból, így a bombák java része a Keleti és Nyugati pályaudvarok közötti lakónegyedekre hulltak.

A támadásra reagálva a német és a magyar légierő harcolni kezdett Budapest felett a bombázókat védő nyugati vadászokkal.

Az amerikai beszámolók szerint stratégiailag fontos reptereket, vasúti csomópontokat és ipari telepeket támadtak, de ezeket a célpontokat sokszor elvétették és civilek lakta területeket bombáztak le. Jó példa erre a Ferihegy elleni támadás, a reptér helyett valójában Csákiliget, Vecsés és Pestszentlőrinc kapott találatot. A támadás híréről a támadás napján, vasárnap 14 óra 45 perckor adott ki közleményt a Magyar Távirati Iroda:

Július 2-án a kora délelőtti órákban 500-nál több ellenséges gépből álló kötelék igen széles kiterjedésben, 4 hullámban repült be déli irányból az ország légterébe. Súly(pontja) a Duna–Tisza-köze volt, úgy fővárosunk, mint egyes vidéki városunk ellen terrortámadást hajtottak végre. Saját és szövetséges vadászok az ellenséges kötelékekkel több helyen megütköztek. Légvédelmi tüzérségünk igen hatásosan működésbe lépett. Az eddig beérkezett jelentések szerint a lelövések száma kb. 35, melyből a vadászok 8 gép lelövését jelentették.

Az MTI másnap közölte, hogy a támadás alkalmával lelőtt gépek száma 35-ről 55-re emelkedett, ezek zömét a magyar vadászok lőtték le.

A hatóságok beszámolójából kiderül, hogy Budapesten a legtöbb találatot a Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar között húzódó terület kapta, itt szőnyegbombázás folyt. A VI. és VII. kerületek és a IX. kerület ipartelepei, a Szabadkikötő környéke súlyos károkat szenvedtek.

Találat érte Pestszentlőrinc, Pestszenterzsébet, Rákospalota, Pestújhely, Budafok és Vecsés lakónegyedeit, Győrben a pályaudvart bombázták, Komáromban pedig egy lengyár égett le. A bombatalálat okozta tűzben több mint 2 ezer mázsa len veszett oda. Kisebb bombázások érték még Ceglédet, Bácskeresztúrt, Bácstóvárost, Bácstopolyát, Kiskunhalast, Kunbaját, Mélykútot, Jánoshalmát, Dunaradványt és Jászberényt.

Így kezdődött Frantic-hadművelet 

Bár a legnagyobb károkat okozó támadássorozat 1944. július 2-án zajlott, már egy hónappal korábban megindult a szövetségesek Frantic fedőnevű hadművelete, amely során az amerikai és a brit légierő magyar célpontokat kezdett bombázni. A művelet egészen szeptemberig tartott. 

Az 1946. évi magyar statisztikai adatok szerint a mai Magyarország 3122 helysége közül 1024-et ért valamilyen bombatámadás.

A bombázásokban összesen 20 ezren veszthették életüket. A Frantic-hadművelet során úgynevezett ingabombázást hajtottak végre a szövetségesek, aminek a lényege, hogy gépeknek nem kellett visszatérniük a felszállási bázisra, hanem a Szovjetunió területén szálltak le.

Az Egyesült Államok a repülőik fogadására és javítására alkalmas bázisokat alakítottak többek között Ukrajnában, hogy a bombázók megtankoljanak. Ezzel a módszerrel a Frantic hatótávja rendkívüli módon megnőtt, a szövetségesek olyan célpontokat is el tudtak érni, amelyeket azelőtt soha.

A bombázások tehát június 2-ára virradóra kezdődtek, az első hullámában találat érte többek között Miskolcot, Szolnokot, Szegedet, Debrecent és Nagyváradot is. A korai órákban az első hullámban brit Wellington- és Liberator típusú gépek támadták a szolnoki vasúti pályaudvart. A művelet nem zajlott hiba nélkül, a britek célmegjelölő bombái célt tévesztettek, így a találtok szétszórtan érték a várost. Szolnok lakóházaira is bombák hullottak, a támadás első óráiban hét embert halt meg, a pályaudvar viszont sértetlen maradt.

Szolnok mellett támadás érte Debrecent is, ahol a szövetségesek szintén a pályaudvart célozták meg, ezúttal azonban Szolnokkal ellentétben sikerrel jártak. Az első két támadás híre kevéssel reggel 8 előtt jutott el a budapesti légvédelmi központba.

A Magyar Rádió 8 óra 7 perckor megszakította az adását, hogy bejelentsék a lakosság felé: az országot megtámadták. Légiriadót rendeltek el Szegeden, Földváron, Budapesten és Szolnokon, majd az egész Duna-Tisza-közén és a Tiszántúlon. Az Új Magyarság című lap június 3-án így számolt be a támadássorozat híréről:

Június 2-án a kora délelőtti órákban erős ellenséges bombázókötelékek vadászkísérettel több útvonalon az ország déli határát átlépve több városunk ellen terrortámadást intéztek, majd déli irányba elhagyták az ország légterét. Több helyről bombázásról érkezett jelentés. A lakosságnak veszteségei voltak. Anyagi károk keletkeztek.

A megtámadott városokból sokszor szűkszavú közlemények érkeztek, amelyekben a károk leírására szorítkoztak. Szolnokon például három vasúti szerelvény semmisült meg, Miskolcon pedig 170 lakóház vált lakhatatlanná.

A debreceni pályaudvaron az olajtartályt több találat is érte, a távbeszélő-összeköttetés megszakadása miatt sokáig nem lehetett tudni, hogy a város pontosan milyen károkat szenvedett.

Nagyváradon nem kevesebb mint 200 lakóház rongálódott meg. Szegedről nagyon kevés információja volt a hatóságoknak, itt szintén megszakadt az összeköttetés a központtal. Kolozsváron pedig nemcsak a helyi pályaudvart, hanem katonai épületeket is megtámadtak.

Szolnokon a támadássorozat első hulláma nem járt nagy sikerrel, a második viszont hatalmas pusztítást okozott. A szőnyegbombázás eredményeként szinte teljesen megsemmisült a szolnoki vasútállomás és a környező utcák. 

Az állomásfőnök beszámolója szerint csak a pályaudvarra 282 bombát dobtak.

Ellenállás

A Frantic első időszakában a súlyos lőszerhiány miatt a légvédelmi tüzérség lényegében alig támadta a bombázókat és az őket kísérő vadászokat. A veszprémi repülőtérről nem kevesebb mint 30 magyar vadászgép szállt fel, hogy megtámadják az amerikai és brit repülőket, de a sorozatos koordinációs és stratégiai hibák miatt a 101. vadászrepülő-osztály kétszer is késve ért helyszínre.

A nem megfelelő magyar-német együttműködés és a vadászirányító központ rossz helyzetértékelése, valamint pontatlan irányítása miatt az ellenség lényegében szabadon repkedett a légtérben.

A magyar légierő először Debrecennél ért el kisebb sikert, mikor Alfred Bond hadnagy B–17-es bombázójának jobb oldali motorjaiból füst tört elő, majd Debrecen határában, Pallagnál lezuhant. A hírek szerint a bombázóból négy ember tudott kiugrani. Bár a hivatalos források szerint a hadnagy gépe ismeretlen okokból zuhant le, később kiderült, hogy a B–17-es bombázót Zsiros Gyula, a 101/2. század zászlósa lőtte ki.

A magyar vadászok és a német légierő júliusra már nagyobb sikereket ért el, a korabeli statisztikai adatok szerint az 500 ellenséges gépből 55-öt sikerült megsemmisíteni vagy harcképtelenné tenni.

A magyar légvédelem egyik legnagyobb sikere ebből az időszakból egy Nagyberkinél július 7-én lelőtt amerikai Liberator volt.

A Frantic-hadműveletsorozat kezdeti lendülete idővel jelentősen alábbhagyott, köszönhetően az amerikai-szovjet ellentétnek. Az USA vezetői már a kezdetek óta úgy érezték, mintha a Szovjetuniónak a Frantic csak púp lenne a hátán. Ezt az érzés tovább mélyült, mikor a németek a Szovjetunió elleni támadásának évfordulóján, 1944. június 22-én elindították a Bagratyion nevű hadműveletet, amellyel rendkívüli sikereket értek el és látszólag megállíthatatlanul nyomultak előre nyugat felé átgyalogolva a németeken. 

Az amerikaiak szerint a szovjetek csak a Bagratyionra koncentráltak, innentől fogva pedig a Frantic kezdett kifulladni.

Pedig az összesen hét hullámból álló Frantic-hadművelet meglehetősen jó alkalom volt a szovjet-amerikai szövetség propagálására. A felek rendszeresen megosztottak fotókat a Szovjetunióban kialakított amerikai bázisokról, ezeket az egységeket pedig gyakran látogatták az USA tisztviselői. 1944. augusztus 6-án hosszú idő után újra amerikai nehézbombázók szálltak le a Szovjetunió területén, jelezvén a Frantic folytatását.A továbbiakban szeptember 13-án Diósgyőrt bombázták, de széleskörű offenzívát már nem tudtak indítani.

A Nyugat és a Szovjetunió között 1944. augusztus 1. után romlott meg igazán a viszony, mikor a németek által megszállt Varsóban lázadás tört ki. A lengyelek fel akarták szabadítani a fővárosukat, mielőtt a gyűlölt szovjetek bevonultak volna.

A lengyel hadsereg utánpótlási nehézségekkel küszködött, a felkelők felszerelése és ellátása problémás volt. A szovjetek nem siettek a lengyelek segítségére, megálltak Varsó előtt és végignézték, ahogy a németek brutális kegyetlenséggel vérbe fojtják a felkelést. Sztálin még azt is megtiltotta, hogy a nyugati szövetségesek a szovjet légierő bázisait használják, hogy utánpótlást küldhessenek a lengyel felkelőknek. 

A brit miniszterelnök, Winston Churchill szorgalmazására 1944. augusztus 20-án, tehát csak majdnem három héttel a felkelés kirobbanását követően, Roosevelt elnökkel közös levélben kérték Sztálint, hogy engedélyezze a szovjet leszállóhelyek használatát, de a szovjetek kitérő választ adtak. Mikor végre engedélyezték a bázisok használatát, már lényegében leverték a varsói felkelést.

Az ezután még kisebb lendülettel zajló Frantic 1944. szeptember 19-én zárult, amikor újra magyar célpontot is támadtak. A hetedik hullámban Szolnokot támadták, csak úgy, mint június elején. A beszámolók szerint a károk közel sem voltak akkorák, mint a nyári bombázás után.

Wikipédia, Rubicon, Arcanum; nyitókép: Fortepan