Gazdaság

Milliókat ajánlott egy légitársaság a jegyükről lemondó utasoknak

rtl.hurtl.hu

2022. július 2. 13:04

Az amerikai Delta egyik belföldi járatát túlfoglalták. Nyolc utas egészen jól járt. 

A Delta amerikai légitársaság tízezer dollárt, azaz átszámítva majdnem négymillió forintot fizetett azoknak az utasoknak, akik hajlandóak voltak lemondani a jegyüket egy túlfoglalt belföldi járaton – jelentette az amerikai sajtó.

Az esetről az INC magazin egyik újságírója számolt be először, aki családjával együtt utazott a járaton, ami Michigan államból tartott Minnesota államba. Elmondása szerint már a gépen ültek, amikor az utaskísérő a hangosbemondóban megtette az ajánlatot. Jason Aten elmondta:

Nem éltünk az ajánlattal, olyan okokból, amibe most nem akarok belemenni, mert a feleségem még mindig nem túl boldog miatta.

Az óriási összegű ajánlatot később egy másik utas is megerősítette a Fortune magazinnak nyilatkozva. Todd McCrumb elmondása szerint a légitársaság először ötezer dollárt ajánlott fel a kapuknál várakozó utasoknak, majd az összeget 7500 dollárra emelték, amikor megkezdődött a beszállás, és végül tízezer dollárra, amikor az utasok többsége már a fedélzeten volt.

A férfi elmondta, hogy ők sem éltek az ajánlattal, mert feleségének egészségügyi állapota miatt minél gyorsabban szerettek volna hazaérni, ő pedig még tízezer dollárért sem volt hajlandó magára hagyni látássérült nejét. Nyolc utas azonban végül lemondott a jegyéről az összegért cserébe.

A Delta az amerikai sajtó megkeresésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta az ajánlatról szóló beszámolókat.

Jason Aten egyébként a Fortune-nak azt is elmondta: éppen egy nyolcfős társasággal utazott, de csak akkor tudták meg, hogy pont nyolc embert keresnek, amikor páran már jelezték, hogy elfogadják az ajánlatot. Az újságíró hozzátette:

Ha tudtunk volna, hogy nyolc utasra van szükségük, akkor leszálltunk volna.

Családja ezzel 80 ezer dollárt, azaz átszámítva több mint 30,5 millió forintot keresett volna egy pillanat alatt.

Nyitókép: Légi utaskísérő a Delta Airlines amerikai légitársaság egyik járatán. Fotó: Kent Nishimura / Los Angeles Times via Getty Images

 

#Gazdaság#légitársaság#repülés#delta#túlfoglalás

Címlapról ajánljuk