Belföld

Vízhiány: Szentendre szigorít, tovább korlátozzák a fogyasztást

rtl.hurtl.hu

2022. július 2. 7:22

Másodfokú fogyasztási korlátozást vezetnek be. 

Szentendrén már a sok vizet használó vállalkozásoknak is kötelező lesz csökkenteni a fogyasztásukat szombattól a vízhiány miatt – írta a 24.hu. A lapnak a város polgármestere, Fülöp Zsolt elmondta: a nagyfogyasztó – 10m3/nap átlagfogyasztás felett –  vállalkozásokkal  szemben az az elvárás, hogy 10 százalékot faragjanak le az eddigi fogyasztásukból.

Fülöp azt is közölte, hogy Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-hez (DMRV) tartozó települések polgármesterei pénteken egyeztettek. A megbeszélésen világossá vált, hogy a DMRV rendszere a közel jövőben nem tud majd jelentős kapacitásnövekedést produkálni, ezért fel kell készülni a mostanihoz hasonló vízhiányos periódusok bekövetkeztére.

Ahogy arról az RTL Híradó beszámolt, péntekre ígérték, de továbbra sincs víz Solymáron, aminek egyes részein már több mint 3 napja csak lajtoskocsiból tudnak vízhez jutni az ott élők.  A helyiek szerint tájékoztatást sem kapnak arról, hogy mikor szűnhet meg a probléma. Jelenleg 10 településen van vízhiány, de Solymáron a legsúlyosabb a helyzet.

Közben hetek óta vízhiánytól szenved Túrkeve, többen napokig nem tudnak tisztálkodni, mosni. A polgármester elrendelte egy újabb kút fúrását, ám szerinte az alapvető probléma a Tiszamenti Regionális Vízművek elégtelen minőségű szolgáltatása és a közművek romló állapota. Azt mondja, ennek egyik oka, hogy a rezsicsökkentés miatt elmaradtak a karbantartások. A Vízműveket hiába kerestük.

Nyitókép: RTL Híradó

 

#Belföld#vízhiány#ivóvíz#szentendre#solymár

Címlapról ajánljuk