Alkotmánybíróság: a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok sem férhetnek hozzá korlátlanul az állampolgárok telefonos és internetes adataihoz
2022. július 1. 17:23
Hat éven keresztül volt érvényben egy uniós jogot sértő adatkezelési törvény Magyarországon.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) megtámadta azt a törvényt, amely szerint az internet- és mobilszolgáltatók kötelesek bizonyos kommunikációs adatokat fél-egy évig, de egyes esetekben az előfizetés megszűnése után is megőrizni, hogy azok a hatóságok részére hozzáférhetőek legyenek. A törvény magára az ügyféllel folytatott kommunikációra nem vonatkozik, viszont a hívó felek kilétére, a hívás hosszára, a telefonok azonosító jeleire, a cellainformációkra, illetve internetes kommunikáció esetén a felek IP-címeire és technikai adataira igen.
A törvény egy uniós irányelvet ültetett át, erről azonban az Európai Unió Bírósága már 2014-ben kimondta, hogy sérti a magánszférához való alapvető jogot
– írja a TASZ rtl.hu-hoz eljuttatott közleménye.
A magyar törvényhozás annak ellenére sem változtatta meg a szabályozást, hogy az Európai Unió Bírósága jogsértőnek találta az irányelvet, amely alapján a magyar törvény íródott.
Most az Alkotmánybíróság megállapította alaptörvény-ellenességet: sokkal pontosabban meg kellene határozni, hogy milyen célból lehet elkérni az adatokat, és ez csak bírói vagy más független szerv engedélyével történhetne.
– írja a közlemény.
A szervezet szerint milliókat érintő problémáról van szó, ennek ellenére a döntésre hat évet kellett várni.
Nyitókép: illusztráció / Getty Images