Baleset-bűnügy

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Budapesten

rtl.hurtl.hu

2022. július 15. 17:46

A férfi előtte láthatóan zavart volt, betört egy kirakatot is. 

Bejelentés érkezett a rendőrökhöz pénteken nem sokkal 12 óra után, hogy a VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot.

A helyszínre érkező járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart, korábban késsel fenyegetőző embert, majd bilincset alkalmaztak.

Az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett, elvesztette az eszméletét, ezért a rendőrök azonnal, haladéktalanul megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét – írja a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel.

Közben kiderült, hogy ugyanez a férfi fél órával korábban autóval közlekedett a VI. kerületben, összetört három gépkocsit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit – tették hozzá.

Nyitókép: Jose Maria Hernandez / EyeEm / Getty Images 

#Baleset-bűnügy#rendőrség#budapest#rendőri intézkedés#haláleset