Moskovics Judit

11:49
Házon kívülLakásárak: keveseknek jut csak szociális bérlakás Magyarországon
2021. december 21. 23:55

Lakásárak: keveseknek jut csak szociális bérlakás Magyarországon

Együtt lakott a hajléktalanszállón a nyugdíjas vállalkozó és a volt egyetemi tanár. Egy idős pár tíz évig élt erdőben, de nekik csak annyi kellett, hogy segítséggel otthont kapjanak, ahol boldogan élnek. Csak két példa riportunkból, amiben a szakemberek szerint egyre növekvő lakhatási válságról lesz szó. A riport szereplői szociális alapon jutottak új és rendes otthonhoz, de itthon egyelőre elenyésző a szociális alapon épített bérlakások száma.
13:35
Házon kívülMilyen következményei lehetnek, ha ezentúl bárki, bárhová bejelentkezhet?
2021. december 7. 23:45

Milyen következményei lehetnek, ha ezentúl bárki, bárhová bejelentkezhet?

Moskovics Judit már évek óta jár forgatni az ukrán határ magyar oldalára, ahol virágzik az úgynevezett voksturizmus. Sok olyan emberrel találkozott, akik – különféle okok miatt – határon túli magyarokat jelentettek be az otthonukba, volt, ahová több százat, hogy ők is voksolhassanak Magyarországon. A fiktív lakcímbejelentés eddig büntethető volt, most azonban egy apró törvénymódosítás nagyon is új helyzetet teremtett, ami akár hatással lehet a választási eredményekre is.
13:17
Házon kívülElszálltak az árak, sokan lemondásokra kényszerülnek
2021. november 23. 23:55

Elszálltak az árak, sokan lemondásokra kényszerülnek

Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy egy csomó minden hétről hétre vagy hónapról hónapra egyre csak drágul. És hiába van bér- vagy nyugdíjemelés, sokan érezhetik, hogy a pénzük egyáltalán nem ér többet, sőt. Egy család és egy egyedül élő nyugdíjas asszony mindennapjait néztük meg: hogyan sakkoznak egyre nehezebben a pénzükkel, miről mondanak le, mit jelent számukra a brutális infláció, ami miatt egyre jobban fáj egy kisebb bevásárlás is.
13:19
Házon kívülFelesleges kilátók – romokra is költöttünk 275 milliót uniós pénzből
2021. november 16. 23:55

Felesleges kilátók – romokra is költöttünk 275 milliót uniós pénzből

Ha híres turistahelyeket kellene felsorolni, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod biztos nem lenne köztük. Pedig pár évvel ezelőtt a síkságon fekvő település közelében 11 fakilátó épült fel, hogy az arra vetődők megcsodálhassák a nem túl változatos tájat. Darabjára 25 milliót kértünk az Uniótól, de hogy mi ezeknek az értelme, az egyáltalán nem világos. Főleg, hogy van olyan, amelyik azóta romokban hever.
11:05
Házon kívülFelzárkóztatás: egy cigányember küzdelme a cigánytelepek lakóiért
2021. november 2. 23:45

Felzárkóztatás: egy cigányember küzdelme a cigánytelepek lakóiért

A romák felzárkóztatására az elmúlt évtizedekben hatalmas összegeket költöttek, látványos eredmények azonban ritkán vannak. Úgy tűnik, hogy az országos programoknál hatékonyabban működnek a helyi kezdeményezések, és főleg azok, ahol cigányok segítenek a cigányoknak. Mint például Arlón, ahol egy éve a jezsuiták kezdtek segíteni több száz családnak, és a programjuk lelke egy 50 éves helyi cigányember.
24:38
Házon kívülÁldozatok és rendőrök vallomásai a 2006-os zavargásokról
2021. október 27. 0:50

Áldozatok és rendőrök vallomásai a 2006-os zavargásokról

A mostani október 23-i kormánypárti megemlékezés láthatóan inkább 2006-ról, mint 1956-ról szólt. És nem csak Orbán Viktor, hanem fideszes politikusok hada vont párhuzamot a forradalom és a 15 évvel ezelőtti, felkavaró és emlékezetes budapesti események között. Hogy pontosan miért robbantak ki a zavargások, szóval hogy bármelyik politikai oldal tevőlegesen is segített-e a helyzet fokozásában, biztosan nem tudható. Erről eltérőek, és persze nem is feltétlenül igazak az értelmezések. Mi most, Magyar Éva és Moskovics Judit riportjában azt meséljük el, ami biztosan tudható, ami a résztvevők számára 2006 öröksége, és persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy a kormány nem sokkal a választások előtt hogyan használja fel a saját érdekében 2006-ot.
2:30
HíradóKövér László: Megtervezett provokáció volt az MTV székház 15 évvel ezelőtti ostroma
2021. október 23. 18:39

Kövér László: Megtervezett provokáció volt az MTV székház 15 évvel ezelőtti ostroma

Kövér László szerint előre megtervezett provokáció volt az MTV székház 15 évvel ezelőtti ostroma, amelynek emberhalállal kellett volna végződnie. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt erről. Azt is mondta: Gyurcsány Ferenc azt szerette volna, ha egy rendőr életét veszíti az összecsapásokban, mert akkor az ellenzékre tolhatta volna a felelősséget. A DK úgy reagált, idézem: Kövér Lászlónak kezelésre van szüksége.
11:35
Házon kívülLíviának alapjaiban változott meg az élete az úgynevezett pedofiltörvény miatt
2021. szeptember 29. 0:50

Líviának alapjaiban változott meg az élete az úgynevezett pedofiltörvény miatt

Líviáról még májusban láthattak riportot a Házon kívülben: Árpádként született, de mindig is tudta magáról, hogy igazából nő, és végül el is indult a nővé válás útján. A múltkori riportunk óta azonban nagyot fordult a világ: hatályba lépett az úgynevezett pedofiltörvény, ami a nevével szemben igencsak hátrányosan különbözteti meg a transznemű és meleg embereket. Emiatt pedig Líviának is alapjaiban változott meg az élete. Nézze vissza a teljes adást az RTL Moston.
2:32
HíradóGulyás Gergely szerint illúzió, hogy azért költöznek át emberek az ukrán határhoz közeli településekre, hogy szavazzanak
2021. szeptember 15. 19:35

Gulyás Gergely szerint illúzió, hogy azért költöznek át emberek az ukrán határhoz közeli településekre, hogy szavazzanak

Illúziónak nevezte Gulyás Gergely, hogy azért költöznek át emberek az ukrán határhoz közeli kistelepülésekre, hogy szavazzanak a választásokon. A Házon kívül tegnap mutatta be, hogyan zajlik a választási turizmus az ukrán határvidéken. Van olyan település, ahol megháromszorozódott a lakosság néhány év alatt. De nem csak szavazni járnak át, hanem sok kettős állampolgár itt veszi fel a nyugdíját, ami ráadásul egyes esetekben több, mint a környéken élő magyaroké.
24:43
Házon kívülNyugdíj- és voksturizmus a magyar-ukrán határon
2021. szeptember 15. 0:45

Nyugdíj- és voksturizmus a magyar-ukrán határon

Moskovics Judit már három éve jár rendszeresen Kelet-Magyarországra, Záhony környékére forgatni. Egy olyan vidékre, ami nagyon kevés figyelmet kap, talán azért, mert túl messze van mindentől. Pedig bőven van miről beszélni: az ukrán határ környéke a választások környékén a voksturizmustól hangos, ami nagyon is zavarja az ott élők egy részét. De azt sem szeretik, hogy a nem Magyarországon élő ukrán állampolgárok ilyen-olyan trükkökkel néha még több juttatást kapnak a magyar államtól, mint ők maguk. Hogy ez ne így legyen, az politikai akarat kérdése lenne, de most úgy tűnik, ez a Fidesznek igencsak kedvező gyakorlat. Hogy miért, ez is kiderül a riportból.
2:20
HíradóÖnkéntes vagy kötelező munka a Vadászati Világkiállításon?
2021. augusztus 29. 19:25

Önkéntes vagy kötelező munka a Vadászati Világkiállításon?

Egy hétig kell dolgozniuk agráregyetemi hallgatóknak az őszi Vadászati Világkiállításon. Erről értesítette az egyetem igazgatója az érintett hallgatókat. Az intézmény később azt közölte, ez a szakmai gyakorlat része. Megkerestük a kormányt, szerintük csupán önkéntes munkáról van szó. Az Adom Diákmozgalom szóvivője szerint felnőtt hallgatókat nem lehet arra kötelezni, hogy ellentételezés nélkül dolgozzanak.
2:33
HíradóElkezdődött itthon a járvány negyedik hulláma az ELTE dékánhelyettese szerint
2021. augusztus 27. 19:21

Elkezdődött itthon a járvány negyedik hulláma az ELTE dékánhelyettese szerint

Müller Viktor azután jutott erre, hogy az elmúlt 2 hétben több mint a duplájára emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt javasolja a kormánynak, bizonyos közösségekben tegyék kötelezővé az oltást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig a korlátozások nélkül induló tanév miatt aggódik. A kormány tájékoztatása szerint eddig csaknem 48 ezer gyereket regisztráltak az iskolai oltási akcióra.
2:05
HíradóNovák Katalin 10 egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta, hogy gyereke lehessen
2021. augusztus 17. 19:31

Novák Katalin 10 egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta, hogy gyereke lehessen

Körülbelül tíz egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy gyermeket fogadhasson örökbe. Novák Katalin az RTL Híradó kérdésére azt mondta, eddig az összes hozzá érkezett kérelmet jóváhagyta. Azt azonban nem tudni, összesen hány kérvény vár elbírálásra. A híradónak nyilatkozó, nyílt örökbefogadással foglalkozó alapítvány vezetője szerint az elmúlt egy-két évben jelentősen megnőtt az örökbefogadni vágyó egyedülállók száma.
2:43
HíradóUjjlenyomatot vettek a plakátról
2021. augusztus 4. 19:35

Ujjlenyomatot vettek a plakátról

Hirdetőoszlopról vett újlenyomatot a rendőrség Pécsen, miután piros szívet, és szivárványt ragasztott valaki a kormány nemzeti konzultációs hirdetéseire. Rongálás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, miután valaki bejelentette az esetet a rendőrségen. A Kétfarkú Kutyapárt és a Momentum helyi politikusai nem tagadták, hogy aktivistáikkal több állami hirdetést átragasztottak már. A kormány híradónknak azt írta, hogy a plakátjaik elleni támadások ellenére sokan vesznek részt a konzultáción.
2:29
HíradóReagált a német nagykövetség Deutsch Tamás szavaira
2021. augusztus 3. 19:30

Reagált a német nagykövetség Deutsch Tamás szavaira

Vegyék le az ablakukból a szivárvány színű zászlót, mert a ház "őslakosait" zavarja. Erről kaptak névtelen levelet a legismertebb magyar LMBTQ magazin készítői. Ők viszont a nemzeti lobogót és az uniós zászlót is mellé teszik - nyilatkozta az újság szerkesztője híradónknak. A Német Nagykövetség pedig azt írta, hogy a náci rezsimnek sok LMBTQ áldozata volt, ezért helytelen, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a nácik propagandájához hasonlította, hogy Sebastian Vettel Forma1-es pilóta szivárványmintás cipőt viselt a Hungaroringen.
2:20
Híradó750 ezer magyar nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen
2021. augusztus 2. 19:39

750 ezer magyar nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen

750 ezer ember, azaz a szegénységi küszöb alatt élő magyarok 72%-a nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen. Egyebek között ez derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség friss felméréséből. Az erről szóló listán a 27 uniós ország közül, Magyarország a 22. A Dk szerint a kormány magára hagyta a kis pénzből élő embereket. A kormánynál azt mondják, az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent a szegénység, és az Erzsébet táborban ingyen is nyaralhatnak a rászoruló családok gyerekei.
2:02
Híradó100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció
2021. augusztus 1. 19:35

100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció

Amíg nőnek néz ki, de a papírjaiban férfinév szerepel, nem tudják foglalkoztatni. Rengeteg transz nő hallotta már ezt az érvet, amikor munkát keresett - mesélte az RTL híradónak Király Lívia, aki transzként, szoftverfejlesztőként dolgozik. Egy friss felmérés szerint csaknem 100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát hiába kerestük az ügyben.
2:03
HíradóNem akarnak több kavicsbányát a délegyháziak
2021. július 27. 19:36

Nem akarnak több kavicsbányát a délegyháziak

Nem akarnak több kavicsbányát délegyházi lakók, ezért aláírást gyűjtenek. A településen élők fele már aláírta a petíciót. A tervezett bánya csupán 100 méterre lenne a lakóházaktól. A környezetvédelmi hatóság 5 évvel ezelőtt egyszer már nemet mondott egy vállalkozásnak. A helyiek most is ebben reménykednek, pedig a polgármester szerint a kavicsra már vevő is van, Mészáros Lőrinc egyik cége. 
4:11
HíradóHatalmas tömeg volt a Budapest Pride délutáni felvonulásán
2021. július 24. 19:10

Hatalmas tömeg volt a Budapest Pride délutáni felvonulásán

A kirekesztés ellen és a sokszínűség mellett akarnak kiállni - ezt mondják a Budapest Pride felvonulói. Hatalmas tömeg vonult a Madách térről a Tabánhoz. Sokan most először vettek részt a felvonuláson. Volt, aki azt mondta, minden ember jogait egyformán védeni kell. Tavaly a járvány miatt elmaradt a felvonulás, idén, ahogy két éve is, nem a résztvevők vonultak kordonok között, azokkal a néhány ellentüntetőt kerítették el.
2:16
HíradóSzámítanak negyedik hullámra a virológusok
2021. július 10. 19:13

Számítanak negyedik hullámra a virológusok

Ősszel szinte biztosan, de Jakab Ferenc virológus szerint már nyár végén elérheti a vírus negyedik hulláma Magyarországot. Rusvai Miklós víruskutató viszont október közepe előtt nem számít az újabb hullám berobbanására. A KSH legfrissebb adatai szerint idén tavasszal 63 százalékkal többen haltak meg az országban, mint az előző években ilyenkor. Magyarországon több mint 30 ezer ember halt meg a koronavírus miatt. Ez lakosságarányosan a második legrosszabb adat a világon.
2:30
HíradóKözépiskolásoknak szóló honlapot indított a Magyar LMBT Szövetség
2021. július 9. 19:43

Középiskolásoknak szóló honlapot indított a Magyar LMBT Szövetség

A meleg, leszbikus, biszexuális, és transz fiatalok többsége ugyanis már középiskolás korában tudja nemi identitását - állítja a szervezet egy a Magyar Tudományos Akadémiával közös felmérés alapján. A kormány szerint a szülők dolga a szexuális felvilágosítás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél attól tartanak, érzékenyítés nélkül nőhet az agresszió az iskolákban.
2:28
HíradóTiltakoztak a pedofiltörvény ellen
2021. július 8. 19:49

Tiltakoztak a pedofiltörvény ellen

Mára letakarta az RTL Klub azt a plakátot, amelyen egy melegházasság jelenete látható a Barátok közt egyik régi epizódjából. A budapesti plakát a sorozat búcsúkampányának a része volt. A kép helyén az úgynevezett pedofiltörvény vonatkozó szakasza olvasható. A mától hatályos törvény ellen  ma több civil szervezet is tiltakozott a Kossuth téren. A Líra Könyvkiadó bejelentette, hogy holnaptól minden üzletük ajtajára kiírják: a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árusítanak. A napokban 250 ezer forintos büntetést kaptak, mert az egyik üzletükben szivárványcsaládokról szóló mesekönyvet árultak.