„Rohad az egész rendszer” – hat nap gyaloglás az oktatásért, ilyen volt a Tudásmenet
2023. január 11. 6:18
Hat nap, 180 kilométer Miskolctól Budapestig, gyalog. Azok, akik eddig az oktatás helyzete miatt tiltakoztak, új formáját választották a figyelemfelhívásnak. Fáradt és begyulladt lábak, vízhólyagok, ezekkel is járt a menet, de közben olyan kis falvakba és városokba jutottak el, és olyanokkal találkoztak, akiket az eddig leginkább csak nagyvárosokban lezajlott tüntetések szele nemigen érinthetett meg. A csapatot Moskovics Judit kísérte el egy darabon.
A szurkolók erőt adnak – mondja 120 km-rel a háta mögött Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki mellett ott sétált, pontosabban bicegett, a másik pedagógus szakszervezet, a PDSZ volt vezetője Szűcs Tamás. Az országút mellett sétáló menetnek gyakran dudáltak az autósok is, ők így támogatják őket.
Amikor eljutottak egy településtáblához, a „Holnap ki fog tanítani?” molinó előtt fotózkodnak.
A tiltakozó akció múlt hét hétfő reggel fél 8-kor indult a miskolci Hermann Otto Gimnázium elől. Ez az az iskola, ahol szeptemberben megszüntették az igazgatóhelyettes vezetői megbizását, mert polgári engedetlenségben vett részt. A vonulós demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete és a noÁr mozgalom szervezte, és csatlakozott hozzájuk a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
Totyik Tamás azt mondta, az elsődleges céljuk az, hogy ne lankadjanak a tiltakozó akciók, a második pedig, hogy vidéki pedagógus kollégákkal is találkozzanak.
Aszódra az ötödik nap érkezett a menet. A tiltakozásban részt vevők ekkor már fáradtak voltak, jól esett nekik a taps, a bíztató szavak és persze az üdítő is. Marosi Csilla annak ellenére törölgette a könnyeit a meghatottságtól, hogy nem is pedagógus. Adminisztrátor, de iskoláskorúak a gyerekei, értük gyalogolt.
A lelkiismeretem diktálta. Én szülő vagyok, szülői szimpatizáns. A gyerekeim és a saját bőrünkön érzem az oktatási rendszer széthullását. Hol digitális kultúra tanár nincs, napközis tanár nincs, hol könyvtáros nincsen fejlesztő pedagógus nincs
– sorolta Csilla.
Masa Renáta is szolidaritásból menetelt, ő sem tanár. Irodavezetőként dolgozik egy mezőgazdasági cégnél. Azt mondta, mindent meg kell próbálni. Ha nem csinálnak semmit, biztosan nem érik el a céljukat.
Bódai Jánosné Kisköréről jött, 70 éves, csak egy szakaszt tudott megcsinálni, nem a teljes távot.
A férjem is itt volt mankóval. Pár kilométert bírt csak, nagy volt neki a tempó. Unokáink vannak, és nem mindegy, hogy kik tanítják, hogy tanítják, meg mennyiért tanítják
– mondta.
Berente Kinga 27 éves, nevelő tanár egy budapesti kollégiumban. Azt mesélte, hogy megdöbbent, amikor egy Gyöngyös környéki kis faluban egy csapat nyugdíjas tanár várta őket teával, pogácsával. Egy fiatal sem volt közöttük.
Totyik Tamás szerint ez gyakran előfordul.
Nagyon sok esetben azt láttuk, hogy nem mernek a saját településükön kiállni, inkább a szomszéd településre jöttek át. Száz darab Túró Rudival várt bennünket egy 82 éves bácsi, és azt mondta, hogy a lánya és a fia is pedagógus, ők nem mernek kijönni helyettük jött.
Aszód központjában is dudaszó fogadta a menetet. Itt volt egy kis idő enni, inni, megpihenni pár percre. Az egyik tanárnő például Gyuláról költözött Budapestre, mert állítása szerint ott elfogyott körülötte a levegő. Sok sorstársa van, aki nem mer szólni, mert kirúgják, mint Palya Tamást, aki egy napra szintén csatlakozott a menethez. Az elbocsátott tanárok közül egyet sem vettek vissza, és Pintér Sándor belügyminiszter világossá tette, hogy ez nem is várható.
Budapest vonzáskörzetében már sokkal kevesebben félnek szolidalitást vállalni a kollegáikkal.
Péter Kata 12 éve tanít középiskolában, azt mondta, egy kezén meg tudja számolni hány tanítványa ment tanárnak. Ötből három már pályaelhagyó. Attól fél, hogy a gyerekeinek, unokáinak már nem lesz tanára. Jurinka Tünde szerint óriási a pedagógushiány, nagyon nem igaz, hogy elegen lennének.
Kármán Pál bringával csatlakozott a menethez. Ő egy soroksári iskolában tanít. Arról számolt be, egy hatvani iskolában a kollégák szeretettel fogadták őket, de az iskolavezetést nem látták.
Gödöllőhöz közeledve újabb kis szurkolói csapat várta az út szélén menetelőket. Többek között egy pedagógus házaspár.
Rothad az egész rendszer. Lehet, hogy pár hónapon belül a fejünkre omlik, de az is lehet, mint a Kádár-korban, vagy régebben, hogy még egy jó ideig elvegetál
– tette hozzá Ármós Lajos.
Totyik Tamás jól bírta a sétát. Néhány vízhólyag és egy lejövő köröm nehezítette a gyaloglást, de azt mondta, ez ekkora túrában benne van. Szűcs Tamás viszont már egy ideje sántított, de így is végig akarta csinálni a menetet.
Gosztonyi Gábor a Pedagógus Szakszervezet másik alelnöke Gödöllőn már alig állt a lábán, falfehér volt, és azt sem titkolta, hogy mentálisan is megviselte a több, mint száz kilométer.
Magáról azt mondta, „panelproli”, ráadásul fővárosi. Szerinte egy év alatt nem gyalogolt annyit, mint most, de meggyőződése, hogy ha ha valaki valódi változást akar, akkor ki kell lépnie a komfortzónájából.
Hihetetlen nagy energiabombát tud adni, hogy ilyen szeretettel fogadnak minket
– mondta elcsukló hangon.
Másnap, Budapest belvárosában, a Kölcsey Gimnázium előtt több százan várták a menetelőket. Azt mondták, a végén már a tömeg hajtotta őket be a célba.
Szűcs Tamás mindenkinek ajánlja a teljesítménytúrázást.
Ha összekapcsolódik a teljesítmény egy szép gondolattal, annak különleges ereje van, és ezt megtapasztaltuk ezen a túrán.