Házon kívül

„Nem is nézem, mi mennyibe kerül, tudom, hogy olcsóbb” – van, aki egy nyaralás árát spórolja meg azzal, hogy külföldre jár bevásárolni

Molnár FruzsinaMolnár FruzsinaMoskovics JuditMoskovics Judit

2023. május 17. 7:05

Június elsejétől bizonyos élelmiszereknél minden nagyobb üzletnek kötelező akciókat kell bevezetnie. Ám többen úgy gondolják, nem életszerű, hogy a vásárló időt és energiát szánjon arra, hogy az akciókat vadássza, hiszen nem lehet majd tudni, melyik terméket hol lehet majd olcsóbban megvenni. A Házon kívül olyanokkal beszélgetett, akik Szlovákiába és Horvátországba járnak bevásárolni, mert ezzel pénzt spórolnak – van, aki egy év alatt annyit, hogy el tud belőle menni nyaralni. 

Krisztina és családja egy kis hotelt üzemeltet Balassagyarmaton, Nógrád megyében, a szlovák határtól öt percre. Tankolni is átjárnak, de vásárolni még gyakrabban, főleg az elmúlt fél évben, amióta szerinte már követhetetlen a drágulás a magyar boltokban. Pedig nemrég még a szlovákok jártak át vásárolni Magyarországra.

Krisztinát a Házon kívül elkísérte a boltba, ahol telefonján folyamatosan váltotta forintra az árakat. Kiderült, a hotel fürdőszobáiban már csak kétrétegű vécépapírt használnak, mert most az kerül annyiba, mint korábban a háromrétegű.

A szálloda üzemeltetéséhez szükséges háztartási cikkek árait Alexandra, a szobalány jól ismeri. Rengeteget jár-kel a városban, hogy feltérképezze, hol, mi a legolcsóbb, miről kell lemondani, és más termékre váltani. „Ha látok olyan mosószert, ami jobb árban van, szólok Krisztáéknak, hogy inkább azt vegyük meg, mert az jó is, otthon kipróbáltam” – hozott példát.

Ők is az akciókat keresik, csak nem Magyarországon – van, aki egy nyaralás árát spórolja meg azzal, hogy külföldre jár bevásárolni
Krisztina és Alexandra / Fotó: Házon kívül

Ugyanakkor nem mindegy, hogy hány ágyneműt kell kimosni egy-egy vendég után. Krisztina azt mondta, most már nem ágyaznak meg két főnek, ha csak egy ember fog a szobában tartózkodni, így is spórolnak a mosással.

Mosószer, öblítő, papírtörlő, sampon, sajt, kávé, gyümölcslé – egy friss kutatás szerint a magyarok egyre kevesebbet tudnak megvenni ezekből a termékekből. 

A NielsenIQ piackutató felmérése szerint ezeknek a termékeknek zuhant a legnagyobbat a forgalma az üzletekben a meglódult infláció miatt. Az élelmiszerek forgalmánál a KSH-nál is két számjegyű volt a visszaesés márciusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ezekről az adatokról nemrég az RTL Híradó is beszámolt: 


A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, folyamatosan figyelik az árakat. Neubauer Katalin a drágulást azzal magyarázza: a vegyi áruk, kozmetikai termékek árát tavaly nem emelték, de valószínű, hogy most már ide is begyűrűzött az áremelési kényszer, amit márciusban és áprilisban éreztünk meg.

Kint minden olcsóbb

Zoltán Harkányban lakik, buszsofőr, és hetente többször is átmegy vásárolni a szomszédba a mindössze 7 kilométerre lévő horvát határon. Azt tapasztalja, hogy kint minden olcsóbb, a benzin és az élelmiszer is. 

Szinte nem is nézem meg, hogy mi mennyibe kerül. Tudom, hogy olcsóbb, és amire szükségem van, azt megveszem.

Ők is az akciókat keresik, csak nem Magyarországon – van, aki egy nyaralás árát spórolja meg azzal, hogy külföldre jár bevásárolni
Fotó: Házon kívül 

Barátnője kreatív megoldásokat talált ki a spórolásra. Mosógélt például nem vásárol, hanem saját kezűleg készíti el, stábunkkal a receptet is megosztotta. „Környezetbarát, nagyon szépen tisztít, és sokkal olcsóbb: mosószappan, csodaszóda és szódabikarbóna keverékéből és vízből áll. Illóolajat is lehet hozzá tenni” – osztotta meg Teréz.

Zoltán leginkább a gázolajon spórol, az ársapka kivezetése óta Horvátországban tankol. Egy liter gázolaj kint 458 forint, 80 forinttal olcsóbb, mint Magyarországon.

Jönnek a kötelező akciók: „erre külön felvehetnék egy embert”

A gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes nem lát problémát, sőt szerinte nemhogy nőnek, hanem csökkennek az árak Magyarországon. „Én hetente kétszer járok vásárolni Auchanba, lakótelepi Auchanba, hál'isten tele van vevőkkel, a polcok tele vannak áruval. Nem vitás, magasak az árak, de csökkennek, és reményeink szerint az év végére egy számjegyűvé fognak mérséklődni” – fejtette ki Fónagy János múlt hét hétfőn a parlamentben.

A kormány ennek ellenére úgy döntött, hogy június elsejétől bizonyos élelmiszer-kategóriákban minden nagyobb üzletnek kötelező akciókat kell bevezetnie a saját akcióin túl.

Ha egész nap azzal kell foglalkozni, hogy hová menjek, hogy olcsóbban jussak az áruhoz, akkor arra külön felvehetnék egy embert

– reagált a balassagyarmati hotelt üzemeltető Krisztina.

Neubauer Katalin szerint a boltok felkészültek, de azt még ő sem látja, hogy mindez hogyan fog működni a gyakorlatban. Szerinte a hátulütő az lehet, hogy a vásárló nem fogja tudni, melyik boltban akciós az a termék, ami őt érdekli.

Nem feltételezzük, hogy ebben a mai rohanó világban van arra bárkinek ideje, energiája, lehetősége, hogy feltérképezze, mi az akciós

– jegyezte meg.

A stábunknak nyilatkozó Krisztina és Zoltán is az akciókat keresik, csak nem Magyarországon. „A túlélésért küzdünk most, hogy talpon maradjunk” – mondják a balassagyarmati hotelben. Az éttermet már nem is működtetik, mert nincs kinek, a reggeli árát pedig háromezerről idén négyezerre emelték.

Ők is az akciókat keresik, csak nem Magyarországon – van, aki egy nyaralás árát spórolja meg azzal, hogy külföldre jár bevásárolni
Fotó: Házon kívül

„A múlt évben még tudtunk epret kínálni, most már arra is figyelni kell, hogy milyen gyümölcsöket tálalunk” – fűzték hozzá. Tavaly egy kiló epret 1500-1800 forintért még be tudtak szeretni, most négyezer forintnál kezdődnek az árak.

Zoltán szerint az is csoda, hogy sokan egyáltalán kijönnek a pénzükből. „Munkásembereket hordok, akik gyárban dolgoznak. Három műszakra kapnak 220-230 ezer forintot, ami nagyon kevés.

Nem is tudom, hogy az emberek, nyugdíjasok hogyan tudják fenntartani magukat ebből a kevés pénzből. Én életművésznek tartom őket…

– fogalmazott.

Több ezer forintot spóroltak a külföldi bevásárlással

Mind a szlovák, mind a horvát bevásárlás után megnéztük, végül ki, mennyit is spórolt.

Krisztina tíz terméken 2700 forintot takarított meg: egy klasszikus fekete teára például 699 forint helyett 440-et költött, fél kiló spagettire 929 forint helyett 699-et, egy kiló kávéra 3660 forint helyett 2435 forintot, és a banánt, sajtot is olcsóbban szerezte be, előbbin 260 forintot, utóbbin 170 forintot spórolt.

Zoltán két csomag vécépapírért, két karton tejért, két csomag spagettiért, két kiló, 90 százalékos hústartalmú virsliért, öt étolajért, mosogatószerért és egy tonhalért 25 600 forintot hagyott a boltban, szerinte Magyarországon legalább 7-8 ezer forintért többet fizetett volna.

Szerinte azzal, hogy átjárnak vásárolni, egy év alatt egy nyaralás árát spórolják meg, és idén azt is Horvátországban fogják megejteni.

#Házon kívül#Videó#adásrészletek#Gazdaság#drágulás#infláció#szlovákia#horvátország#spórolás#akciók#bevásárlás#ma