Túlélőshow-vá vált a magyar egészségügy, aki ügyes, erős, erőszakos, hozzájuthat az ellátáshoz – interjú az orvosi kamara alelnökével

Nyugdíjas orvos kolléganő írt, hogy 2015 óta ő már nem praktizál, nem gyakorolja az orvosi hivatást, és ezért nem is fizette a kamarát, de most be akar lépni, hogyan teheti meg. A Németországban dolgozó magyar orvosok szeretnének belépni a magyar kamarába újra 

– mesélte a Házon kívülnek Lénárd Rita 68 éves belgyógyász főorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. Azt mondta, a kamara jogköreinek szűkítése után olyan elemi erővel tört fel a felháborodás, hogy 24 óra alatt közel tízezer orvos nyilatkozott elektronikusan és papíralapon, hogy kamarai tag akar maradni.

Lénárd Rita 41 éven keresztül dolgozott az állami egészségügyben. Belgyógyászként például a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, az István Kórházban és a Szent Rókusban, de dolgozott kivonuló orvosként a mentőszolgálat traumás rohamkocsiján és körzeti ügyeletben is.

2015-ben néhány orvos kollégájával alapított egy Facebook-csoportot 1001 orvos hálapénz nélkül néven. Olyan orvosokat vártak ide, akik nem eltitkolni akarják az egészségügy bajait, hanem adott estben tenni is a megoldásukért. A csoportnak végül 5000 tagja lett, később pedig kinőtt belőle egy másik orvosi kamara. 2019 novemberében gyakorlatilag ez a csapat váltotta le a MOK évtizedek óta regnáló vezetését. Lénárd Ritát akkor választották meg az orvosok a kamara alelnökének. 

2016 januárjában adott először interjút a Házon kívülnek. Úgy beszélt a hálapénzről és az orvosok kiégéséről, ahogyan korábban nemigen hallottunk orvost nyilatkozni.

„Nem bírtam tovább a kórházban. Közel a hatvanhoz 24-28 órát kellett az ügyeletben tölteni. Akkor szakadt el a cérna, amikor szinte mindennap azt éreztem, hogy meddig még? Tehát hogy a 28. órában támolygok, és még végig kell mennem egy nagyviziten, és amikor megjelent a mentő a 27 és feledik órában az új beteggel, és úgy éreztem, hogy már a saját nevemet sem tudom, és haragudtam a világra, a betegre, a mentősre, mindenkire, akkor azt mondtam, hogy itt a vége” – mondta a hét évvel ezelőtti interjúban. Most újra beszélgetünk, és az egykori interjúval kezdjük.

Egyszer csak egy hús-vér embert láttunk, nem egy fehér köpenyt. És nemcsak arról beszélt, hogy milyen problémák vannak az egészségügyben, hanem saját magáról is, hogy ezt hogyan éli meg.

Majdnem elsírtam magam az interjú alatt, és most, hét évvel később az én körzeti orvos kollégám és barátom, Zsigri Szabolcs szintén elsírta magát egy interjú alatt. Ez nagyon fontos üzenet, hogy egy háziorvos, aki imádja a hivatását, feladja, mert úgy érzi, hogy nem tudja úgy csinálni, ahogy kellene.

Nyolc évvel ezelőtt még talán jobb volt a betegek helyzete, mint most. Jól érzem?

Igen, jól. Ez egy többtényezős dolog. Az egyik nagyon alapvető tényező, amiről én magam is sokat beszéltem, a covid. Rengeteg olyan betegség van, amit nem diagnosztizáltak, és rengeteg súlyos onkológiai betegség van, amit akkor nem néztünk, nem vettünk észre. A másik probléma, hogy azóta az orvosok és különösen a szakdolgozók száma még sokkal erőteljesebben lecsökkent.

Még többen mentek el külföldre dolgozni?

Igen. Sokkal többen igen. Olyan lelki és fizikai megterhelés volt ennyi halál mellett állni, hogy az leírhatatlan.

Ez nem múlik el nyomtalanul az orvosokból és a szakdolgozókból?

Ez soha nem múlik el.  

Tehát rosszabb helyzetben van ma egy beteg ember Magyarországon, mint nyolc évvel ezelőtt. Miben? Tud példát mondani?

Kezdjük azzal, hogy még az a beteg is, aki igenis karbantartja a betegségét, és el akar menni a gondozásra időpontot kérni, annak már azért is telefonálnia kell, hogy mikor lehet telefonálni.

Túlélőshow! Aki ügyes, erős, erőszakos, hozzájuthat adott esetben az ellátáshoz. 

Nagyon sok ilyen történetet tudok.

És akinek pénze van?

Az is egy szempont, igen. Borzasztóan agresszíven fejlődik a magánegészségügy, annyira erőteljes lett, hogy elszívja az orvosokat az államiból.

Tehát nemcsak külföldre mennek, hanem a magánegészségügy szippantja őket magához?

Igen, pontosan. De annak ellenére, hogy a magánegészségügy ilyen nagy mértékben fejlődött, nagyon sok mindent nem tud kezelni.

Milyen konkrét tapasztalata lehet még a betegeknek arról, hogy rosszabb az ellátás, mint nyolc évvel ezelőtt?

Amivel először találkozik a beteg, az a kommunikáció otrombasága. Olyan szinten vannak túlterhelve a rendszerben dolgozók, hogy arra már képtelenek, hogy udvariasan, megértően, arra meg végképp, hogy empatikusan kommunikáljanak.

De hát évek óta erre panaszkodik mindenki. Ugyanerről beszélgettünk nyolc évvel ezelőtt és három évvel ezelőtt is, és akkor is úgy beszélgettünk róla, hogy ennél nem nagyon lehet otrombább a szituáció.

De van lejjebb! Egy perc után az orvos félbeszakítja a beteget. Erről van felmérés. Tehát olyan nincs, hogy egy percnél tovább beszélhessen folyamatosan a beteg.

2020-ban Orbán Viktor találkozott a Magyar Orvosi Kamara elnökségével. Az nagyon biztató dolognak tűnt.

Azt szinte el sem hittük. Megmutatta a béremelési táblánkat, és azt mondta, hogy azt kéri, hogy az orvosi kamara is lépjen fel a hálapénz ellen, ahogy eddig is tettük. Mi egy alapbér-megállapodást kötöttünk a miniszterelnök úrral, úgymond kezet adott rá, bár akkor éppen nem lehetett kezet fogni, de könyököt adott rá. És utána kijön egy törvény, amelyik már mínusz 20 százalékról beszél. Hogyan?

Pintér Sándorral szintén volt egyeztetés, jól emlékszem?

Igen, több is volt tulajdonképpen. Ő kért anyagokat, amiket mi mindig meg is írtunk. Elmondjuk, de mostanában már hiába mondjuk el.

Tehát most már nem kerül bele?

Nem kerül bele, mert a közlöny már úton van a nyomdába.

Ez a kamara baja? Ez a valódi baj?

Igen, ez a bajunk. A követeléseink első pontja az azonnali szakdolgozói béremelés volt. Hogyan operáljon egy orvos, ha nincs műtősnő? Tovább megyek, hogyan operáljon egy orvos, ha nincs takarítónő?

Hol érinti az a beteget, hogy a kamara mennyire tud tárgyalni a kormánnyal, mennyire nem, és hogy betartják-e, amit ígérnek? 

Elsősorban ez határozza meg, hogy az orvos képes-e megfelelő fizikai és szellemi állapotban a feladatát ellátni. Van egy határ, amikor úgy szokták mondani, hogy betelik a pohár.

És most betelt?

Úgy tűnik, igen. Az ebben a rendszerben kódolt durva hibák olyan jelentős finanszírozáscsökkenést jelentenek, hogy a praxis fenntarthatatlanná válik. A háziorvosok első lépésként az ügyeletet állítják le, de nagyon sokan beadták a feladatvállalási szerződések felmondását is. Nem tudják tovább csinálni. Ez a betegnek nem jó.

Tehát nemcsak maguk miatt aggódnak az orvosok, hanem a betegek miatt is?

Ha az orvos finanszírozását fogják csökkenteni azért, amit a beteg nem tesz meg, akkor az orvos előbb-utóbb ott fogja hagyni a praxist, mert képtelen fenntartani. Tehát itt már ilyen éles a helyzet. Ez egy dominó, amit meglöktek, most esnek le a kockák.

Mi ennek a vége a beteg számára?

Ki kell mondanom: ennek következtében több a szövődmény és több a halál.

Született nagyon gyorsan, 24 óra alatt egy törvény, ami mostantól nem teszi kötelezővé az orvosok számára, hogy kamarai tagok legyenek. Mit jelent, hogy a Magyar Orvosi Kamara nem fog megijedni?

A legelső döbbenet után az volt az első gondolatom, hogy visszaküldtek az alapvonalra, mint a Ki nevet a végén? játékban. Hiszen Facebook-csoportként kezdtük, és most kezdhetjük elölről a tagokat összeszedni.

Benne van nyilván a pakliban, hogy nem sikerül a nyomásgyakorlás – akkor mi lesz?

Miért ne sikerülne? A betegekről beszélgetünk. A betegnek nem jó, ha a magyar orvos nem mondhatja el, hogy mi a probléma.

Szerettük volna megszólaltatni Takács Péter egészségügyi államtitkárt is, de hiába kértünk tőle interjút.