Híradó

Megszólalt annak a tanárnak a testvére, akit vastagbéldaganata ellenére sem engedtek ki a börtönből

Moskovics JuditMoskovics Judit

2022. július 10. 19:44

Másfél év előzetes fogvatartás után a börtönben halt meg az a miskolci tanár, aki zavart állapotban dulakodott az otthonához hívott rendőrökkel. Később hiába derült ki, hogy nem volt beszámítható, és gyógyíthatatlan daganatos beteg, a férfit nem engedték szabadon. A tanár testvére a történtek miatt a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult. Ha megnyerné a kártérítési pert, akkor az összegből a pedagógusokat segítené, így tisztelegne elhunyt testvére előtt.

Két évvel ezelőtt, saját miskolci lakásában törték rá az ajtót a rendőrök Kertész Ferencre. Az 53 éves magyar-történelem szakos tanár a lépcsőházban mászkált, és magában beszélt egy borosüveggel a kezében. A szomszédai a segélyhívót hívták, de a rendőrök jöttek.

Egy kicsit olyan, mintha ez olyan rossz álom lenne, mintha ez nem is történt volna meg!

– mondta a tanár testvére a tragikus napra visszaemlékezve az RTL Híradónk. Az ominózus esetről Kertész Ferenc később azt mesélte testvérének, hogy a rendőrök rátörték az ajtót, majd leteperték, a tanár kezében lévő üveg, pedig néhány centis sérülést okozott az egyik rendőrnek. Ezután felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás a miskolci tanár ellen.

Kertész Ferenc előzetes fogvatartását folyamatosan meghosszabbította a bíróság, annak ellenére, hogy kiderült, pszichés beteg, és a dulakodás közben beszámíthatatlan volt. Közben előrehaladott vastagbél daganatot is diagnosztizáltak nála.

Ekkor már teljesen le volt gyengülve olyan módon lesoványodott, hogy szinte csak csont és bőr volt (..)

– mondta Kertész László az RTL Híradónak, aki szerint testvérét teljesen felemésztette a betegség.

Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint sztómazsákkal, beszédképtelen állapotban tartották fogva a miskolci tanárt, „nem alkalmaztak megfelelő palliatív terápiát, tehát a fájdalmát azt nem enyhítették megfelelő módon.”

A daganatos Kertész Ferenc hiába kérelmezte folyamatosan, hogy szabadlábon kezelhessék. A bíró akkor is nemet mondott bűnismétlés veszélyére hivatkozva. A család ügyvédje szerint a vádlott akkor már beszélni sem tudott.

László nem testvére betegségét akarja számonkérni a magyar bíróságon, hanem az emberhez méltó bánásmódot: „Azt hogy ilyen körülmények között, így kellett meghalnia a börtönben, bezárva, ezt viszont igen! Ez nem volt szükségszerű” – mondta László, aki tavaly decemberben beszélt utoljára testvérével, Skype-on.  

A család szerint ekkor már látszott, hogy Ferenc búcsúzkodik szeretteitől, majd a karácsonyi beszélgetés után nem sokkal meghalt. Testvére az ő tiszteletére, ha nyer Strasbourgban, a kártérítés összegével a pedagógusokat szeretné támogatni.

 

#Híradó#adásrészletek#Baleset-bűnügy#miskolc#tanár#meghalt#strasbourgi bíróság#kertész ferenc#kertész lászló#top hírek