Házon kívül

„A gyerekeket nem fogom hagyni megfagyni” – sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre futja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak

Moskovics JuditMoskovics Judit

2023. január 4. 17:03

Ez a tél egyelőre enyhének mondható, de fűteni ettől még kell, még ha kevesebbet is. Sokak számára azonban nem a magasabb gáz- és villanyárak jelentik a problémát, hanem az, hogy minél olcsóbban jussanak bármilyen tüzelőhöz. Sokszor olyanhoz, ami nagyon szennyezi a környezetet, amiért viszont büntetés jár. Kerepesen például egy teljes utcát bírságoltak végig, olyanokat, akik amúgy is fillérekből élnek. Nekik 75 ezer forintos büntetést kell fizetniük. Más pedig a temetőbe jár tüzelőért, bármennyire is szégyelli.

László 57 éves, közel két évtizedig dolgozott a Gödöllői Egyetem karbantartói csoportjában, de cukorbetegsége, valamint egy szívinfarktus után nyugdíjazták. A valkói temetőbe jár tüzelőért, miután észrevette, hogy nekiálltak rendbe tenni az eddig elhanyagolt, bokrokkal benőtt régi területet, és kivágták a gazzal benőtt vad cserjéket, fákat.

Megengedték neki, hogy elvigye a fát, a temető gondnoka annyit kért cserébe, hogy csak ő és a családja menjen fáért, és csak akkor, ha megígérik, hogy nemcsak a fát viszik el, hanem kitisztítják az egész területet, a gazt is eltüntetik, és rendet tesznek tél végére. László a Házon kívül stábjának azt mondta, szégyelli magát, hogy ilyen helyzetbe került, de nincs más választása.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül

Tizenöten laknak egy kétszintes házban, 50 négyzetméteren, három generáció együtt. Ugyan öt felnőtt dolgozik a családból, mégis ezen a télen nagyon kevés fát tudtak venni piaci áron, eddig olyan három köbmétert. Egy köbméter fa, amiért 45 ezer forintot fizetnek, körülbelül három hétre elég, mesélték.

Nem tudjuk, hogy mit csináljunk – fát vegyünk vagy élelmiszerre költsünk

– beszélt az idei tél nehézségeiről a férfi menye, Kinga.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül 

Más szemetét is elégetik, rossz bútorlapok, pozdorják, rossz kanapé is kerül a kályhába, tavaly pedig már saját bútort is eltüzeltek. Nem titkolják, de nem is büszkék rá. Régebben próbáltak fát gyűjteni a környező erdőkből, de ma már azt sem lehet, mert büntetik, a gallyakat sem szedhetik össze. 

A szociális tűzifához pedig február végén, március elején juthatnak. 

Pedig már most tudják, hogy a fahulladékkal együtt is kevés lesz a tüzelőjük erre a télre. Attól félnek, hogy lesz még hidegebb is, és aggódnak, hogy a gyerekek megfáznak. Amin tudnak, spórolnak, élelmiszerből is csak a legszükségesebbet veszik meg. A gyerekek tavaly még kaptak néha édességet, de idén már erre sem telik. 

Ám bármilyen szeméttel, ruhával mégsem tüzelnek, félnek, hogy megbetegednének a gyerekek. Tudnak olyanról, akik ezeket is elégetik, büntetésekről viszont még nem hallottak.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül

Az egész utcát végigbüntették

Egy kistarcsai utcában azonban az illetékes kormányhivatal a helyi jegyző kezdeményezésére minden családot megbüntetett, amelyik festett, lakkozott fával vagy pozdorjával tüzelt, mert az környezetszennyező.

„Mindenkit, mind a tizenhat családot, aki be van jelentve. Ha voltak élettársak vagy házastársak, akkor mindketten büntetést kaptak” – panaszolták a helyiek. 

Fejenként 75 ezer forintos büntetéseket kaptak, tehát ha a férjet és feleséget is megbüntették, akkor 150 ezer forintot várnak tőlük. A büntetést befizetni viszont senki nem tudta.

Egy asszony arról beszélt, hiába dolgozik a férje, négy gyermekük van, esélytelen, hogy megvegyék a „rendes” tűzifát.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül

„Bejöttek, lefényképezték, hogy milyen fa és mondtam nekik, hogy nem tüzelnénk ezzel, hogyha hajlandóak lennének segíteni. A gyerekeket nem fogom hagyni megfagyni, hogy utána meg majd jelentgessenek, hogy a gyerekek hidegben vannak, meg nincsen semmijük” – magyarázta az édesanya.

Szociális tűzifáról meg gyakorlatilag még csak a tévében hallottak.

Erzsébet mozgáskorlátozott fiát neveli, aki nyaktól béna, ezért folyamatosan melegnek kell lennie bent. A család lomtalanításokra jár, és az összegyűjtött holmik egy részét piacokon eladják vagy eltüzelik. Gyakorlatilag az egész udvaruk megtelt az összegyűjtött, mások által kidobált dolgokkal.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül

De megbüntették a fa miatt Tündét is, aki kórházi takarítónőként dolgozott, mielőtt súlyos tüdőbetegsége miatt nyugdíjazták. 

Nekem vonják le a nyugdíjamból a 75 ezret. 126 ezer forint nyugdíj helyett kapok 51 ezret, a többit mind levonják

– panaszolta. Ebből neveli egyedül három unokáját.

„Nem fogom hagyni megfagyni a gyereket” – bár büntetik, sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre jutja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
Fotó: Házon kívül

A fát, amiért megbüntették, egy helyi vállalkozótól kapta, de nincs más választása, mint mondta, „nem fagyhatunk itt meg a gyerekekkel”. Ráadásul nem csak a fa miatt kapott büntetést, tart állatokat is, ami tilos abban az utcában. 

A terület ugyanis nagyrészt az önkormányzaté, a helyi rendelet pedig tiltja az állattartást. 

De büntetés ide vagy oda, most is tart állatokat, mert olyan drága az étel, hogy nincs mit tenni, mondta.

A szomszéd utcában is mindenkit megbüntettek – árulta el a helyi kisebbségi önkormányzat egyik vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy miért van az utcán ennyi szemét. Mint kiderült: ahogy viszik a konténerrel a fát, abban van egy csomó olyan dolog, ami nem fa, de azt is leöntik, és akkor gyakorlatilag a szemetet kell szétválogatni.

Rövidesen eltüntetik, ígérte, de a szemétfát hordó konténerek újra jönnek. A Civil tanács egyesület évek óta gyűjt adományokat, tüzelőt nélkülöző családoknak. A szervezet elnöke szerint azok, akikkel a Házon kívül stábja beszélgetett, még ha büntetés terhe mellett is, de hozzájuthatnak maradék faanyagokhoz lomtalanításokból.

„Ez a jobbik eset, akik közel laknak Budapesthez. Viszont például Szabolcsban, Borsodban nincs ilyen lehetőség, ott gyakorlatilag bármit eltüzelnek, ami elég” – magyarázta a szervezet elnöke, aki szerint 

ezek az emberek legalább kétszer annyian vannak, mint tavaly.

#Házon kívül#Belföld#adásrészletek#szegénység#tüzelő#tűzifa#fűtés#büntetés#szociális tűzifa#ma