Bulvár
2023. december 20. 19:23
Stohl András balesetet szenvedett Békásmegyeren
A színész szerint pillanatnyi figyelmetlenség miatt történt a baleset.
Baleset-bűnügy
2023. december 20. 19:06
Meglett az adácsi betlehemből ellopott póni
Akinél megtalálták, azt állítja, hogy megvásárolta az állatot valakiktől.
Belföld
2023. december 20. 18:59
Orbán Viktor: 2024-ben akár 5 százalékra is csökkenhet az infláció
A miniszterelnök szerint a jövőre már azért küzd az ország, hogy jobb legyen, nem pedig azért, hogy ne legyen rosszabb.
Baleset-bűnügy
2023. december 20. 18:13
Két lányt is megölt egy diósjenői férfi, az áldozatok anyja még segített is neki
Az egyik lány 19 éves volt és gyereket várt, a másik csak 14 éves volt.
Külföld
2023. december 20. 18:07
Háromgyerekes anya indul Putyin ellen a márciusi választáson
Jekatyerina Duncova szerint sem a Kreml, sem az oligarchák nem állnak mögötte, és van benne félelem.
Belföld
2023. december 20. 18:01
A kutyapárt jelöltjeként indul Juhász Péter az V. kerületben
A párt szerint Juhász Péter sokat tett a korrupció ellen, a többi jelöltet pedig nem tartják alkalmasnak. A helyi ellenzéki frakció vezetője, Kovács Alex Gábor azt javasolta, hogy legyen előválasztás januárban.
Külföld
2023. december 20. 17:58
A kokain legalizálásával próbálkoznának Svájcban
A kokain sokkal veszélyesebb, mint az alkohol vagy a kannabisz, de egyesek szerint a tiltás sem megoldás.
Kultúra
2023. december 20. 17:02
„Nincs egyszemélyi felelős”, Vidnyánszky Attila visszavonta a lemondását, továbbra is ő lesz a Nemzeti Színház vezetője
Lezárult a belső vizsgálat, senkit sem terhel egyszemélyi felelősség – közölte Csák János kulturális miniszter.
Életmód
2023. december 20. 16:57
A lányos apukák elszántsága: kislányával balettozott a kétméteres férfi
Már tízmilliók látták a szívmelengető jelenetet.
Külföld
2023. december 20. 16:35
Óriásbírságot kapott a YouTube Oroszországban
Az oroszok szerint „megbízhatatlan információkat” terjesztenek a „különleges katonai műveletnek” nevezett háborúról.
Külföld
2023. december 20. 16:31
Videón, ahogy majdnem egy babakocsit toló nőre esik egy autó
A kétéves gyerek anyja csak a reflexeinek köszönheti, hogy a jármű nem borult rájuk.
2:01
Videó2023. december 20. 16:29
Magának is osztott év végi jutalmat a miniszter hat éve
Magának is osztott év végi jutalmat Trócsányi László igazságügyi miniszter még 2017-ben. A Magyar Nemzet értesülései szerint nemcsak a tárcavezető, hanem négy államtitkára is kapott kétszázezer forint értékű Erzsébet-utalványt és 12 ezer forintért más ajándékot. A többi minisztériumban maguknak nem, csak a dolgozóknak osztottak úgynevezett karácsonyi pulykapénzt. A legbőkezűbb Pintér Sándor volt, a Belügyminisztériumban átlagosan négyszázezer forintot kaphattak a dolgozók. Azóta nincs már Erzsébet-utalvány és Trócsányi László sem miniszter.
Európa
2023. december 20. 16:23
Három pornóoldalnak is körmére néz az EU
Hatékonyabb fellépést várnak tőlük a kiskorúak védelméért és az illegális tartalmakkal szemben.
Külföld
2023. december 20. 16:04
Negyven túsz elengedését ajánlotta fel a Hamász
A szervezet egyhetes tűszünetet is kínált, Izrael pedig állítólag ahhoz ragaszkodott, hogy engedjék el a túszok között maradt összes nőt és beteg férfit.
Galéria
Bulvár2023. december 20. 15:53
Az RTL hírességei csúnya pulcsiban karácsonyoznak
Képgaléria RTL-es csúnya pulcsikról.
Külföld
2023. december 20. 15:38
Megfojtotta saját gyerekét a házaspár, mert a lány nem akart hozzámenni a neki kijelölt férfihez
Olaszországban életfogytiglani börtönre ítélték az elkövetőket, igaz, az anya nincs meg, feltehetően Pakisztánban bujkál.
Életmód
2023. december 20. 15:34
Azt kéri a Mikulástól egy négyéves kislány, hogy hozza vissza az ellopott szamarát
Winstont azért lophatták el, hogy betlehemes játékokban szerepeltessék.
Belföld
2023. december 20. 15:27
Karácsony 12 fokban – késett két lakó a gázszerelésről, az MVM januárig nem kapcsolja vissza a fűtést az egész házban
A budapesti Diószegi Sámuel utcában található épület lakói durva meglepetést kaptak karácsonyra a gázszerelőktől.
Gazdaság
2023. december 20. 15:07
Ázsiai szállodalánc nyit luxushotelt a Gellért épületében
Az értékes ingatlan Tiborcz István cégének portfóliójába tartozik.
Külföld
2023. december 20. 15:02
„Nem értem, hogyan lehet valaki úgy az EU-tagja, hogy közben árt az Uniónak” – mondta Zelenszkij tanácsadója Orbánról
A két ország viszonyát azért nem egyetlen ember határozza meg – tette hozzá Mihajlo Podoljak.
Gazdaság
2023. december 20. 14:53
Két agrárcéggel bővítette birodalmát Mészáros Lőrinc
A Mészáros Csoport közleménye szerint egyre gyakoribb, hogy maguk a termelők kínálják fel földjeiket megvételre.
Külföld
2023. december 20. 14:38
Beperelik a kormányt a diákok Dél-Koreában, mert a tervezetthez képest 90 másodperccel előbb ért véget a vizsgájuk
A világ legnehezebb vizsgasorozata 8 órán keresztül tart és gyakorlatilag a tanulók egész életét meghatározza.
Külföld
2023. december 20. 14:33
Kirúgta az új lengyel kormány a közmédia vezetőit, megszűnt a lengyel M1 adása
Az ellenzékbe szorult Kaczyński-párt „brutális támadásról” beszél.
Kultúra
2023. december 20. 14:26
„Rettegtem, hogy ha nem stimmel valami, én leszek a fickó, aki megölte Johnny Deppet” – exkluzív interjú John Badhammel, a Szombat esti láz legendás rendezőjével
A Szombat esti lázzal szupersztárrá tette John Travoltát, de dolgozott Mel Gibsonnal, Goldie Hawnnal, Michael J. Foxszal, Johnny Depp-pel, Bridget Fondával és még számos sztárral. John Badham filmrendezővel hollywoodi kalandjairól, Travolta hófehér öltönyéről és diszkós mozdulatairól, Goldie Hawn meggyőzéséről, Christopher Walken maximalizmusáról és egy részeg főszereplőről is beszélgettünk.
Sport
2023. december 20. 14:16
Sakktörténelmet írt egy nyolcéves csodagyerek Zágrábban
Nála jóval idősebb sakkmestereket legyőzve Bodhana Sivanandan, egy nyolcéves brit kislány lett a legjobb női játékos a Zágrábban rendezett európai sakkversenyen.
Életmód
2023. december 20. 14:11
Fordulat: egyre többen az ölelést választják a szex helyett
Az összebújás mindent visz.
Külföld
2023. december 20. 13:52
Őrizetbe vettek egy cégvezetőt a beomlott székelyudvarhelyi kollégium ügyében
A László Szilveszter Sándor vezette cég végezte a csatornázási munkálatokat. Egy diák meghalt, egy pedig válságos állapotban van.
Bulvár
2023. december 20. 13:36
Disznóvágás is volt Vadon Jani utolsó munkanapján a Rádió 1-ben
Vadon Jani 15 év után hagyta ott a Rádió 1-et és reggeli műsorvezető kollégáit, Balázsékat, akik sírva-vigadva búcsúztak tőle, még disznótor is volt.
Külföld
2023. december 20. 13:30
Hatalmasat megy a TikTokon a bögre-elmélet, amiből minden vendég megtudhatja, mit gondolnak róla
Egy bögre többet mond ezer szónál.
Belföld
2023. december 20. 13:12
Karácsony Gergely: Budapest segít Érd, Diósd és Törökbálint vízellátási gondjain
A Fővárosi Vízművek és Fővárosi Közterület-fenntartó éjjel-nappal jelen van az érintett területeken lajtos kocsikkal. Kedden összesen 10 fordulót teljesítettek, közel 300 háztartásban biztosítottak ideiglenes vízellátást.
Belföld
2023. december 20. 13:04
Januárban jöhet a következő pedagógussztrájk
De csütörtökön még tárgyalnak a minisztériummal.
Belföld
2023. december 20. 13:00
Párkapcsolati workshopot indít Hodász András
Idén hagyta el a papi pályát, ezután pedig coming outolt.
Külföld
2023. december 20. 12:43
Egy spanyol újságírónő azzal vádolja Depardieu-t, hogy interjú közben megerőszakolta
Ruth Baza 23 éves volt, amikor 1995-ben, Párizsban meginterjúvolta a sztárt.
Gazdaság
2023. december 20. 12:37
A durbincs, ami visszadja a karácsonyt: hatalmas halcsata bontakozott ki a Lidl és az Aldi között
A Lidl halpéntekjére csütörtöki halakciókkal reagált az Aldi, mire a Lidl még jobban alávágott a haláraknak, de az Aldi sem maradt adós a válasszal.
Baleset-bűnügy
2023. december 20. 12:36
Óriási küzdelem zajlott egy 15 éves fiú életéért egy Pest megyei sportpályán
Az egyik Pest megyei sportcsarnokban lett rosszul egy diák kedden, elképesztő küzdelem zajlott az életéért.
Gazdaság
2023. december 20. 12:13
Ma 165-ször kerül többe egy kiló pirospaprika, mint 1995-ben
Brutális inflációról árulkodnak a Központi Statisztikai Hivatal három évtizedre visszanyúló adatai. A piros paprika a rekorder, de vajon kitalálják-e, melyik két termék tartozik még a drágulási bajnokok közé?
Gazdaság
2023. december 20. 12:08
Hambi nélkül szenteste: december 24-én a McDonald’s is zárva tart
Csak két egység üzemel majd a nagy napon.
Belföld
2023. december 20. 12:04
SZÉP-kártya: a SPAR is digitális elfogadóhely lett, év végéig lehet hideg élelmiszert venni
A szállodák és éttermek szövetségénél örülnek, mert jövőre az élelmiszerüzletekkel már nem kell versenyezniük a SZÉP-kártyás pénzekért.
Belföld
2023. december 20. 11:44
Vízhiány Törökbálinton: bezárt az iskola, az óvoda és a bölcsőde
Ha a helyiek nem fognak össze, Érden karácsonykor is vízhiány lehet.
Baleset-bűnügy
2023. december 20. 11:38
Életfogytiglant kértek a diósjenői férfire, aki egy hónap különbséggel verte agyon két nevelt lányát
A vád szerint nevelőapjuk ölhette meg a 19 és 14 éves diósjenői testvérpárt, a nyomozást 14 év után zárták le, miután nemrég előkerültek a kisebbik lány maradványai is.
Európa
2023. december 20. 11:27
Megállapodás született az uniós migrációs és menekültügyi paktumról
A paktumban rögzített öt jogszabály érinti a menedékjog és a migráció kezelésének minden szakaszát.
Külföld
2023. december 20. 11:23
George Clooney szívbe markoló szavai Matthew Perryről: Fogalmam sem volt, hogy napi 12 Vicodinon él
Közelről látta, hogy Perry boldogtalan, de azt nem tudta, hogy ennyire.
Tudomány-Tech
2023. december 20. 10:50
Tragédia: már több mint száz elefánt halt szomjan Zimbabwe legnagyobb nemzeti parkjában
A zimbabwei park populációját megtizedelő példátlan aszály a szakértők szerint a klímakatasztrófa egyik súlyos tünete.
Bulvár
2023. december 20. 10:46
Barbie-ünnep: összeházasodott Hollywood értelmiségi álompárja
A Barbie-n is együtt dolgoztak.
Galéria
Külföld2023. december 20. 10:39
Erdogan Orbánnak ajándékozott elektromos autója nem rossz, de smafu ahhoz képest, amit Sztálin adott Kim Ir szennek
Ritkán gondolunk bele, hogy nemcsak karácsonykor, de a diplomáciában is fontos szerephez jutnak a kisebb-nagyobb értékű ajándékok. Recep Tayyip Erdogan török elnök és Orbán Viktor most mindenkit emlékeztetett erre – mi pedig ennek apropóján megnéztük, hol helyezkedik el a hétfői török-magyar ajándékcsere a nemzetközi protokollmezőnyben. Meghökkentő képgalériánkból pedig az is kiderül, ki ajándékozott két lábon álló, kitömött krokodilt Észak-Korea egykori szeretett vezérének.
Külföld
2023. december 20. 10:31
Folytatódtak a Fico-ellenes tömegtüntetések Szlovákiában
Tízezrek tüntettek kedd este is Szlovákia-szerte, hogy tiltakozzanak az oroszbarát fordulatot végrehajtó Fico-kormány ellen.
Külföld
2023. december 20. 10:29
Az Emmy-díjas hollywoodi producer menyének feldarabolt testét találták meg a szemetesben
Az áldozat férjét vádolják a gyilkossággal.
2:29
Videó2023. december 20. 10:19
Farkasházi Tivadar: „Engem a Bajor meg a Gálvölgyi csinált meg”
2017-ben ezen a napon újra együtt láthattuk a Heti Hetes szereplőit, akik a műsor egykori főszerkesztőjének, Ónodi Györgynek köszönhetően együtt nosztalgiáztak a közösen töltött 17 évről. Az esemény apropója annak a könyvnek a bemutatója volt, amit Ónodi a műsorról írt, Feketeleves címmel. Összegyűjtötte benne 17 év el nem mesélt történeteit, olvasói leveleit és Kern András elfogott szerzeményeit is, de több kulisszatitokra is fény derült – egyet a videóban fel is fedtünk.
Bulvár
2023. december 20. 10:00
Shane Tusup kiakadt, és beszólt Diósdnak a vízhiány miatt
Szombatig nem lesz víz Diósdon, amire felháborodott instasztoris posztban reagált az úszóedző, terhes menyasszonya védelmére kelve.
Bulvár
2023. december 20. 9:36
„Életem legnehezebb napja… Eltemettük az őrangyalomat” – Nagy Melanie meggyilkolt unokaöccsét gyászolja
M. György holttestét és Mercedesét egy Budapesti környéki épületben találták meg.



