„Rettegtem, hogy ha nem stimmel valami, én leszek a fickó, aki megölte Johnny Deppet” – exkluzív interjú John Badhammel, a Szombat esti láz legendás rendezőjével

Eredetileg úgy volt, hogy az első Rocky-film rendezője, John G. Avildsen csinálja meg a Szombat esti lázat. Aztán mégis önt hívták. Mi történt?

Annyit tudok, hogy Avildsen és a producer, Robert Stigwood nem tudtak közös nevezőre jutni, hogy melyik forgatókönyv-változatot forgassák le. A forgatókönyvet Norman Wexler (a Serpico forgatókönyvírója) írta, akit egyébként Avildsen hozott magával, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy lecserélje Wexlert, mert túl hosszúnak találta a szkriptjét. Íratott is egy másik forgatókönyvet, de a producer maradt volna Wexler változatánál. A felek egymásnak feszültek, és ezen a ponton született meg a döntés, hogy akkor rendezze meg a filmet valaki más. 

Én akkor már ismertem Stigwoodot, úgy volt, én rendezem egy másik filmjét, a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Bandet. Nos, nem én rendeztem meg, viszont megrendeztem a Szombat esti lázat. 

Bár kezdetben voltak kételyeim, hiszen mit tudhat a New York-i diszkóvilágról egy alabamai fickó, akinek Brooklyn egy másik bolygó? De Wexler forgatókönyve mindenben eligazított.

Lehetett érezni a forgatás során, hogy ez egy sztárcsináló film lesz? Mégiscsak a Szombat esti láz miatt lett szupersztár John Travoltából.

Benne volt a levegőben. Azért a Welcome Back, Kottercímű tévésorozata már jelezte, hogy nagy dolgok vannak készülőben. De ha addig nem sejtettem volna, az első forgatási napon megbizonyosodhattam arról, hogy John mekkora sztár lesz. Reggel volt, egy metrómegállóban készítettük elő az első jelenetet, vagyis hát próbáltuk volna, de amint észrevették Johnt, az iskolába tartó lányok szinte szó szerint őrjöngeni kezdtek. Nem is tudtuk felvenni a jelenetet, pakolnunk kellett.

A híressé vált táncmozdulatokat átbeszélte Travoltával?

Rengeteget beszéltünk a táncokról, és a híres fehér öltöny is vita tárgyát képezte. John fekete öltönyt akart, de azzal érveltem, hogy a fekete öltönyök nem mutatnak olyan jól a diszkó sötétjében, ellenben a fehér öltöny rögtön kirí a tömegből. Sikerült Johnt meggyőznöm. Már csak a beszerzés volt hátra, a kosztümösünk, Patrizia von Brandenstein el is költötte a teljes kosztümköltségvetést két fehér öltönyre. Kis költségvetésű filmnek számítottunk. A felvételek között Johnnak öltönyt kellett cserélnie, ami lekerült róla, azt egy hajszárítóval próbáltuk kiszárítani.

Említette, hogy korábban semmit sem tudott a New York-i diszkókról. Ez mégiscsak hátrányt jelenthetett, amikor Travolta táncos jeleneteit rendezte.

Köszönettel tartozom anyámnak, amiért 13 évesen elhajtott a tánciskolába. Amikor a film előkészítése során lementem a New York-i diszkókba, meglepve tapasztaltam, hogy amit a táncparketten látok, az nem sokban különbözik az olyan kötelező tánciskolai műfajoktól, mint a foxtrott, a szamba, vagy a cha-cha-cha. Ez adott némi biztonságot. 

Azt szeretettem volna, ha John mozdulatai olyanok, mintha azokat ott helyben, a diszkóban tanulta volna el a körülötte táncolóktól. Nem iskolázott, kifinomult mozdulatokat akartam. Azt akartam, hogy Travolta minden elegánsabb táncpózt felejtsen el. 

Csak semmi elegancia, ez itt a környékbeli kölykök világa. A diszkóban mindenki a mellette táncolóktól tanul, ezt akartam Travolta mozdulataiban viszontlátni.

A nyolcvanas években Travolta visszatért Tony Manero szerepében, bár ne tette volna: a folytatást, az Életben maradni című filmet Sylvester Stallone rendezte, ismét a Bee Gees zenélt, de az eredmény önmaga paródiája lett, méltatlan a Saturday Night Live-hoz.

Mármint a Saturday Night Feverhez. Nem maga az első, és nem is az utolsó, aki összekeveri a kettőt, régóta együtt élek ezzel, megszoktam már. De mit is kérdezett?

Az Életben maradni…

Nem állíthatom, hogy oda voltam a forgatókönyvért. Exkuzáltam magam, hogy ha lehet, én ezt most nem szeretném megrendezni. Amikor odaadták Stallone-nak, azt gondoltam, nem is rossz ötlet, új ember, új nézőpont, Stallone talán valami újat hoz. Sok mindent el lehet mondani a filmjéről, de azt nem, hogy olcsó lett volna. Lehet, hogy a koncepció az volt, de a filmre rengeteget költöttek. De hát mindig ez van a folytatásokkal. Az eredeti filmet kevesebb mint négymillió dollárból hoztuk ki.

A Szombat esti láz után csinált egy Drakula-filmet Frank Langellával a híres vérszívó és Laurence Olivier-vel Van Helsing szerepében. Anyagi bukás volt.

Volt, aki azzal magyarázta a bukást, hogy túl angolos filmet csináltunk, túl elegánsat. Talán valami durvábbra lett volna szükség. Aki elment megnézni, elégedett volt a filmmel és Frank Langella Drakula-alakításával, romantikus hódítót csináltunk Drakulából, de ez kevés volt ahhoz, hogy tóduljanak a népek a moziba. Csalódás volt, kétségtelen, ugyanakkor elmondhatom, hogy egyetlen filmemért sem kaptam annyi elismerést, beleértve a Szombat esti lázat is, mint amennyit a Drakuláért kaptam a science-fiction és horrorfilmes közösségektől.

Kamaszkorom egyik mozis szenzációja volt Roy Scheider szuperhelikopteres filmje, a Kék villám. Scheider volt a jó zsaru, Malcolm McDowell pedig a főgonosz. Jól bírták a helikopterezést?

Scheiderrel nem volt gond, de Malcolm McDowell nem akart helikopterezni, bele is íratta a szerződésébe, hogy semmiféle helikopterbe nem ül be. Még szerencse, hogy engem erről valami bürokratikus gikszer miatt nem értesítettek. Azzal fogadtam, amikor megjelent a forgatáson, hogy gyorsan, Malcolm, vedd fel a sisakod, mindjárt felszállunk. Emlékszem, ott állt Roy Scheider, Warren Oates és Daniel Stern, azt hiszem, Malcolm nem akart lebőgni előttük, ezért nem tiltakozott.

Miután a felvételnek vége volt, és leszálltunk, Malcolm kitántorgott a gépből, de nem jutott messzire, csak a legközelebbi falig, amit annak rendje és módja szerint leokádott. 

Később már jobban ment, hozzászokott a helikopterhez.

A Rambót miért nem rendezte meg? Azt olvastam, hogy az ön verziójában Travolta játszotta volna a vietnámi veteránt.

Egy darabig valóban együtt dolgoztam a Rambo egyik eredeti forgatókönyvírójával, William Sackheimmal, de aztán közbejöttek más projektek. Nagyon távol voltunk még a szereposztástól. De amikor hallottam, hogy Stallone lesz Rambo, azt gondoltam, megtalálták a megfelelő embert a feladatra. Bevallom, Travolta nem jutott eszembe, de érdekes ötlet. Ha akkor nem is gondoltam rá, a későbbi filmjeit elnézve lehet, hogy meg tudná csinálni.

Egy időben egymás után készítette az akcióvígjátékokat, megrendezte a Zsarulesent, aztán a Palimadárt, aztán a Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettőt, aztán a Zsarulesen folytatását. A Palimadárnak Mel Gibson és Goldie Hawn a főszereplői – Gibson állítólag kaszkadőr nélkül akart dolgozni, és meggyőzte Hawnt is, hogy neki sincs szüksége kaszkadőrre.

Egy rendezőnek tudnia kell kezelni az ilyen helyzeteket. Ha a színész veszélybe sodorná magát és másokat, le kell róla beszélni, nincs mese. De nem is csak a sztárokról van szó. Már egy kificamított boka meg tud bénítani egy egész produkciót, ellehetetlenítheti az egész stáb munkáját. Ez azért elég erős érv amellett, hogy a sztárok a kaszkadőreikre hagyják a veszélyes akciókat, azokra, akiket egyébként maguk választottak ki.

Gibson sem csinált mindent maga, kapásból tudok olyan jeleneket mondani – ilyen volt például a motorozás – amihez kaszkadőrt vett igénybe. Egy részét ő csinálta, egy részét a dublőre. 

Egy másik jelenetben Goldie Hawn egy óriáskeréken ül, majd felnéz és meglátja Mel Gibsont, ahogy az óriáskerék tetején mászkál. Gondolja, hogy hagytam volna, hogy ő maga csinálja? Dehogy hagytam! Goldie Hawnt ellenben arról kellett győzködnöm, hogy üljön fel a hullámvasútra, és ne a dublőrét ültesse fel. A hullámvasút, különösen ha csak ülni kell rajta, nem jelent veszélyt. 

Volt más is, amiről le kellett beszélnie a sztárjait?

Goldie Hawn egyszer azzal jött, hogy hadd vezessen az autósüldözéses jelenetben, amit Vancouver közepén vettünk fel. Ez az az üldözés, ahol Mel Gibson fejjel lefelé lóg ki a kocsiból. 

Goldie azzal érvelt, hogy elég jól vezeti a Porschéjét, szerinte ezzel a jelenettel is elboldogulna. 

Le kellett beszélnem róla. Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy egy dolog mindenféle kunsztokat csinálni egy nagy parkolóban, ahol nem üthet el semmit és senkit, de nagyon más, ha Vancouver nem túl széles utcáin forgatunk. Szerencsére hallgatott rám. Elég élethűen mutat, ahogy mímeli a vezetést.

Mel Gibson ekkor már túl volt három Mad Max- és két Halálos fegyver-filmen, Hollywood egyik legnagyobb akciósztárjának számított. A későbbi magánéleti botrányai aztán egy egészen más embert mutattak. Látszott ebből bármi is ott a forgatáson, 1990-ben?

Nagyon kevés, majdhogynem semmi. Én csak annyit láttam, hogy koncentráltan dolgozik a filmen. Ami később mint magánemberről kiderült róla, újdonság volt a számomra. Rosszul is érintett, de mára mintha összeszedte volna magát.

A Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő klasszikus vígjátéki alaphelyzetre épít: Michael J. Fox az elkényeztetett filmsztár, aki egy kemény zsarut készül eljátszani, James Woods pedig a kemény zsaru, aki a háta közepére kívánja, hogy betanítsa a primadonnás viselkedésű színészt. Az ön ötlete volt Woods és Fox párosítása?

Időbe telt, míg összejött a szereposztás. Úgy volt, Kevin Kline-nal csináljuk meg a filmet, de Kevin néhány hét elteltével meggondolta magát, hogy ez mégsem neki való. Kevin Kline után Gene Hackmanhez fordultunk. 

Mire azonban Gene-hez eljutottunk, Michael J. Fox már elvállalta a hollywoodi sztár szerepét, Hackman pedig azt mondta: túl idős vagyok én ehhez a kölyökhöz! Így lett végül a James Woods – Michael J. Fox páros. 

Jól működött köztük a kémia, kölcsönös volt a tisztelet, de Michael J. Foxnak résen kellett lennie, különben Jimmy Woods seperc alatt lejátszotta volna. James Woods egyike a világ nagy lejátszóinak. Michael lépést tartott vele, de volt egy kis jóféle színészi feszültség közöttük.

1993-ben önre bíztak Luc Besson Nikita című filmjének hollywoodi remake-jét: a Bérgyilkosnőben Bridget Fonda játszotta a főszerepet.

Láttam Cameron Crowe filmjében, a Facérokban, nagyon tetszett a játéka. Olyasvalakit akartam, akiben megvan a sebezhetőség, de képes elhitetni, hogy a felszín alatt nagy erők fortyognak, amik csak arra várnak, hogy kitörhessenek. És ezt Bridget Fonda remekül hozta is. Egyébként amikor a Warner megvásárolta a Nikita jogait, Luc Bessont bízták meg az amerikai remake megrendezésével. Aztán egy nap Luc Besson valószínűleg azzal a nyugtalanító felismeréssel ébredt, hogy minek is csinálná meg kétszer ugyanazt. Alighanem én is így éreztem volna.

A film fogadtatása nem volt túl lelkes, az általános vélekedés az volt, hogy, na Hollywood már megint lenyúlt egy európai sikerfilmet.

Nagyon szerettem Besson Nikitáját, én jelentkeztem a stúdiónál, hogy szerintem remek amerikai akciófilmet lehetne csinálni belőle. Nem egy szolgaian hű másolatot, hanem egy önálló filmet, igazi amerikai sztorit.  De nem lepett meg a zúgolódás, hogy már megint valaki más kultúrkincsére tettük rá a kezünket.

Nemcsak Bridget Fondából csinált akcióhőst, de Johnny Deppből is: az 1995-ös Holtidő előtt Depp nem nagyon csinált ilyesmit.

Azt hiszem, Johnny Deppet elsősorban a szerep vonzotta, hogy egy kisvárosi könyvelőt alakíthat, egy teljesen hétköznapi fickót, akinek nincs semmiféle sötét oldala, és mégis olyan helyzetbe kerül, hogy teljesen kicsúszik a lába alól a talaj. Mindez pedig egy thrillerben. Johnny Depp remekül csinálta, teljes erőbedobással, bár emlékszem egy reggelre, valamikor fél 8 fele kezdtük előkészíteni az első jelenetet: ott ült nem messze tőlem, kezében kávéval, és ahogy ránéztem, az a határozott érzésem támadt, hogy ez a fickó nem látott ágyat előző éjszaka. Aztán Johnny Depp kijött a sminkből, és minden simán ment.

A húzósabb akciójelenetek során sem jelentetett gondot, hogy a főszereplő kialvatlan?

Johnny olyan volt, mint egy gyerek, aki jól érzi magát. Pedig volt egy valóban húzós jelenetünk, ha emlékszik, a film jó kétharmadánál Christopher Walken gyakorlatilag leveti Johnnyt egy erkélyről. És valóban ledobtuk Johnny Deppet, tíz emeletnyit zuhant, és ezt három-négyszer meg is ismételtük. Persze rajta volt a heveder és minden, a köteleket az utómunka során radíroztuk ki, de a lehető legvalóságosabb hatást szerettük volna elérni. Persze rettegtem, hogy ha nem stimmel valami, én leszek az a fickó, aki megölte Johnny Deppet.

És Walken, az oldschool filmlegenda?

Chris Walken a legapróbb részletre is felkészült. Nagy szakmai alázattal gyakorolta azt is, hogyan kell gyorsan megtölteni egy pisztolyt. Ugyanolyan alaposan készült erre is, mintha táncos fellépése lenne. Hiszen tudjuk, milyen nagyszerű táncos, nézze csak meg a Filléreső című filmjét! Itt azonban fegyveres jelenete volt, nem táncos. 

De a pisztolyt is mintha egy táncos mozdulataival töltötte volna meg. 

Johnny Depp ötlete volt egyébként, hogy Chris Walken is szerepeljen a filmben. Mások is szóba kerültek, például Bob Hoskins, de Johnny ajánlotta Walkent.

Ha már Christopher Walken felkészülése szóba került: ki volt a legfelkészületlenebb színész, akivel valaha is dolgozott?

Azt hiszem, már meghalt, de nem akarom néven nevezni. Egy televíziós pilotot forgattunk, és a főszereplő színész végig részeg volt. Szörnyű forgatás volt. A pilot elkészült, de nem rendelték be a sorozatot. A sztárok ingerlékenységét, a furcsa szokásaikat tudom kezelni, de ha valaki drogozik vagy részeg, azzal nem tudok mit kezdeni. Ha valaki nem ura magának, és ez az alakításán is látszik, azt senkinek sem kívánom.

Nyitókép: John Badham a Drakula forgatásán Universal Pictures/The Mirisch Corporation/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images