Legfrissebb tartalmak

2:27
HíradóNem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket
2023. május 26. 18:22

Nem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket

Utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy ne mondjanak le a Schadl-ügy kirobbanása után – ez egy hangfelvételből derül ki, amit Hadházy Ákos független képviselő hozott nyilvánosságra. A felvételen egy korábbi elnökségi tag arról beszél, nem indokolták meg nekik, hogy miért csak most kellett visszaadniuk a megbízatásukat. Az is elhangzik, hogy a tisztújításkor kikötötték a választmánynak, hogy kiket kell megszavazniuk. Hadházy Ákos feljelentést tesz. Se a végrehajtói kartól, se a kormánytól nem kaptunk választ kérdéseinkre.  
1:42
ReggeliSzabados Ági hitét visszaadta a fiatalokban egy kurzus, amit volt egyetemén tartott
2023. május 26. 18:01

Szabados Ági hitét visszaadta a fiatalokban egy kurzus, amit volt egyetemén tartott

Ági mesterszakosoknak tartott előadást interjúzási technikákról és értékképviseletről, a hallgatók lelkesedése és érdeklődése pedig visszaadta a hitét egy új generációban. A Reggeli műsorvezetői is készülnek a hosszú hétvégére: Peller Anna a piknikezésről beszélt, Ági pedig Szegedre utazik. Olvasás, múzeumlátogatás, városnézés és piknik – sok jó dolgot lehet majd a három szabad nap alatt csinálni a műsorvezetők szerint.
BelföldVizsgára készültek a diákok, de végül Orbán Ráhel tartott előadást a BDPST Group gyakornoki programjáról
2023. május 26. 13:58

Vizsgára készültek a diákok, de végül Orbán Ráhel tartott előadást a BDPST Group gyakornoki programjáról

Az egyik zárthelyi dolgozat helyett Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya tartott előadást a Budapesti Corvinus Egyetemen – tudta meg az rtl.hu. A hallgatók elmondása szerint előző nap arra figyelmeztettek mindenkit, hogy a vizsgán részt kell venni, ám a zárthelyi helyett végül a BDPST Group szakmai gyakornoki programjáról hallgathattak meg egy tájékoztatást. A vállalat szerint a Corvinus határozta meg az időpontot, így nem tudtak arról, hogy emiatt el kell halasztani a vizsgát. 
3:03
VideóEzen a napon: „Csávókám!” – Gyurcsány Ferenc megtrollkodta Orbán Viktor Facebook-bejegyzését
2023. május 26. 13:00

Ezen a napon: „Csávókám!” – Gyurcsány Ferenc megtrollkodta Orbán Viktor Facebook-bejegyzését

2006. május 26-án, azaz éppen 17 évvel ezelőtt hangzott el a hírhedt őszödi beszéd. A beszéd tizenötödik évfordulóján Orbán Viktor is megemlékezett Gyurcsány Ferenc szónoklatáról, Facebook-oldalán feltette a kérdést: ki hol volt, amikor először hallotta a beszédet? Érkeztek is a válaszok szép számmal, a legnagyobb trollnak azonban a poszt főszereplője, maga Gyurcsány bizonyult.
6:26
ReggeliGömöri András Máté Torontóban fog filmszínészetet tanulni
2023. május 26. 11:25

Gömöri András Máté Torontóban fog filmszínészetet tanulni

Ha minden jól megy, szeptemberben kezdi majd a képzését Gömöri András Máté Kanadában. Azért döntött a külföldi iskola mellett, mert amennyire csak lehet, szeretne akcentus nélkül nyelvet beszélni, és ezt itthoni környezetben nem tudja megvalósítani. Úgy érzi, több is van benne jelenlegi szerepeinél, filmekben szeretne játszani. Párja, Polyák Lilla segít majd neki a kezdésben, például a lakásbérlésnél és a beiratkozásnál, de ő nem marad kint Andrással, ingázni fog majd.
8:02
ReggeliHorváth Tamás nagyobb show-k előtt 10-15 kilót is le tud dobni, ha kell
2023. május 26. 11:08

Horváth Tamás nagyobb show-k előtt 10-15 kilót is le tud dobni, ha kell

Elkészült Horváth Tamás és a Kowalsky meg a Vega első közös dala, a Fehér holló. Tomi kereste meg Kowát, nagy rajongója a csapatnak és Kowának is, a szellemiséggel és a dalokkal közvetített üzenetekkel teljes mértékben tud azonosulni. Szerinte Kowa mindig fontos üzeneteket fogalmaz meg számaiban. Közös daluk mondanivalója, hogy a tiszta szív az igazi érték, nem a pénz.