Baleset-bűnügy

Ráhúzta a kormányt egy rendőrre, 11 év börtönt kap a debreceni autós ámokfutó

rtl.hurtl.hu

2023. május 26. 12:33

A jogosítvány nélküli, nagyjából 120-140 km/órás sebességgel hajtó ámokfutó a hajsza közben egy intézkedő rendőr felé kormányozta autóját. A többszörös visszaeső férfit 11 év fegyházra ítélték. 

A bíróság tizenegy év szabadságvesztésre ítélte azt a debreceni autós ámokfutót, aki több mint egy évvel ezelőtt több településen át menekült a rendőrök elől, és kis híján elgázolt egy járőrt is – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.

Az esetről tavaly februárban a Híradó is beszámolt. A debreceni rendőrök 2022. február 8-án hajnalban meg akartak állítani egy autóst, aki jogosítvány nélkül vezetett. A férfi ugyanakkor többszöri felszólításra sem állt meg a rendőrök jelzésére, inkább a 4-es számú főúton Püspökladány irányába kezdett menekülni.


Az autót nagy erőkkel, több rendőrautóval követni kezdték, a hajsza több mint 100 kilométeren át tartott. Az út egyik pontján a rendőrök megpróbálták úgy megállítani, hogy a bal oldali belső sávban egy rendőrautót keresztbe állítottak, míg egy rendőr a külső sávban, az úttest szélén állva, fehér fényű lámpával körözve megállásra utasította.

Amikor a nagyjából 120-140 km/órás sebességgel hajtó ámokfutó a rendőrt meglátta, nem lassított, sőt a rendőr felé kormányozta autóját. A rendőr szerencsére még időben el tudott ugrani az autó elől, a hajsza pedig azzal végződött, hogy a menekülő férfi elvesztette uralmát az autója fölött, lesodródott az útról és az árokban kötött ki.

A Debreceni Járásbíróságon ítélet született az ámokfutó ügyében, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat.

A férfit halmazati büntetésül 11 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 7 év járművezetéstől eltiltásra ítélték.

A bíróság továbbá megállapította, hogy mivel a vádlott erőszakos többszörös visszaeső, ezért nem bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért nyújtott be fellebbezést, az ügyészségnek megfelelt az ítélet.

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége / YouTube

#Baleset-bűnügy#autós üldözés#debrecen#ámokfutó#bírósági ítélet#szabadságvesztés#hivatalos személy elleni erőszak#Videó

Címlapról ajánljuk