ÁMOKFUTÓ

„Borzasztóan magába fordult, kapucniban járt, hogy ne lássák az arcát” – megszólalt az iskolai lövöldözésre készülő miskolci fiú édesanyja

„Borzasztóan magába fordult, kapucniban járt, hogy ne lássák az arcát” – megszólalt az iskolai lövöldözésre készülő miskolci fiú édesanyja

2:34
HíradóImádja a szakmáját, ez az élete – több százezer forint gyűlt össze a taxis nőnek, akitől az Árpád hídi ámokfutó elvette kocsiját
2024. július 6. 17:57

Imádja a szakmáját, ez az élete – több százezer forint gyűlt össze a taxis nőnek, akitől az Árpád hídi ámokfutó elvette kocsiját

Az adományok mellé megható üzeneteket is kapott Ábrahám Györgyi. Metál Zoltán, a taxisszövetség elnöke azt mondta, az ügyintézésben is segítenek pórul járt társuknak. Megszólalt az ámokfutó egyik áldozatának édesanyja is, a fiatalok éppen esküvői meghívók kézbesítéséből indultak haza, amikor megtörtént a tragédia.
4:55
FókuszAgresszív volt, összeszedetlen, nem voltak koherens gondolatai, de ki akart szúrni mindenkivel – ezt mondják az Árpád hídi ámokfutóról
2024. július 5. 19:37

Agresszív volt, összeszedetlen, nem voltak koherens gondolatai, de ki akart szúrni mindenkivel – ezt mondják az Árpád hídi ámokfutóról

Egy 43 éves férfi saját és két másik ember halálát okozta szerda este, miután egy elrabolt taxival az Árpád hídon a forgalommal szemben belerohant egy Suzukiba, amibe ezután másik taxi is nekiment. A férfi Balatonlellén üzemeltetett egy büfét, a helyiek szerint kiszámíthatatlan és agresszív volt, és mindig igyekezett kiszúrni a többi helyi vállalkozással. A Fókusznak nyilatkozott az ellopott taxi sofőrje is, aki az autót örökségből vásárolta, és nem tudja, miből él majd meg, illetve egy igazságügyi orvosszakértő, aki szerint egy dizájnerdrogtól kiszámíthatatlan, őrjöngő emberrel találkozva egy dolgot tehetünk: kitérünk az útjából.
1:30
HíradóEnyhítettek a férfi büntetését, aki részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet
2024. május 23. 18:39

Enyhítettek a férfi büntetését, aki részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet

Jogerősen 5 és fél évre enyhítette a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet Győrújfalun. Első fokon 7 év börtönre ítélték. A nyomozás szerint 100-zal száguldva, cikázva vezetett a baleset előtt, hogy az utasait megijessze. Közben lesodródtak az útról, ahol először egy jelzőtáblának, majd egy fának csapódtak. Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.
0:16
VideóVideó: cserepeket dobált a háztetőről, rettegésben tartotta a helyieket a diósdi ámokfutó
2024. május 18. 10:52

Videó: cserepeket dobált a háztetőről, rettegésben tartotta a helyieket a diósdi ámokfutó

Alaposan felforgatta egy ámokfutó a Pest megyei Diósdon élők életét húsvét után. Először félmeztelenül dörömbölt egy családi ház ajtaján, ahova az ablaknak rohanva próbált bejutni. Egy kislány volt otthon a nagymamájával, a kicsi azóta sem heverte ki az átélteket. Miután a rendőrök megjelentek az ámokfutó felmászott egy ház tetejére, ahonnan cserepeket dobált le. 
1:58
HíradóVideón az ámokfutó mercis, életveszélyes helyzeteket idézett elő
2024. április 28. 18:29

Videón az ámokfutó mercis, életveszélyes helyzeteket idézett elő

Ámokfutó hajmeresztő manővereit rögzítették kamerák. A felvételeken látszik, amint egy autós nekimegy egy furgonnak, amit kilök az M0-s lehajtójára, majd segítségnyújtás nélkül elhajt. Ezt a közút kamerái mellett felvette egy autós fedélzeti kamerája is. A Budapesti Autósok Közössége több, hasonlóan életveszélyes manőverről készült felvételt hozott nyilvánosságra a napokban.
1:45
HíradóÉlőben közvetítették, ahogy mise közben megkéseltek egy püspököt Sydney-ben
2024. április 15. 19:00

Élőben közvetítették, ahogy mise közben megkéseltek egy püspököt Sydney-ben

Istentisztelet közben késelt meg egy püspököt egy férfi az ausztráliai Sydney-ben. A támadó több embert is megsebesített, mire le tudták teperni. A feldühödött hívők meg akarták lincselni a támadót, és összecsaptak a rendőrökkel. Két napon belül ez már a második késes támadás Sydney-ben, szombaton egy bevásárlóközpontban hat emberrel végzett egy ámokfutó. 
1:40
HíradóVideón, ahogy rendőrök elől menekül egy autós Pécsen – nem volt érvényes műszakija
2024. február 7. 17:47

Videón, ahogy rendőrök elől menekül egy autós Pécsen – nem volt érvényes műszakija

Videón a hajsza: több mint 30 kilométeren keresztül üldöztek a pécsi rendőrök egy sofőrt, aki egyszer már lebukott, hogy lejárt műszakijú autót vezet, de visszaült a volán mögé. Amikor másodjára is megpróbálták megállítani, ámokfutásba kezdett. Végül az autóját hátrahagyva elmenekült, de elfogták. A 2023 szeptemberében történt ügyben első fokon most ítélték el. Felfüggesztett börtönt kapott, és három évre a jogosítványát is elvették.
2:15
HíradóMint az amerikai filmekben, a rendőrök fedélzeti kamerája vette fel az autósüldözést
2024. február 2. 17:23

Mint az amerikai filmekben, a rendőrök fedélzeti kamerája vette fel az autósüldözést

Több mint 8 kilométeren át, bedrogozva menekült a rendőrök elől egy ámokfutó Veszprém megyében. A filmbe illő akciót a járőrök fedélzeti kamerája rögzítette. A sofőr azután kezdett száguldozni, hogy igazoltatni akarták. Végül Csórra érve kocsijával felborult, így sikerült elfogni. Kiderült: jogosítványa sem volt, ráadásul – információink szerint – felfüggesztett büntetés hatálya alatt állt. A bíróság letartóztatta.
1:57
HíradóElmenekült a rendőrök elől, majd hátrahagyta a kigyulladt kocsiját – továbbra is szökésben az ámokfutó
2024. január 28. 15:33

Elmenekült a rendőrök elől, majd hátrahagyta a kigyulladt kocsiját – továbbra is szökésben az ámokfutó

Továbbra is szökésben van a rendőrök elől menekülő ámokfutó, akit több mint 10 kilométeren át üldöztek a Nógrád megyei Pásztónál, csütörtökön. Igazoltatni akarták a sofőrt, aki gázt adott, és továbbhajtott. Egyik nézőnk kocsijának is majdnem nekiütközött, amikor forgalommal szemben hajtott fel a 21-es útra. Végül Jobbágyiba érve kigyulladt az autója. A sofőr kiugrott és elszaladt. A rendőrök térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják megtalálni.
BelföldAmerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna
2024. január 27. 14:11

Amerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna

Továbbra sincs vége a huzavonanának Svédország NATO-csatlakozása körül. Bár a magyar kormány korábban többször megígérte, hogy Magyarország nem utolsóként fogja ratifikálni a svédek NATO-tagságát, végül mégis így alakult, a törökök ugyanis kedd este megszavazták azt. Közben az amerikai nagykövet is megnézte a hírhedt lombkoronasétányt, majd a korrupció fontosságára hívta fel a figyelmet. A Fókusznak maszkban és eltorzított hangon interjút adott a titokzatos „Frontember”, aki megalkotta a kamu Azahriah-Szoboszlai dalt, és rengetegen próbálják kitalálni, ki lehet ő. Hamarosan új vetélkedő indul az RTL-en Gundel Takács Gáborral: Az ugrásban ha a játékos rosszul válaszol, a mélybe zuhan. A hét legizgalmasabb videói közül válogattunk.
3:13
FókuszEmlékezetkiesése lett, nem tudta, mit tett –  kirendelt védője szerint ezért hagyta el a baleset helyszínét az újpesti ámokfutó
2024. január 26. 18:37

Emlékezetkiesése lett, nem tudta, mit tett – kirendelt védője szerint ezért hagyta el a baleset helyszínét az újpesti ámokfutó

Csaknem háromnapos hajtóvadászat után egy barátja szigetszentmiklósi lakásában fogták el a nyomozók M. Pétert. A 40 éves férfi hétfő este Újpesten három, piros lámpánál várakozó autónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül, gyalog távozott. A balesetben hárman sérültek meg, egy 45 éves férfi olyan súlyosan, hogy a helyszínen meghalt. Az autóban mellette ült 14 éves kislánya, akit egy szemtanú mentett ki a járműből.
2:18
Híradó„El akartam vonni a figyelmét, hogy inkább erre lőjön" – megszólalt a prágai egyetemi lövöldözés egyik megrázó felvételét készítő újságíró
2023. december 22. 20:23

„El akartam vonni a figyelmét, hogy inkább erre lőjön" – megszólalt a prágai egyetemi lövöldözés egyik megrázó felvételét készítő újságíró

Valószínűleg korábban is ölt a prágai egyetemi tömeggyilkos: egy csecsemőt és a gyerek apját a múlt héten a cseh főváros közelében egy erdőben. A 24 éves diák csütörtök délutáni ámokfutása előtt az apjával is végzett. Csehország történetének legtöbb, 14 halálos áldozatot követelő vérengzése miatt szombatra nemzeti gyásznapot hirdettek.
2:06
HíradóA prágai az egyetemi lövöldöző első áldozata az apja volt – gyásznapot hirdettek az országban
2023. december 22. 17:32

A prágai az egyetemi lövöldöző első áldozata az apja volt – gyásznapot hirdettek az országban

Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton Csehországban, miután egy diák csütörtök délután 14 embert megölt és 25-öt megsebesített a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi karán. A 24 éves férfi – miután körbevették a rendőrök – öngyilkos lett. A hatóságok azt gyanítják: a múlt héten is ő végzett egy csecsemővel és az apjával a cseh főrváros közelében.
1:47
HíradóNem akart megállni a lejárt jogosítványa miatt, egy rendőrt és polgárőrt is elsodort az ámokfutó
2023. november 20. 17:36

Nem akart megállni a lejárt jogosítványa miatt, egy rendőrt és polgárőrt is elsodort az ámokfutó

Másfél évet kapott az a férfi, aki elsodort kocsijával egy rendőrt és egy polgárőrt szeptemberben Budapesten. Az esetet egy benzinkútnál rögzítette a biztonsági kamera. A sofőrt igazoltatni akarták, de gázt adott és elhajtott. Később kiderült, hogy rég lejárt a jogosítványa. A polgárőr és a rendőr csak könnyebben sérült meg. A férfit öt évre tiltották el a vezetéstől. Az ítélet nem jogerős. 
1:53
VideóVideón, ahogy az életükért futnak az amerikai tömeggyilkos elől az emberek
2023. október 26. 7:16

Videón, ahogy az életükért futnak az amerikai tömeggyilkos elől az emberek

Rengetegen meghaltak és több tucatnyian megsérültek, amikor egy férfi lövöldözni kezdett az Egyesült Államokban. Úgy tudni, az ámokfutó, okleveles lőfegyver-oktató. Tartalékos katona is volt, így gyakorlott fegyverforgatónak számít. A Lewistoni rendőrség két helyszínre vonult ki, egy étteremhez és egy bowling-teremhez. A két helyszín körülbelül 10 perces autóútra van egymástól. A férfi gépkarabéllyal támadt civilekre.
1:48
HíradóAz utolsó szó jogán azt hangsúlyozta, nem akarta elütni a rendőröket
2023. október 3. 18:37

Az utolsó szó jogán azt hangsúlyozta, nem akarta elütni a rendőröket

Nem jogerősen négy és fél évre ítélték az ámokfutót, aki tavaly márciusban karambolozott egy rendőrautóval, miután megpróbálták megállítani Miskolcon. A balesetben két rendőr maradandó sérüléseket szenvedett, és megsérült a sofőr két utasa is. Azért akarták megállítani a rendőrök, mert felismerték, ugyanis pár héttel korábban is hiába próbálták leinteni. A vádlott mindenkitől bocsánatot kért.
1:44
HíradóBosszút állhatott, amiért pszichotikus viselkedése miatt eltanácsolták az orvos szakmától, 3 embert ölt meg és gyújtogatott
2023. szeptember 29. 18:54

Bosszút állhatott, amiért pszichotikus viselkedése miatt eltanácsolták az orvos szakmától, 3 embert ölt meg és gyújtogatott

Három embert, köztük egy 14 éves lányt lőtt le egy ámokfutó a hollandiai Rotterdamban. A támadó előbb egy társasházban nyitott tüzet, majd átment egy klinikára, ahol végzett az egyik oktatóval. Mindkét helyszínen tüzet is gyújtott a lövöldözés után. A holland sajtó szerint az akciója bosszú lehetett azért, mert nem engedték, hogy orvosnak tanuljon.
1:06
VideóRémisztő videó: ellopta a közműcég terepjáróját, rendőröket gázolt vele
2023. szeptember 10. 15:48

Rémisztő videó: ellopta a közműcég terepjáróját, rendőröket gázolt vele

Félelmetes pillanatokat rögzítettek a testkamerák és a járőrkocsik kamerái. Csaknem 16 kilométeren át üldöztek a Los Angeles-i rendőrök egy ámokfutót, amikor az a Los Angeles-i közműcég lopott terepjárójával célba vette a rendőröket. Teljes erővel a rendőrautókba hajtott, volt, aki futva próbált megmenekülni. Az incidensben három rendőr sérült meg. A dühöngő férfit végül elkapták.
1:40
HíradóÖsszeverte, majd fejbe lőtte élettársát, menekülés közben még két embert megölt a bosnyák ámokfutó
2023. augusztus 12. 18:55

Összeverte, majd fejbe lőtte élettársát, menekülés közben még két embert megölt a bosnyák ámokfutó

Brutális ámokfutás Boszniában. Egy 35 éves férfi először a felismerhetetlenségig összeverte élettársát, majd fejbe lőtte. Borzalmas tettét élőben közvetítette az Instagramon. A helyszínről elmenekülve hátrahagyta 9 hónapos kislányát, útközben megölt még két embert, és megsebesített hármat. Tűzpárbajba keveredett az őt üldöző rendőrökkel is. Végül egy városszéli farmon önmagával is végzett. Megrázó tudósítás következik. 
2:24
HíradóParancsnoki vizsgálat deríti ki, hogy jogszerűen jártak-e el a rendörök, amikor a váci ámokfutót üldözték
2023. augusztus 5. 18:45

Parancsnoki vizsgálat deríti ki, hogy jogszerűen jártak-e el a rendörök, amikor a váci ámokfutót üldözték

Parancsnoki vizsgálat indult, a keddi autósüldözés miatt. Azt kell kideríteni, hogy a rendőrök jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak-e el, amikor egy száguldozó autóst próbáltak megállítani. Az RTL Híradónknak nyilatkozó közlekedési szakjogász szerint azt mindenképpen vizsgálni kell, miért szorították a rendőrök a betonelválasztónak a menekülő sofőrt.
1:39
HíradóCsaládja szerint a váci ámokfutó azért menekült a rendőrök elől az M2-esen, mert nem volt jogosítványa és emiatt megijedt
2023. augusztus 3. 18:30

Családja szerint a váci ámokfutó azért menekült a rendőrök elől az M2-esen, mert nem volt jogosítványa és emiatt megijedt

Nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa – ezt mondta Híradónknak a váci ámokfutó családja. Szerintük a rendőrök veszélyeztették a férfi életét, amikor a beton elválasztóra szorították a kocsiját. Rokonuk kedden reggel kezdett menekülni az igazoltatás elől. Az üldözést egy autós fedélzeti kamerája felvette. A 30 éves, kétgyerekes férfit a bíróság egy hónapra letartóztatta.