Híradó

Imádja a szakmáját, ez az élete – több százezer forint gyűlt össze a taxis nőnek, akitől az Árpád hídi ámokfutó elvette kocsiját

Hujder ZoltánHujder Zoltán

2024. július 6. 17:57

Az adományok mellé megható üzeneteket is kapott Ábrahám Györgyi. Metál Zoltán, a taxisszövetség elnöke azt mondta, az ügyintézésben is segítenek pórul járt társuknak. Megszólalt az ámokfutó egyik áldozatának édesanyja is, a fiatalok éppen esküvői meghívók kézbesítéséből indultak haza, amikor megtörtént a tragédia.

Ma lett volna az esküvője az Árpád hídi balesetben meghalt párnak. Az egyik áldozat, a 32 éves Mónika édesanyja sírva beszélt arról a Blikknek, hogy esküvő helyett temetésre készülnek, és a fiatalok éppen a meghívókat voltak kézbesíteni, mielőtt a baleset történt. A jegyespár Suzukijával szerda este egy lopott taxi ütközött, miután forgalommal szemben hajtott föl a hídra. A Suzukiban ülő pár és a taxit vezető tolvaj halt meg a balesetben. 

A taxisofőr nőnek, akitől az ámokfutó a kocsit ellopta, gyűjtést indítottak kollégái, hogy legyen mivel dolgoznia a jövőben, autója ugyanis totálkáros lett. Ábrahám Györgyi 18 éve taxizik. Imádja szakmáját, azt mondta, ez az élete. Eddig ő segítette beteg édesanyját is. 

A pórul járt taxis számlájára egy nap alatt több mint hatszázezer forint érkezett. Azt mondta: nagyon megható volt, hogy a pénz mellé a közlemény rovatban rengeteg támogató üzenetet kapott. Metál Zoltán, a taxisszövetség elnöke a Híradóban azt ígérte, hogy amiben csak lehet, segítenek neki. Teljes jogi hátteret és segítséget kínálnak neki a biztosítási és egyéb ügyintézésben.

A Telexnek nyilatkozó ügyvéd szerint a jegyespár családjának teljes kártérítés jár, amit az ellopott taxi kötelező biztosításának terhére fizethet a biztosító. A taxis kárát a casco fedezheti az eljárás végén. 

Ábrahám Györgyi pénteken sírva nyilatkozott a Híradónak. Azt mondta: „Nem a holttestek vagy a sérültek látványa visel meg, hanem az, hogy az emberi életet nem lehet visszahozni.”

#Híradó#Videó#Belföld#gyűjtés#jótékonyság#taxis#taxi#árpád híd#árpád hídi baleset#ámokfutó

Címlapról ajánljuk