Legfrissebb tartalmak

BelföldMiközben dübörög a toborzás, felfüggesztették a katonák lakáshoz jutását segítő konstrukciót
2023. május 26. 10:10

Miközben dübörög a toborzás, felfüggesztették a katonák lakáshoz jutását segítő konstrukciót

Az utolsó két bank is felfüggesztette a honvédségi lakáslízing lehetőségét, így jelenleg nem tudnak szerződést kötni a katonák ebben a konstrukcióban. Pedig ez a juttatás nagyban növelte a katonai pálya vonzerejét. Az egyik érintett bank azt közölte, hogy szélesebb körben elérhető és kedvezőbb konstrukciót szeretnének kidolgozni a honvédségi állomány számára, erről a honvédelmi tárcával egyeztetnek.
10:02
ReggeliNyugi, ő így játszik – a kutyafuttatókban vannak a legnagyobb balhék
2023. május 26. 10:07

Nyugi, ő így játszik – a kutyafuttatókban vannak a legnagyobb balhék

Önt zavarja, ha valaki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját? Két kutyás, N. Börcsök Viktória és Horváth Gergely beszélgettek erről. Viki egy fekete mopsz, Gergő egy francia bulldog gazdija. Gergő erdőben el szokta engedni négylábúját, de városban biztosan nem. Viki elmondta, hogy erdőben sem lenne szabad póráz nélkül sétáltatni, de akkor hol van az a terület, ahol a kutyák szabadon futhatnak?
7:42
ReggeliPeller Anna: Megmutatjuk azt a cipőt, amire azt mondtam, bocsánat, hogy ótvar
2023. május 26. 10:00

Peller Anna: Megmutatjuk azt a cipőt, amire azt mondtam, bocsánat, hogy ótvar

Mennyire szól rólunk az öltözködésünk, és mennyire arról, hogy a külvilágnak megfeleljünk? Holdampf Linda szerint tudni kell viselni azokat a darabokat, amik éppen az aktuális trendet határozzák meg. Peller Annának vízi szörny és búvárcipő jutott eszébe a Kanye West által elterjesztett aktuális cipőtrendről, a stylist szerint ahhoz is fel lehet öltözni. Ha nem érezzük jól magunkat ezekben a ruhákban, ha nem segítik az önkifejezésünket, akkor ezek nem nekünk valók – tette hozzá a stylist.
7:09
ReggeliKaróra és festmény, vagy esővíz és homok? – Polgár Árpád szerint erre érdemes kiadni rengeteg pénzt gyűjtőként
2023. május 26. 8:25

Karóra és festmény, vagy esővíz és homok? – Polgár Árpád szerint erre érdemes kiadni rengeteg pénzt gyűjtőként

36 millió forint egy üveg homokért? Tom Brady amerikaifutball-játékos februárban jelentette be visszavonulását, egy leleményes szurkoló pedig árverésre bocsátotta annak a strandnak egy üvegbe zárt homokját, ahol a bejelentés történt. Vajon ér ez annyit? Ha igen, akkor mi számít éréknek? Erről Polgár Árpád műkereskedővel beszélgettünk, akihez az oldtimer autók és karórák állnak közelebb.
7:08
ReggeliTrunk Tomi: A fiataloknak a cipők eladása egy belépési pont a vállalkozói világba
2023. május 26. 8:18

Trunk Tomi: A fiataloknak a cipők eladása egy belépési pont a vállalkozói világba

Trunk Tomi 10 éves korában kezdett érdeklődni a cipők iránt, német nyelvű YouTube-videókat nézett, ott talált rá a cipős közösségre. Azóta menő vállalkozást épített fel sneakerek eladásával. A fiatal vállalkozók körében meglepően népszerű a cipőkereskedés, ami Tomi szerint egy lázadás is, hogy más úton is el lehet kezdeni egy vállalkozást, mint ami eddig megszokott volt. Azt mondja, ez az első belépési pont egy fiatalnak, hogy saját maga vállalkozzon, és belőlük lesznek majd a jövő vállalatvezetői, akik jobbá teszik a világot.
10:02
VideóNemzeti influenza és Soros György rémtettei – ilyen volt a Gálvölgyi-féle RTL Híradó
2023. május 26. 6:34

Nemzeti influenza és Soros György rémtettei – ilyen volt a Gálvölgyi-féle RTL Híradó

2018 szilveszterén Gálvölgyi János ült az RTL Híradó műsorvezetői székeibe. A rosszulléte után a kórházat a héten elhagyó színész nem csak Erős Antónia, Szellő István és Pataki Zita bőrébe bújt bele, ő alakította a riportok szereplőit is. Gálvölgyi János hetvenötödik születésnapja alkalmából az rtl.hu-n bemutatjuk az öt évvel ezelőtti különkiadást. Jó szórakozást, és boldog születésnapot kívánunk!
5:58
VideóEzen a napon: „Talán azt is látod, mennyire arcul csapott mindannyiunkat a halálod” – Berki Mazsi először szólalt meg azután, hogy Krisztián meghalt
2023. május 26. 6:23

Ezen a napon: „Talán azt is látod, mennyire arcul csapott mindannyiunkat a halálod” – Berki Mazsi először szólalt meg azután, hogy Krisztián meghalt

Tavaly május 26-án temették el a három héttel korábban elhunyt Berki Krisztiánt. Özvegye, Mazsi megható beszéddel búcsúzott, Kökény Attila pedig énekelt barátja utolsó útján. Több százan búcsúztatták a volt labdarúgó celebet, a sírnál fehér galambokat engedtek a magasba, majd az urnát a Berki nagyobbik lánya által hozott plüsskutyával temették el. A Fókusszal Hajdú Péter és párja, valamint a Schobert házaspár osztotta meg érzéseit a temetésen.
KülföldPutyinék kolosszális kockázatokkal riogatnak az amerikai vadászgépek miatt, de már senki sem veszi komolyan Moszkva fenyegetéseit
2023. május 25. 20:55

Putyinék kolosszális kockázatokkal riogatnak az amerikai vadászgépek miatt, de már senki sem veszi komolyan Moszkva fenyegetéseit

Ukrajna pár hónap múlva már akár a légi fölény megszerzéséért is harcba szállhat, ha megkapja az F-16-os vadászgépet. Putyin erre már sokadszorra lengette be, hogy el fog durvulni az orosz-ukrán háború, de már alig veszi valaki komolyan, amikor a vörös vonal átlépését emlegeti. Már eddig is eszkalálódhatott volna a helyzet, mégsem történt semmi. Valóban eljöhet a fordulópont a háborúban?
6:00
FókuszKlein Dávid is segíti a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd keresését
2023. május 25. 20:14

Klein Dávid is segíti a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd keresését

Több mint 24 órája nincs hír Suhajda Szilárdról, aki arra vállalkozott, hogy oxigénpalack és kísérő nélkül mássza meg a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet. Utoljára szerda délután négy körül rögzítettek tőle GPS jelet. Szilárd feleségével, Timivel, aki egyben az expedíció sajtósa is, már ekkor is követni próbáltuk az eseményeket. A hegymászó szerda délelőtt 10 óra környékén jelentkezett be műholdas telefonon. Délután 4 órára a GPS sem frissült, és Szilárd műholdas telefonja is elérhetetlen volt. Nagyjából csütörtök délután 1 óra környékén sikerült elérni a nepáli kapcsolataikat, akik elmondták, hogy serpák indultak a magyar hegymászó keresésére. Klein Dávid, Suhajda Szilárd egykori társa segít Timiéknek óráról órára összerakni a képkockákat. 
2:17
HíradóA Magyar Turisztikai Ügynökség azt kéri, évi 12 milliós árbevétel alatt ne legyen kötelező az online adatszolgáltatás a vendéglátósoknak
2023. május 25. 19:52

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt kéri, évi 12 milliós árbevétel alatt ne legyen kötelező az online adatszolgáltatás a vendéglátósoknak

Mentesüljenek a vendéglátó kisvállalkozások a kötelező adatszolgáltatás alól. Erre tett javaslatot a Magyar Turisztikai Ügynökség a kormánynak. Hivatalosan júliustól lép életbe a valós idejű adatküldés arról, hogy a vendéglátóhelyek miből, mennyit adnak el. Az állami szervezet azt kéri, hogy ez ne vonatkozzon a 12 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozásokra.
4:56
FókuszIszlamista fegyveresek támadták meg a Mol üzemét Pakisztánban
2023. május 25. 19:45

Iszlamista fegyveresek támadták meg a Mol üzemét Pakisztánban

50 iszlamista fegyveres rohamozta meg a Mol földgáz- és olajkitermelő üzemét Pakisztán északnyugati részén kedd hajnalban. Csaknem 2 órán át folytattak tűzharcot a területet védő egységekkel. A támadásban négy rendőr és két biztonsági őr a helyszínen meghalt. Az ország a terrorizmus árnyékában él, ezernél is több fegyveres kiképző tábor bújik meg a hegyek között. 
2:49
HíradóVarga Mihály:  Maradnak a különadók, a családtámogatások és a rezsicsökkentés is
2023. május 25. 19:39

Varga Mihály: Maradnak a különadók, a családtámogatások és a rezsicsökkentés is

A pénzügyminiszter védelmi költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsét. Jövőre éves átlagban 6 százalékos inflációval, illetve 3 százalékos hiánnyal számolnak. A Miniszterelnökség vezetője elutasította az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó kérését. A DK rászorultsági alapon adna rezsitámogatást, ám Gulyás Gergely ezt is kizárta.
1:55
HíradóAgyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi, aki 12 évvel ezelőtt súlyos balesetben bénult le
2023. május 25. 19:38

Agyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi, aki 12 évvel ezelőtt súlyos balesetben bénult le

Agyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi. Svájci tudósok a kerékpáros balesetben lebénult beteg agyába és gerincvelőjébe olyan műszereket ültettek, amelyek képesek továbbítani az idegek elektromos jeleit. A kutatók szerint egyelőre kezdetleges az eljárás, de szeretnék, ha később bárki számára elérhető lenne.
1:30
HíradóAz összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését
2023. május 25. 19:36

Az összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését

Megszüntette a szekszárdi fideszes polgármester megbízatását a közgyűlés összeférhetetlenség miatt. Rájöttek, hogy Ács Rezső évek óta elnöke az önkormányzati vízközműcég stratégiai tanácsadó testületének, ezért havi 300 ezer forintos fizetés jár neki. A polgármester Facebook-oldalán azt írta, jogi úton támadja meg a határozatot, és ha valóban összeférhetetlenség áll fent, ő akarja eldönteni, melyik tisztségéről mond le.
6:24
Fókusz„B*szd meg apa, nem megyek le!” – Káromkodásokkal űzte a kutató-mentőket Carlos, a papagáj
2023. május 25. 19:32

„B*szd meg apa, nem megyek le!” – Káromkodásokkal űzte a kutató-mentőket Carlos, a papagáj

Carlos, a papagáj az „aki mer, az nyer” mondást biztosan cáfolja, miután messzebbre merészkedett a kelleténél, amivel fél napos tortúra vette kezdetét. Hajniék a kerten belül reptették volna, ám ő inkább a függetlenséget választotta. A közeli temető egyik fája annyira megtetszett neki, hogy sehogy sem tudták onnan lekönyörögni, 12 órán át.