Legfrissebb tartalmak

3:46
FókuszAuréliónak nem lesz könnyű visszailleszkedni a hétköznapokba
2024. február 19. 20:19

Auréliónak nem lesz könnyű visszailleszkedni a hétköznapokba

A hétvégén szabadult Aurélió a rácsok mögül. És bár az egykori villalakó komoly kondiban tartotta magát és sokat tanult, ahogy azt Young G vagyis az egykori villatárs VV Béci mondja, Auréliónak nem lesz könnyű visszailleszkedni a hétköznapokba. Apaként is helyt kell állnia mostantól, barátai azt mondják ott lesznek mellette. Sass Dániel üzent is Auréliónak a Fókusz kameráján keresztül.
6:26
FókuszZámbó Jimmy legkisebb fia lerántotta a leplet a „titkosított” Jimmy-aktákról
2024. február 19. 19:58

Zámbó Jimmy legkisebb fia lerántotta a leplet a „titkosított” Jimmy-aktákról

Zámbó Árpi nemrég arról beszélt, hogy tudomásuk szerint a testvére halálával kapcsolatos rendőrségi aktákat 25 évre titkosították. „Nyomozati anyagot nem láttunk, halotti boncolási jegyzőkönyvet sem” – mondta akkor. Zámbó Jimmy legkisebb fia Adrián viszont most már lezárná a Jimmy-aktákat. Huszonhárom évvel apja halála után szeretne végre titkok nélkül élni, ezért most a Fókusznak elmesélte, hogy mi igaz a titkos akták legendájából, és láthatja-e azokat még valaha a nagyközönség, vagy a tágabb család. 
5:57
FókuszDurván kigyúrta magát Szandika, a ValóVilág egykori plasztik cicababája, alig lehet ráismerni
2024. február 19. 19:46

Durván kigyúrta magát Szandika, a ValóVilág egykori plasztik cicababája, alig lehet ráismerni

VV Szandika csupán csak 20 éves volt, amikor a ValóVilágban fékezhetetlen nyelvétől még Alekosz is meghőkölt. Szandika 14 év elteltével már Lőrincz Alexandraként mutatkozik be és a Fókuszban kér bocsánatot mindenkitől, mindazért amit, és ahogy mondott a nyilvánosság előtt éveken át. Ma már alig lehet ráismerni az egykori szőke ciklonra, aki büszke rá, hogy indult már Fittness Európa-bajnokságon, erejét most pedig thai boksszal pallérozza. A fenti videóból az is kiderül, mit üzent egykori villatárásnak Alekosznak, amiért az rosszul bánik a gyengébbik nemmel. 
1:58
HíradóMagyar siker a BAFTÁN: Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője kapta a brit Oscart
2024. február 19. 19:24

Magyar siker a BAFTÁN: Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője kapta a brit Oscart

Magyar siker a brit Oscarnak is nevezett BAFTÁN. A legjobb díszletért járó díjat a Szegény páráknak ítélte oda a brit filmakadémia. A produkció berendezője a magyar Mihalek Zsuzsa, aki esélyes az Oscar-díjra is. A londoni gálán tarolt az Oppenheimer című alkotás Az életrajzi dráma összesen hét elismerést kapott, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó díjat.  
2:50
Híradó„A hatalomvágy beáldoz hitet, becsületet, tisztességet” – az áldozatokért imádkozott a református püspök, aki korábban lemondásra szólította fel Balog Zoltánt
2024. február 19. 19:23

„A hatalomvágy beáldoz hitet, becsületet, tisztességet” – az áldozatokért imádkozott a református püspök, aki korábban lemondásra szólította fel Balog Zoltánt

Az áldozatokért imádkozott a debreceni Nagytemplomban az a református püspök, aki korábban lemondásra szólította fel Balog Zoltánt. A közrádióban pedig Fabiny Tamás evangélikus püspök kért bocsánatot azoktól, akik a gyermekotthonokban váltak szexuális abúzus áldozatává. Kerestük Balog Zoltánt, akitől szerettük volna megtudni, hogy felveszi-e a kapcsolatot a bicskei gyerekotthon áldozatival, de nem kaptunk tőle választ.
1:59
HíradóOrbán Viktor szerint földszintes érv, hogy Magyarországon nincs elég víz az akkumulátorgyárakhoz
2024. február 19. 19:19

Orbán Viktor szerint földszintes érv, hogy Magyarországon nincs elég víz az akkumulátorgyárakhoz

Jobban kell figyelnie a tagállamoknak a vízkészletek beosztására és még jobban az akkumulátorgyárakra – mondta a hvg-nek adott interjújában az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa. Orbán Viktor szombati évértékelőjén földszintes érvnek nevezte, hogy Magyarországon ne lenne elég víz az akkumulátorgyárakhoz. A Párbeszéd szerint egyre több példa mutatja, hogy az akkumulátorgyárak nem tartják be a szabályokat.
3:25
HíradóHiába próbálkozott több helyen is Navalnij anyja, eddig nem adták ki neki a fia holttestét
2024. február 19. 19:17

Hiába próbálkozott több helyen is Navalnij anyja, eddig nem adták ki neki a fia holttestét

Folytatja a férje által megkezdett munkát  –  jelentette be az elhunyt orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij felesége. Julia Navalnaja videóüzenetében arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin ölte meg férjét. Az orosz elnök legfőbb politikai ellenfele börtönben halt meg a múlt héten. A hivatalos közlemény szerint: séta közben összeesett. A független orosz sajtó szerint a hatóságok nem mondanak igazat.
7:07
Cápák közöttA szelíd Cápát elbűvölő Szarvas Nikolett a kutatói karriert adta föl a gyógynövényekért
2024. február 19. 19:15

A szelíd Cápát elbűvölő Szarvas Nikolett a kutatói karriert adta föl a gyógynövényekért

Szarvas Nikolett, a HerbClinic megálmodója először négyéves korában találkozott a szomszéd néni kertjében gyógynövényekkel, a természetes gyógymódok iránti szenvedélye pedig azóta is tart. A vállalkozónak nehéz döntést kellett meghoznia, amikor szembement szülei akaratával, és felhagyott kutatói karrierjével, hogy minden idejét a gyógynövényeknek és az emberek segítésének szentelhesse. A bátorsága azonban kifizetődött, hiszen az összes Cápa elismerte vállalkozói tevékenységét, ráadásul Dr. Varga Eszterrel üzletet is kötöttek. Niki az rtl.hu-nak több sikertörténetet is elmesélt, ami a női termékenységet támogató rendszerének köszönhető, és arra is kitért, hogy hol tart a közös munka Eszterrel.
2:27
Híradó204 millió forintot dobtak össze az emberek, ebből több fiatalnak is tud segíteni Utcáról Lakásba Egyesület
2024. február 19. 19:00

204 millió forintot dobtak össze az emberek, ebből több fiatalnak is tud segíteni Utcáról Lakásba Egyesület

Befejeződött az adománygyűjtés, a mai adatok szerint 204 millió forintot gyűjtöttek össze a pénteki tüntetés szervezői. Eredetileg 25 millió forint volt a cél. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint azért tudott ennyire sikeres lenni az adománygyűjtés, mert az influenszerek a társadalom széles rétegét tudták megszólítani, az emberekben pedig nagy a düh a kegyelmi ügy miatt.
2:55
HíradóTíz év alatt 1300 milliárd forint költött kommunikációra Rogán Antal minisztériuma
2024. február 19. 18:58

Tíz év alatt 1300 milliárd forint költött kommunikációra Rogán Antal minisztériuma

Több mint 1300 milliárd forintot költhetett el kommunikációs feladatokra az állam tíz év alatt, mióta központosították és Rogán Antal minisztériuma alá szervezték ezeket a feladatokat. A G7 gazdasági portál összesítette a keretszerződések adatait. Bár a feladatokat közbeszerzésen ítélik oda, gyakorlatilag egyetlen cégcsoport van évek óta monopol helyzetben a piacon. Hadházy Ákos független képviselő szerint állami propagandakiadást jelentenek ezek a költések, a kormány viszont úgy érvel: a magyarok folyamatos tájékoztatása a költések célja.
2:34
HíradóTakács Péter: Új ügyeleti pontok lesznek nyáron a forgalmas üdülőhelyeken
2024. február 19. 18:57

Takács Péter: Új ügyeleti pontok lesznek nyáron a forgalmas üdülőhelyeken

Új háziorvosi ügyeleti pontok lesznek nyáron a forgalmas üdülőhelyeken. Ezt az egészségügyi államtitkár jelentette be az Inforádióban. Takács Péter azt mondta, a Velencei-tónál, a Balatonnál és Pest megyében, a Szentendrei-sziget környékén is nyitnak majd új ügyeleteket. Az egyik érintett település, Tahitótfalu lakói azonban továbbra is állandó ügyeletet szeretnének. Az interjúban Takács Péter beszélt arról is, hogy a magánegészségügyi szolgáltatóknak ki kell fizetniük az államnak az általuk elkövetett orvosi hibák költségeit.
1:10
HíradóRosszul sikerült előzés: busszal és autóval ütközött anya és fia, tűzoltók vágták ki őket a roncsból
2024. február 19. 18:35

Rosszul sikerült előzés: busszal és autóval ütközött anya és fia, tűzoltók vágták ki őket a roncsból

Súlyos sérülésekkel, mentőhelikopter vitte kórházba azt a 39 éves anyát és 12 éves fiát, akik egy előzés után először egy busszal, majd egy másik autóval ütköztek hétfőn reggel Veszprémben. Mindkettőjüket a tűzoltók mentették ki a kocsiból. A busz utasai a vészkijáraton másztak ki, közülük 6 embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba. A másik autó sofőrje, karcolás nélkül megúszta a karambolt. 
2:25
HíradóHónapok óta szökésben a pedofil fociedző, aki két 14 éves fiút molesztálhatott
2024. február 19. 18:34

Hónapok óta szökésben a pedofil fociedző, aki két 14 éves fiút molesztálhatott

Szökésben egy pedofíliával gyanúsított fociedző és gyermekfelügyelő, aki a nyomozók szerint két 14 éves fiút molesztált még 2022 novemberében egy diákszállón. A beregszászi, 54 éves férfi majdnem egy évet ült letartóztatásban, de később nem kérvényezték annak meghosszabbítását. Házi őrizetbe engedték Tarpára, onnan szökött meg tavaly ősszel.
2:38
HíradóAmióta kérte a miniszter a versenyképes üzemanyagárakat, azóta szinte csak drágul a benzin és a gázolaj
2024. február 19. 18:18

Amióta kérte a miniszter a versenyképes üzemanyagárakat, azóta szinte csak drágul a benzin és a gázolaj

Hiába kérte a nemzetgazdasági miniszter a versenyképes üzemanyagárakat, folyamatosan drágul a gázolaj és a benzin. Szerdán az utóbbi ára ismét emelkedik, négy forinttal. A benzin ára a miniszter kérése óta már 15 forinttal emelkedett, a gázolajé 21-gyel. A Magyar Ásványolaj Szövetség azt mondja, nem a forgalmazókon múlik, hogy nem tudnak árat csökkenteni: drága a nyersolaj, és gyengül a forint.
1:54
HíradóFodrász gyártotta az amfetamint, 50 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a drogbandától
2024. február 19. 18:02

Fodrász gyártotta az amfetamint, 50 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a drogbandától

Több mint 50 millió forintnyi drogot foglaltak le a rendőrök a múlt héten, egy drogbanda tagjaira csaptak le. Először egy zalaegerszegi kereskedőhálózaton keresztül jutottak el az egyenruhások több budapesti és környéki személyhez, akik a gyanú szerint nem csak kábítószert árultak, hanem gyártottak is. Az ügyben összesen négy főt tartóztattak eddig le. 
2:05
HíradóKiskora óta pszichés zavarokkal küzd az osztálytársára támadó budapesti fiú
2024. február 19. 17:21

Kiskora óta pszichés zavarokkal küzd az osztálytársára támadó budapesti fiú

Nem tett vallomást és a bűnösségét sem ismerte el az a fiatal, aki a vád szerint késsel támadt egyik osztálytársára 2022 őszén Budapesten, egy első kerületi középiskolában. Az áldozat nem sérült meg súlyosan. A kiskora óta pszichés zavarral küzdő fiatal minden ok nélkül támadt rá áldozatára. Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével vádolják. A mai előkészítő ülés után a bíró zárt tárgyalást rendelt el az ügyében.
BelföldVárkert bazári divat: így öltözött ki Orbán Viktor évértékelőjére a fideszes elit
2024. február 19. 17:04

Várkert bazári divat: így öltözött ki Orbán Viktor évértékelőjére a fideszes elit

A népiestől kezdve a magyaroson át a konzervatívon keresztül a kortárs polgári divatig ívelt szombat délután a meghívottak elegáns ruhatára az Orbán Viktor 25. évértékelő beszéde alkalmából tartott zártkörű rendezvényen. A teljesen elkordonozott Várkert bazárban tartott évértékelőre csak a kormánypárti médiát engedték be, meghívottként is csak a kormánypártok politikusai, illetve a gazdasági, kulturális holdudvar tagjai hallgathatták, mit mond Orbán Viktor. Ők az évértékelő végén a csepergő esőben, gyalog távoztak a fekete posztóval takart kordonok közt, ki kabátot öltve, ki a rendezvényre összeállított outfitjében. Fenti képgalériánkban megmutatjuk, hogy miképp öltöztek ki az ismert és kevésbé ismert hazai kormánypárti politikusok és közéleti szereplők, mint például Nagy Feró, Nemcsák Károly vagy Rácz Zsófia. Kiderül, hogy mivel lopta el a show-t Schmidt Mária, vagy hogy milyen egyedi ruhakombinációban mutatkozott Kovács Zoltán kormányszóvivő felesége. Galériánkból az is kiderül, hogy mi a fideszes elit egyik kedvenc ruházati márkája, hogy mi az a hat-hét szín, amit előnyben részesítenek, és hogy ki viselt egyedül narancssárga kabátot.
8:11
ReggeliPeller Mariann: Máté Krisztinát kifejezetten idegesítettem
2024. február 19. 16:00

Peller Mariann: Máté Krisztinát kifejezetten idegesítettem

Peller Mariann nemrég Barabás Évivel beszélgetett egy eseményen, ahol a Reggeli műsorvezetője meglepetésüzeneteket is kapott. Többek között Máté Krisztina egykori osztályfőnökétől is, aki ennyi év után bevallotta, hogy az elején Mariann őt kifejezetten idegesítette a kedvességével, mert azt hitte, az csak máz. Azóta belátta, hogy Mariann tényleg ilyen. Miért szavaz elsőre mindenkinek bizalmat? Mit tanult Gál Petra az anyósától Indiában? A videóból ez is kiderül.
KülföldGloria Ramirez: a nő, akinek a teste vegyi fegyverré változott
2024. február 19. 15:58

Gloria Ramirez: a nő, akinek a teste vegyi fegyverré változott

A Mérgező Hölgy. Így vált híressé Gloria Ramirez, miután az őt kezelő orvosok és ápolók egymás után lettek rosszul egy kaliforniai kórház sürgősségi osztályán, látszólag a nő testéből felszabaduló mérgező gáz miatt. A vizsgálatok azonban nem találtak semmit. Tudósok végül egy olyan magyarázattal álltak elő, ami talán még megdöbbentőbb, mint maga a rejtély: a nő teste gyakorlatilag vegyifegyver-tartállyá változott.