Belföld2024. február 19. 14:44Belügyminisztérium: a magániskolákban is jár a 32,2 százalékos tanárbéremelésA magán és egyházi iskolákban, óvodákban is jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, közölte Rétvári Bence.
7:48Reggeli2024. február 19. 14:3256 éves Lukács László, a Rock and Roll rugójaMa 56 éves a Rock And Roll rugója, Lukács László, őt köszöntötték a Reggeli stúdiójában. A Tankcsapda frontembere azt mondta, szokott számot vetni, átgondolni, hol tart az életében, de ezt nem születésnapokhoz köti. Úgy érzi, a rock and roll „konzerválja”, és szívből jövően csinálják ezt a műfajt. A zenekar idén 35 éves, Lukács Laci az idei tervekről is beszélt.
Galéria Belföld2024. február 19. 14:27150 ezernél is többen lehettek a pénteki tüntetésen a Hősök terén, mutatjuk, hogy számoltuk kiJóval többen lehettek a helyszínen 50 ezernél a péntek esti tüntetésen, számításaink szerint 130-166 ezer ember volt kint a Hősök terén. Persze ki-ki vérmérséklete szerint mond számokat. A kormányközeli Pesti Srácok 10-30 ezer emberről írt, Pottyondi Edina youtuber, a tüntetés egyik felszólalója 150 ezer emberről. Mi az érzéseknél tudományosabb módszert választottunk, távolságot mértünk és területet számoltunk.
6:34Reggeli2024. február 19. 13:48Egy életen át: Kocsis Tibor remény adna új dalávalÚj dallal és videoklippel rukkolt elő Kocsis Tibor. A Reggeliben úgy fogalmazott: az Egy életen át című szerzeményével azoknak adna reményt, akik úgy érzik, a világ egy küzdelmes hely. Az énekes szerint nem szabad feladni.
Belföld2024. február 19. 13:46Videó készült arról, hogy Bródy János Juhász Pétert támogatjaBródy szerint Juhász egy szuverén ember, és nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
5:02Reggeli2024. február 19. 13:42Vásáry André elefántokat ölelt ThaiföldönVásáry André nemrég Thaiföldön járt: a legmeghatóbb élménye elefántokkal kapcsolatos volt. Az énekes a Reggeliben elmesélte: egy olyan parkban járt, ahol olyan elefántokat tartottak, amelyek az elmúlt 30-40 évben dolgoztak, és a turisták most már csak kényeztetik őket. Iszappal kente őket, ette őket és még ölelkezett is velük. Részletek a videóban.
5:12Reggeli2024. február 19. 13:42Borbély Richárd: 34 éves leszek, és azt éreztem, hogy a kiégés határán vagyokBorbély Richárd őszintén vallott arról a Reggeliben, mit jelent szabadúszó művésznek lenni. A színész-énekes tavaly annyira túlhajszolta magát, hogy rosszul lett a színpadon. „Túltoltam” – jegyezte meg, szerinte a szervezete megérezte, hogy túlhajszolta magát. Azóta vérnyomásgyógyszereket kell szednie. Borbély Richárdot tünemény kutyái kísérték el a stúdióba – róluk, jelenlegi projektjeiről is mesélt, valamint arról is, hogy párjával hogyan tudnak időt szakítani egymásra.
Belföld2024. február 19. 13:21Karsai Dániel mindenkit arra kér, hogy júniusban ne szavazzon a FideszreA gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász ezzel reagált Orbán évértékelőjére.
Belföld2024. február 19. 13:14Direkt36: vannak kórházak, ahol néhány év alatt sokszorosára nőtt a fertőzések számaA Honvédkórházban 2017 és 2022 között 1841 olyan beteg halálát jelentették, aki fertőzést is elkapott, de csak 19 esetben állapították meg, hogy a fertőzés okozta a halált.
7:33Reggeli2024. február 19. 12:56„Lelkileg is nagyon megviselt” – Havas Dóra először beszélt betegségéről, ami beárnyékolta a tavalyi évétHavas Dóra gasztroblogger tavaly alig tudott dolgozni, 8 hónapon át beteg volt.
Belföld2024. február 19. 12:52Azonnali béremelést követel az ELTE ezer dolgozójaEgy záróvizsga bizottság docens elnökének kevesebb a bére, mint a záróvizsga másnapján munkába álló pedagógusgyakornoknak.
Bulvár2024. február 19. 12:47Szulák Andrea bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapjátRitkán mutatja meg Szulák Andrea így magát, bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapját a színésznő.
Külföld2024. február 19. 12:39Egy orosz cégvezető hatalmas összeget fizetett Donald Trump arany csukájáértTöbb mint hárommillió forintnyi összeget pengetett ki a Trump-cipőkért.
10:23Pénzkérdés2024. február 19. 12:28Hogyan bankolhatnak biztonságosan a fogyatékkal élők?Hazánkban Debrecen lakosságával megegyező számú ember él fogyatékkal. Ők ugyanúgy szeretnének banki szolgáltatásokat igénybe venni, mint bárki más. A Pénzkérdés legújabb adásában egy látássérült férfinak segítenek a szakértők a modern eszközök biztonságos használatában, hogy ne élhessen vissza más a helyzetével.
Belföld2024. február 19. 12:27Magyar Péter a bicskei áldozatok képviselőjével találkozott„A kormány két hét alatt odáig nem jutott el, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól” – írja.
6:01Reggeli2024. február 19. 12:25Zola: Lemond a köztársasági elnök, én meg kilépek a zenekarból, ez véletlen?Régóta érlelődik benne a döntés, most végül meghozta: Ujvári Zoltán Szilveszter, ismertebb nevén Zola kilépett a New Level Empire zenekarból. Az énekes nem köszön el a színpadtól, hiszen szavai szerint nem is tudna. Azt mondta, több lábon áll, és munkái mostanra kezdenek beérni. Zola a kilépés részleteiről a Reggeliben mesélt, ahogy arról is, hogy miért fotózkodott egy szelet magyar párizsival Párizsban, és milyen volt a családi utazásuk Lengyelországban.
Baleset-bűnügy2024. február 19. 12:23Vigyázott az őrangyala a biciklisre: elütötte a vonat, de sérülés nélkül megúsztaA kerékpár már nem járt ilyen jól, az első kereke kiszakadt.
1:15Videó2024. február 19. 12:15Látott már vörös rákokat vándorolni? Akár egy horrorfilm jelenete is lehetneA kivételes száraz időjárás történelmi két hónapos késést okozott az ausztrál Karácsony-szigeten élő vörös rákok éves vándorlásában. Általában karácsony előtt kezdik meg útjukat az óceán felé, ahol aztán párosodnak. Az éghajlatváltozás miatt azonban csúszott a nászmenet, ami miatt egyébként az utakat is lezárják.
Életmód2024. február 19. 12:04Így hat az egyedüllét a mentális egészségreAz egyedül élő felnőttek gyakrabban lesznek depressziósak, de az is számít, hogy kapnak-e valahonnan szociális és érzelmi támogatást.
1:35Videó2024. február 19. 12:01A vörös különböző árnyalataiban hódítottak a sztárok a BAFTA-gálánA 2024-es BAFTA-díjátadón ismét lenyűgöző ruhákban jelentek meg a világsztárok. A brit Oscarnak is nevezett ünnepségen jobbára vörös ruhakölteményekben hódítottak a filmcsillagok.
Európa2024. február 19. 11:43Népszava: Lázár és Karácsony alkut kötött, hogy legyen miből újra cserélni a HÉV-eketA beruházást nem tudná az állam annyi idő alatt elvégezni, ameddig a szükséges uniós források rendelkezésre állnak.
Bulvár2024. február 19. 11:39Tóth Gabi elismerte: tudja, mi okozta a válása körüli felháborodástTóth Gabi felhánytorgatta a válása körüli felhajtást.
0:33Videó2024. február 19. 11:37Ilyen veszélye is lehet az akkumulátorüzemeknek, mutatjuk!Mintegy 900 tonna lítium akkumulátor égett egy akkumulátor-újrahasznosító üzemben Dél-Franciaországban. A tűz szombaton ütött ki a Toulouse-tól északra fekvő Viviezben. A felvételen jól látszik, hogy vastag fekete füstfelhő gomolyog fel az üzemből, ez aggodalmat keltett a környéken.
5:47Reggeli2024. február 19. 11:11„Hajnali egyig játszunk” – Miló Viki 8 kutyával él együtt, így néz ki egy napjaMiló Viki ökölvívó-világbajnok egészen elképesztő napirend szerint éli az életét. Az ökölvívó-világbajnoknak összesen nyolc kutyája van, de családjuk hamarosan bővül egy kilencedikkel. A Reggeliben elmesélte, hogyan tudja megszervezni, hogy ennyi állatról gondoskodjon, és mellette dolgozzon is. Kiderült: Miló Viki mindössze három és fél órát alszik éjszakánként, amin a Reggeli műsorvezetői is teljesen ledöbbentek. Hogy ezt hogyan lehet bírni, és miért érzi kötelességének ekképpen gondoskodnia a kutyáiról, kiderül a videóból.
Baleset-bűnügy2024. február 19. 11:1020 évvel ezelőtt fejezte le békésen alvó örmény diáktársát az azeri baltás gyilkos – ma 46 éves és szabad ember, egy lakással is megjutalmazták2004. február 19-én történt a magyar kriminalisztika történetének egyik nemzetközileg is nagy hullámokat vető bűncselekménye: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti kollégiumában egy azeri tiszt baltával fejezett le egy alvó örmény hadnagyot. A döbbenetes gyilkosság politikai, diplomáciai hatásai napjainkban is érezhetők, Szafarov pedig szabad, megdicsőült emberként él, az Orbán-kormánynak is köszönhetően.
Belföld2024. február 19. 11:06Az LMP köztársasági elnökjelöltje szerint ő se nem Orbán, se nem Gyurcsány embereHack Péter egy napig gondolkodott, majd elvállalta Ungár Péter felkérését.
9:43Reggeli2024. február 19. 10:54Rámehet a testi-lelki egészségünk, ha csalók átvernekSzorongást, depressziót, poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) és pszichoszomatikus betegséget is okozhat, ha jelentős pénzünktől megfosztanak a telefonos vagy online csalók. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint könnyen szégyenérzet alakulhat ki az áldozatokban, és magukat hibáztatják az átverésért. Hogyan lehet ezt feldolgozni? Részletek a videóban.
Belföld2024. február 19. 10:47Ne fusson bele: itt az országban működő trükkös Traffiboxok teljes listájaKét megrázó baleset után egyre több helyen kezdtek feltűnni az országban a fix traffipaxok.
Galéria Belföld2024. február 19. 10:34Így öltözött ki a kormányközeli elit Orbán Viktor évértékelőjére
Életmód2024. február 19. 10:28Ezt együk, ha meg akarjuk őrizni az agyunk egészségétAz agy öregedésével nemcsak a korunk előre haladtával érdemes foglalkozni, már korábban oda kell figyelni arra, hogy mit eszünk, hogy megelőzzük a hanyatlást.
14:22Házon kívül2024. február 19. 10:14„Azt tartanám jónak, ha a hatalom rájönne, hogy ez az ország nem csak a felcsútiakból áll”Nagyon kevés miniszterelnök maradhatott volna hatalmon egy ilyen politikai botrány esetén – mondta Ruff Bálint politikai tanácsadó a Házon kívülnek. Magyarországon az is nagy szó, hogy rég nem látott tömeg vonult utcára péntek este. De mit mondanak a tüntetők személyes motivációikról? Bár most nagy a zavar a kormánypártoknál és a református egyházban, mennyire rengeti meg ez a botrány valójában a Nemzeti Együttműködés Rendszerét?
7:44Reggeli2024. február 19. 10:03A GVH-hoz fordulnak a magyar e-kereskedők a népszerű kínai webáruház miatt97 százalékos kedvezményeket és ingyenes termékeket is ígér az egyre népszerűbb kínai Temu webáruház. A magyar e-kereskedők tisztességtelenséget sejtenek a háttérben, ezért hétfőn beadvánnyal fordulnak a GVH-hoz. Dr. Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary e-kereskedelmi szövetség alelnöke a Reggeliben azt mondta: nem betiltani akarják a webáruházat, hanem azt szeretnék, ha esélyegyenlőség lenne a versenytársak között.
Belföld2024. február 19. 9:50Orbán Viktor után Bródy János is évet értékelt: Láttam a rajongó arcokat, mikor beszélt a bölcs vezérKockázatokat és mellékhatásokat emlegetett.
2:35Videó2024. február 19. 9:36Orbán Viktor nemzeti mezben, Puskás Öcsi mellett – lehengerlő ajándékot kapott a miniszterelnök államtitkárátólTállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium akkori államtitkára festményt ajándékozott Orbán Viktornak kilenc éve. Az ismeretlen művész alkotásán a miniszterelnök nemzeti mezben szerepel Puskás Öcsi mellett – az erről készült képek hamar lekerültek Tállai Facebook-oldaláról. A Híradónak akkor nem árulták el, mennyiért vették a képet, és hogy az államtitkár saját pénzéből fizetett-e. Orbán Viktor sajtófőnöke annyit közölt: a miniszterelnök munkája során sok ajándékot kap, ez is egy ilyen. Az Együtt úgy reagált, hogy személyi kultusz épül az országban, aminek az első számú vezetője Orbán Viktor, a második pedig Lázár János – számoltunk be ezen a napon az RTL Híradóban.
Európa2024. február 19. 9:33A Budapest-Belgrád vasútvonalat építő kínai cégcsoport ügyében vizsgálódik az Európai UnióArra kíváncsiak, hogy a kínai állam bőkezű támogatása tisztességtelen előnyhöz juttatta-e a vállalatot.
7:29Reggeli2024. február 19. 9:23„Azonnal letette a telefont” – így rázhatjuk le a csalókatA telefonos csalók pszichológiai nyomást helyeznek az áldozatukra, hogy azt érezze, azonnal cselekednie kell, hogy ne történjen még nagyobb baj. Ráadásul a csalók bárkit megkörnyékezhetnek, nem válogatnak a célpontjaik között. Herman Bernadett, a Bank360 munkatársa a Reggeliben megosztotta: volt, hogy nála is bepróbálkoztak, de időben kapcsolt, és egy okos taktikával lerázta őket. Online vásárlások alatt is megpróbálhatják ellopni az adatainkat – a videóban a szakértő arról is ad tippeket, ilyenkor hogyan védekezhetünk.
Külföld2024. február 19. 9:15A testvére holtteste mellett aludt öt éven át egy 70 éves nőA bűz már korábban felkeltette a szomszédok figyelmét.
Életmód2024. február 19. 9:02Több mint ezren jelentkeztek egy olyan repülőjáratra, amiről nem tudják, hogy hová megyAnnyi az érdeklődő, hogy ki kell sorsolni, ki utazhat közülük.
Külföld2024. február 19. 8:50Családon belüli erőszak gyanújával letartóztatták A Karib-tenger kalózai sztárjátEgy rajongói esemény előtt vitték be.
Európa2024. február 19. 8:39Orbán kampányol ellene, Ursula von der Leyen újrázna az Európai Bizottság élénA német kereszténydemokraták konzervatívabb politikát várnak tőle támogatásukért cserébe, a Fidesz pedig pénzt.
Bulvár2024. február 19. 8:28Opitz Barbi elárulta, ilyen a tökéletes férfiEzek az énekesnő alapelvárásai.
Tudomány-Tech2024. február 19. 8:21Végre van egy tippjük a tudósoknak, mi történik a lelkünkkel, ha meghaltunkMérget azért még ne vegyünk rá.
Gazdaság2024. február 19. 8:151360 milliárd forintot költöttek a központosított állami kommunikációra 2015 és 2023 közöttA legtöbb megbízást elnyerő cégek árbevétele szinte csak az államtól származik.
Baleset-bűnügy2024. február 19. 8:11Leszúrta párját egy holland nő egy budapesti airbnb lakásbanA férfi meghalt.
Külföld2024. február 19. 7:28A fákat levizelő kutyákhoz hasonlította a sorozatsztár BeyoncétA Hazárd megye lordjai főszereplője rasszista vizekre evezett.
Bulvár2024. február 19. 7:06Vilmos herceg meglepő vallomást tett a legrangosabb brit filmes díjátadón, ahol magyar siker is születettVilmos szokásától eltérően a felesége nélkül jelent meg.
Baleset-bűnügy2024. február 19. 6:43Megszökött a házi őrizetből a pedofil bűncselekménnyel gyanúsított edzőA megrontott gyerekek éppen csak betöltötték a 14. életévüket.
11:40Portré2024. február 19. 5:57Gundel Takács Gábor: Semmi mást nem viszünk magunkkal, csak azt, hogy milyen emberek voltunkGundel Takács Gábor a Portréban beszélt arról, hogyan élte meg az elmúlt hetekben a nagy társadalmi felzúdulást keltő eseményeket, és milyen tanulságot vont le a kegyelmi ügy kapcsán kirobbant botrányból. Felidézte azt az időszakot, amikor fiatalon válságot élt át, és mindent újra kellett kezdenie, de szóba kerültek bajor, osztrák, erdélyi és olasz felmenői és az is, hogy szerinte mi mindenre kötelezi őt a neve.
Kultúra2024. február 18. 21:47Nézze meg Ady Endre gimnáziumi bizonyítványát, ami most került előVajon hányas volt magyarból Ady Endre? Na és testnevelésből?
Belföld2024. február 18. 21:35Az áldozatokért imádkozott a püspök, aki Balog Zoltán lemondását kérte„Légy azokkal, akik áldozatává váltak valami emberinek, valami szégyenletesnek, valami megalázónak” – mondta Fekete Károly, aki korábban Balog Zoltán lemondását kérte.