Legfrissebb tartalmak

Cápák közöttGyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter
2024. február 18. 20:40

Gyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter

„A termékenységet támogatni – amekkora probléma most ez –, erre kell majd ráfeküdni, és ebből lehet üzletet is csinálni az ügy mellé” – indokolta befektetési döntését cápatársainak dr. Varga Eszter, aki 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a HerbClinic vállalkozásból a Cápák között 7. évadának 7. részében. Az üzleti showműsor legutóbbi adásában társasjáték matricákkal, szexi üzenetküldő szolgáltatással, egyedi autóillatosítókkal és kecsketejes naturkozmetikumokkal is próbáltak Cápát fogni a vállalkozók.
2:22
Cápák közöttCápákkal gyógyítana gyengéden a HerbClinic megálmodója
2024. február 18. 20:40

Cápákkal gyógyítana gyengéden a HerbClinic megálmodója

Szarvas Nikolett gyógynövényeken alapuló egészségmegőrző rendszert hozott a Cápák elé. A HerbClinic ötlete akkor kezdődött, amikor férjével úgy döntöttek, gyermeket szeretnének, de sajnos nem jött könnyedén. Éveken keresztül járták az orvosokat, majd a gyógynövényekhez fordult. Olyan teakeveréket állított össze saját magának, amely támogatja a hormonrendszer optimális működését, és pár hónapos fogyasztása után végül sikerült teherbe esnie. Ekkor határozta el, hogy másokon is szeretne segíteni. Ehhez egy egész rendszert felépített, amihez most 6 millió forintra és mentorálásra lenne szüksége, 10%-os részesedésért cserébe. 
2:14
Cápák közöttLidérces találkozással mutatta be natúrkozmetikai termékcsaládját az Adam Cosmetics vállalkozója
2024. február 18. 20:40

Lidérces találkozással mutatta be natúrkozmetikai termékcsaládját az Adam Cosmetics vállalkozója

Dr. Polgár Ádám gyógyszerész, illetve egy gyártóüzemben dolgozik feleségével, ahol testvére kecskefarmjáról szerzett tejből állítanak elő különleges kozmetikai termékeket.  A mindennapi bőrápolás mellett problémás tünetek kezelésére is alkalmasak termékeik, melyeket országosan közel 300 patikába sikerült bejuttatniuk eddig. A vállalkozó testvére kecskéjével, Lidérccel érkezett a Cápákhoz, hogy 5 millió forintot kérjen tőlük 5% tulajdonrészért cserébe.
4:35
Cápák közöttDr. Varga Eszter és Balogh Petya nem hisznek a félerotikus megoldásban
2024. február 18. 20:40

Dr. Varga Eszter és Balogh Petya nem hisznek a félerotikus megoldásban

A Be my stripper megálmodója számára fontos, hogy szolgáltatásának ne legyen köze semmilyen pornográf tartalomhoz, ugyanis nem szeretné átlépni azt a határt, ami morálisan megkérdőjelezhető. A Cápák nem éltek Dulovits Csaba ajánlatával, bár Balogh Levente szerint nem rossz ötlet, és még arra is lát esélyt, hogy a jövőben belobbanhat ez az elképzelés, ami egyelőre még csak egy kis szikra.
3:03
Cápák közöttSzexi üzenetküldő szolgáltatást nyújt a Be my stripper vállalkozója
2024. február 18. 20:40

Szexi üzenetküldő szolgáltatást nyújt a Be my stripper vállalkozója

Dulovits Csaba egy – népszerű trendeket és igényeket figyelembe vevő – videóüzenet közvetítő platformot hozott a Cápáknak. A vállalkozó szerint igazán szórakoztató, kényelmes és szexi, ráadásul képes megteremteni az egyensúlyt a felhasználóbarát szolgáltatásnyújtás, az egyedi élmények és az egészséges erotika között, amit dr. Varga Eszter fikciós példáján szemléltetett is a többi befektetőnek. Szolgáltatása elindításához 50 millió forintot kért, melyért cserébe 20% részesedést tudott felajánlani.
5:08
Cápák közöttBalogh Leventét felidegesítette, hogy nem tudja, mire adjon 15 milliót, mégis ajánlatot tett
2024. február 18. 20:40

Balogh Leventét felidegesítette, hogy nem tudja, mire adjon 15 milliót, mégis ajánlatot tett

Miután kiszámolták, valójában mennyit ér Ocskó Róbert cége 200 millió helyett, Moldován András kiszállt, de a téma iránt továbbra is érdeklődött. Épp a nyomtatókról beszélgetett a vállalkozóval, amikor Balogh Levente megelégelte a társalgást, ő ugyanis arra lett volna kíváncsi, Ocskó Róbert mire költené a milliókat, amit tőlük kért. Végül Balogh Levente és Sárospataki Albert is ajánlatot tett a Meeple Stickers matricákat gyártó és forgalmazó cégre.
2:14
Cápák közöttÚj életet lehel a társasjátékokba a Meeple Stickers vállalkozója
2024. február 18. 20:40

Új életet lehel a társasjátékokba a Meeple Stickers vállalkozója

Ocskó Róbert olyan egyedi társasjáték matricákat gyárt már létező társasjátékok unalmas fából készült figuráihoz, amik nem hagyják, hogy visszarántsák a játszani vágyókat az életbe ebben az élményekkel gazdag, felfokozott világban. Mesélte hitvallását a vállalkozó, aki harmadik gyermekeként tekint erre a bizniszre, amihez most 15 millió forintot kért a Cápáktól 7,5% tulajdonrészért cserébe.
8:05
Házon kívül„Nem tudom, hány átsírt éjszakám volt, hogy hogy lehettem ilyen ostoba” – igenis túljárhatunk a telefonos csalók eszén
2024. február 18. 19:16

„Nem tudom, hány átsírt éjszakám volt, hogy hogy lehettem ilyen ostoba” – igenis túljárhatunk a telefonos csalók eszén

Laikusként nehéz megérteni, hogyan lehetnek ilyen jól szervezettek, hogyan üzemeltethetnek ilyen profi informatikai rendszereket azok a telefonos és internetes csalók, akik egyre ügyesebben szedik rá áldozataikat, és veszik el a pénzüket. Pedig ha az ember résen van, nem is olyan nehéz nem bedőlni nekik. Milyen árulkodó jelekre figyeljünk, és mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? A Házon kívül riportja tanulságos történetekkel.
2:46
HíradóMár 140 millió forintnál jár a pénteki tüntetésen indított adománygyűjtés
2024. február 18. 18:58

Már 140 millió forintnál jár a pénteki tüntetésen indított adománygyűjtés

Az eredetileg tervezett összeg közel hatszorosa, több mint 140 millió forint adomány érkezett idáig a péntek esti tüntetésen indított gyűjtésre. Így nem csak egy gyerekotthonban bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatalnak tudnak majd segíteni Utcáról Lakásba Egyesülettel közösen. Az egyik szervező, Osváth Zsolt arról beszélt a Híradónak, hogy az összeg több ezer mikroadományokból jött össze.
2:21
HíradóTiszta Amerika: testkamerás felvételeken, ahogy szegedi kommandósok elfognak három embercsempészt
2024. február 18. 18:29

Tiszta Amerika: testkamerás felvételeken, ahogy szegedi kommandósok elfognak három embercsempészt

Több országban aktív embercsempész bűnszervezet két grúz tagját fogták el kommandósok Szegeden – az akciót a testkamerájuk rögzítette. A gyanú szerint a két férfi a szerb határtól autókkal szállította a határsértőket Budapestre egy bérelt lakásba, innen szerveztek újabb fuvart számukra. Fejenként több ezer eurót is elkértek ezért. A szegedi akcióban a rendőrök az embercsempészek mellett elfogták egyikük 19 éves feleségét is, őt pénzmosással gyanúsítják.  
2:27
Híradó„Az árak az Eiffel-torony tetején vannak” – átlag fölött drágulnak a zöldségek, egy tavaszi fagy tovább tetézné a bajokat
2024. február 18. 17:58

„Az árak az Eiffel-torony tetején vannak” – átlag fölött drágulnak a zöldségek, egy tavaszi fagy tovább tetézné a bajokat

Kiugró zöldségárak: nagyjából ötödével többe kerül a paradicsom, a paprika és a hagyma, mint tavaly, illetve kétharmadával többe, mint tavalyelőtt. Ezt a csomagolás drágulásával és a kereskedők költségeinek megugrásával magyarázza a terméktanács. Az Agrárgazdasági Kamaránál pedig már az idén nyári gyümölcstermés miatt aggódnak, az elmúlt hetek rekordenyhe téli időjárása miatt. Egy tavaszi fagy ugyanis szörnyű károkat okozhat. Tavaly éppen ez történt. 
2:58
IdőjárásNemcsak a vonatok, hanem a frontok is tudnak késni
2024. február 18. 17:57

Nemcsak a vonatok, hanem a frontok is tudnak késni

Sőt néha meg is torpannak a frontok. A szombaton érkezett hidegfront nálunk tempósan vonult át, ám nem mindenhol történt így. Az Alpok térségében, például Ausztriában az északról közeledő frontfelhő rendszere megakadt, lelassult és a többi részéhez képest, mármint a frontnak a többi részéhez képest lemaradt. Ellenben a többi része pedig a frontnak gyakorlatilag akadálytalanul vonul át a Kárpát-medencén.
2:29
HíradóNem adták ki Alekszej Navalnij holttestét anyjának: erre hivatkoznak
2024. február 18. 17:56

Nem adták ki Alekszej Navalnij holttestét anyjának: erre hivatkoznak

Meg kell ismételni a boncolást, mert az első nem volt eredményes. Erre hivatkozva nem adták ki Alekszej Navalnij holttestét anyjának. A pénteken meghalt politikus szóvivője szerint csak az időt húzzák, hogy eltakarítsák a nyomokat, amely bebizonyítaná, hogy Navalnijt megölték a börtönben. Szombat estig több mint 400 embert tartóztattak le Oroszországban, mert emlékezni mertek Putyin legnagyobb kritikusára. 
3:05
HíradóLázár János idén elment Orbán Viktor évértékelő beszédére
2024. február 18. 17:52

Lázár János idén elment Orbán Viktor évértékelő beszédére

Volt, amikor inkább kézilabda-meccsre ment helyette, idén azonban Lázár János is meghallgatta Orbán Viktor évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. A miniszterek a második sorban ültek, Mészáros Lőrincnek kicsit távolabb jutott hely. A kormányközeli Megafon arcai, akik egyetlen hét alatt több mint harmincmillió forintot költöttek a Facebookon a baloldal elleni üzenetek hirdetésére, ott lehetek az évértékelőn, a sajtó egy részének regisztrációs kérelmét viszont elutasították a szervezők.
2:46
HíradóEgyre több az eltitkolt terhesség, aminek tragédia lesz a vége – rendszerszintű probléma van a háttérben
2024. február 18. 17:26

Egyre több az eltitkolt terhesség, aminek tragédia lesz a vége – rendszerszintű probléma van a háttérben

A Híradó által megkérdezett szakértő szerint nem véletlen, hogy egyre több az eltitkolt, nem egyszer tragédiával végződő terhesség Magyarországon. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője úgy látja, a szociális rendszer nem az okokat kezeli, hanem a következményeket bünteti. A családsegítők és a pedagógusok nagyon túlterheltek. A Híradónak nyilatkozó szexuális oktatással foglalkozó szakember azt mondta, a felvilágosítás hiánya nem csak a hátrányos helyzetben élők problémája. Tőle rendszeresen kérnek segítséget közösségi oldalán olyanok is, akik rendezett körülmények között élnek.
2:11
HíradóCsak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia a vonatbaleset vége Gyálon
2024. február 18. 17:11

Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia a vonatbaleset vége Gyálon

Vonat elé hajtott egy autós szombat délután Gyálon. Az autó felborult, 15-20 méterrel odébb az árokban találták meg. A sofőrnek óriási szerencséje volt. A vonat éppen a kocsi másik oldalát találta el, így könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A MÁV-nál azt mondják idén ez már a 13. vasúti átjárós baleset volt. Ez több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 
2:09
HíradóA magyarnál már csak német vendégmunkásból van több Ausztriában
2024. február 18. 17:10

A magyarnál már csak német vendégmunkásból van több Ausztriában

Továbbra is nagyon népszerű Ausztria a magyarok munkavállalók körében. Januárban csaknem 1800-zal nőtt az ott elhelyezkedők száma – ezt a Világgazdaság írta meg az osztrák társadalombiztosító adatai alapján.  Az ok egyszerű: az itteni fizetésüknél lényegesen több pénzt kapnak ugyanazért a munkáért. A Híradó által megkeresett állásportálnál azt mondják, osztrák cégek most is 5 ezer álláshelyet hirdetnek Magyarországon. 
1:40
HíradóVisszavonulót fújtak: akkora felháborodást keltettek a tervek, hogy mégsem újítják fel a gízai piramist
2024. február 18. 16:55

Visszavonulót fújtak: akkora felháborodást keltettek a tervek, hogy mégsem újítják fel a gízai piramist

Mégsem újítják fel a gízai piramisok egyikét, miután hatalmas felháborodást keltett a renoválás menetéről készült videó. A tervek szerint az egyiptomi piramis eredeti gránitborítását rekonstruálták volna úgy, hogy egy új réteget húztak volna fel rá. A kritikusok szerint meg kell tartani az ókori építmény jelenlegi formáját.
KülföldA Navalnij holttestén talált sérülések alapján meggyilkolhatták, de más rejtélyes körülmény is akad
2024. február 18. 16:29

A Navalnij holttestén talált sérülések alapján meggyilkolhatták, de más rejtélyes körülmény is akad

A hivatalos orosz állami közlés szerint Navalnij összeesett egy séta során. A holttestén azonban olyan sérülések találhatóak, amelyekből arra lehet következtetni: Putyin kérlelhetetlen kritikusát erősen a földre szorították, miközben teste görcsrohamtól remegett. Egy fogolytársa pedig rejtélyes körülményekről számolt be Navalnij halálának estéjén.
2:42
Belföld„A kormányból senki sem kívánt találkozni velünk” – jobb- és baloldali amerikai szenátorok jártak NATO-ügyben Magyarországon
2024. február 18. 16:23

„A kormányból senki sem kívánt találkozni velünk” – jobb- és baloldali amerikai szenátorok jártak NATO-ügyben Magyarországon

Kétpárti delegáció járt Magyarországon vasárnap, hogy NATO-ügyekben az Egyesült Államok és Magyarország közötti stratégiai kérdéseket vizsgálja. Az amerikai szenátorok a kormány és a Fidesz képviselőivel is szerettek volna találkozni, de a magyar kormány és a nagyobbik kormánypárt nem volt hajlandó fogadni őket. Chris Murphy demokrata szenátor szerint ilyen fogadtatásban egy szövetséges ország részéről még sohasem volt része, és ezt érezhetően nem dicséretnek szánta. 
4:45
XXI. század„Szabó! Spánn! Hozzátok magatokat rendbe!” – Kádár János éjfél körül hívatta ultizni az MTV akkori gyártásvezetőjét
2024. február 18. 15:52

„Szabó! Spánn! Hozzátok magatokat rendbe!” – Kádár János éjfél körül hívatta ultizni az MTV akkori gyártásvezetőjét

Kontráztak már durchmarsot? Vagy mondtak be egy Fedák Sárit? Ha értik, miről beszélünk, biztosan ismerik az ulti fortélyait. A szocialista erkölcs tiltotta a hazárdjátékot, de a kártyázást nem büntette, így bármikor, bárhol előkerülhetett egy pakli. Kádár János is nagy ultis hírében állt, igaz, csak filléres tétekben játszott. Kilyén Tamás filmje lerántja a leplet az ulti bonyolult szabályairól és a mögéjük rejtett hatalmas összegekről.
5:35
Videó„Remélem, ő megfiatalít engem” – Stohl András nyolc éve akkori párjával fedte fel a család titkait
2024. február 18. 15:24

„Remélem, ő megfiatalít engem” – Stohl András nyolc éve akkori párjával fedte fel a család titkait

2016-ban ezen a napon mutattuk be Stohl Andrást és családi titkait. A színész akkori párjával, Nagy Anikóval közösen mesélt arról, milyen a családi életük, és hogyan bírnak a kisebb gyerekekkel – 2014 nyarán született meg a színész első fia, aki a gyerekek számát tekintve akkor már a negyedik volt a sorban. A színész-műsorvezető már régóta vágyott trónörökösre, aki továbbviheti a Stohl nevet. Azt is mondta, mindig is rendkívül fontos volt a családja, a gyerekei. Két nagyobbik lánya – Rebeka és Luca – az első házasságából születtek, Franciska és Andriska pedig a akkori párjától. Sthol András és Anikó azóta már nincsenek együtt, a színész jelenlegi feleségét 2020-ban vette el, és közös gyermekük is született már.