Reggeli

Dr. Schwab Richárd: Az ember úgy működik, mint a medve, nyáron ne szaladgáljuk el az összes plusz energiát

rtl.hurtl.hu

2024. április 8. 11:17

Kezdhetjük-e kávéval a napot? Mit jelent a szakaszos böjt, és kinek ajánlott? Mennyi alkoholt ihatunk, és mennyi húst ehetünk? A táplálkozásról vallott nézeteivel sokak szemét nyitotta fel az elmúlt hetekben dr. Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus, a legfontosabbakról most a Reggeliben is beszélt.

Minőségi alvás, helyes táplálkozás és testmozgás – dr. Schwab Richárd szerint ezek kellenek a hosszú, egészséges élethez. A belgyógyász azt mondta, nagyon egyszerű a képlet: sokkal kevesebbet kell enni, és nem mindegy, hogy mit. 

Levezette: a 2010-es évek elején vált érhetővé, hogy 40-50 év körül sokan azért érzik, hogy másképp működik a szervezetük, és könnyebben mennek fel a kilók, mert a bélflórájuk megváltozott. Ezt helyrehozni pedig évekbe telhet, ezért nagyon fontos a megelőzés. „A fák egészségét is a föld és az abban élő baktériumok határozzák meg” – hozott hasonlatot.

Dr. Schwab Richárd szerint az emberek nagy többsége többet eszik, mint amennyit kell, majd azt mondta: nagyon hálás, hogy az RTL-ben élő adásban beszélhet a sokakat foglalkoztató témáról, mert tapasztalata szerint több általa adott interjúban a beszélgetés négyötödét kivágták, így nem biztos, hogy minden abban a kontextusban hangzott el, ahogy azt ő elmondta. 

Ilyen például a szakaszos böjt kérdése, ami arról szól, hogy 16 óráig pihentetjük az emésztőrendszert, és csak a maradék 8 órában eszünk. A doktor hangsúlyozta: ezt nem mindenkinek javasolják. 

Ha valaki nem túlsúlyos, jól érzi magát a bőrében, és semmilyen tünete nincs, akkor nem akarják mindenféleképpen megreformálni az életét. A túlsúlyos, elhízott embereknek viszont nagyon jó ez a módszer. 

Ugyanígy a húsfogyasztásról sem kell lemondania annak, aki nem szenved magas vérnyomásban. A vízböjt típusú koplalásoknak szerinte katasztrofális következményei vannak, senki ne próbálkozzon velük. Ha valaki szorong, rossz lelki állapotban van, az alvás minőségén kell dolgoznia. 

A dr. Schwab Richárddal készült teljes beszélgetést a fenti videóban nézhetik meg, az egyes témák pedig az alábbi időpontoknál találhatók. 

00.45 Ez nem az én módszerem, ez a trend Amerikából jön elsősorban.

01.36 Tulajdonképpen az a lényeg, hogy sokkal kevesebbet kell enni.

02.50 Ha 40 évesen valaki azt érzi, hogy nem változtatott semmit, de jönnek fel a kilók évről évre, akkor a bélflórája változott meg.

05.15 Az emberek nagy többsége többet eszik, mint amennyit kell.

08.33 Nem mindenkinek javasoljuk a szakaszos böjtöt.

09.15 A diéta kalóriacsökkentést jelent. Vannak specifikus diéták, ami arról szól, hogy bizonyos dolgokat vegyünk ki, ennek van értelme, de nem vakon.

13.23 Nagy forradalom volt annak a felismerése, amire humánadatok még nincsenek, hogy a kalóriacsökkentéshez képest a szakaszos böjt plusz előnyt hordoz.

18.41 Az ember úgy működik, mint a medve: amikor nyáron sok cukortartalmú gyümölcs áll rendelkezésre, ne szaladgáljuk el ezt az összes plusz energiát. Ez arra szolgál, hogy tartalékoljunk télre.

20.00 Ha valakinek nincs magas vérnyomása, szív- és érrendszeri kockázata, semmilyen plusz kockázatot nem jelent a hús.

22.30 Attól mindenkit szeretnénk távoltartani, hogy egyáltalán ne egyen. 24 órán túl csak vízböjt típusú koplalásnak annyi szövődménye van, hogy azt ne próbálja meg senki.

24.10 Mennyire jó ötlet kávéval indítani a napot?

27.25 Két fontos szakasza van az alvásnak: a testünk megújulásáért felelős szakasz, a mélyalvás, és a lelkünk megújulásáért felelős REM fázis. Ha valaki szorong, a REM fázisra kell koncentrálnia, a mélyalvás a túlsúly esetében fontos.

#Reggeli#rtl#adásrészletek#Videó#Életmód#schwab richárd#táplálkozás#étrend#diéta#koplalás#túlsúly#vérnyomás#testmozgás#alvás#böjt#belgyógyász#gasztroenterológus